A klub, amely átrajzolta Skócia futballtérképét
A Dundee United 20. századi aranykorszaka két markáns periódus találkozásának története. John „Jerry” Kerr alapozta meg azt a modern klubmodellt, amelyből Jim McLean vaskézzel vezette át a csapatot Skócia és Európa élvonalába. Két különböző karakter, mégis ugyanannak a futballforradalomnak a motorjai – nélkülük egészen másként alakult volna a Tannadice története.
Magyarországon a Dundee United neve leginkább Keresztes Krisztián szerződtetése kapcsán került be a köztudatba, pedig a Firth of Tay partján működő klub története olyan gazdag, amelyre sok hasonló méretű egyesület büszke lenne. A korszakot két ikonikus alak tette emlékezetessé: John „Jerry” Kerr, a skót futball úriembere és úttörője, valamint a kispadon őt követő Jim McLean, aki később megtörte a glasgow-iak egyeduralmát, és a BEK-elődöntőig vezette az együttest.
Kettejük sorsa különös módon fonódott össze – Kerr nevezte meg utódjának McLeant, aki aztán évtizedeken át még a nevét sem engedte kimondani a klub falain belül.
Történetünk Kerrel kezdődik 1959-ben, mikor is a Johnnak keresztelt, de mindenki által Jerryként ismert úriember megérkezett a Dundee Unitedhoz. Akik dolgoztak vele, úgy emlékeznek rá, mint egy menedzserre, aki nem káromkodott, nem veszítette el a türelmét, és senkivel sem volt tiszteletlen. Gentlemanként tisztelték a skót labdarúgás minden szegletében, s ezt talán mi sem jelzi jobban, mint hogy kinevezésének feltételeként ragaszkodott a keret teljes munkaidős státuszához. Akkoriban ez még az élvonalban sem volt mindenhol természetes, a United pedig a másodosztály alján botladozott, öt év alatt az ötödik menedzserét fogyasztva. Kerr makacssága azonban gyorsan megtérült. A csapat vonzó támadójátéka visszahozta a közönséget, az átlagos nézőszám pedig az első szezon végére megduplázódott. Ennek köszönhetően indulhatott el a Tannadice Park modernizációja, amelyet személyesen felügyelt, és kérésére Skócia első konzolos (cantilever) lelátója is elkészült 1962-ben.
A skót futball akkoriban jellemzően óvatos, védekező stílusával szemben Kerr lendületesebb, támadó szemléletet próbált érvényesíteni. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy játékosai csak a futballra összpontosítsanak – a profi edzésmunka pedig gyorsan megjelent a teljesítményben. Ő építette ki a klub skót játékosmegfigyelő hálózatát, amelyből több későbbi kulcsember került a csapathoz. Legnagyobb újítása azonban az északi futballisták érkezése volt: olyan, arrafelé ismeretlen futballisták, mint Örjan Persson, Finn Dössing, Mogens Berg és Lennart Wing egyaránt meghatározó szereplői lettek a Dundee United történetének, noha előtte senki nem gondolt arra Skóciában, hogy a skandináv piac felé nyisson.
A sportszakmai eredmények is gyorsan jöttek. A klub 27 év után, rögtön Kerr első évében feljutott az élvonalba, majd újoncként megerősítette helyét. A csapat két alkalommal jutott be a Skót Kupa elődöntőjébe (1962–63, 1966–67), a kettő között pedig elsőként szerepelhetett a Ligakupa elődöntőjében is. A bajnokságban az ötödik hely jelentette a csúcsot, a nemzetközi színtéren pedig a Vásárvárosok Kupája hozott nagy pillanatokat – köztük az FC Barcelona kiejtését és a Camp Nou-ban aratott győzelmet, amely máig a klub történetének egyik ékköve.
Végül 1971-ben a hatvan felé járó Kerr érezte, hogy közeledik az új korszak. Lánya, Rhona Haston évekkel később egy beszélgetésben idézte fel ezt az időszakot:
„Akkoriban kezdődött a »melegítős menedzserek« korszaka. Ő nem ilyen típusú edző volt, de felismerte, hogy ez az új irányzat a futballban.”
A menedzser azt javasolta, hogy egy fiatal edző, a városi rivális Dundee-nál dolgozó Jim McLean vegye át a csapat irányítását, ő maga pedig általános igazgatóként segítené tovább a klubot. A kopaszodó, elegáns, néha trilby-kalapot viselő, szinte mindig pipázó úriember tele volt energiával és ötlettel, és hitte, hogy így is értékes része maradhat a United jövőjének. A valóság azonban másképp alakult. Alig egy éven belül világossá vált számára, hogy a kettős szereposztás nem működik, és a kapcsolat tarthatatlanná vált.
Kitaszították abból a klubból, amelyet ő épített fel, minden felhajtás és köszönet nélkül. A rutinos szakember számára egyértelmű volt, hogy már nem látják szívesen a Tannadice Parkban – és ő ezt tudomásul vette. Egészen 1999-es haláláig soha nem tette be a lábát abba a létesítménybe, mely nélküle nem válhatott volna azzá, amivé lett.
Szerző
