A Partizantól Duckadamon át a Crvena Zvezdáig: a keleti blokk látványos BEK-sikerei

Partizan-fordítás 1–4-ről, Albert Flórián ötöse

A keleti blokk első döntőse, a Partizan Beograd a Ferencvárossal együtt a selejtezőből indult 1965 őszén, ott a francia FC Nantes-ot ejtette ki magabiztosan, majd jöhetett a Werder Bremen, és összesítésben ismét kétgólos volt a különbség. Az igazi csoda a negyeddöntőben következett, a Spartától kapott prágai 4–1-es pofon után. A belgrádi visszavágón – igazi délszlávos hangulatban, a fanatizmus még szelídebb változatával – fél óra után már 4–0-ra vezetett a Partizán, végül ötöt rúgva simán továbbment.

Az elődöntőben Sir Matt Busby csapata, a fénykorába lépő Manchester United Bobby Charltonnal és Dennis Law-val került kétgólos hátrányba a jugoszláv fővárosban, az Old Traffordon Nobby Stiles csak faragni tudott a hátrányon. A brüsszeli döntőn Velibor Vaszovics a Real Madrid ellen is megszerezte a vezetést, de a spanyolok fordítani tudtak.

Az első öt sorozatot megnyerő Real Madrid hat év – benne két elbukott döntő – után szerezte vissza a trónját. Senki sem gondolta, hogy újabb 32 évnyi szünet következik, és már bőven a BL-korszakban jön csak az újabb siker a legrangosabb sorozatban.

Az 1965–1966-os BEK-ben két olyan együttes adta a gólkirályt, amely csak a negyeddöntőig jutott: Eusébio a Benficából és Albert Flórián a Ferencvárosból. Albert még a selejtezőben, a Népstadionban rámolt be ötöt az izlandi Keflavík elleni 9–1 során.

Duckadam taktikája és zsenialitása

Ha az 1986-os BEK-döntőt egy szóban kellene elmesélni, annyit mondanánk: Duckadam. Ha kettőben, akkor Helmuth Duckadam. A sorozat első gól nélküli fináléjának végén 11-esből sem lehetett betalálni a Steaua kapujába, négyből négy Barcelona-lövést hárított a román kapus.

Alapvetően ugyanazt a taktikát követte, amellyel később Fabian Barthez, majd Emiliano Martínez gyakran eltalálta a helyes irányt a világbajnokságokon, az első három jobb lábas kísérletnél tudatosan ment arra, amerre. A zsenialitását a negyedik tizenegyesnél mutatta meg, mint későbbi nyilatkozataiból is kiderült, átgondolta, mikor kell váltani.

A Barca első európai megkoronázását így el kellett napolni, de végül is ez semmi az előző évtizedekhez képest. Más kérdés, hogy minden adott volt a katalán diadalhoz, Terry Venables csapata Bernd Schusterrel és Steve Archibalddal abszolút favoritnak számított, Sevillában gyakorlatilag hazai környezetben játszhatott. Ideális ellenfélnek tűnt egy biztos győzelemhez a Steaua, bár Jenei Imre és Bölöni László csapata a döntőig vezető úton már megmutatta félelmetes erejét.

Először is akkor, amikor az első fordulóban 4–1-re elintézte Bukarestben azt a Honvédot, amely Mezey György bombaformában lévő válogatottjának a gerincét adta (Sallai Sándorral, Garaba Imrével, Détári Lajossal, Kovács Kálmánnal). Majd még inkább akkor, amikor az elődöntőben a 3–0-val küldte haza minden idők legjobb Anderlechtjét (Morten Olsen, Enzo Scifo, Frank Vercauteren, Erwin Vandenbergh), amelyet a szakírók egy része az akkori Európa a legerősebb klubformációjának tartott.

