Időhurokban érezhetik magukat a magyar kézilabdázás kedvelői

Évek óta vita a kézilabdás közvéleményben, hogy hogyan kell értékelni az utánpótlástornákat. Rögzítsük a tényt: a női korosztályok az elmúlt években gyakorlatilag minden versenyt megnyertek, és szépen lassan a férfiak is elkezdtek felzárkózni eredmények tekintetében.

Ugyanis azt a lányok példáján keresztül láthattuk, hogy az utánpótlásban elért sikerek és a felnőttek között kiharcolt eredmények közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, ugyanakkor a mostani fiúcsapat játékát látva nehéz nem reménnyel tekinteni a jövő felé, hiszen nagyon úgy tűnik: a magyar férfi kézilabdázásban is megjelent egy olyan generáció, amely már minden tekintetben megfelel a sportág modern kívánalmainak.

A sebesség a kulcs

„A játék gyorsulása évekkel ezelőtt kezdődött, de az utóbbi időben olyan sebességre váltott, hogy már szinte nincs is támadóstratégia, egyszerűen minden játékos egy-egyezik a védőjével. A jó védekezés, illetve az abból indított lerohanás kulcsfontosságúvá vált már jóval korábban, de az meglepett, hogy a világbajnokságon rajtunk kívül szinte nem is volt csapat, aminek a támadójátékának a fókuszában az átlövések voltak” – Bánhidi Bence értékelt így a januári világbajnokságot követően, ez pedig azért remek kiindulópont számunkra, mert azt mutatja, hogy a játékosok is felismerték:

Bánhidi Bence (Forrás: pickhandball.hu)

Persze itt mindig fontos kiemelni, hogy tendenciákról van szó, egy-egy meccsen vagy akár tornán még az átlövő és beálló kapcsolatokra építő iskola is vezethet sikerhez, de valószínűleg kézilabdában is igaz az a mondás, hogy örökké nem szerencsés az árral szemben úszni. Ezt a játékot manapság már nem lehet (legalábbis eredményesen) érdemi szélsőjáték, megnyert egy-egyek és folyamatos, intenzív tempódiktálás nélkül játszani. Ugyanakkor minden sportág örök igazsága az is, hogy a rendelkezésre álló keret határozza meg elsőrendűen a játékstílust: a magyar válogatott akkor tud majd az előbb említett módon játszani, ha lesznek ehhez megfelelő játékosai.

Ebbe az irányba pedig fontos lépés lehet a mostani junior világbajnokság. Sótonyi László csapata ugyanis elsősorban a variációs lehetőségek száma és a játék sebessége miatt tűnik egyelőre a korosztályos világbajnokság egyik fő esélyesének.

A magyar csapat egy Argentína elleni könnyed sikerrel (30–22) kezdte a tornát, a félidőben ugyan még csak egy gól volt a különbség, de ez minden bizonnyal annak volt köszönhető, hogy a csapat még nem vette fel az utazósebességet. A norvégok ellen hasonlóan könnyű győzelem (31–22) következett, majd jött a dánok elleni mérkőzés, amely első igazi erőpróbaként tornyosult a magyar csapat előtt, hiszen tavaly ugyanebben a korosztályban az északiak bizonyultak jobbnak.

Ez alkalommal azonban a magyar csapatot még a megszokottnál gyengébb kezdés sem fogta meg. Sótonyi László együttese nyitott védekezéssel kezdte a mérkőzést, a zavarót a Veszprémből Elverumba szerződött Lukács Péter játszotta. A választott formáció nem működött igazán jól, hiszen az első 20 percet követően 14–10-re a dánok vezettek, ekkor azonban hirtelen tempót váltott a magyar együttes, ami egyértelműen soknak bizonyult az északiak számára. A mérkőzés második félidejében volt még egy érdekes taktikai húzása a magyar stábnak, a dánok természetesen a második játékrészben megpróbálkoztak a hét a hat elleni játékkal, a magyar csapat pedig ennek ellenére is folytatta a nyitott védekezést, pedig ilyenkor az ellenfél szinte mindig visszaáll hatosfalra (hiszen a létszámfölény miatt eleve nagyobbak hátul a területek).

A vége egy újabb biztos győzelem (33–28) lett, majd egy Bahrein elleni siker (27–21) jött, amivel a hétfői svéd–magyar mérkőzés már tulajdonképpen csoportdöntőnek volt tekinthető. És bár eddig ez volt a Sótonyi-csapat legszorosabb találkozója (29–26), a végjáték most is bizonyította, hogy ez a gárda jelenleg magasan korosztálya (nagyobb része) felett áll. Itt is egy gyengébb kezdés jött (erre egyébként érdemes lesz figyelni a torna későbbi szakaszában), ennek pedig egyértelműen az volt az oka, hogy a svéd védelem a korábbi ellenfeleknél hatékonyabb volt az egy-egy elleni játékban. Ugyanakkor a magyar stábnak erre is volt válasza: a variációs lehetőségeknek köszönhetően például balátlövő poszton Lukács mellett két egészen más típusú játékos, Pergel Andrej és Ludmán Marcell is bevethető, de irányítóban is különböző taktikai variációk képzelhetők el Sztraka Dániellel és Fazekas Gergővel.

(Forrás: mksz.hu)

Ennek a csapatnak a legnagyobb erejét jelenleg egyértelműen az adja, hogy zömében olyan játékosok alkotják, akik már belekóstoltak a a felnőttek versengésébe, sőt legtöbbjük saját csapatában már most is meghatározó játékos. A korábban említettek mellett Imre Bencét, Ónodi-Jánoskúti Mátét és Ilic Zorant is láthattuk európai színtéren (Palasics Kristóf, illetve a Krakovszki ikrek pedig bemutatkoztak már a felnőtt nemzeti együttesben is) – a többi csapat legtöbb játékosáról ez nem mondható el, az U21-es korosztályban pedig talán nincs is ennél fontosabb tényező.

Mi várható a torna hátralévő részében?

A magyar válogatott tehát ott van a legjobb nyolc között, a negyeddöntőben pedig a horvátokkal küzd majd. A délszláv együttes Franciaország, Horvátország és Tunézia ellen nyert, Lengyelországgal döntetlent játszott, a németektől viszont kikapott. A horvát keretből az előző meccseken Ivan Barbic, Marin Lisac és Matija Car emelkedett ki a gólszánok tekintetében, a védelemnek elsősorban rájuk kell majd koncentrálnia. Az eddigiek alapján azonban a két csapat játékereje nem említhető egy lapon.

Kiemelt fotó: Magyar kézilabda-válogatott Facebook