A Maradona testvérek Japánban is együtt játszottak
Diego Maradonának két öccse is a profi futballkarriert választotta. Hugo a Serie A-ban egy ízben Diego ellen is játszott. Raúlnak a Boca Juniors volt a csúcs. A nagyravágyó granadai klubelnök 1987-ben megszervezte, hogy mindhárman egy csapatban léphessenek pályára.
Diego Armando Maradona mindkét fiútestvére, Raúl és Hugo is profi futballista lett, legfiatalabb öccse, Hugo megjárta az olasz első osztályt. A Maradona fivérek Spanyolországban és Kanadában is pályára léptek együtt egy-egy gálamérkőzésen. Nézzük, mit tudunk az isteni Diego testvéreiről!
Hugo Maradona
Hugo Hernán Maradona, becenevén, a Török. Ugyanott kezdte a játékot, ahol legidősebb bátyja, Diego 9 évvel korábban, az Argentinos Juniorsban. Hármuk közül az eredmények alapján ő volt a második legtehetségesebb és szorgalmasabb, 15 évesen már az U16-os válogatottal utazott a világbajnokságra, később az U18-as nemzeti csapatnak is tagja volt.
Bátyja, Diego mindent megtett érte, hogy jól menjen a sora, és meggyőzte a Napoli elnökét, Corrado Ferlainót, hogy igazolja át. Az Argentinos Juniorsból 18 évesen költözött Európába, ám a Napoli edzője tisztában volt vele, hogy nem üti meg az első csapat szintjét, így kölcsönadták a szintén Serie A-s Ascolinak. Nápoly és vonzáskörzete ekkor kezdte el igazán imádni bátyját, aki az 1986–1987-es idényben, története során először bajnoki címhez segítette a Napolit.
Egymás ellen is játszottak. 1987. szeptember 20-án a Napoli 2–1-re verte az Ascolit, Diego kezdő volt, Hugo pedig az 58. percben állt be csereként.
Hugo Olaszországból 1988-ban Madridba került, a másodosztályú Rayo Vallecanóhoz. Csakúgy, mint bátyját, őt is a 10-es poszton vették számításba. Fiatal csapatban játszott, melyben 19 évével ő volt a legifjabb. A Rayo a szezon végén feljutott az első osztályba, Maradona maradt, és számított rá edzője is. 19 meccsen 3 gólt szerzett, ám a csapata kiesett.
Az idény végén a Rapid Wienhez csatlakozott, ahol mindössze 3 meccset és 93 játékpercet érdemelt ki. Visszatért Dél-Amerikába, Venezuelában és Uruguayban futballozott, aztán pedig 1992-től Japánba költözött, és hat éven át Tosuban, Fukuokában és Szapporóban játszott. Itt szerepelt a legeredményesebben, élvezte a J-League-t.
Visszavonulása után egyetlenegyszer vállalt edzői munkát felnőtt csapat mellett, a Puerto Rico Islandersnél dolgozott egy évet 2004-től, aztán „hazatért” Olaszországba. A Nápolyi-öböl partján található kisebb kluboknál dolgozott utánpótlásedzőként, és világszerte nyári táborokat szervezett Maradona név alatt. A Nápolyhoz közeli Monte di Procidában lakott. Egy jobboldali párt színeiben helyhatósági választáson is indult képviselőjelöltként.
Monte di Procidában halt meg szívinfarktusban 2021 decemberében, alig egy évvel bátyja, Diego Maradona halála után. Mindössze 52 éves volt.

Lalo a Boca–River Plate-en is játszott
Raúl Alfredo Maradona második gyerekként érkezett a Buenos Aires-i Lanúsban lakó Maradona családba. Lalo volt a beceneve, több szakmai portálon is így találjuk meg. Neki már gyerekkorában megadatott az, ami bátyjának, Diegónak nem: játszhatott Argentína legnépszerűbb csapatában, a Boca Juniorsban (Diego Maradonának ez volt a kedvenc csapata, később igazolták át). A felnőttcsapatban a Transfermarkt statisztikája szerint csak egyszer lépett pályára támadóként – 18 percet kapott a nagy rivális River Plate ellen. Más statisztikai oldalak azt írják, több Boca-meccsen is futballozott csereként. Ő is ballábas volt, mint Diego.
