Akiknek az európai kupákat kitalálták: fenomenális skótok

„A Kopiták szerint senki nem nagyobb a klubnál, de a férfi, akit Kenny királynak hívnak, majdnem kivétel. Kenny Dalglish a Liverpool legendája lett a hőstetteivel a pályán és az útmutatásaival a pálya széléről.”

Mindez az alábbi videó elején olvasható Skócia futballtörténetének alighanem legnagyobb és legnépszerűbb játékosáról, akit egyrészt a Kopiták, vagyis a fanatikus Liverpool-drukkerek, másrészt a nem kevésbé szenvedélyes skót szurkolók között is első helyen szokás emlegetni. A „100 Players Who Shook the Kop” nevű szavazás szerint a legnagyobb hatással ő volt az Anfield délnyugati részén található Kopra, a szektorra, amely Liverpoolban a semmihez sem hasonlítható hangulatot biztosítja. A skót szövetség honlapján található „50 Greatest International” felütésű rangsorban pedig szurkolói szavazás alapján került ő az első helyre a válogatott csillagai között, még az 1964-es aranylabdás, a Uniteddel később BEK-et nyerő Denis Law-t is megelőzve. Pedig Kenny Dalglish csak „ezüstlabdáig” jutott 1983-ban, Michel Platini mögött. 

A világ legszerencsétlenebb válogatottja

Sir Kenny Dalglish pályafutása egész Skócia futballtörténetét szimbolizálja.Egy nemzet, amelyet fenomenális játékosok és edzőgéniuszok sora fémjelez, de a válogatottja soha nem tudott túljutni a világ- és Európa-bajnokságok csoportkörén. Helyette a nagy nemzetközi kupasorozatok vitték a hírét Európába és a világba. 1974 és 1990 között zsinórban ötször jött össze a vb-kvalifikáció, de felfoghatatlan balszerencse-sorozat kísérte akkor is a gárdát. 1974-ben például veretlen maradt, ugyanúgy egy győzelemmel és két döntetlennel zárt a csoportkörben, mint Brazília, de a gólkülönbsége egyetlen találattal rosszabbnak bizonyult a címvédőénél és kiesett. 1978-ban és 1982-ben is a gólkülönbség lett a veszte, előbb a fénykorát élő (ismét vb-döntőig menetelő) Hollandiával, majd a Szovjetunióval szemben.

1982-ben, az első 24 csapatos vb-n is olyan statisztikával (egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség) zárt, amellyel a következő világbajnokságok lebonyolítási rendszerében már simán továbbment volna a legjobb csoportharmadikak között a nyolcaddöntőbe. Csakhogy 1982-ben még nem tartottak nyolcaddöntőt, hanem először és utoljára tizenkét csapatos középdöntővel kísérleteztek, a harmadikok pedig repültek haza. A skótoknál a fedélzeten az európai klubfutballt uraló Liverpool kulcsembereivel – Alan Hansennel, Graeme Souness-szel, Kenny Dalglish-sal – vagy éppen Gordon Stratchannel (Aberdeen, Manchester United, Aranylabda-szavazáson negyedik), Alan Brazillel (később Tottenham, MU) és Steve Archibalddal (a Tottenham, majd a Barcelona gólfelelőse), a kapitányi székben Jock Steinnel, aki 1967-ben BEK-győzelemig vezette a Celticet. De valamiért Jock Stein, majd az 1985-ös tragikus halála után kinevezett Alex Ferguson sem tudta kihozni a skót válogatottból, ami benne volt. Más kérdés, hogy az 1986-os vb-n az NSZK-val, Dániával és Uruguayjal sorsolták egy csoportba…

Az 1982-es világbajnokságon az Új-Zéland elleni kezdő épp felsorakozott a himnuszokhoz. (Forrás: Getty Images)

A Liverpool skót szíve

Kenny Dalglish 1969-ben, tizennyolc évesen lett a Jock Stein-féle Celtic felnőttkeretének tagja, így mindjárt közelről átélhetett egy nagy BEK-menetelést, amely 1970-ben a Feyenoord elleni döntővel zárult – és hosszabbítás utáni 2–1-es vereséggel. Ez a szezon még nem hozott számára áttörést, játéklehetőséget se nagyon, de a következő hét év során oda nőtte ki magát, hogy huszonnégy évesen csapatkapitány lett a Celticnél, két évvel később 1977-ben pedig az akkori BEK-címvédő Liverpool rekord összegért elvitte legnagyobb ásza, a Hamburgba költöző Kevin Keegan helyére. A Liverpool aranykora ekkor jött el igazán, Dalglish mindjárt az első szezonja végén eldöntötte a BEK-finálét a Kű Lajos-féle FC Bruges ellen, a honfitárs Souness passzából. 

