A világ két legjobb csapata csatázott Münchenben, ezúttal a PSG örülhetett
A visszavágó nem lett klasszikus, ettől még nyugodt szívvel kijelenthetjük, a világ jelenlegi két legerősebb csapata találkozott Münchenben. Miután csak egy mehetett tovább, tudvalevő volt, hogy a semleges futballrajongóknak fájni fog a szívük – a Bayern kiesésébe sajdulhatott bele. Ekképpen pedig a PSG érkezik Budapestre, addig is felkészül (ellene): az Arsenal. De az majd egy május végi ínyencség lesz, egyelőre az elődöntő történéseiből csemegézzünk.
Kezdjük a legnagyobb vitát kiváltó témával, a párizsi Joao Neves kezezésével, ami elsőre értetlenkedésre adott okot, hogy hogy a fenében nem szabálytalan az, amikor fej fölött lévő kezet talál el a labda, miközben egy héttel korábban, Alphonso Davies esetében, amikor szinte közvetlenül a test mellett volt a kéz, ráadásul saját testrészről pattant oda a labda, büntetőt ítélt a spori, illetve a VAR. Nos, egyrészt azt a jelenetet sem kellett volna tizenegyessel büntetni, de ezt már érintettük az odavágó reflexiójában, másrészt úgy szól a szabály, ha a csapattárs találja el egy játékos kezét vagy karját, az nem tekintendő kezezésnek – kivétel, ha gólba tart a labda, vagy ha a kezezés után közvetlenül gólt szerez az érintett. Úgyhogy bármennyire visszás is a helyzet, a szabályok szellemében jártak el a meccset dirigálók.
Amely meccstől egyébként azt reméltük, ugyanolyan klasszikussá válik, mint az odavágó, amikor szemet gyönyörködtető futballal, megalkuvás nélküli, folyamatos támadójátékkal és bámulatos gólváltással ajándékoztak meg minket a felek, de hogy ez nem lett az, felveti a kérdést: ennyire a gól határozza meg egy meccs megítélését? Mert a Bayern ezúttal is ment előre szakadatlan, a PSG meg labdaszerzés után az átmenetekből ugyancsak sorra alakította ki a helyzeteit. Csak épp nem született kilenc gól, hanem mindössze kettő. Pedig amíg az Allianz Arenában 18 kapuralövéssel próbálkozott a Bayern, a PSG pedig 15-tel, Párizsban, a nagy gólszüret közepette a franciák 12 kísérlettel jelentkeztek, a németek tízzel. Igaz, akkor sokkal kecsegtetőbb helyzetekből sikerült megcélozni a kaput, erre utal a magasabb franciaországi xG. Akcióból a Bayernnek legalábbis valamivel magasabb volt akkor a várható gólszáma, bár csak alig (1,55 a mostani 1,33-mal szemben, összességében viszont 3,06-os xG-t produkált Párizsban), a PSG pedig érdekes módon szinte ugyanazt az xG-t hozta mezőnyből, mint egy hete (az 1,05-ös után most 0,99-eset). Mégis néggyel rúgott többet hazai gyepen.
Pedig Münchenben is láttunk helyzetet jócskán, elég csak Hvicsa Kvarachelia elfutásaira és lövéseire gondolni, vagy Désiré Doué meglódulásait citálni, amiket ugyancsak átlövéssel fejezett be. Előbbi ráadásul mindjárt a 3. percben gólt készített elő, ragyogó támadásból: Fabián Ruiz passzolta fel a labdát a georgiai támadónak, ő egy visszapassz után indult, Ruiz egyből szöktette is. Kvarachelia azután a legjobb pillanatban tálalt a középen érkező Ousmane Dembélé elé, az aranylabdás meg játszi könnyedséggel váltotta gólra a ziccert.
