Ambiciózus, a vb-ről lemaradt amerikai támadó csatlakozott a PSV-hez
Ricardo Pepi, az Egyesült Államok egyik legnagyobb labdarúgó reménysége 11 millió euró fejében a németországi Augsburgból a hollandiai Eindhovenbe költözik. A 20 éves támadónak nem lesz ismeretlen az Eredivisie, mivel az előző szezont kölcsönben az FC Groningen együttesénél töltötte.
Pepi a Texas állambeli El Pasóban látta meg a napvilágot 2003. július 7-én. 13 évesen került az FC Dallashoz, majd 2018 decemberében, 15 és fél évesen kölcsönadták az újonnan létrehozott és a harmadosztályban (USL League One) induló fiókcsapatnak, a North Texas SC-nek. Pályára is lépett a klub történetének első mérkőzésén, 2019. március 30-án, és ő lett a hős, mesterhármast ért el a Chattanooga Red Wolves ellen 4–2-re megnyert összecsapáson, majd a következő két bajnokin egyaránt eredményes volt.
Június 23-án aztán bemutatkozott az MLS-ben is (még mindig nem volt 16 éves!), hat percet kapott az FC Dallas színeiben a Toronto FC ellen 3–0-ra megnyert találkozón. Ebben az évben párhuzamosan játszott a fiókcsapatban és a „nagy csapatban”, a harmadosztály alapszakaszában 12 mérkőzésen 9 gólt és egy gólpasszt jegyzett, majd a rájátszásban egy meccsen kapott lehetőséget, amelyen duplázott. Bár a döntőben nem volt a pályán a Greenville Triumph ellen, mivel ő épp az U17-es válogatott összetartásán vett részt, a North Texas 1–0-s sikerével megszerezte a bajnoki címet. E mellett a 2019-es idényben a MLS-ben is pályán volt hét alkalommal, igaz, összesen 71 percet töltött a pályán, az élvonalban gólt ekkor még nem szerzett.
A következő évben már csak egyszer játszott a harmadik ligában, stabilan az FC Dallas keretéhez tartozott, bár ekkor még kevés lehetőséget kapott. 17 mérkőzésen játszott, és 2 gól, illetve egy gólpassz fűződött a nevéhez, igaz, a teljesítményét árnyalja, hogy mindössze négy találkozón volt kezdő, és összesen 457 játékperc jutott neki. Ennél aztán jóval többet kapott a következő, a 2021-es idényben, amely az igazi áttörést is meghozta neki.
(Forrás: FC Dallas)A Transfermarkt adatai szerint több mint 2000 játékpercet kapott az MLS-ben (2099), a 31 mérkőzésből 24-en már kezdőként vetették be, ő pedig 13 gólt és 2 gólpasszt regisztrált. Ez a teljesítmény olyannyira megtetszett az FC Augsburgnak, hogy 2022 januárjában klubrekordot jelentő átigazolási díjat (16,36 millió euró) fizettek érte.
A nagy várakozások ellenére kudarcként vonul be Pepi karrierjébe a bajorországi kaland. Tizenöt Bundesliga-mérkőzésen összesen 572 percet töltött a pályán, és egyetlen gólt, illetve gólpasszt sem ért el. Mindennek nyomós okai voltak.
E mellett utólag azt mondta, túlságosan nagy ugrás volt számára az, hogy egyetlen teljes MLS-szezon után egyből a Bundesligába igazolt.
De nem csak a bajorországi életkörülményekkel adódtak nehézségei. Pepi ügynöke szerint az FC Augsburg edzője, Enrico Maassen nem tudta, hogyan kell kezelni a pártfogoltját, nem kommunikált az ifjú amerikaival, és nem biztosított neki elegendő játéklehetőséget. Illetve hozzátette, a kezdetektől rendkívül kritikusak voltak Pepivel a német klubnál, az FC Augsburg egyik igazgatója már az első kettő, gyengébben sikerült mérkőzést követően máris élesen kritizálta a támadót. A pályán mutatott gyenge forma és a pályán kívüli súrlódások odáig fajultak, hogy tavaly nyáron a németek kölcsönadták Pepit az FC Groningennek.
A holland bajnokságban Pepi ismételten formába lendült, és a dallasi önmagát idézte – 29 bajnoki összecsapáson 12 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott. Azonban hiába tartott már október 23-án öt bajnoki és egy kupában szerzett gólnál, a remek szezonkezdet sem volt elég ahhoz, hogy bekerüljön az Team USA katari világbajnokságra utazó keretébe. A szövetségi kapitány, Gregg Berhalter így indokolta meg a döntését:
„Ricardo Josh Sargenttel és Jesús Ferreirával volt versenyben a kerettagságért, és mi úgy gondoltuk, hogy Josh értékesebb, mert egy olyan ország bajnokságában játszik (a Championshipben – a szerk.), amelyben két ellenfelünk sok játékosa is megfordul (Anglia és Wales is egy csoportban volt az Egyesült Államokkal – a szerk.). Úgy gondolom, hogy a holland bajnokság nagyszerű liga, de nem olyan fizikális, mint a Premier League vagy a Chamipionship. Ezt vettük figyelembe a döntésnél” – mondta a kapitány.
