A The Strongest elpusztíthatatlan öröksége

A 20. század egyik legvéresebb dél-amerikai konfliktusát Bolívia és Paraguay vívta egymással a Gran Chaco régió ellenőrzéséért, amelyet kőolajban gazdagnak hittek. A harcok a forró, száraz, nehezen járható síkságon zajlottak, ami mindkét fél számára embertelen körülményekkel járt. Az 1932 júniusától három éven át tartó fegyveres harcok paraguayi győzelemmel és jelentős bolíviai területveszteséggel zárultak. Az érintett térség mintegy háromnegyedét Paraguay szerezte meg, az 1938-as békeszerződés pedig elismerte a paraguayi fennhatóságot a vitatott terület nagy része felett. A háború után mindkét országban súlyos politikai és gazdasági válság alakult ki a magas emberveszteségek és a háborús kiadások miatt.

Amikor a stadion kiürült

Miután Daniel Salamanca (1869–1935) bolíviai elnök általános mozgósítást rendelt el az országban, a The Strongest labdarúgói nem várták meg a behívóparancsokat. A klub akkori vezetése, élén Víctor Zalles Guerra klubelnökkel, úgy döntött, hogy a csapatnak példát kell mutatnia. Egy történelmi jelentőségű gyűlésen kimondták: a klub felfüggeszti sporttevékenységét, és tagjai egyöntetűen bevonulnak a hadseregbe. Játékosok, edzők, masszőrök és az igazgatóság tagjai egyszerre jelentkeztek katonai szolgálatra. Ez a gesztus sokkolta és egyben lázba hozta a bolíviai közvéleményt – a Tigre becenevet viselő klub tagjai valódi ragadozókként indultak a frontra.

A Gran Chaco régió a világ egyik legbarátságtalanabb terepe: nappal perzselő hőség, éjjel fagy, általános vízhiány, mérges kígyók és sűrű, tüskés bozót jellemzi. A The Strongest tagjai nem kivételezett egységként vettek részt a csatában, hanem a legelső vonalban harcoltak. A fronton töltött szünetekben a játékosok labdát kerítettek, és a lövészárkok mögötti poros tisztásokon futballoztak, hogy fenntartsák a kondíciójukat és eltereljék figyelmüket a háború borzalmairól. Sokszor az ellenséges paraguayi katonák is hallgatták a távolból a stronguisták indulóit. De a játék azonnal véget ért, amint újból megszólalt a gépfegyverek ropogása.

A háború legfontosabb szakaszában, 1934 májusában a paraguayi hadsereg nagyszabású bekerítő hadműveletbe kezdett. A bolíviai vezérkar azonban ellentámadást tervezett egy olyan vidéken, amelyet sűrű erdő és mély medrek, úgynevezett cañadák tagoltak. Ebben a hadműveletben a The Strongest futballistái kulcsszerepet játszottak. A bolíviai 9. hadosztály kötelékében harcoló sportolók olyan elszántsággal vetették bele magukat az ütközetbe, mintha csak az életükért futballoznának. A május 10. és 25. között zajló harcok során a bolíviaiaknak sikerült csapdába csalniuk a paraguayiakat, ebben a csatában elsöprő győzelmet arattak. A bolíviai sereg több mint 1500 foglyot ejtett, rengeteg lőszert, teherautót, fegyvert zsákmányolt. Ez volt a háború legnagyobb bolíviai sikere. A katonai vezetés, tisztelegve a klubtagok emberfeletti bátorsága előtt, a helyszínt később hivatalosan Cañada Strongestnek keresztelte el. Ezzel a The Strongest lett az egyetlen futballcsapat a világtörténelemben, amelyről katonai ütközetet neveztek el.

Pótolhatatlan veszteségek

Az említett háború 1935-ben ért véget, de a The Strongest tagjai közül nem mindenki tért vissza a stadionba. A klub legfontosabb szereplői közül sokan a csatatéren vesztették életüket. Az áldozatok közt tartják számon José Rosendo Bullaínt, az akkori gárda kapitányát, akinek neve máig szent a szurkolók körében. A háború után a The Strongest nem csupán egy sportklub volt többé, hanem a bolíviai nemzeti ellenállás különleges szimbóluma. A klub színei – az arany és a fekete – eredetileg a chaynita nevű kismadár színeiből ered, új értelmet nyertek: az arany a dicsőséget, a fekete a háborúban elesett bajtársak iránti gyászt jelképezte.

Közel 100 évvel később, a Gran Chaco mélyén, ott, ahol a por és a vér keveredett, egy szerény, de büszke obeliszk áll a The Strongest hőseinek tiszteletére. A Cañada Strongest emlékmű nem egy kupát vagy egy gólt hirdet, hanem azt a pillanatot, amikor egy csapat tagjai fontosabbnak tartották a hazájukat a hírnévnél és feltétel nélkül harcoltak a nemzetük érdekeiért.

A The Strongest minden mai játékosa büszke az önfeláldozó, bátor elődökre (Forrás: larazon.bo)

A klub minden évben, május 25-én nagyszabású ünnepséget tart a csata megnyerésének évfordulója alkalmából. A játékosok és a szurkolók ilyenkor nemcsak a gólokat ünneplik, hanem fejet hajtanak azok előtt, akik bebizonyították: a The Strongest név a sportpályán túl, a legnehezebb időkben is kötelez – még egy baljós csatatéren is.

Amikor a La Paz-i Estadio Hernan Silesben felhangzik az El Tigre! kiáltás, abban benne van a Cañada homokja és a hősök emlékezete is.

Újabb küzdelem a túlélésért

A The Strongest zivataros történelmében nem a háborús szerepvállalás az egyetlen tragikus emlékű fejezet. 1969. szeptember 26-án a csapatot szállító repülőgép lezuhant Viloco település közelében. A katasztrófát senki nem élte túl, minden játékos életét vesztette. A tragédia után a klub a megszűnés szélére került, de a riválisok és a dél-amerikai futballvilág összefogott. A klub főnixmadárként támadt fel: a bajnokság többi csapata játékosokat adott át, és egy évvel később a The Strongest már ismét bajnoki címet ünnepelhetett.

1969-ben még súlyosabb tragédia érte a klubot (Forrás: conmebol.com)

Az arany-feketék történetük során eddig 16 alkalommal nyerték meg a bolíviai bajnokságot. Bár a rekordot az ősi rivális Bolívar tartja, a The Strongest öröksége messze túlmutat a statisztikákon. Ez a klub nem csupán gólokban és serlegekben méri a sikerét, hanem abban a megtörhetetlen tartásban, amellyel a lövészárkok poklából és a repülőgép-szerencsétlenség romjaiból is képes volt újból talpra állni. Története emlékeztet bennünket arra, hogy a sport valóban több mint játék – olykor egyenesen egy nemzet túlélésének záloga.

Borítókép: Club The Strongest X