Ahogy a Barcelona, a Valencia is kényszerűségből nyúlt a fiatalokhoz, és ez járható útnak is tűnik

2014-ben lett a Valencia CF többségi tulajdonosa a szingapúri Peter Lim. Az érkezéséig a klub átlagban négyből háromszor odaért a legjobb négy közé a bajnokságban, többször lett harmadik is. A tulajdonosváltást követően azonban két 12. hely következett, ahonnan még Marcelino irányításával feltornászták magukat kétszer a negyedik helyre, de utána jött a hosszú hanyatlás időszaka. Nem volt állandóság a kispadon, az aktuális vezetőedzők egy idő után összevesztek Limmel, mert nem azokat a játékosokat kapták meg erősítésként, akiket az üzletember megígért nekik.

Kiöregedő játékosokat igazoltak drágán

2015 és 2020 között – egy idényt leszámítva – minden átigazolási időszakban akkora nettó mínuszban zárt a Valencia, hogy azt a legnagyobb kereskedelmi árbevétellel rendelkező klubok sem bírták volna fenntartani. Aztán idővel a spanyol liga is egyre szigorúbb pénzügyi követelményeket állított fel a klubok elé – azt gondolom, épp a Valencia példáját is figyelembe véve –, hogy elkerüljék a sorozatos csődhelyzeteket. Lim az érkezésétől kezdve 2019 szeptemberéig három sportigazgatót „fogyasztott el” a klubnál, eddigre teljesen kiköltekeztek, majd megszüntette ezt a pozíciót és honfitársára, Anil Murthy elnökre bízta az átigazolások intézését, akinek semmiféle tapasztalata nem volt a futballközegben.

Szűk négy év alatt tehát három sportigazgató fordult meg a Valenciánál, nem véletlen, hogy közülük senki sem tudott előrelépni utána. Sorra vették meg a legjobb korban vagy azon már túl lévő, egyébként jó nevű játékosokat, majd hagyták, hogy ők az értékük lecsökkenése után ingyen vagy aprópénzért távozzanak a klubtól 30 éves koruk felett. Tíz év alatt nem volt tíz olyan futballistájuk, akinek a játékjoga továbbértékesítésén legalább 10 millió euró hasznot tudtak volna termelni, pedig egy erős spanyol középcsapatnak éppen ez lehetne a célja – ahogyan azt látjuk is, hogy a hasonló szintű német és francia együtteseknél ez a stratégia milyen jól működik. Itt éppen ennek az ellenkezője történt, rajtuk maradtak a drágán vett és időközben kiöregedő futballisták.





Ennek a folyamatnak az egyik mélypontja volt, amikor a 2022-2023-as idényben már a kiesés ellen küzdött a Valencia, és végül Rubén Baraja, a klub egykori legendás játékosa tartotta benn az élvonalban az együttest (a 16. helyen zártak). Igazolásokra még úgy sem volt pénz, hogy Yunus Musah játékjogát akkor adták el 20 millió euróért az AC Milannak. Ezért nem maradt más út, a saját utánpótlásból kezdték feltölteni a keretet, ezáltal az éves bérkeretük 47 millióról 39 millió euróra csökkent. Ez előtt a mezőnyben ők fizették ki a hetedik legnagyobb összeget a bérekre (így álltak sokáig kiesésre!), a csökkenéssel ezen a listán a kilencedik helyre kerültek, és hozták is az ennek megfelelő helyezést 2024 tavaszán. Ez azért is különösen értékes, mert a legfiatalabb átlagéletkorú csapattal érték el. Ebből pedig következik az is, hogy hirtelenjében tele lettek piacképes, 20-21 éves játékosokkal, akiknek a játékjogát majd jelentős haszonnal értékesíthetik a jövőben, vagy ha a liga által meghatározott kereteken belül maradhat, emelhetik is a fizetéseket.

Kik azok a saját nevelésű fiatalok, akik lendítettek a Valencián az előző idényben?

Christhian Mosquera a 2022-2023-as idényben került fel a felnőtt csapat keretéhez, de csak 145 perc játéklehetőséget kapott. A következő évadra azonban kirobbanthatatlan lett a védelem közepéről és 19 évesen olyan teljesítményt nyújtott, amivel egy középmezőnyben szereplő csapat erőssége tudott lenni. A Valencia alapvetően a két csatárra felrúgott hosszú labdákra, illetve a szélsők beadásaira épített, ám Mosquera azon kevés játékos közé tartozott a keretben, aki a labdakihozataloknál sem jött zavarba, 89%-os pontossággal passzolt. Kockázatot keveset vállalt, de ez nem is volt a feladata. Ebben az idényben egy percet sem hiányzott még, bár ezzel nem feltétlenül büszkélkedik a védő, hiszen a csapat a kilenc bajnoki meccsen elért egy győzelemmel és három döntetlennel a 18., kiesést jelentő helyen áll a LaLigában.

Diego López – Mosquerához hasonlóan – a 2022-2023-as idényben alig kapott szerepet, ám így is eljutott három gólig, egy szezonnal később pedig már 30 alkalommal volt kezdő. Ő idén tavasszal már 22 éves lett, tehát valamivel idősebb és érdekesség, hogy 15 évesen egy évet a Real Madridnál töltött el, ez után pedig három évig erősítette a Barcelona korosztályos csapatait. A 4–4–2-es rendszerben ő a jobb oldali középpályás, aki a gyorsaságának köszönhetően bejátssza azt az oldalt. Az elsődleges feladata a két csatár kiszolgálása, és ezt jól is tette meg, hiszen – az ismételten betermelt három gól mellett – hat gólpasszt adott az előző szezonban és a várható gólpasszok mutatóban is öt felett zárt. Bal lábbal is képes a jó megoldásokra, de egyértelműen jobblábas futballista, aki a területbe felpasszolt, felívelt labdákat is befutja, viszont a kis területen zajló összjátékba nehéz bevonni őt. Fekszik neki a csapat stílusa, ám éppen ezért egy nagycsapat rendszerében, ahol kis területen is ügyesnek kell lenni és jóval kevesebb helye van egy szélsőnek, jóval nehezebben tudna megélni. Ő egyértelműen az a játékos, akit valószínűleg hosszú távon meg tud majd tartani a Valencia és jelentős segítséget nyújthat majd a csapat előrelépéséhez hosszú távon.

