A jövő meghatározó kapusának teljesítményét már nem tudta kompenzálni a magyar válogatott csapategysége

Az utánpótlás versenyeztetésének legfontosabb szempontja természetesen továbbra sem az eredményesség, ugyanakkor azt mindenképpen fontos elmondani, hogy a magyar csapat közel 50 év után került ismét a döntőbe ezen korosztály világbajnokságán, ami azért mégiscsak mutatja, hogy ez a generáció felkészültebb, jobb a korábbiaknál.

Ahogy múlt heti cikkünkben is említettük, ennek elsődleges oka, hogy a csapat legtöbb játékosa már a felnőttek között kézilabdázik, ez pedig a legtöbb riválisról nem volt elmondható. Ugyanakkor van egy érdekes adatsor, ami többek között a magyar médiában is megjelent és amely azt mutatta meg, hogy a junior-világbajnokságok legértékesebb játékosai ritkán futottak be igazán jelentős karriert a felnőttek között – ez feltétlenül mutatja, hogy érdemes visszafogottan örülni és tágabb kontextusban nézni ezt az ezüstérmet. A nagy bizonytalanságban egyetlen dolog tűnik biztosnak: a magyar tehetségek karrierjében a következő két-három év lesz a legfontosabb, hiszen sokan (Lukács Péter, Ilic Zoran, Palasics Kristóf) már külföldön kezdik meg az új idényt.

Út a döntőig

A magyar csapatnak az egyenes kieséses szakaszban két olyan együttest kellett legyőznie, amely papíron is jó néhány góllal gyengébb Sótonyi László gárdájánál. Közhely persze, ugyanakkor gyakran látjuk, hogy sokszor a kötelezőt a legnehezebb hozni, és a horvátok elleni negyeddöntőben majdnem erre kaptunk példát, hiszen a mieink remekül kezdtek, utána viszont egy addig szinte egyáltalán nem látott hullámvölgy következett.

A horvátok ennek megfelelően nyitott védekezéssel, ráadásul nagyon magasan fellépő kettesekkel kezdtek, ami – ellentétben a felnőtteknél megfigyelhető tendenciákkal – nem hozta zavarba a magyar csapatot, a mérkőzés első szakaszában úgy tűnt, akár az első félidőben is eldőlhet a továbbjutás kérdése.



Ezt követően azonban jött a korábban említett hullámvölgy, amit viszont ismét néhány remek egyéni teljesítmény tudott kompenzálni: Ónodi-Jánoskúti Máté remek formában lőtt a távoli zónából, de Lukácsnak is voltak fontos góljai. Ezeknek köszönhetően a győzelem végül nem forgott veszélyben (28–23), de sokkal küzdelmesebb mérkőzés kerekedett, mint amire számítani lehetett.

Fotó: Magyar kézilabda-válogatott/Facebook

Az elődöntőben aztán jött az az izlandi csapat, amely a torna legnagyobb meglepetését okozva került a legjobb négy közé, hiszen az északi ország korábban inkább a középmezőnybe tartozott ebben a korosztályban. Az elődöntőben viszont az első pillanattól fogva látszott, hogy Izlandnak nem igazán lesz esélye. Az ellenfél legveszélyesebb játékosát, Andri Rúnarssont rögtön sikerült megzavarni, a magyar együttes támadójátéka pedig a megszokott színvonalat hozta. Kicsit ugrunk az időben, de a döntő utáni televíziós elemzésben hangzott el, hogy a magyar csapat számára a német volt az első olyan rivális, amely ellen nem volt tisztán, játékerőben hatalmas a különbség. Az elődöntőben viszont, ha a magyar csapat megfelelően végigjátszotta a figuráit, az izlandiaknak egyszerűen nem volt ellenszerük. Ez lett végül egy olyan mérkőzés, amit a negyeddöntőben várhattunk, egy pillanatig sem forgott veszélyben a fölényes győzelem (37–30).

Itt a német kézilabda újabb nagy generációja?

A németek helye nehezen meghatározható a nemzetközi kézilabdázás hierarchiájában: a legnagyobb címekért évtizedenként általában egyszer vannak versenyben, ugyanakkor olyan keretük van, ami egy-egy meglepetésre bármikor képes lehet. S ne feledjük, 2024-ben Németország rendezi az Európa-bajnokságot, legutóbb pedig pont egy hasonló, olimpia előtti Eb-t tudtak megnyerni 2016-ban. Hogy az esetleges sikerben mekkora szerepe lesz a most látott generációnak, azt egyelőre nehéz megmondani, de az biztos, hogy ezen a világbajnokságon nem volt ellenfelük.

Azonban a magyar csapat nem tudott közel játszani a maximumához: jobb oldalon nem sikerült megtalálnia a megoldást, hiszen Ilicnek és Ónodi-Jánoskútinak is a korábbiaknál gyengébb mérkőzése volt, ennek következményeként pedig a többi területre még nagyobb erőt tudott koncentrálni az egyébként is remek német védelem. Ráadásul David Späth részéről tényleg olyan szintű teljesítményt láthattunk, ami még az erős közepes magyar védésszám mellett is több gólos különbséget jelentett (23–30).

Fotó: kolektiff

Számok, nyilatkozatok

A torna statisztikáit elemezve egyértelműen látszik, hogy a magyar válogatott erejét elsősorban a nagy rotáció adta, hiszen az egyéni listák nagy részében nem szerepel az élmezőnyben magyar kézilabdázó.

Magyar szempontból érdekes lehet még a kapusrangsor is: Mikler Krisztián 32, Palasics 29 százalékos védési mutatóval zárt, ami a világversenyeket tekintve átlagos teljesítménynek mondható, de mindkettőjüknek voltak kiemelkedő mérkőzései.

Sótonyi László, a junior válogatott edzője így értékelt közvetlenül a torna után:

„Jobb volt a német csapat aznap, ezt el kell ismerni. Ha viszont a játékosok fejlődését, az egész tornán mutatott játékát nézzük, illetve ha azt, hogy utoljára 46 éve szerzett ezüstérmet a férfi utánpótlás, akkor ennek az ezüstéremnek nagyon fényesen kell csillognia. Mindenkit arra biztatok a játékosok közül is, hogy menjenek külföldre, és hétről hétre éles körülmények között méressék meg magukat. Profi környezetben dolgozzanak, és hozzák haza ezeket a tapasztalatokat majd a válogatottba.”

Kiemelt fotó: Magyar kézilabda-válogatott/Facebook