A Fiorentina argentin üdvöskéje egyre magasabbra tör
A Ferencváros ellen a Konferencia-ligában döntetlent játszott Fiorentina nagyszerű formában kezdte az olasz bajnokságot, a violák az októberi bajnoki szünetben az előkelő negyedik helyet foglalják el. A csapat eddigi legeredményesebb játékosa Nicolás González a Serie A-ban. A világbajnoki címről sérülés miatt lemaradt argentin válogatott szélsőt nyáron a Premier League-be csábították, ő azonban maradt Firenzében, ahol húzóemberhez méltóan teljesít.
Az argentin Nicolás González az ősszel már a hatodik idényét kezdte meg Európában, abból a harmadikat az ígéretesen teljesítő Fiorentina játékosaként, miközben egyre fontosabb szerepet tölt be klubcsapatában és hazája válogatottjában egyaránt.
Maradona csapatából a Bundesligába
A tehetséges játékos a Buenos Aires agglomerációjának északi részén található Belén de Escobar nevű településen látta meg a napvilágot. A helyi csapatok után González hétéves korától kezdve az Argentinos Juniors akadémiáján pallérozódott, amely színeiben annak idején Diego Maradona is elsajátította a sportág alapjait. A saját nevelésű Nicolás 18 évesen egy Copa Argentina-mérkőzésen mutatkozott be az első csapatban, majd a 2016–2017-es idényben már rendszeres játéklehetőséghez jutott a másodosztályból a feljutást kiharcolt együttesben. González 20 mérkőzésen négyszer volt eredményes a Bicho színeiben. A következő, immár élvonalbeli idényben letette a névjegyet és azok után, hogy rögtön az első kezdése alkalmával eredményes volt a Belgrano ellen, végül hét találattal zárta a szezont.
A technikás villámléptű szélső kvalitásaira egyre több európai klub figyelt fel, melyek közül 2018 nyarán a VfB Stuttgart ajánlatát fogadta el, González öt évre szóló szerződést kötött a svábokkal. Első szezonjában sok lehetőséget kapott az élvonalból osztályozón kiesett csapatban, 30 mérkőzés alatt két gólra és három gólpasszra futotta első európai idényében.
Ezzel a VfB házi gólkirályának bizonyult, a teljes másodosztályú mezőnyből csupán öt játékos szerzett több gólt nála. Az élvonalbeli visszatérés alkalmával sorozatos sérülések hátráltatták, ám amikor egészséges volt, hatékonyan teljesített, 15 bajnokin hat találatot jegyeztek fel a neve mellé a 2020–2021-es idényben.
Húzóember lett Firenzében
A 2021-es nyári átigazolási időszakban a Fiorentina 24,5 millió eurós ellenében szerezte meg az argentin kiválóság játékjogát. González Olaszországban is hamar bizonyítani tudott, csapata támadójátékának fontos láncszemévé vált, miközben 33 pályára lépés alatt hétszer volt eredményes a Serie A-ban. Vincenzo Italiano edző a kezdetektől fogva bízott benne.
Balszerencséjére a sérülések Firenzében sem kerülték el, ráadásul egy makacs combizomhúzódás miatt éppen a világbajnokság idején is harcképtelen volt, így előzetesen hiába került be a keretbe, nem lehetett ott a katari világbajnokságon aranyérmet szerzett argentin válogatottban. Végül a Serie A-ban és a Konferencia-ligában egyaránt hat-hat találatig jutott, utóbbi elődöntőjének visszavágóján egy duplával járult hozzá csapata továbbjutásához az FC Basel ellen, de a Fiorentina a West Ham United elleni fináléban vereséget szenvedett.
(Forrás: fantamaster.it)A nyáron jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozott a szolgálatai iránt, több megbízható forrás mellett a klubja is megerősítette, hogy a Brentford FC 45 millió eurós ajánlatot tett a megszerzésére, melyet azonban a Fiorentina visszautasított. González sem akart mindenképpen váltani, így maradt a csapatnál.
Az argentin szélső ennek örömére nagyszerű formában kezdte az idényt, a bajnokságban hét meccsen szerzett öt góljával pillanatnyilag csapata legeredményesebb játékosa. Noha akár középcsatárként is megállja a helyét, alapvetően szélsőnek számít, mindkét oldalon bevethető, ritmusváltásaival és dinamikus előretöréseivel a Fiorentina hatékony támadójának nélkülözhetetlen mozgatórugója.
González az elmúlt három bajnoki fellépése mindegyikén betalált, a szünet előtti utolsó fordulóban a címvédő Napoli idegenbeli legyőzése alkalmával egy kontratámadás végén volt eredményes. Emellett a violák augusztus végén az ő két góljával harcolták ki a Konferencia-liga főtáblájára kerülést a Rapid Wien ellen.
Egyre nagyobb szerep a válogatottban
González 2019-ben tagja volt a Pánamerikai Játékokat megnyert argentin olimpiai válogatottnak, majd még ugyanabban az évben a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott. A koronavírus-járvány miatt a 2020-as naptári esztendőben csupán a két novemberi vb-selejtezőn lépett pályára, azonban Paraguay és Peru kapuját egyaránt bevette. Szép lassan rendszeres kiegészítő szereplője lett Lionel Scaloni válogatottjának, 2021-ben tíz mérkőzésen lépett pályára, majd 2022 tavaszán a Venezuela elleni vb-selejtezőn ugyancsak betalált. A világbajnokságra kijelölt keretnek is tagja volt, ám sajnálatos módon combsérülése nem jött helyre a torna rajtjáig, így kikerült az aktív névsorból, és nem lehetett világbajnok. Természetesen azóta is számítanak rá a nemzeti csapatnál, a kiváló firenzei idénykezdése miatt az Albicelestében is egyre gyakrabban tagja a kezdőcsapatnak, a Bolívia elleni szeptemberi vb-selejtezőn egy nagyszerű lövéssel volt eredményes.
(Forrás: mundoalbiceleste.com)A Fiorentina a Serie A negyedik helyén tölti a mostani bajnoki szünetet és a nagyobb nevű csapatok esetleges botlásai esetén minden esélye megvan, hogy az élmezőnyben végezzen, amennyiben továbbra is ennyire kiegyensúlyozott. González megtartása jövő nyáron egyre nehezebb feladat lehet. Eközben az argentin szélső minden bizonnyal idővel hazája válogatottjában is egyre fontosabb szerephez juthat, főleg majd a Lionel Messi utáni időszakban jöhet el az ő ideje.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: allfootballapp.com