A skótok, Hansen, Souness és Dalglish a Liverpool tengelyét jelentették a védelem és a középpálya közepén, illetve a csatársorban. Miután megcsodáltuk az említett szépségdíjas találatot, még gyönyörködjük ki magunkat Dalglish játékában egy másik összeállítás segítségével. Mindkét lábbal és fejjel is hihetetlen módon érzi a kaput, a felső sarkokat. A játékintelligenciájának köszönhetően meglepő, zseniális irányokba cselez, a helyzetek kidolgozásának és értékesítésének mestere. Tökéletes.

Keltákkal a catenaccio ellen

A skót klubfutball viszont Dalglish-on kívül is rendkívül gazdag. A legfényesebb sikert természetesen a Celtic 1967-es BEK-győzelme jelenti, amely egyben egész Nagy-Britannia számára az első diadalt jelentette a legrangosabb sorozatban. Nem utolsó sorban a Sandro Mazzola-féle, kétszeres BEK-győztes Intert sikert felülmúlni, a kelták örököseihez méltó támadójátékkal feltörve a feltörhetetlen catenacciót. Az alábbi összeállításban a szövegre is koncentráljunk, hátha megértünk legalább egy-egy szót a skótok angoljából, amellyel rajtuk kívül senki sem tud mit kezdeni.

Özönlő Rangers-fanatikusok

A skót kluboknak azért a mindenkori második számú európai sorozat fekszik a legjobban, amelyet évtizedeken át a KEK, vagyis a Kupagyőztesek Európa-kupája, ma pedig az Európa-liga jelent. A Rangers 1961-ben a Fiorentina, 1967-ben a Bayern München ellen bukta el a KEK-döntőt, de harmadikra, 1972-ben összejött a vágyott siker, a kárpátaljai Szabó Józsefet is bevető Dinamo Moszkva elleni végjátékban. A szurkolósereg pályára özönlése mindent elmesél arról, amiről a történetünk szól.

A Rangers-drukkerek már a lefújás előtt hemzsegtek a Camp Nou gyepén, megszakítva a 3–0-ról 3–2-re feljövő, az egyenlítésért rendkívüli erőket mozgató Dinamo rohamait. Miután valahogy visszaterelték a fanatikusokat a lelátóra, a lefújás után megint ellepték a pályát, így végül John Greig csapatkapitánynak csak bent, a stadionépületben lehetett átadni a trófeát.

Fergusonék és a máig utolsó nagy Real-verés

A skót klubfutball harmadik nagy európai kupadiadalát, az Aberdeen 1983-as KEK-győzelmét Sir Alex Ferguson 80. születésnapja alkalmából részletesen bemutattuk. Máig ez az utolsó együttes, amely valamelyik rangos európai sorozat döntőjében meg tudta verni a Real Madridot, amelynek akkori edzője, Alfredo di Stéfano úgy nyilatkozott:

„Az Aberdeennek van valamije, amit pénzen nem lehet megvásárolni. Ez a lélek. A csapatszellem, amely olyan hagyományokra épül, mint egy családé.”

A skót labdarúgás jegyez még három UEFA-kupa-döntőt (1987: Dundee FC; 2003: Celtic; 2008: Rangers), de a XXI. században alapvetően keresi még a régi nagyságát. Az Európa-liga döntőjébe idén szívet melengető módon eljutó Rangers sokat tehet érte, hogy megtalálja.

Aztán még az is lehet, hogy a válogatott éppen idén lepi át a sötét múlt árnyékát; a háború miatt júniusra halasztott vb-pótselejtezőkön Ukrajnán és Walesen keresztül juthat el a katari világbajnokságra.