A „vénember”, aki olyat adhat a Fradinak, amire szüksége is van – Xavier Mercier
Alig, hogy megérkezett a csapathoz, a szurkolók többsége máris kivetnivalót talált a Ferencvárosi TC legújabb igazolásában a kora miatt. Az, hogy mit tudhat Xavier Mercier, vagy, hogy mennyire szüksége volt egy ilyen játékosra a klubnak, nem számít, mert nem magyar és már túl van a harmincon. Nézzük meg, valójában miért is kellene örülni a franciának, aki könnyen lehet az egyik legnagyobb fogás, ha beteljesíti azt, ami miatt valóban fontos igazolásnak gondolhatjuk most.
A hamarosan 33 éves Xavier Mercier karrierútját bármely portálon megtalálhatja az ember, hogy a francia alacsonyabb osztályoktól kezdve jutott el Belgiumba, ahol aztán folyamatosan fejlődve a harmincas évei elejére érve érte el talán eddigi legjobbját. Az elmúlt két élvonalbeli szezonban remekelt az OH Leuvennél, a feljutás után „gólpasszkirály” lett, majd a most zárult 2021-22-es idényben a második lett ezen a listán, de közben jelölték a szezon legjobbjai közé. Ez már önmagában elegendő kellene, hogy legyen az egyszeri szurkoló számára, de miután nem topliga a Pro League és Mercier nem egy sokszoros válogatott játékos, így a negatív hangok azonnal megjöttek, hiszen nem magyar és még csak nem is fiatal tehetség, akinél bízhatnak a jövőbeli értékesítésben.
Számokkal alátámasztva
Annak idején, amikor a Proximus League, azaz a belga másodosztály legjobbjának választották, a belga sajtó pontrúgás-specialistaként hivatkozott Xavier Mercier-re, hiszen a szabadrúgásokat és a szögleteket is rendre ő végezte el, azonban kissé egyoldalú lenne, ha csak ennyit jegyeznénk fel róla. Sokszor lehet megtévesztő az a statisztikai mutató, amikor valakinek a neve mellett tíz feletti assziszt szerepel, főleg egy rögzített szituációkat rendszeresen elvégző játékos esetében.
Bár kétségtelen, hogy az is egy külön „szakág” a labdarúgáson belül, sokkal inkább tanulható, de az is igaz, hogy jelentősen függ attól, hogy középen a tömegben miként alakulnak az események. Vannak is olyan játékosok, akik erre fókuszálnak csak, a közelmúlt felkapott nevei közül például a portói Alex Telles tökéletesen mutatja ezt. Ha nem ő adja be a szögleteket és nem ő íveli középre a szabadrúgásokat, akkor az úgynevezett open-play xA a neve mellett elenyésző adatot ad ki, s ezt láthattuk is Manchesterben, ahol a kevés játékideje alatt sem tudott érdemben hozzáadni a csapata teljesítményéhez.
Nos, Mercier abszolút nem ilyen. Az előző két élvonalbeli szezonban 13 gól és 29 gólpassz volt a bajnoki mérlege 66 mérkőzésen. Ami kiemelendő nála, hogy 14 előkészítésig jutott legutóbb, de azt már csak egy kicsit mélyebbre ásva találjuk meg, hogy 19,65 xA került a neve mellé, amiből 12,74 az úgynevezett open-play szituáció utáni mutatója. A 14 assziszt közül egy volt szöglet, egy pedig szabadrúgás, vagyis aligha az ezen a téren mutatott kiemelkedő képességei miatt jött össze neki a megannyi találatban való részvétel.
Az open-play xA-ban elért magas mutató jól visszaadja, hogy mennyire jól veszi észre a kínálkozó lehetőséget, és képes is helyzetet teremteni a társak számára. A kreativitása nagyon hasznos lehet a Fradi számára, hiszen nem dúskálnak az ilyen játékosokban. A zöld-fehérek közül Ryan Mmaee jutott el egyedül 10 előkészítésig – minden sorozatot figyelembe véve –, de ő masszívan felülteljesítette ezzel az 5,97 xA-ját, míg a legtöbb várható assziszt (13,74) Tokmac Nguen neve mellett jelent meg, ám ő csak nyolc gólpasszt jegyzett végül (ezt erősen torzítják a kupában az alacsonyabb osztályú ellenfelekkel szemben lejátszott meccsek, illetve a BL-selejtező első köre, a Prishtina elleni párharc).
