A délolasz futball újabb tragédiája
A néhány évtizeddel ezelőtt még a Serie A-ban szereplő Foggia 2019-ben intett búcsút az olasz másodosztálynak, a régóta várt szintlépés helyett pedig idén a profi státuszát is elvesztette a harmadosztályú kieséssel. Nem csupán egy klub búcsúzott a Serie C-ből, hanem egy korszak zárult le Dél-Olaszországban. Ahhoz, hogy megértsük, mi vezetett idáig, nem elég az utolsó szezon statisztikáit vizsgálni, a problémák gyökerei ennél jóval mélyebbre nyúlnak.
A szebb napokat is látott Foggia tavaly tavasszal osztályozón még kiharcolta a bennmaradást a harmadosztályban, a 2025–2026-os alapszakasz végére azonban – két letűnt szicíliai klubbal, a Siracusával és a Trapanival együtt – kiesett a Serie D-be, miután 38 forduló alatt csak 27 pontot szerzett a C csoportban.
A Zemanlandia aranykora
A Foggia 1964 és 1995 között összesen 11 szezont töltött el a Serie A-ban. A pugliai egyesület sikerkorszaka nagyrészt egybeesik a kiváló cseh szakember, Zdenek Zeman szerepvállalásával. Azok után, hogy Zeman először az 1986–1987-es szezonban irányította a csapatot, 1989-ben ismét visszaültették az akkor a másodosztályban szereplő csapat kispadjára. A második idényben sikerült feljutni a Serie A-ba, ahol egymást követő négy idényt töltött a klub, és stabil középcsapatként a legjobbak dolgát is megnehezítette.
A Foggia akkor újoncként a kilencedik helyen zárt, miközben a cseh edző támadószellemű stílusát széles körben megismerték. Az akkoriban a betonvédekezésről ismert olasz futballban egyszer csak megjelent egy minden mezőnyjátékosával a támadás lehetőségét kereső újonc. Zeman a holland totális futball mintáját alapulva véve állította fel a mindenkori csapatát: a kapusától hosszú indításokat, a támadások támogatását várta; a két szélső védője ugyancsak a támadások fontos szereplője volt; a középpályásaitól pontos együttműködést remélt védekezésben és támadásban; a két szélső támadójától pedig fáradhatatlan robotolásra számított a 90 perc során.
Az első Serie A-szezonjában a Foggia az olasz bajnokság mezőnyében a második legtöbb gólt szerezte és a második legtöbbet is kapta. Zeman a pugliai együttesben akkoriban olyan későbbi korszakos meghatározó játékosok számára adott lehetőséget, mint Giuseppe Signori, Francesco Baiano, Brian Roy, Igor Kolivanov, Igor Salimov, Roberto Rambaudi vagy Dan Petrescu. A Foggiát akkoriban a szakember nevéből képzett Zemanlandia elnevezéssel illették, amely aztán szállóigévé vált, bármerre is járt később a mester. Mindenhol jellemezte őt a támadó szellemű, a közönség szórakoztatására irányuló játék. A cseh tréner azt vallotta, hogy csapata inkább veszítsen 5–4-re, minthogy gól nélküli döntetlennel szerezzen pontot.
A helyi hőssé vált Zeman később a 2010–2011-es szezonban a Serie B-ben, majd a 2021–2022-es kiírásban a Serie C-ben is irányította az együttest, de a célként kitűzött feljutást egyik alkalommal sem tudta teljesíteni.
A pugliai együttes 2019-ben szerepelt utoljára a második vonalban, majd a kiesést követően anyagi okokból csak a Serie D-ben állhatott rajthoz. A negyedosztályból azonnal feljutottak, és a következő C-s szezonokban versenyben volt a feljutásért, a legutóbbi két idényben azonban már a harmadik ligában is csak alsóházi csapatnak bizonyultak – idén pedig képtelen volt elkerülni a kiesést.
Káosz a színfalak mögött
A 2020-as évek a Foggia számára a folyamatos jogi és tulajdonosi csatározásokról szólt. Nicola Canonico elnöksége alatt a klub soha nem talált nyugalomra. A tulajdonos és a helyi vállalkozói réteg közötti feszültség, valamint a korábbi tulajdonostársakkal folytatott pereskedések felemésztették azt az energiát, amit a csapatépítésre kellett volna fordítani. A klubvezetés képtelen volt hosszabb távú terveket megfogalmazni, csak a folyamatos tűzoltással foglalkoztak; a stratégiai építkezést felváltotta a puszta túlélési ösztön. A Foggia minden átigazolási időszakban rendre csapatnyi játékost lecserélt, ez a stratégia azonban csak a bérköltségeket duzzasztotta fel, miközben a keret kohéziója teljesen megszűnt.
