Adrián Bernabé bizonyítja a Parmánál, hogy megérte várni rá

Adrián Bernabé bizonyítja a Parmánál, hogy megérte várni rá

2023. nov. 10.

Bár az olaszországi kaland nem indult jó számára, még az is felvetődött, hogy fiatalon abba kell hagynia a futballt, mára a Parma Calcio egyik legjobb játékosává vált Adrián Bernabé. A spanyol középpályás remek játéka jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a csapata magabiztosan vezet a Serie B-ben és igen jó esélye van a feljutásra.

Adrián Bernabé Garcia 2001. május 26-án született Barcelonában, ahol megkezdte útját a profi labdarúgóvá válás felé. Első állomáshelye az RCD Espanyol akadémiája volt, ahonnét 12 évesen került át a városi rivális FC Barcelona „tehetséggyárába”, a La Masiára. Négy évet töltött el itt, majd 16 esztendősen nagy tehetségként a távozás mellett döntött és a Manchester Cityhez igazolt. Angliában is kiemelt játékosként szerepelt az utánpótlásban, amit jól jelzett az is, hogy 2018 őszén egy Ligakupa-meccsen be is mutatkozhatott a felnőttek közt. Három év után, 2021 nyarán azonban elhagyta a szigetországot, és elfogadta a Serie B-ben szereplő Parma Calcio 1913 ajánlatát, hogy megkapja az esélyt a profik között.


Olaszországban azonban nem várt problémákkal kellett szembesülnie, rögtön a megérkezése után kiderült, hogy a szívével vannak gondok, még az is felvetődött, hogy többé nem léphet majd pályára. Megműtötték, és a kockázatok elkerülése végett egy ideig minden fizikai aktivitást megtiltottak számára, utána pedig nem kapott engedélyt a versenyszerű sportolásra. Végül aztán a dolgok jobbra fordultak, minden akadály elhárult és a téli szünetben már együtt készülhetett a kerettel. Noha eredetileg Enzo Maresca kérésére érkezett Emilia-Romagna régióba, végül a korábbi utánpótlás-edzőjével nem dolgozhatott együtt, hanem az akkori vezetőedző, Giuseppe Iachini kezei alatt kezdte meg az olaszországi pályafutását 2022 februárjában, egy Benevento elleni bajnokival. Iachini ebben az időszakban megerősítette, hogy minden jó úton halad Bernabé játékát és jövőjét illetően.


„Adriánnak volt egy komoly sérülése, és hét hónapig nem léphetett pályára. Nemrég tért vissza, a kondíciója még nem engedi meg neki , hogy teljes meccseket játsszon, de folyamatosan dolgozunk azon, hogy erre képes legyen. Az első edzésektől kezdve látom a tehetségét, látom benne azt a pluszt, amivel a csapat segítségére lehet. Persze még mindig van hová fejlődnie, de tetszik az az előrelépés, amit itt már elért.”





A 2021-22-es szezon második felében aztán nem csak bemutatkozott, de alapemberré is vált Iachini csapatában. Az egykor ifjoncként még balhátvéd poszton szereplő katalán játékos később egyre inkább lépkedett előrefelé, és a szülővárosát már támadó középpályásként hagyta el. A pálya középső területein és a bal oldalon manapság is jól érzi magát, de az a pármaiak mérkőzései alapján egyértelmű, hogy mágnesként vonzza magához a labdát, bármerre is jár. A 3–4–1–2-es hadrendben a „dupla hatos” szabadabb szerepkörét bízta rá az edzője. Ez abban az inkább átmenetekre építő csapatban megengedte neki, hogy felérjen az ellenfél kapuja elé, igaz, közben a védekezésből is aktívan ki kellett vennie a részét. 16 bajnoki találkozón ötször volt eredményes és egy előkészítés is bekerült a neve mellé.