Amikor testvérei már Olaszországban játszottak, ő Spanyolország felé vette az irányt, a másodosztályú Granadánál eltöltött egy idényt. A klub nagyravágyó elnöke, Alfonso Suárez valójában a bátyját, Diegót szerette volna megszerezni, de ez lehetetlen volt, így beérte az öccsével. Átigazolásában jórészt reklámértéket látott, mintsem szakmai előrelépést. 25 millió pesetát fizettek érte, a pletykák szerint Diego Maradona maga találkozott az elnökkel, hogy rávegye, igazolja le a testvérét.
Suárez 1987 novemberében összehozott egy gálamérkőzést is a svéd Malmö ellen. A Malmőt ekkor Roy Hodgson vezette, zsinórban harmadik bajnoki címét söpörte be vele, összesen ötnél állt meg. Raúl mellett ott volt az Ascoliban játszó öccs és a Napolinál futballozó világklasszis is, a lelátón pedig az egész Maradona család. A 10-es mezt Diego átengedte Raúlnak, ő a 9-est viselte, továbbá a csapatkapitányi karszalagot. Hugo a 8-as mezben játszott.
A hazaiak 3–2-re győztek, Diego Maradona ezzel a szabadrúgással tette felejthetetlenné a napot:
„Egy álmom teljesül azzal, hogy a Granada csodálatos módon összehozta ezt a meccset, mindig is arra vágytam, hogy hivatalos mérkőzésen együtt játszhassak a testvéreimmel” – nyilatkozta a helyi sajtónak Diego Maradona.
Raúlnak eleinte jól ment a Granadában, a gálameccs után viszont visszaesett a teljesítménye. 8-szor volt kezdő, 11 alkalommal csere, összesen 2 gólt lőtt ez idő alatt, csapata pedig utolsó előtti helyen végzett, és kiesett a harmadosztályba. Az El País technikás, de gyenge akaratú játékosként jellemezte.
A spanyol másodosztálynál már csak alacsonyabb szinten játszott karrierje hátralévő részében, de közben helyett kapott az argentin kispályás válogatottban, még az 1993-as vb-n is szerepelt.
1994-ben átigazolta a japán Avispa Fukuoka, s egy évre rá megérkezett Hugo Maradona is a csapathoz. Raúl előtte megfordult a Tosunál, ahol ugyancsak játszott az öccse. Később az amerikai ligában szereplő Real Perunál, majd a Fort Lauderdale Strikersnél próbálkozott. 1995 májusában Torontóba igazolt, a kanadai bajnokságban játszó Toronto Italia nevű csapathoz, első meccsén gólt lőtt.
1996 szeptemberében Diego Maradona meglátogatta öccsét, és a torontóiak kaptak az alkalmon, rendeztek egy mérkőzést a kanadai All Star-válogatott ellen. Az Italiában Raúl és Diego Maradona is játszott, utóbbi fellépti díja meg nem erősített hírek szerint 40 ezer dollár volt. A csapat második gólját ő szerezte egy szöglet után.
Miután csapatával megnyerte a bajnokságot, Raúl egy rivális csapathoz, a Toronto Shooting Starshoz távozott, ezt követően pedig egy kispályás csapatnál (Buffalo Blizzard) futballozott. Rövid időre Peruba került, majd visszatért Torontóba, és végül hazaigazolt Buenos Airesbe, az alacsonyabb osztályban játszó Deportivo Laferreréhez. Visszavonulása előtt haknizott még egyet Venezuelában, a caracasi Deportivo Italiánál.
A nyolc Maradona-testvér közül ő az egyetlen férfi, aki még él.
Kiemelt fotó: The tribe Facebook