A Ferencváros a kupagyőztes, tovább tart a Győr tavaszi gyengélkedése

Egy meglepően izgalmas elődöntő

Igazságtalanok lennénk, ha a Siófok teljesítménye mellett szó nélkül mennénk el, ugyanis a Balaton-parti együttes mindent egybevetve a legkellemesebb meglepetése volt a debreceni kupahétvégének. Aki követte az elmúlt években a magyar női kézilabdát, annak a siófoki csapat egyet jelentett a hullámzással.

Volt olyan időszak, mikor az sem tűnt kizártnak, hogy hamarosan BL-résztvevő lehet a gárda. A koronavírus-járvány miatt be nem fejezett szezonban nyertek a bajnokságban a Győr ellen, és két meccs alapján a Ferencvárossal szemben is jobban álltak, azután azonban folyamatosak voltak a konfliktusok a vezetőség és a játékosok között, Tor Odvar Moen helyét Danyi Gábor vette át a kispadon, akivel kilátástalanul muzsikált a csapat, így hamar elváltak a felek útjai. Érkezett azonban Uros Bregar, aki szintén nemzetközileg jegyzett edzőnek számít, és néhány hónap alatt nagyon szépen összerakta az együttest.

A siófokiak a tragikus szezonkezdet után a bajnokságban megszerezték az előkelő hatodik helyet, a kupában pedig hajszál híján kiütötték a későbbi győztest, majd behúzták a bronzérmet. Tették mindezt úgy, hogy belső posztokon nagyon kevesen voltak, a válogatottban is számításba vett Kiss Nikolett például teljesen játékon kívül volt, az irányítóhiány pedig olyannyira akuttá vált, hogy az egyébként kiváló balszélső, Tamara Mavsar is játszott középen.

Bregar rögtön a kupaelődöntő elején váratlant húzott: egyből 7-6 elleni játékkal kezdett, igaz, ezzel talán a saját csapatát lepte meg jobban, mert hamar ellépett a Fradi. A siófokiak viszont nagyon szépen dolgozták vissza magukat a mérkőzésbe, annak ellenére, hogy nem játszottak kiemelkedően. Néhány jó egyéni teljesítmény (a kapuban Maja Vojnovic, elől Andjela Jansujevics) mellett kifejezetten sok labdát adták el, egy dologban viszont nem engedtek, a tempót végig a saját igényeik szerint alakították. A kézilabda egy borzasztóan ritmusorientált sportág, ahol általában az a csapat nyer, amelyik a saját játéksebességét rá tudja erőltetni a másik együttesre. Nem véletlen fogalmazott úgy Elek Gábor egy időkérés során, hogy: „ez nem a mi tempónk”.

A mérkőzés számai (Forrás: Siófok KC)

Bregar pontosan tudta: ha belemennek egy gólpárbajba, annak minden bizonnyal nagy vereség a vége, hiszen a Fradi kerete bővebb és minőségibb is. Egyetlen esélyük tehát az volt, hogy lassú és küzdelmes meccsre kényszerítik a zöld-fehéreket, ez pedig maradéktalanul sikerült is, ahogy azt a 21-21-es rendes játékidei végeredmény is mutatja.

A heteseknél aztán a rutin döntött, néhány siófoki játékoson már a lövés pillanatában lehetett látni a bizonytalanságot, a ferencvárosi kapuban Janurik Kinga pedig ezt könyörtelenül kihasználta. Viszont, ha már rutin, az előbb a jó teljesítményeknél szándékosan nem említettem Debreczeni-Klivinyi Kingát, aki az utóbbi fél évben (párhuzamosan csapatának felívelő pályájával) nagyon szépen építette fel magát. Vállsérülése után (talán a legkellemetlenebb a kézilabdázóknál) a Fradiban töltött két éve nem sikerült igazán jól, ezt követően pedig megszületett első gyermeke, idén ősszel azonban nagyon motiváltan tért vissza.

