Az adrenalinfüggő spanyol arisztokrata, aki legalább annyira szerette a szexet, mint az autóversenyzést

Rövid, de annál tartalmasabb élet jutott az 1928. október 11-én született Alfonso Antonio Vicente Eduardo Angel Blas Francisco de Borja Cabeza de Vaca y Leightonnak. Azaz Alfonso de Portago márkinak, akit Európában és az Egyesült Államokban csak „Fon”-ként ismertek. Arisztokrata család gyermekeként született Londonban, Franciaországban tanult, négy nyelven beszélt folyékonyan.

A felmenői között akadt felfedező (Álvar Núnez Cabeza de Vaca), madridi kormányzó és háborús hős is, a keresztapja pedig nemes egyszerűséggel a születése idején uralkodó spanyol király, XIII. Alfonz volt…

Édesapja, Antonio Cabeza de Vaca a spanyol polgárháborúban Franco oldalán harcolt, Spanyolország legjobb golfozójának tartották, miközben sűrűn és szorosan ölelte keblére a különböző szerencsejátékokat. 1942-ben betegen – az orvosa tanácsa ellenére – elment egy vízilabda-mérkőzésre, a találkozó félidejében életét vesztette. Édesanyja, az ír Olga Leighton ápolónőként dolgozott, akire az első férje, az egyébként az 1900-as olimpián lovaspólóban versenyző Frank Joseph MacKey 1927-es halála után nagy vagyon szállt, ő lett a HSBC Finance bankholding örököse.

De Alfonso de Portago nemcsak temérdek pénzt, hanem kiváló géneket is örökölt. Átlagos testalkatához képest nagy fizikai erővel, állóképességgel rendelkezett, miközben a reakciókészsége átlag feletti volt. Intelligens, udvarias és tanult emberként nagyon jól ismerte és értette a körülötte lévő világot. Világpolgárként élt.

(Forrás: 8JS)

Minden, ami sport

Fiatalkora óta kereste és feszegette a határokat. Miután Lynchburgben repülőleckéket vett, 17 évesen pilóta képesítést szerzett, de nem sokkal később el is vették a repülési engedélyét. Egy szállodai szakáccsal 500 dollárban fogadott, hogy át tud átrepülni a London Bridge alatt, a fogadást megnyerte, de tette miatt rövid ideig a börtön vendégszeretetét „élvezte”. Magas szinten játszotta a jai alai nevű, a baszk pelotához hasonló játékot és belekóstolt a lóversenybe is. Próbálkozott zsokéként, kétszer vett részt a világ egyik legismertebb versenyén, a Grand Nationalen, ám a súlyproblémái miatt hamar felhagyott ezzel a sportággal.

Életének egyik – ha nem a – legmeghatározóbb pillanatának tekinthető, amikor találkozott Edmund Nelsonnal, a későbbi navigátorával. Nelson előbb bokszolni tanította, majd bevezette a bobozás világába. Nem kellett sok Alfonso de Portagónak, hogy felvegye a sportág lüktetését: az unokatestvéreivel az 1956-os téli olimpián Spanyolország színeiben álltak rajthoz, ahol a negyedik helyig jutottak, alig lemaradva a bronzéremről. Egy évvel később, 1957-ben – alig néhány héttel a halála előtt – a St. Moritz-i bob-világbajnokságon bronzérmet szerzett.

„Egy-egy korosztályban legfeljebb egy-egy Ilyen tehetséges ember bukkan fel, mint De Portago. Mindent mesésen jól csinál, és nem csak a sportokban, hanem ennél is sokoldalúbb. A világ legjobb bridzsezője lehetne, ha megpróbálná, de biztosan nagyszerű katona válna belőle, és gyanítom, kiváló író is lenne”

– jellemezte őt egykoron Gregor Grant, az Autosport Magazine hetilap alapítója, rámutatva Alfonso de Portago sokszínűségére, tehetségére.