Szintén a saját utánpótlásból került fel 2023-ban az első csapathoz a belső középpályás, Javi Guerra. Nyomás alatt jól tartja meg a labdát, képes is elindulni vele, jól cselez, bátran vállal lövést, de mindössze 72%-os pontossággal passzol, ami egy középpályástól a pálya tengelyében igen gyenge mutató. Ez adódik abból is, hogy a Valencia direkt futballt játszik, azaz nem célja hosszú támadásokat vezetni, de ez még akkor is roppant kevés. Ebben egyértelműen sokat kell fejlődnie a 21 éves futballistának, és ha képes lesz erre, akkor eggyel magasabb szinten is kipróbálhatja majd magát. Ő egyébként ebben az idényben csatárként is kapott már lehetőséget.

A változatosság kedvéért Francisco Péreznek is a 2023-2024-es volt az első teljes idénye, 27-szer volt kezdő, és valószínűleg többször is az lett volna, ám áprilisban megsérült és csak szeptember végén épült fel. Mindkét szélen szerepelt a középpályán. Nagyon hasonlít a játéka Lópezéhez, befutja a nagy területeket és a cseleket is megcsinálja, be is tudja adni a labdát, ám ebben azért lehetne pontosabb is. Az összjátékban neki is megvannak a hiányosságai a LaLiga szintjén, keveset vállalkozik kapura lövésre, nem is volt túlságosan eredményes, csupán egy góllal és négy assziszttal zárt. Ám az az nem kérdés, hogy ő hosszú távon is erőssége lehet a Valenciának.

A 21 éves balhátvéd, Jesús Vázquez viszont az a labdarúgó lehet, akinek a játékjogát a közeli jövőben nagy pénzért, akár topcsapatnak is el tudják adni. Az előző idény második felében robbant be és azóta alapember. A védőmunkája remek, megvan a sebessége is ahhoz, hogy egy az egyben hatékonyan tudjon védekezni. Előre haladást ő is inkább labdavezetéssel ad, be tudja gyújtani a rakétákat a szélen, szép jövő állhat előtte.

Ha kiemeltem Vázquez védőmunkáját, akkor ezt hatványozottan meg kell tenni a nála két évvel fiatalabb Yarek Gasiorowski esetében is. Lábbal nem annyira ügyes, de bőven van ideje még fejlődni ebben. Ő ballábas játékos, aki mind balhátvédként, mind bal oldali belső védőként bevethető, ez pedig nagy érték, hiszen így ő a háromvédős rendszerben is bevethető lenne. Az előző szezon végén kapott valamennyi lehetőséget, de még nem játszott annyit az élvonalban, hogy egyáltalán csak becsülni lehetne azt, hogy meddig juthat el.

Összességében elmondható ezekről az első keretbe mostanában beépített fiatal játékosokról, hogy a passzjátékban még javulniuk kell, de ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a Valencia nem erre épít, nem ezzel szeretne meccseket nyerni, így a képzésben sem szerepel nagy hangsúllyal ez a játékelem. A Valencia stílusát jól jellemzi, hogy csupán két csapat birtokolta kevesebbet a labdát náluk a LaLiga mezőnyében a 2023-2024-es idényben. Támadót nem is lesz könnyű eladni a nagy csapatoknak olyan együttesből, amely keveset tartózkodik a támadóharmadban, ezért is említettem korábban, hogy a védők lehetnek igazán piacképesek.

Az említett, jó részben saját nevelésű 23 év alatti játékosok mellett számos 25 évnél fiatalabb futballista adta a gerincét a csapatnak az előző idényben. Közülük a Grúziából szerződtetett kapus, Giorgi Mamardasvili játékjogát 30 millió euróért megvette a nyáron a Liverpool, ám ő ezt a szezont biztosan Valenciában tölti kölcsönben. És ebbe a kategóriába tartozik még Hugo Duro (24 éves), André Almeida (24), Thierry Correia (25), a Valladolidnak erre a szezonra kölcsönadott Cenk Özkacar (24), illetve az Aston Villától kölcsönkapott Enzo Barrenechea (23) is.

Bár a stílusát tekintve egyáltalán nem, a Valencia sok másban hasonlít a Barcelonára, tulajdonképpen ugyanazt az utat járják be pénzügyileg, mint a katalánok. A 2010-es évek végén elkövetett rengeteg rossz döntést, és ebből adódó veszteséget most próbálják meg kiküszöbölni, és ebben már a liga szabályozói is a segítségükre vannak. Ennek érdekében – ahogy a Barcelona is kénytelen egyre inkább – ők is elkezdtek építeni a saját korosztályos csapatokból felfelé áramló futballistákra, nyilvánvalóan ebben is óriási a minőségi különbség a gránátvörös-kékekhez képest. Ám az előrelépés Valanciában egyértelműen látható, még akkor is, ha a mostani szezonkezdet nem sikerült jól, de tegyük hozzá, ebben a nehéz sorsolás is közrejátszott.

Kiemelt kép: Samuel Carreño / PX Images / Alamy Stock Photo