Dörzsölhettük a tenyerünket, hogy újabb futballcsodának lehetünk a szemtanúi, a varázslat végül azonban elmaradt. Lett belőle egy remek meccs, amelyiken ismételten kiderült, hogy Michael Olise azt ver meg a bal oldalon, akit csak akar, még az egyébként klasszis Nuno Mendest is, és a legendás müncheni előd, Arjen Robben módjára képes akkor is befelé húzni és lövőhelyzetet teremteni, ha mindenki más is arra számít; hogy amíg Jamal Musiala nem nyeri vissza csúcsformáját, ez a Bayern azért nem ugyanaz, illetve akkor sem, ha közben nélkülöznie kell Serge Gnabryt; hogy az Aleksandar Pavlovic-Joshua Kimmich kettősnél valamivel azért jobb Vitinha és Joao Neves portugál párosa, ha pedig Fabián Ruizzal egészül ki hármassá a sor, elég masszívvá válik, védekezésben és támadásban is príma, a labdát nagy becsben tartó trió; hogy a 20 éves Doué korszakos tehetség; és az is kiderült, mennyit ér a BL-ben, ha egy csapat a hazai dominancia miatt simán pihentetheti legjobbjait.
Vegyük csak a hátul vezér Marquinhost. A 31 éves brazil belső védő mindössze kilencszer kezdett a Ligue 1-ban, február 8. óta 90 percnyi bajnoki játékperc van csak a lábában. A Bajnokok Ligájában viszont a 16 mérkőzésből 14-en kezdett, az utolsó 13-on zsinórban mindig, így tudott fitt maradni, ami a teljesítményén is meglátszik. Ha Párizsban esetleg elő is lehetett venni egy-két müncheni gólnál, Németországban bámulatosan focizott, és azt is megoldotta, amikor a PSG ember az ember elleni védekezésénél a feljebb tolt Warren Zaire-Emery helyett neki kellett a jobb oldalra kilépve Luis Díazt fogni.
A második félidőben már visszaállt a Luis Enrique-csapat, nem akart olyan magasra feltolva védekezni, a saját térfelét szállta meg inkább, és ha akadt is lehetőségük a hazaiaknak, a kései Harry Kane-gólon kívül nem tudták a párizsi védelmet megoldhatatlan feladat elé állítani. Pedig jött előre derekasan a Bayern, ám amíg Párizsban mint kés a vajon, úgy hatolt át a hazai térfélen, egészen be a tizenhatoson belülre, ezúttal kevesebbszer sikerült neki. Párizsban 52 (!) labdaérintésük volt a münchenieknek a PSG tizenhatosán belül, odahaza „csak” 39. A címvédő hatékonyságát jelzi, hogy a két mérkőzésen összesen volt 37 érintése a Bayern büntetőterületén belül, mégis több gólt szerzett. Eggyel. De hát ezen a szinten ennyin múlik a továbbjutás.
Azon túl pedig az üzenet mégiscsak a legfontosabb. Amiből minimum kettőt is kaphattunk. Az egyik, hogy attól még, mert valamely együttes felesküszik a támadófutball mindenekfelettiségére, lehet sikeres. Hovatovább, a régi alapigazságot átírva jellemezhetjük mindkét alakulat felfogását, vagyis hogy „a legjobb védekezés a letámadás”, elvégre mindketten egy az egyben játszva, magasan igyekeztek elképesztően intenzív presszing után labdát szerezni – legalábbis a meccsek nagy részében. És ez így egyben, a védekezést és a támadást is értékelve, a jelenlegi legprogresszívabb futball.
A másik üzenet inkább a párizsiakat illeti, és már tavaly is eljuthatott mindenkihez, de nem árt megismételni: nem minden a pénz, nem szabad a futballban pusztán nevekben gondolkodni (lásd Messi, Mbappé, Neymar…), annál sokkal lényegesebb a csapat, az egység, a kohézió, hogy egy olyan edzőre leljen egy sikerorientált klub, aki ezt meg tudja teremteni, akinek nagyon határozottak a futballról alkotott elképzelései, modern felfogású, karizmatikus. Párizsban megtalálták, ezért is klappolhat most minden (ahogy egyébként Kompanyval a Bayernnél is).
Hogy aztán ez ismételten BL-győzelmet ér-e, a hónap végén Budapesten kiderül, de hogy ehhez az Arsenalnak is lesz egy-két szava, az hétszentség.
Borítókép: Imago
Szerző