Berhalter döntése nagyon elszomorította a támadót, aki rendkívül csalódott volt, mivel úgy érezte, ő is jelentős szerepet játszott abban, hogy hazája válogatottja kijutott a világbajnokságra.
Nehezen élte meg tehát azt, hogy lemaradt a világbajnokságról, de a klubcsapatában a teljesítménye nem esett vissza, ahogy fent jeleztük, 12 góllal zárt.
(Forrás: FC Dallas)Már a tavasz folyamán nagy kérdés volt, hogy hol folytatja az akkor még mindig csak 19 éves amerikai, azt már áprilisban bejelentették, hogy az Augsburgba – a viharos múltra való tekintettel – nem tér vissza. Jó formájának hála akadtak érdeklődők, és végül a PSV Eindhoven szerződtette.
A piros-fehérek évtizedek óta nagy sikerrel működtetik a tehetséges fiatalok megszerzésén, beépítésén és fejlesztésén alapuló klubmodellt. Ricardo Pepi tökéletesen illik ebbe a filozófiába. Jó áron érkezett (11 millió euróért), még mindig csak 20 éves, bizonyított már a holland bajnokságban is, tehát minden esély megvan arra, hogy a következő idényben ő vegye át az idősödő Luuk de Jong helyét a kilences poszton.
Ez természetesen nem ígérkezik egyszerű feladatnak, hiszen a 32 éves holland center remek számokat hozott a mögöttünk hagyott idényben is. 24 bajnoki mérkőzésen volt bevethető, és ezeken 18 gólban (14 gól + 4 gólpassz) vállalt közvetlen szerepet, ami kevesebb, mint 100 percenként jelentett egy-egy gólt átlagosan a PSV számára.
Pepi és De Jong mutatóinak összehasonlításakor természetesen figyelembe kell vennünk azt is, hogy az amerikainak a liga egyik leggyengébb csapatában kellett helytállnia (a nevelőklubként megismert Groningen a szezon végén ki is esett), míg a holland a bajnokság egyik legkiemelkedőbb csapatában szerepelhetett (a PSV ezüstérmes lett a Feyenoord mögött). Ebből kifolyólag jóval impozánsabbak De Jong támadó statisztikái. Kilencven percenként 1,1 lövéssel több került a neve mellé, és majdnem háromszor több kaput eltaláló kísérlete volt a szezonban. A várható gólok tekintetében is sokkal jobb mutató az övé, de itt érdemes kiemelni, hogy – az fbref.com adatai alapján – De Jong 3,1-gyel alulteljesítette az xG-jét (17,1), míg Pepi 4,7-tel felülteljesítette azt (7,2). A fiatal játékos esetében még csak kis minta áll rendelkezésünkre, de az bizonyos, Dallasban is több gólt ért el, mint amennyi a várható érték volt. A következő szezonban minden bizonnyal elválik, hogy azon kevés játékosok közé fog-e tartozni, akik képesek tartósan fenntartani azt, hogy alacsonyabb minőségű helyzetekből szereznek több gólt.
Ricardo Pepi igazi erősségei Luuk de Jonggal szemben a cselezésekben, az összjátékban és a letámadásban jelennek meg, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy a két játékos profilja teljesen eltérő. Pepinek sokkal több progresszív labdavezetése és sikeres csele van, ezzel szemben De Jongnak nem is feladata, hogy cselezzen. Az összjátékuk is máshogy épül fel, míg Pepi magasabb hatékonysággal passzol, mert kevésbe progresszív, addig De Jong nem annyira hatékony, de cserében sokkal több labdát juttat előre. A letámadás is jelentős mértékben függ a játékos profiljától, vannak olyan csatárok, akikkel nem érdemes letámadni (De Jong ez a kategória), ám az új PSV-edzőt, Peter Boszt ismerve a csapat repertoárjának elmaradhatatlan eleme lesz a magas presszing, amelyben Pepi sokkal jobban hasznosítható. A legutóbbi idényben 16 labdaszerzése és 18 sikeres szerelése volt, amelyből 7-et az ellenfél védekező harmadában hajtott végre. Ezzel szemben De Jong a pályának ezen a részén csak egy sikeres szerelést tudott bemutatni és labdaszerzésből is csak három került a neve mellé.
Ha röviden akarunk összegezni, azt mondhatjuk, Ricardo Pepi nagyon ígéretes és sokszínű támadó.
A rutinos Luuk de Jonggal szemben nem lesz egyszerű kivívnia azt, hogy a kezdőcsapatba kerüljön, ám a PSV működési modellje alighanem garantálja majd számára, hogy elég időt kapjon a pályán a bizonyításra.
Kiemelt fotó: AD.nl