A horvátok mellett a fáradtság is legyőzte Marokkót

Az összeállításokból hamar kiderült, mindkét szövetségi kapitány igyekezett frissíteni a csapatán a bronzéremről döntő találkozó előtt. Zlatko Dalic, déli szomszédunk szövetségi kapitánya nem sajnálta a lehetőséget a fiataloktól, akik közül az alapembernek számító Josko Gvardiol (20) mellett ezúttal bekerült a müncheni Josip Stanisic (21), a zágrábi Josip Sutalo (22), esetükben azonban nem csak a korosztály, de a csapatrész is azonos, hiszen mindannyian védők. A másik oldalon Walid Regragui újoncot avatott, a középpályán lehetőséget és nagyjából 55 percet kapott a 18 éves Bilal El Khannous, aki Genkben ebben a pillanatban még csapattársa válogatott csatárunknak, Németh Andrásnak.

Meccsritmus – Épp, mint egy bronzmeccs

Az alacsonyabb szintű koncentráció mellett elvitathatatlan győzni akarás olyan izgalmas körítést ad mostanában ezeknek a világbajnoki helyosztóknak, amik miatt szívesen nézi az ember a fáradtnak tűnő csapatok egymásnak esését, és itt is gyors gólváltással indult minden.

Előbb a már említett Gvardiol fejelt szép szabadrúgás-kombináció végén a marokkói kapuba, hogy azt szinte pontosan két perccel később kiegyenlítse az afrikaiak – egyébként kényszerből alkalmazott – belső védője, Achraf Dari. A számmisztika szerelmeseinek külön örömhír, hogy mindkét oldalon a 20-as mezben szereplő játékos volt eredményes. A mérsékelt tempójú és színvonalú első félidő végén Mislav Orsic tekert látványosan Yassine Bounou kapujába, visszavéve ezzel a horvát előnyt, így európai vezetéssel fordulhattak a csapatok.

Marokkó mindössze a második mérkőzésén került hátrányba az egész tornán, sok egyéb mellett erre is büszkék lehetnének és látva a Franciaország elleni odaadást, nem volt kérdés, hogy amíg erővel bírják, űzni-hajtani fogják a horvátokat is. Más kérdés, hogy a torna talán leginkább elhasznált csapata épp Regraguié, a különböző kisebb-nagyobb izomsérülések egyértelműen rámutattak, hogy a világbajnokság okozta terhelést csak a legmagasabb szinten lévők bírják egészségesen.

Hiába lépett pályára a bő egy éve általunk is megénekelt Ilias Chair is, nagy lendületet ő sem tudott vinni a fáradó afrikaiak támadójátékába, ám hiába, a szívek többet és jobban akartak ekkorra, mint amit a lábak elbírtak. A játékrész legnagyobb kimaradt helyzete így is az övék volt: a Portugáliát kiejtő Youssef En-Nesyri éles szögből leadott lövésénél a torna egyik legjobb kapusa, Dominik Livakovic bizonyította az éberségét.

A horvátok rutinosabban, okosabban gazdálkodtak az idővel és a 2–1-es előnyükkel ráadásul Marokkónak sok erejét és ideje elment az egyre harsányabb és feszültebb reklamálásokra, ám ez valamelyest érthető reakció volt a helyzetükben, csak épp nem segítette őket. Miként az sem, hogy a 96. percben még adódott egy kisebb helyzetük, amit azonban En-Nesyri fölé fejelt, így Luka Modricéké lett a bronzérem.

Magasles – Luka Modric jutalomjátéka

A Real Madrid és a horvát futball túlzás nélkül legendás alakja ezen a mérkőzésen búcsúzott el – vélhetően – a világbajnokságoktól és tette ezt mennyivel jobb kedvűen, mint egynéhány pályatársa.

Az igazi persze az lett volna, ha gólt szerez, de kétszeres vb-érmesként így is épp eleget tett már a közösbe ahhoz, hogy az ilyen részleteket bárki is számon kérhesse rajta. Vélhetően a jövő évi Nemzetek Ligája-döntőig még számíthat rá Horvátország, utána viszont egy nagyon nehezen betölthető űrt hagy majd maga mögött.

Ami jó volt – A fénylő horvát jövő

Ahogyan a bevezetőben is érintettük, Dalic mester ezúttal több fiatal tehetségnek is lehetőséget adott, elsősorban a védelemben és úgy tűnt, a Sutalo, Gvardiol páros legalább olyan jó lehet, mint hajdanán Domagoj Vida és Dejan Lovren tandemje. De mellettük is olyan fiatalokkal, mint Josip Stanisic, Borna Sosa vagy Lovro Majer nincs okuk félni a generációváltástól a horvátoknak és akkor még nem is beszéltünk a Salzburg leendő ászáról, Luka Susicról. Az én generációm amióta futballal foglalkozik, azt hallja, hogy bezzeg a szerb és a horvát futball szerényebb körülmények között, kisebb lélekszámmal is ontja magából a tehetségeket, de nem tűnik úgy, hogy késő lenne tanulni tőlük.

Ami nem volt jó – Az alaposan kikészült marokkói kulcsemberek

Sajnos az afrikai együttesnek nem volt sok esélye felvenni a versenyt a legjobb horvát játékosokkal szemben, mert fizikailag már az előző, franciák elleni mérkőzésre elérték a határaikat. Az összeállításból is látszott, hogy a védelem nem taktikai okokból alakult át a sikeres meneteléshez képest, a fáradt/sérült Nayef Aguerd és Romain Saiss nagyon hiányzott, Sofyan Amrabat jó volt, de csak épp annyira, mint a vb előtt bármikor, Hakim Ziyech és Achraf Hakimi pedig alig-alig tudott támadást kezdeményezni. Hiába adtak bele mindent a marokkóiak, ez csak a tisztes helytállásra volt elég. Arra viszont nagyon is.

Kiemelt fotó: Eurosport