A Steaua megint ontja a gólokat

1986-ban már a döntőbe jutást is csodaként élhette meg Románia, és kevesen gondolták, hogy megismétlődhet, mégis ez történt 1989-ben. Nem menetelt, hanem repült a fináléba a bukaresti csapat, elképesztő mennyiségben termelve a gólokat: a prágai Spartát 7–3-as, a moszkvai Szpartakot 5–1-es, az IFK Göteborgot 5–2-es, a Galatasarayt 5–1-es összesítéssel ejtette ki úgy, hogy a párharcok során az egyik meccset minden esetben legalább három, de inkább négy góllal megnyerte.

Azért az látszott, hogy a végső győzelemre esélyes csapatok közül ezúttal senki nem került az útjába, ők a másik ágon sűrűsödtek, és az AC Milan pedig egyre magabiztosabban múlta felül őket. A két évvel később BEK-et nyerő Crvena Zvezdát még csak 11-esekkel, a Werder Brement 1–0-s összesítéssel, a Real Madridot viszont már 6–1-gyel – a visszavágón 5–0-ra győzve a San Siróban. Ez volt az a Milan, amelyben a kor három legnagyobb holland futballistája, az aranylabdás Ruud Gullit és Marco van Basten, továbbá Frank Rijkaard futballozott, körülbástyázva Paolo Maldinivel, Franco Baresivel, Roberto Donadonival és Carlo Ancelottival.

A Steauában már nem volt Duckadam és Bölöni, a kispadon Jenei helyett Anghel Iordanescu ült, a 10-es mezt Gheorghe Hagi viselte. A barcelonai fináléban Gullit és Van Basten örömjátéka ellen mindez kevés volt (4–0), itt minden a Milanról szólt, de a Steaua az egész sorozatot nézve így is óriásit alkotott. A góllövőlistán Marius Lacatus és Hagi lett a két dobogós Van Basten mögött, a döntőig vezető úton pedig a románok nyolc meccs alatt 22 gólt szereztek, jóval többet, mint az északolasz elitalakulat.

Délszláv lelki béke a háború előtt

Jugoszlávia papíron még békésnek mondható időszakában, egy hónappal a délszláv háború kitörése előtt az ország futballja egy klubsikerrel jutott fel a csúcsra. Egy évvel korábban már a válogatott is nagyon közel járt egy áttörést jelentő eredményhez, az olaszországi világbajnokságon csak a 11-esek választották el az elődöntőtől. De amit 1990 elvett a sors, azt 1991 visszaadta a Crvena Zvezda jóvoltából, tizenegyesekkel győzedelmeskedve az Olympique Marseille elleni BEK-döntőben.

Dragan Sztojkovics, az előző évek talán legnagyobb belgrádi sztárja akkor már egy éve a délfrancia klubot szolgálta, ám a Zvezdánál a horvát Robert Prosinecki, a szerb Szinisa Mihajlovics és Dragisa Binics, a macedón Darko Pancsev és a montenegrói Dejan Szavicsevics így is a világszínvonalat képviselte. 4–1-es győzelem a Grasshopper-Club otthonában, 3–0 a jugó Marakanában a Rangers ellen, kétszer 3–0 a Dynamo Dresdennel szemben, majd a Bayern München kiejtése drámai körülmények között, a 90. percben született potyagóllal – így jutott el a csapat Bariba az aranymeccsre.

A mindent eldöntő 11-esekhez a Zvezda futballistái földöntúli nyugalommal álltak hozzá, különösen az első két lövésnél – Prosinecki és Binics – kerülték a sablonmegoldást, amivel az egész csapat higgadtságát sugározták. Ezzel szemben Manuel Amoros, az egyik legrutinosabb francia mindjárt az elején a legkiismerhetőbb megoldást választotta, Sztevan Sztojanovics pedig tudta, merre menjen.

Az egész BEK-szezont, végül Pancsev zárta le. A keleti blokk bravúrjai is ezzel a lövéssel értek véget az első számú európai sorozatban, a BL-ben azóta még döntős sem láttunk az egykori szocialista országokból.