Mit várhatunk az új szerzeménytől?
Nem lenézve a magyar bajnoki mezőnyt, de a belga élvonalban azért a csapatok többsége egy kicsit magasabb szintet képvisel, így pedig talán nem túlzás azt állítani, hogy a francia középpályás már bizonyított egy színvonalasabb ligában, mint ami itt vár rá. Noha a kora miatt sokan kétkedve fogadják, láthatjuk, az elmúlt évek alapján minden tudása megvan ahhoz, hogy rácáfoljon a negatív hangokra és jó teljesítménnyel előrukkolva segítse újabb bajnoki aranyhoz a címvédőt.
Az, hogy mire lesz képes a nemzetközi porondon, már sokkalta nagyobb kérdőjel, hiszen korábban nem szerepelt még ilyen szintű megméretésen. Ugyan bajnoki címet már nyert a karrierje során – a 2017-18-as szezonban a Cercle Bruges színeiben –, azért a belga másodosztály aranyérme messze nem ugyanaz, mint valamelyik európai kupasorozat csoportkörében szerepelni, mert ugye ez a minimum cél, amit a a fővárosi együttes szeretne elérni. Jól tudjuk, a klubnál minden évben a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülés a cél, ami teljességgel érthető, ám azt is tudhatjuk, hogy nem várható el minden évben, mert a változtatások bevezetése óta elég nagy a fluktuáció a selejtezősorozatban.
Az kétségtelenül pozitív Mercier kapcsán, hogy – még korábban – megtanult felállt védelmek ellen játszani, erre a magyar bajnokikon és némely selejtezős ellenfél ellen is szüksége lesz alighanem a Fradi játékosaként is, miközben az OH Leuven játékosaként sokszor a védekezésben kellett feladatokat elvégeznie, hogy aztán az átmenetek kiaknázásában tudjon főszerepet vállalni. Ilyen tekintetben a progresszív megindulások, a támadóharmadba és a tizenhatoson belülre juttatott átadások, valamint a kulcspasszok is megjöttek tőle Belgiumban, ami miatt joggal nevezték őt egy igazi karmesternek, hiszen a rengeteg labdaérintése mellett jó hatékonysággal passzolt, ráadásul nem is kockázatkerülő megoldásokat választva.
Hol lesz a helye?
Mercier a jobb oldalon szereti aktivizálni magát, akár irányítóként, akár egy „dupla tízes” felállás jobb felén, vagy akár szélsőként is. Innen a vonal mellé kihúzódva tud kombinálni a felfutó szélső védővel, szárnyvédővel (szerepkörtől függően), vagy a félterületben kérve a labdát beadás, megindulás, illetve a beinduló ember indítása is megvalósítható a részéről. Ez megköveteli, hogy magas szintű játékintelligencia és jó játékolvasás legyen a repertoárban, nála pedig ezek adottak. Amióta Sztanyiszlav Csercseszov leült a kispadra, egyre többször láthattuk a Fradit három védős formációban, amikor az említett „dupla tízes” van a csatár mögött, akik szabadabb szerepkört töltenek be, ez pedig tökéletes lehetne a francia számára.
A kérdés már csak az, hogy kinek a rovására tud majd helyet kiharcolni magának Mercier, mert a támadószekcióban elég nagy a tumultus, talán kissé túlzottan is nagy. A szintén most megszerzett Adama Traoré mellett Tokmac, Zseljko Gavrics, Carlos Auzqui, Giorgi Haraisvili és Olekszandr Zubkov is tudna szerepelni a szélen vagy a „dupla tízes” poszton, s ha a norvég előrébb is tolódik, akkor ott van Marquinhos, Ryan Mmaee, Franck Boli, Fortune Bassey és a kölcsönből visszatérő Roko Baturina is. Noha a fővárosi csapat anyagi lehetőségei megengednek ilyen mértékű mélységet a keretbe, talán kissé pazarlás ez, és érdemes lenne tisztogatni a gyengén teljesítők közül, mert valahol ez is szúrja a szurkolók szemét, hogy nagy fizetésért keveset mutató légiósok miatt a padra sem ülhetnek le a magyar játékosok a rekordbajnoknál.
Kiemelt kép: Getty Images