Fazekas Gergő: „Választhattam volna azt is, hogy megelégszem az NB I-gyel”
Története első BL-negyeddöntőjét vívja a kézilabdázó Fazekas Gergő csapata, a Wisla Plock, amely a lengyelországi 22-22 után szerdán Magdeburgban igyekszik kiharcolni a továbbjutást. A 19 éves válogatott irányítóval többek között a spanyol rendszerről, Xavier Sabatéről és a súlyos sérülése utáni felépülésről beszélgettünk.
A nyolcaddöntő alapján a hazai döntetlen nem is rossz előjel, hiszen a Wisla Plock akkor a Nantes ellen ikszelt otthon, hogy aztán a franciaországi visszavágón elképesztő végjátékot követően végül hétméteresekkel továbbjusson.
„Már az is óriási bravúrnak számított, hogy itt szerepelhettünk, az emberek 99 százaléka nem gondolta, hogy a Nantes ellen mi megyünk tovább. Nagyon megdobta a hangulatot Plockban a siker”
– mesélte honlapunknak a magyar válogatott 19 éves irányítója.
Fazekas Nándornak, a Veszprém korábbi emblematikus kapusának a fia tavaly hivatalosan már a Telekom Veszprém játékosaként került kölcsönbe Plockba, a csurgói Hanusz Egonhoz hasonlóan úgy érezte, a minőségi előrelépéshez fontos a külföldi szerződés.
„Magyarországon a Veszprém és a Szeged azért egy nagyobb lépcsőfok, nem lett volna érdemes otthon klubot váltani” – mondta. – „Választhattam volna azt is, hogy megelégszem az NB I-gyel, de hamar egyértelmű lett számomra, hogy érdemes eljönni. Már most úgy gondolom, hogy fejlődtem Plockban.”
Ez azért is nagy szó, mert mindjárt az első évében, tavaly augusztusban súlyos vállsérülést szenvedett, vagyis 18 esztendősen féléves kihagyással kellett kezdenie a légióséletet.
„Mentálisan nagy támaszom lett az édesapám, hiszen megviselt, hogy a lövő karom vállán történt az izomszakadás” – folytatta Gergő. – „Az, hogy ott van apa, és átélt ő is sérüléseket, így tudunk erről beszélgethetni, sokat segített ebben a nehéz időszakban. A honvágy szempontjából könnyebb volt az első félév, hathetente hazajárhattam. A második félévben már szinte semmi hazaút nem jöhet szóba, csak a válogatott edzései, Eb-selejtezői lettek a kivételek, de kint már megvannak a barátaim. Persze a nyelvvel van egy kicsi problémám, mint mindenki másnak is, kivéve talán a szláv származású légióstársakat. Most viszont már, hogy a BL-ben szerepelünk, a család is egyre kíváncsibb a meccsekre, apa is kijött.”
A Plock külföldi kézilabdázói között szép számmal találunk volt szegedieket és veszprémieket (Niko Mindegía, Dmitrij Zsitnyikov, illetve Mirsad Terzic), ráadásul a magyarul kiválóan beszélő Xavier Sabaté a vezetőedző. A Veszprémet 2016-ban az emlékezetes – második félidei kilencgólos előnyről elbukott – BL-döntőbe, a magyar válogatottat 2017-ben vb-negyeddöntőbe vezető katalán tréner itthon munkamániásként lett ismert, ezzel együtt nem mindenkinek könnyű vele dolgozni.
„Ahogyan felkészül minden meccsre, nemcsak a BL-ben, hanem a lengyel bajnokságban is, azon látszik, hogy mindent a kézilabdának szentel” – hallottuk a magyar irányítótól. – „Mindenkinek a pihenésére is odafigyel, de taktikailag is rengeteget tudok tőle tanulni. Hasonló szisztémából mentem ki Plockba, ez a spanyol rendszer, amelyben minden támadást úgy alakítunk ki, ahogyan az edzéseken begyakoroltuk; szemben a skandináv stílussal, amelyben futnak, lőnek, visszafutnak. Változó, hogy ez mennyire fekszik egy irányítónak, van, aki ebben nevelkedett. Ami az én erősségem, az egy az egy elleni játék, az ugyanúgy benne van ebben a szisztémában is, így ki tudok itt teljesülni. A válogatott támadásépítése hasonló, ezért is örülök, hogy a Plockban játszom, bár vannak finomságok, amelyben eltérünk.”
Chema Rodrígueznél az Eb-selejtezőkön több lehetőségeket kapott, mint Sabatétől a BL egyenes kieséses szakaszában, ugyanakkor ott van a bajnokság is. De milyen a lengyel élvonal?
„Nem egy Bundesliga vagy francia bajnokság, de minden meccsre 100 százalékosan felkészülünk, senkit nem becsülünk le, így mindig lehet fejlődni. Oda is tesszük magunkat bárki az ellenfél, különben sérülésveszélyesek lennének a nagy csatát. Közeledek ahhoz a formához, amelyben a sérülésem előtt játszottam, persze nyilván mindenki többet szeretne pályán lenni a BL-ben. A Plockban nincsenek világsztárok, inkább védekező csapat vagyunk, így szinten minden ellenfelet kevés gólon tudunk tartani.”
A negyeddöntő első meccsének 22-22-je ezt tükrözi, a magdeburgi visszavágó persze még nagyobb kihívás.
Kiemelt kép: Wisla Plock Facebook