Egyszerre zseniális és kíméletlen: így vált a skót klub Európa meglepetéscsapatává
A Dundee United 20. századi aranykorszaka két markáns periódus találkozásának története. John „Jerry” Kerr alapozta meg azt a modern klubmodellt, amelyből Jim McLean vaskézzel vezette át a csapatot Skócia és Európa élvonalába. Két különböző karakter, mégis ugyanannak a futballforradalomnak a motorjai – nélkülük egészen másként alakult volna a Tannadice története.
Az első rész végén ott hagytuk abba történetünket, hogy John „Jerry” Kerr 1971-ben lemondott a menedzseri posztról, majd 1972-ben végleg távozott a klubtól, ahová haláláig nem tért vissza. Döntésének hátterében az a menedzser állt, akit ő maga nevezett ki utódjának: Jim McLean.
McLean maga volt a modern edző akkori mércével. Alig 34 évesen kapta meg az állást, és néhány éven belül kimozdította a Dundee Unitedot a középszerűségből, majd Európa egyik legkellemesebb meglepetéscsapatává tette. Nem csupán edzőként, hanem klubmodellt formáló figuraként gondolkodott, és kis túlzással újrafogalmazta, mire képes egy skót tartományi klub – miközben módszerei egyszerre voltak zseniálisak és kíméletlenek. McLean korszakának fénye gyakran elhomályosította az előzményt – azt az alapot, amelyet Kerr rakott le, modernizált infrastruktúrával és stabil felsőházi, nemzetközi kupaszereplő státusszal.
Annyira saját korszakának építőmestereként kívánt élni, hogy gyakorlatilag minden korábbi befolyást elvágott, ezért tiltotta meg a klubon belül és a sajtóban is Kerr nevének említését. Ez nem is igazán a féltékenységből fakadt, sokkal inkább a kontrollvágyból. Egyetlen narratívát ismert el, a sajátját. Az öltöző, az utánpótlás, a stáb és a kommunikáció is egy kézben futott össze.
A rendszer működött. A fiatalok tudatos kiválasztása és fejlesztése lett a klub alapja. Paul Sturrock, David Narey, Ralph Milne, Maurice Malpas, Richard Gough vagy Paul Hegarty mind a McLean-korszak alatt váltak érett futballistává. Az United filozófiája egyszerű, mégis radikális volt. Alacsony költségvetés mellett csak a saját nevelés lehet járható út – ha pedig spórolnak, minden energiát és tőkét a képzésbe kell fektetni. McLean megteremtette a skót futball egyik legszigorúbb szakmai kultúráját, és egyben az egyik legkifinomultabb taktikai rendszerét is.
„Nem 4-4-2-es vagy 4-2-4-es felállásban játszottunk, hanem valahol a kettő között – inkább 4-3½-2½-es felállásban” – nyilatkozta a Champions Magazine-nak 2009-ben.
A sikerek pedig sorban érkeztek. Két Ligakupa-győzelem (1979–80, 1980–81), folyamatos dobogós helyezések és mindenek felett az 1983-as bajnoki cím, amely máig a klub legnagyobb sikere. McLean modernnek ható játékrendszere, az agresszív magas védekezés és a szélesség kreatív használata olyan előnyt adott a Unitednek, amellyel még a glasgow-i nagyok ellen is fölényesen tudott futballozni. Nem véletlen, hogy a gárda 14 egymást követő szezonban szerepelt Európában, ez Skóciában a csúcsgenerációk privilégiuma.
A nemzetközi szereplés egyik fénypontja az AS Roma elleni 1984-es elődöntő volt. A Tannadice-ben szétfutották az olasz sztárcsapatot, idegenben pedig olyan ellenszélben próbáltak helytállni, amelyről később kiderült, hogy a hazai klub által szervezett nyomás és korrupció része volt. A United kiesett, de ekkor vált legendává: a kis skót csapat, amely bármelyik európai nagyot képes volt megremegtetni.
Egyes források szerint a klub körül dolgozók úgy tartották, hogy McLeanben ott motoszkált a régi rivalizálás emléke, s ennek is szerepe lehetett abban, hogy 1987-ben különösen nagy elégtétellel élte meg az FC Barcelona kiejtését – a Camp Nouban aratott győzelmet –, mert így ezen a téren sem maradt Kerr nyoma mögött. Bár később a Malmö elleni UEFA-kupa-döntőt elbukták, akkortájt ezzel is Skócia legjobbjai voltak.
A McLean-korszak ugyanakkor nem csupán sikertörténet. A játékosok többsége tisztelte, de kevesen szerették. Diktatórikus állapotok jellemezték uralmát, külön ellenőrzésekkel, éjszakai telefonhívásokkal, bónuszokra épülő, durván teljesítményalapú fizetési rendszerrel. Ezek mind az edző kíméletlen maximalizmusát tükrözték. Az United belülről nézve néha inkább tűnt katonai egységnek, mint futballcsapatnak.
Mégis azt mondhatjuk, hogy ez az éra emelte a klubot Skócia második futballforradalmának középpontjába. A 1980-as évek Unitedje nemcsak a Dundee városáról alkotott képet írta át, hanem az egész skót futball önbizalmát is. És bár McLean árnyéka néha nagyobbra nőtt, mint maga a klub, az örökség megkerülhetetlen: nélküle egészen más lenne a Dundee United története.
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.
Szerző