Zeman öröksége a Foggia számára egyszerre áldás és átok: a szurkolók azóta is ezt a romantikus támadófutballt várják el a csapattól, miközben a modern Serie C-ben a túléléshez sokszor kőkemény pragmatizmusra lenne szükség.
Tovább nehezítette a helyzetüket, hogy a 2025–2026-os szezon során a Foggia már nem csak az ellenfelekkel, hanem az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) pénzügyi ellenőreivel is harcolt. A klub likviditási problémái odáig fajultak, hogy a játékosok kifizetései többször is csúsztak, így az egyesület működése is veszélybe került. Idén januárban Canonicót Gennaro Casillo váltotta az elnöki székben, ami akkor bizakodásra adott okot. „Vége egy rémálomnak” – fogalmazott több helyi lap is, utalva az elmúlt évek bizonytalanságára, azonban az elmúlt hónapokban az új vezetés sem tudott csodát tenni.
A legutóbbi idényben négy edző irányította a csapatot, ám egyikük sem tudott jelentősebb hatást elérni, ráadásul mivel gyakran váltották egymást, a játékosok sem tudtak egy adott játékrendszerhez alkalmazkodni. Némi meglepetésre az előző idénybeli bennmaradást kiharcoló Antonio Gentilétől nyáron elköszöntek, és a korábban az élvonalban is dolgozó Delio Rossival kezdték az idényt, ám őt novemberben Enrico Barilari váltotta. A gyenge eredmények miatt februárban tőle is elköszöntek, két meccsen Vincenzo Cangelosi adta az utasításokat, majd a tavasz nagy részében Michele Pazienza egyengette a csapat útját, hogy a végén ismét visszatérjen Barilari.
Noha tavasszal a keretet olyan, harmadosztályú szinten tapasztalt játékosok alkották, mint a kapus Filippo Perucchini, vagy éppen a télen igazolt Riccardo Brosco, vagy Francesco Rizzo és Vincenzo Garofalo, a Foggia képtelen volt egyenletes, megbízható teljesítménnyel előrukkolni.
Bizonytalan folytatás
A foggiai szurkolótábor híres a szenvedélyéről, de az általuk teremtett atmoszféra 2026-ra egyre inkább toxikussá vált. A Stadio Pino Zaccheria, amely korábban az ellenfelek számára félelmetes helyszín volt, az utolsó hónapokban saját játékosait is felemésztette. A hatalmas elvárások és a folyamatos tüntetések olyan nyomást helyeztek a labdarúgókra, amit kevesen tudtak kezelni. A hazai mérkőzések, amelyeknek a biztos pontot kellett volna jelenteniük, a félelem színtereivé váltak. Az utolsó meccseken már inkább a csend és a düh keveréke uralta a lelátókat, ami hű tükörképe volt a klub állapotának.
A Serie D-be való zuhanás nem csupán egy osztállyal lejjebb való szereplést jelent, hanem a profi labdarúgásból való távozást is. A Foggia előtt összességében most két út állhat. A jelenlegi, januárban a csapatot átvevő tulajdonosi körnek kell új alapokra helyeznie a klubot, vagy ismét egy új befektetői csoportnak kéne megjelennie, amely tiszta lappal, új névvel, helyi alapokon indulna a negyedosztályból – ahogy azt korábban az elmúlt években többek közt a Bari, a Palermo vagy a Napoli is megtette a déli csapatok közül. A Foggia tragédiája tehát nem egyedi eset Dél-Olaszországban, de a klub múltja és Zeman páratlan öröksége miatt ez a bukás visszhangzik most a leghangosabban az Appennini-félszigeten.
A 2026-os kiesés egy fájdalmas, de talán elkerülhetetlen tisztítótűz az egykori nagy múltú egyesület számára. A Foggia története megtanította a világnak, hogyan kell álmodni; a mostani bukás pedig arra emlékeztet, hogy a futballban az álmok mellé stabil gazdasági alapok és józan ész is szükségesek. Csak így érhetik el, hogy a Zaccheria lelátóin előbb-utóbb ne a múlt siratása, hanem a jövő ünneplése legyen a téma.
Borítókép: antennasud.com
Szerző
