A lényeg, hogy nyerjek és élvezzék az emberek – interjú ifjabb Növényi Norberttel

– Kezdjük az aktualitásokkal: tavaly év végén azt nyilatkoztad, hogy ideális esetben márciusban szeretnél meccselni. Hogy látod, van erre még esély? Vagy a PFL és a Bellator bajnokait szembeállító gála miatt csúszik a dolog?

– Eléggé csalódott vagyok, mert bár minden csapattársam kapott a Bellatortól meccset, én most tudtam meg, hogy valószínűleg csak júniusban tudok újra küzdeni. Azután, hogy két és fél évet kihagytam korábban, bosszant, hogy a tavalyi két meccsem után ismét egy év kimarad. Nagyon meccselnék már, abszolút készen állok rá. A tavalyi mérkőzések óta nyaralni sem voltam, csak formában tartottam magam, mert minél gyorsabban vissza akartam térni az oktagonba… De ez most sajnos így alakult.

– Látsz arra esélyt, hogy a következő meccsedet top 10-es ellenféllel szemben vívd meg? Vagy ehhez kellene még egy-két győzelem?

– Miután a PFL felvásárolta a Bellatort, nagyon sok harcostól megváltak, a középsúlyban is. Engem szerencsére megtartottak, és mivel a megmaradt harcosok szinte mind a legjobb tíz közé tartoznak, jó eséllyel a következő meccsemet már egy rangsorolt ellenféllel vívom.

– Hogy áll amúgy most a felkészülésed? Milyen fizikai és mentális állapotban érzed magad?

– Most vagyok az eddigi legjobb formámban. Mentálisan persze megvisel azért, hogy kiderült, júniusig valószínűleg nem lesz mérkőzésem. Játszom a gondolattal, hogy egy kis pihenőt adjak magamnak. Egész eddig végig arra vártam, hogy csörögjön a telefon és már csak a fogyasztás legyen hátra. Végig formában maradtam, tettem a dolgom, ezért így utólag bosszant, hogy lemondtam a nyaralásról meg az egyéb terveimről. Nagyon jó formában vagyok, sose ment még ennyire jól a sparring (a harcedzés – a szerk.), jó az állóképességem…

Ha most kellene elkezdenem egy edzőtábort, akkor szerintem ez lenne az eddigi legjobb felkészülésem. Mert bár a meccsre felkészítő edzőtábor alatt sokat fejlődik az ember, számít, milyen szintről indul, és még sosem voltam ennyire jó formában.

– Említetted egy korábbi interjúban, hogy az amerikai csapatokhoz képest kifejezetten kemény sparringokat nyomtok a London Shootfightersben. Mit gondolsz, miben segít ez leginkább a könnyedebb harcedzésekhez képest?

– Számos előnye van. A legnagyobb plusz talán az, hogy leszoksz a buta hibákról. Mert nagyon sok olyan KO-t lehet látni meccseken, ahol bizony látszik, hogy azok a bunyósok nem sparringolnak keményen. Ha edzésen egy-egy komolyabb hiba elkövetése során nem ütnek meg, akkor nem fog rögzülni benned, hogy ezt a megoldást kerülni kell. Ha az ember például megszokja, hogy egy földrevitel után edzésen úgy áll fel, hogy támadási felületet hagy magán, és ennek semmi következménye, akkor ez rögződik be. Utána pedig ugyanezt egy meccsen kíméletlenül kihasználják. Míg ha keményen sparringolsz, akkor ezeket megtanulod és összességében is élesebb maradsz. A kemény sparringnál mindenki az agykárosodás veszélyét szokta emlegetni, de ha az ember okos, el lehet kerülni, hogy erősebb ütéseket kapjál be. Az edzéseinket látogatók mindig meglepődnek azon, amit a harcedzésen látnak. Nekünk ez a normális, mi megtanultuk azt, hogyan kerüljük el a nagyobb ütéseket. Persze ez a „felteszem a kezem és megyek előre” stílusú harcosoknál nem működne így. Ha edzésen sok ütést bekapsz, öt év után alig tudsz épkézláb mondatokat összerakni. De ha okosan csinálja az ember, akkor szerintem a kemény sparringnál nincsen jobb.

– Tudni lehet rólad, hogy kifejezetten erős az állóharcod, emellett földharcban is nagyon veszélyes vagy. Melyikben érzed magad jobbnak a mezőnyhöz képest?

– Az állóharcban. Edzettem a világ élvonalába tartozó birkózókkal, fekete öves ADCC-bajnok jiu-jitsusokkal (az ADCC a világ egyik legjelentősebb nemzetközi jiu-jitsu versenye – a szerk.), elit kick-boxosokkal és veretlen profi bokszolókkal, és ha mindezt figyelembe veszem, ez jön ki. Ha például a világ egyik legjobb birkózójával birkóznék, helyt tudnék állni, és időnként én is földre tudnám vinni, de nagy valószínűséggel legyőzne. A jiu-jitsusokkal ugyanez a helyzet, míg ha a világ legjobb kick-box versenyzője ellen lépnék ringbe, szerintem kiütném. Nem akarok nagyképű lenni, de a helyzet az, hogy sparringoltam nagyon sok profival, például Glory-világbajnokokkal (a világ legrangosabb kick-box szervezete – a szerk.) és a tapasztalatok alapján úgy érzem, az állóharcom világszínvonalú. Van persze, aki jobb nálam, például MVP, azaz Michael Venom Page vagy Raymond Daniels, meg persze vannak még nagyon magas színvonalú állóharcosok, de én is nagyon erősnek érzem magam ezen a területen.

– Mit gondolsz, mi a legnagyobb erősséged?

