A „Tigris” visszatért – Ricardo Gareca tíz év után újra a Vélez edzője

A „Tigris” visszatért – Ricardo Gareca tíz év után újra a Vélez edzője

2023. márc. 12.

A 2023-as mérsékelt szezonrajt után az argentin Vélez Sarsfield újra kinevezte egykori sikeredzőjét a csapat kispadjára. A legutóbb a perui válogatottat irányító Ricardo Gareca 2009 és 2013 között három bajnoki címet szerzett az általa korábban játékosként is erősített együttessel. Szövevényes karrierje során több Buenos Aires-i nagycsapatot is megjárt, és számos dél-amerikai országban fordult meg.



Az 1994-es Libertadores-kupa-győztes Vélez Sarsfield az argentin első osztály újonnan elrajtolt idényének első öt fordulója alatt mindössze öt pontot szerzett. Ezek után megköszönték a tavaly májusban nagy reményekkel kinevezett Alexander Medina munkáját, helyette pedig a csapat egykori sikeredzője, Ricardo Gareca tért vissza a kispadra.


Négy Buenos Aires-i csapatban játszott

A „Tigris” becenévre hallgató Gareca 1978-ban a Boca Juniorsban mutatkozott be a felnőttek között. A támadó egy rövid kölcsönt leszámítva hat éven át a klub kötelékébe tartozott, egy ideig a fiatal Diego Maradonával is együtt futballozott az arany-kékek csatársorában, miközben 130 meccsen 64 gólt szerzett. 1985-ben azonban a későbbi világbajnok Oscar Ruggerivel együtt az ősi rivális River Plate-hez szerződött, és ezzel kiváltotta a Boca-szurkolók haragját. Gareca a „milliomosoknál” nem tudott gyökeret verni magának, és mindössze 12 lejátszott meccs után továbbállt az América de Calihoz. A kolumbiai együttesnél töltött három év alatt 31 gólig jutott, miközben két bajnoki címet nyertek és egymás után három Libertadores-kupa-döntőt vesztettek el – két oda-visszavágós párharcot is csak a harmadik meccsen buktak el.


Gareca 1989-ben hazatért és ekkor kötött ki először a Vélez Sarsfieldnél. Az akkor már rutinosnak számító támadó három év alatt 118 mérkőzésen 24 találattal segítette a kék-fehérek boldogulását, majd az Independientétől vonult vissza 1994-ben, miután a Rojóval megnyerte az akkori Clausurát és a dél-amerikai Szuperkupát egyaránt.


Aktív pályafutása során tehát négy nagy fővárosi csapatnál is megfordult, legnagyobb sikereit mégis külföldön érte el. Összességében 387 mérkőzésen 147-szer volt eredményes klubcsapataiban.


Hazája válogatottjában 1981 és 1986 között 20 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt öt gólt szerzett, és bár az 1986-os vb-kvalifikáció során is eredményes tudott lenni, a Mexikóban vb-címet szerző keretnek már nem volt tagja.

autoRicardo Gareca (balra) és Diego Maradona a Boca Juniors mezében (Forrás: Líbero)



Hosszú keresés után jött a siker edzőként

Miután szögre akasztotta a stoplist, Gareca több kisebb csapatnál vállalt munkát trénerként, 1997-ben fél évet töltött egykori csapata, az Independiente kispadján. Később két és fél éven át irányította a Talleres Córdobát, melyet 1998-ban a másodosztály megnyerésével feljuttatott az argentin élvonalba, egy évvel később pedig a Copa Conmebolt hódították el.


Ezt követően viszont sehol nem tudta megvetni a lábát, több argentin csapatnál is szerencsét próbált, de egy éven belül rendre mindenhonnan távozott. Nem járt máshogy az általa egykor játékosként is erősített América de Calinál és a szintén kolumbiai Independiente Santa Fénél sem, amelyeknél 2005 és 2006 magasságában vállalt szerepet. 2007 elején 11 meccsen nyeretlen maradt a Talleresnél, majd új országba került és a perui Universitario de Deportes mestere lett. Gareca meglepetésre rögtön bajnoki címig vezette az együttest, miközben végre újra átlépte a bűvös egyéves munkaviszonyt, azonban egykori csapata, a Vélez Sarsfield hívására nem mondhatott nemet és átvette a csapatot 2009. január 1-jétől.


Gareca addig legfeljebb apró sikereket hozó edzői karrierjében fordulópontot jelentett, hogy visszatért a jól ismert környezetbe.


A Vélez egyetlen vereséggel megnyerte a 2009-es Clausurát, majd a 2010-es Aperturában a hárommal több szerzett pont ellenére ugyan csak második lett az Estudiantes mögött, de az ezt követő 2011-es Clausurát és a 2012-es Inicialt egyaránt bezsebelte. A mester többek között olyan játékosokat irányított ezalatt, mint Hernán López, Maximiliano Moralez, a fiatal Nicolás Otamendi vagy a 39 évesen jelenleg is aktív kapus, Marcelo Barovero. 2013 végéig öt teljes évben volt a Vélez edzője, több mint 250 meccsen ülhetett a kispadon.


autoA Véleznél érte el edzőként a legnagyobb sikereit (Forrás: El Destape)



2014-ben a Palmeirasnál próbálta ki magát, ám a brazil csapatnál 13 mérkőzésből csak hármat nyert meg, melyet követően megköszönték a munkáját.