„Nagyon jó voltam ebben az első profi szezonban, különösen fizikai szinten, de technikailag sem volt semmi gondom, és remélem, ez így folytatódik. Iachini mester a védelem elé helyezett, így sok labdát kaptam, jól teljesítettem. Bár ez nem az a szerepkör, amiért rajongok, de élveztem, és meg is engedtem magamnak néhány előretörést. Mivel korábban támadóbb poszton játszottam, szeretek feljebb lépni, és megpróbálom ezt folytatni. […] A szezon elején lehetőséget adott a klub nekem, hogy a szívproblémám ellenére is náluk maradjak. Csak a következő szezonra gondolok, mindent megteszek, hogy fel tudjunk jutni a Serie A-ba. Ez a klub célja, és meg is vannak a játékosaink, hogy ezt elérjük


nyilatkozta a középpályás 2022 májusában.



Barnabé ekkor még nem tudhatta, hogy ki lesz az új edzője, mert Iachinit a szezon végén, miután nem értek el rájátszást jelentő helyezést, menesztették, de alighanem hosszabb távon a spanyol játékos örülhetett a legjobban az utód, Fabio Pecchia kinevezésének. A latinai szakember ugyanis más szerkezetben képzelte el a csapatot, és azt kérte Barnabétől, hogy többet menjen előre és ő töltse be időszakosan a „tízes” posztot, ami a katalán játékos kedvence. Az új edző mentálisan is meg tudta erősíteni az ifjú középpályást, aki ezek után sokkal kevesebb szabálytalanságot követett el, főleg a szükségtelen faultok maradta ki a játékából. Noha az ősszel ki kellett hagynia másfél hónapot izomproblémák miatt, ám így is nagy szerepe volt abban, hogy a középmezőnyből indulva a dobogóért zajló küzdelemben volt érdekelt a Parma Calcio. Végül a negyedik helyen zártak, tehát a rájátszás összejött, ám ennek az elődöntőjében a későbbi feljutó Cagliari 3–2-es összesítéssel búcsúztatta őket.





Azután, hogy 2023 nyarán a keret elengedett néhány rutinos vezéregyéniséget, nagy szükség volt arra, hogy bizonyos játékosok előre lépjenek. Bernabé előbb aláírt 2026-ig, majd a biztos jövő tudatával örömmel vette magára a plusz terheket, és úgy tűnik, hogy a legjobbkor jött el az a pont számára, amikor főszereplővé kell előlépnie. Pecchia még inkább a box-to-box szerepbe irányította, ahonnét sokat lép vissza mélységbe, hogy a támadásépítés második fázisában minél inkább bevonható legyen az összjátékba. Az előző idényhez képest megnövekedett a progresszív passzainak, illetve a támadó harmadba juttatott átadásainak száma, és ebből a csapat csak profitált. Ő pedig ezek ellenére is rendszeresen felér a támadásokkal és távolról is egyre több lövéssel kísérletezik, ebben a tekintetben is van előrelépés.


Külön említést érdemel még a pármaiak szögleteknél alkalmazott sokoldalú, jól kimunkált variációs „palettája”, melynek Bernabé is kiemelt embere. A sarokrúgások nagy százalékánál nem ívelik be a labdát, hanem passzjátékot kezdeményeznek, csökkentve középen a létszámot és nagyobb teret engedve így az esetleges beindulásoknak. A spanyol olykor az elvégző, máskor pedig az „indító” szerepét tölti be, annak függvényében, hogy épp melyik figurát próbálják megvalósítani. A kulcspasszainak egy része a szögletek után jön össze, mikor a kimozduló védelem mögé teszi be a játékszert a mélységből rajtoló társ elé.



auto_alt



A Parma Calcio valóban reális eséllyel pályázik a feljutásra a szezon harmadához érkezve, ami megkönnyítheti a katalán középpályás jövőjét is, mert a szezonban látható remek játéka alapján lassan megérik az idő arra, hogy az élvonalban is megméresse magát. Egyelőre úgy tűnik, hogy ezt a Parma színeiben is megteheti a következő idénytől (az ötödik forduló óta vezetik a tabellát, az előnyük 12 kört követően 5 pont az üldöző Venezia előtt), de ha mégsem alakulna jól a folytatás a csapatnak, neki könnyen lehet esélye arra is, hogy más klub színeiben mutatkozzon be az egyik topligában.



Kiemelt kép: parmacalcio1913.com

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.