– A jobb kezem nagyon nehéz, ahogy a sporton belül mondjuk. Ma is bejött egy veretlen MMA-harcos edzeni velünk, aki épp övért fog mérkőzni egy másik szervezetben, és ő is meglepődött az első jobbosomon. A nevét természetesen nem fogom említeni, a sparringokat nem illik kibeszélni. Nagyon erőset tudok ütni jobbal, akár előreugorva, akár egy helyből vagy hátrafelé menetből indítom a technikát.

Ifjabb Növényi Norbert az édesapjával, Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózóval (Forrás: m4sport.hu)

– Időnként szóba kerülnek az úgynevezett nightmare matchupok, azaz azok az ellenfelek, akikkel szemben stílus szempontjából a legnehezebb felvenni a kesztyűt. Neked milyen testalkatú és stílusú harcosokkal lenne a legnehezebb dolgod?

– A küzdősportokban nagyon sokszor egy-egy ütésen, momentumon múlik minden. Tyson Fury például hiába sokkal jobb bokszoló Francis Ngannounál, mégis belenézett egy ütésbe, ami után földre került. Vagy vannak olyan, akiknek nagyon hosszúak a karjai, például Alex Pereirának (az UFC félnehézsúlyú bajnoka – a szerk.), az van, hogy egyszer csak betalál messziről, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobb lenne az ellenfelénél. De nekem is volt egy ilyen veszélyes pillanat a 2020-as meccsemen: egy kicsit lassabban reagáltam, bekaptam egy balhorgot és csak az ellenfél térdébe kapaszkodva tudtam túlélni. Ettől félek talán a leginkább, hogy valahonnan bekapok egy nagy ütést. De a stílusra visszatérve: a legrosszabb szerintem egy olyan stílusú harcmodor lenne, mint ahogy Logan Storley, a váltósúlyú Bellator-harcos legyőzte le MVP-t: csak ráakaszkodott, és az egész meccsen el sem engedte. A meccs után Ariel Helwani, az egyik leghíresebb szakújságíró, illetve Scott Cooker, a Bellator ügyvezetője is Page-et látta jobbnak, ám a pontozókártyákon elbukta a meccset, hiába hozta le nagyjából karcolás nélkül, míg az ellenfeléről nem lehetett ezt elmondani.

Nagyon frusztráló az ilyen ellenfél, aki elkerüli az aktív bunyót, talán egy ilyentől is tartanék még. De a birkózástól vagy a jiu-jitsutól egyáltalán nem félek.

– Van-e olyan technika, amit az eddigi meccseken nem használtál sokat, mert nem volt a gameplan, a meccsre összeállított stratégia része, ezzel együtt kifejezetten erősséged?

– Inkább azt akarom megmutatni, mennyire jól tudom ötvözni a különböző elemeket. Igazából szeretnék még több meccset vívni és még több kiütéses győzelmet magaménak tudni. A lényeg, hogy élvezzék a meccset az emberek és nyerjek. A győzelem az első, de a látványosság sem marad el messze ettől, ugyanis sokat számít, milyen benyomást alakít ki magáról az ember. MVP-ről például az a hír járja, hogy nem erős földharcban, pedig én rendszeresen látom, hogy feketeöves jiu-jitsu versenyzőket győz le edzéseken. De meccsen nem szokta elővenni, és sokkal jobb meccspénzeket kap, mint azok, akik jobban vegyítik a stílusokat. Szóval számít, hogy mennyire vagy látványos.

– A londoni csapatban igen felkészült edzőkkel dolgoztok együtt. Amikor készültök egy ellenfélre, közösen ötleteltek vagy teljesen ők találják ki a gameplant?

– Én ezen a téren mindent az edzőimre bízok. Az egyik vezetőedzőnk Alexis Demetriades, aki szerintem egy zseni. Szóval még ha időnként nem is értek egyet vele, tudom, hogy valószínűleg igaza lesz… Tíz éve vagyok a csapatnál, ez alatt az idő alatt egyszer láttam olyat, hogy az utolsó menetet más stratégiát választva el lehetett volna hozni, de így is csak megosztott döntéssel kapott ki a csapattársam, tehát szoros volt. Szóval, ha nálunk a csapatból valaki vereséget szenved, az általában egyéni hiba következménye. Persze én is bedobok időnként ötleteket, de 95%-ban ő az, aki a stratégiát összeállítja.

– A meccseid nagy részét eddig viszonylag gyorsan befejezted. Mit gondolsz, hogyan állnak hozzád a leendő ellenfeleid?

– Azt tudják, hogy a jobb kezemmel számolni kell. Mindenki azt gondolja, hogy ő majd nem fog belenézni… Ehhez kapcsolódik egy vicces sztori. Amikor legutóbb meccseltem, Chicagóban, ott volt Will Fleury is, akivel korábban már megmérkőztem. Az ellenfelem odament hozzá kérdezgetni, tanácsot kérni. Fleury mondta, hogy gyors a jobb kezem, a srác meg lesöpörte a dolgot azzal, hogy ezen a szinten már mindenkinek jó a jobb keze… Aztán kiütöttem.

Általában tudom, hogy mivel próbálkoznak ellenem, de ha földre visz valaki, az kicsit olyan, mintha visszatennéd a cápát a vízbe, ugyanis én a jiu-jitsuval kezdtem a küzdősportos karrierem.

– Mit üzennél a Büntető.com olvasóinak?

– Nagyon sokat jelent nekem mindenki, aki követi a pályafutásomat. Igazán hálás vagyok érte, hogy ennyien szurkolnak nekem! Illetve szeretném, ha minél többen követnék a magyar MMA-harcosokat és közösen új magasságokba emelhetnénk a sportágat.

Kiemelt fotó: Ifj. Növényi Norbert