Nagy hátrányból lett sikeres Peruban

Bár szó volt róla, hogy Ghána szövetségi kapitánya lesz, Avram Grant kapta meg a pozíciót. 2015 februárjában némi meglepetésre Peru válogatottjának élére nevezték ki, ahol kezdetben sok kritikát kapott. A szurkolók nyíltan tüntettek egy olyan személy ellen, aki korábban többször élesen bírálta az ország labdarúgását, ráadásul az 1986-os vb-selejtezők során éppen Gareca gólja hiúsította meg az „inkák” kvalifikációját. Ráadásul mivel a Venezuela elleni barátságos meccsen vereséggel debütált, csak tovább erősödtek az ellene szóló hangok. Garecának egy morális válságban lévő társaságot kellett felráznia, ami végül egész jól sikerült a kontinenstornára, Peru ugyanis bronzérmes lett a 2015-ös Copa Américán, miközben Paolo Guerrero négy találatával a torna társgólkirálya lett.


Ennek ellenére nem sikerült elcsitítania a kritikusokat, mert a 2018-as vb-selejtezőket a válogatott a vártnál gyengébben kezdte, az első hét forduló után csupán egyetlen győzelemmel szerénykedett. A 2016 nyarán lebonyolított centenáriumi Copa América csoportkörét veretlenül abszolválták, Raul Ruidíaz góljával legyőzték és búcsúztatták a brazilokat, azonban a negyeddöntőben tizenegyesrúgásokkal kikaptak Kolumbiától.


A Bolívia elleni selejtezős vereség után felmerült a menesztése, végül maradt a helyén, és lassan összeállt a csapat, az eredmények is jöttek. Peru a kvalifikációs sorozat második felében a legjobbak ellen is szép számmal gyűjtötte be a pontokat: két döntetlent játszott Argentína ellen és hazai pályán legyőzte Uruguayt, így megkaparintotta az interkontinentális pótselejtezőt jelentő ötödik helyet. Ott pedig Új-Zéland ellen sikerrel járt,


így Gareca segítségével Peru 36 év után kvalifikálta magát egy világbajnokságra.




Mindezzel alighanem még a legvérmesebb ellenzőit is meggyőzte, és talán megbocsátották neki, hogy az 1986-os vb-ről ő golyózta ki a peruiakat. A 2018-as oroszországi világbajnokságon Jefferson Farfánék rendkívül bátor, látványos támadó focit mutattak be, balszerencsés módon Dániától és Franciaországtól is 1–0-s vereséget szenvedtek, így az utolsó csoportmeccsen Ausztrália 2–0-s legyőzése már csak a csoport harmadik helyéhez volt elegendő. Teljesítményük mindenképpen pozitív nyomott hagyott még a semleges szurkolókban is. Ezután Peru 44 év után játszhatott ismét döntőt kontinenstornán, miután a 2019-es Copán a gyengébb kezdés ellenére a negyeddöntőben Uruguayt, az elődöntőben a címvédő Chilét búcsúztatta, majd a házigazda Brazíliától kapott ki a fináléban.


Az egy évvel elhalasztott 2021-es Copa Américán Gareca négy viadalon belül harmadszor is a legjobb négy közé vezette Perut, ám ezúttal Kolumbia ellen elvesztették a bronzmeccset.


Ekkoriban Guerrero helyett már inkább az olaszoktól honosított Gianluca Lapadula volt a csapat gólfelelőse, miközben a következő vb-kvalifikációban ismét ötödikek lettek. A Katarban rendezett egymeccses pótselejtezőn tizenegyesrúgásokkal kikaptak Ausztráliától, így Peru nem jutott ki az előző világbajnokságra, melyet követően Gareca a hétéves megbízatása után távozott a posztról.


autoKijuttatta Perut a világbajnokságra (Forrás: Infobae)



Ismerős környezetben alkothat

Az elmúlt hetekben az ecuadori válogatott kapitányaként is szóba került a neve, de nem történt előrelépés, a 65 éves Gareca pedig elfogadta a Vélez megkeresését. A „Tigris” csaknem egy évtized után tért oda vissza, ahol eddigi legnagyobb sikereit elérte.


„Az első pillanattól kezdve tetszett a kihívás. A Vélez örökké különleges helyet foglal el a szívemben, így azonnal feltörtek bennem a régi emlékek, ahogy egyeztetni kezdtünk. Ugyanakkor nem akarom, hogy bárki csak a múlt alapján ítéljen meg, szeretném a továbbiakban is bizonyítani, hogy mire vagyok képes és újból minél több sikerhez akarom segíteni a csapatot. Tisztában vagyok vele, hogy a Véleznél mindig nyerni kell. Nagyszerű győztes klub ez, amely annyi sikert élt meg a múltban és vágyunk a további elsőségekre a folytatásban”


– jegyezte meg a bemutató sajtótájékoztatóján.


A Vélez a Liga Profesional 2022-es idényében a 28 csapatos mezőny 26. helyén végzett, azonban Alexander Medina legénysége a legjobb argentin csapatként a négy közé jutott a Libertadores-kupában, így elnézték a mesternek a gyengébb bajnoki szereplést. Most viszont már semmi nem lehetett mentség, a pocsék szezonrajt után lapátra tették. A tavalyi csapat tehetséges fiataljai közül Maximo Perrone Európába távozott, Luca Orellano Brazíliában folytatja, viszont olyan játékosok is tagjai a keretnek, mint az argentin bajnokság legnagyobb ígéretei közé tartozó Julián Fernández, vagy az idősebbek közül Diego Godín, Walter Bou, Lucas Pratto vagy Lucas Janson.


Ráadásul a tavalyi csapnivaló szereplés következtében a Vélez nem szerepel idén nemzetközi kupában, csak az argentin bajnokságra koncentrálhat, amelyből illene előnyt kovácsolnia a többiekkel szemben – pláne, hogy újra egy sikeredző ült le a kispadra.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/


Kiemelt fotó: globalnoticias.pt

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.