A kapura távolról valószínűleg már soha nem lesz olyan veszélyes, mint sérülése előtt, de az egyértelműen látszik, hogy Debreczeni-Klivinyi a magyar mezőnyben szinte egyedülálló játékintelligenciával rendelkezik, ez pedig egy olyan edzővel kiegészülve, aki meg is adja számára a bizalmat, nagyon jól tud működni. Olyannyira komolynak tűnik ez a feltámadás, hogy azon is érdemes lenne talán elgondolkodni, hogy a 30 éves átlövő a válogatottnak segíthet-e még. Persze szinte hallom a felhördülést, és valóban, Debreczeni-Klivinyi a nemzeti csapatban többször játszott rosszul, mint jól, ám ahogy már Tóth Gabriella lemondott meghívója kapcsán kifejtettem, nem hiszem, hogy a magyar kézilabda olyan helyzetben van, hogy egyszerű legyintéssel mondjon le játékosokról.

Debreczeni-Klivinyi (labdával a kezében) régi önmagát idéző formában játszott. (Forrás: Siófok KC)

A Győr megint a legrosszabb arcát mutatta a Fradi ellen

Következett a finálé, ahová a Ferencváros az előbb említett okok miatt nehezen, míg a Győr a Dunaújváros ellen egy ujjgyakorlattal felérő győzelemmel (39-18) jutott be. És ezen a meccsen megint csak az a forgatókönyv érvényesült, amely a két csapat legutóbbi egymás elleni találkozóján is: a Fradi ismét szinte tökéletesen játszott a Győr ellen, míg Ambros Martín csapata újfent gyenge formát mutatott a legnagyobb riválissal szemben. Voltak persze problémák győri oldalon (főként Oftedal sérülése), ez azonban még így is nehezen magyarázza, hogy a Fradi ellen tavasszal két meccsen sikerült mínusz kilences gólkülönbséget összehozni.

A spanyol edző első magyarországi időszaka során három visszatérő vádat fogalmazott meg a közvélemény az egyébként nagyon sikeres munkásságával kapcsolatban:

1. túl sok a sérült;
2. sematikus a játék;
3. fontos meccseken a szélsőket nem használják eléggé.

Utóbbi kettő maradéktalanul áll a tavaszi teljesítményre is, a sérüléseket viszont váltotta egy talán még komolyabb probléma, mely felveti a keretösszeállítás anomáliáit is. Nem nagyon emlékezhetünk ugyanis olyan szezonra, mikor ennyire nagy különbség volt a Győr első és második sora között. A kezdősor magabiztos előnyre tett szert, ám amint jöttek a cserék, tíz percen belül egyenlő volt az állás. Jelenleg nincs olyan játékos a Győrnél, akinek a teljesítményével kapcsolatban biztos megállapításokat lehet tenni. Van egy félig sérült Stine Oftedal, egy helyenként jól játszó Estelle Nze Minko és Veronica Kristiansen, és vannak a többiek, akiknél már bőven a negatívba hajlik a mérleg. Ez pedig igencsak aggasztó a Final Four előtt, melyre már nem kell sokat várni, hiszen a női klubkézilabda csúcseseményére a hétvégén kerül sor.

Ambros Martínnak valami újjal kellene előállni a közelgő Final Fourra. (Forrás: Győri Audi ETO KC)

A Ferencvárosnak ezzel szemben ez volt az utolsó összecsapása az idényben. Ismét felemás szezont zártak Elek Gáborék, a nemzetközi szereplésük ezúttal is elmaradt a várakozástól, továbbra sem sikerült előrelépni, sőt, ha jobban megnézzük, egy lassú és nem annyira látványos visszaesés figyelhető meg (az utóbbi két alkalommal már papíron gyengébb csapat ellen estek ki). A Győr elleni győzelmek persze sok mindent feledtethetnek, de arra a kérdésre továbbra sem kaptunk igazán választ, hogy mit is akar a Ferencváros női kézilabdacsapata a következő években.

Kiemelt kép: fradi.hu