Az arisztokrata férfi azonban nem az eddig felsorolt tevékenységekben, hanem az autóversenyzésben találta meg önmagát. Egy 1953-as, New Yorki-i Motor Show-n ismerkedett meg Luigi Chinettivel, a Ferrari amerikai importőrével, és innentől kezdve nem volt megállás: részt vett az 1953-as Carrera Panamericanán, majd ugyanabban az évben az 1000 kilométeres Buenos Aires-i versenyen. Rövid időn belül több első helyezést gyűjtött be, első volt a sportkocsik számára kiírt Tour de France-on, kétszer diadalmaskodott a Nassau Governor’s Cup kiírásában, illetve nyert Portóban is versenyt.

A sebesség és az adrenalin megszállottja

A versenyek alkalmával nem kímélte sem magát, sem az autóit. Kockázatos, agresszív vezetési stílusa olyannyira megviselte a fékeket, a kuplungokat és a sebességváltókat, hogy gyakran több autóra volt szüksége egy-egy verseny befejezéséhez. Nem véletlen tehát, hogy „kétautós pilótának” hívták. Ha célba ért, akkor előkelő helyen végzett, ha nem, akkor azért kellett imádkozni, nehogy súlyosabb baleset szenvedjen.

Ugyanezen a pályán egy évvel korábban (1955) elvesztette az uralmát az autója felett, kirepült a gépből. Könnyen meghalhatott volna, ám megúszta egy lábtöréssel.

Amennyire falta a kilométereket és élvezte a gyorsaságot, legalább annyira szerette a nőket és az életet. Vagány, sármos férfi volt, keresték a társaságát a hölgyek.

„A legfontosabb dolog a létezésünkben a kiegyensúlyozott szexuális élet. (...) De ha nincs boldog szexuális életed, akkor nincs semmid”

– vallotta De Portago, és tartotta is magát ehhez az elvhez.

Mindössze 20 évesen, alig két óra ismeretség után közölte a korabeli modellel, Carroll McDaniellel, hogy feleségül veszi. A nyolc évig tartó házasság során két gyermekük született, majd De Portago továbblépett, és a nála 11 évvel idősebb Dorian Leigh személyében találta meg az új társát.

(Forrás: Sportmemory)

A gázpedálon állva élte az életét – minden tekintetben. Élete utolsó csókját 1957. május 12-én Linda Christian színésznővel váltotta (a fenti ez a jelenet látható), majd a gázra lépett és elindult utolsó útjára a Mille Miglián, az ezer mérföldes olasz, utcai hosszú távú versenyen. Az addig nyugodt De Portago szokatlanul ideges volt a verseny előtt. Túlságosan veszélyesnek tartott egy ilyen hosszú pályát, mivel – még navigátorral együtt is – szinte lehetetlen volt minden kanyart ismerni. Mégis elindult. Az F1 Classic blog írása szerint ebben közrejátszott az is, hogy Enzo Ferrari gyakorlatilag megfenyegette őt, hogy amennyiben nem indul a Mille Miglián, akkor vége a kapcsolatuknak. A Ferrari legerősebb autójával, egy 4,1 literes, V12-es motor hajtotta 335S-es géppel versenyzett.

A harmadik helyen autózott De Portago, amikor Lombardiában, Cerlongo és Guidizzolo között egy balkanyarban a 250 km/h-val száguldó kocsi bal hátsó gumija szétrobbant, a jármű pedig a kőből készült kilométerkövet is kitépve az út mentén álló tömegbe csapódott. A két versenyzőn kívül kilenc felnőtt és öt gyermek halt meg, húszan megsebesültek. Az összeroncsolódott autó egy csatornában állt meg. De Portago és Nelson teste szétroncsolódott, a spanyolé két részre szakadt.

A történtek után Olaszországban felfüggesztettek minden közúti autó- és motorkerékpár-versenyt, a balesetért pedig Enzo Ferrarit tették felelőssé. Gondatlanságból elkövetett gyilkossággal és testi sértéssel vádolták, végül a több mint négy évig tartó vizsgálat után felmentették.

„Ha hatszáz évvel ezelőtt éltem volna, akkor sárkányokat ölök vagy bajba jutott szűzlányokon segítek, de manapság az egyetlen ember, aki segíthet egy bajba jutott szűzlányon, az egy orvos” – mondta egyszer az életben való kiindulási pontjáról De Portago, akinek a nevét viseli a St. Moritz-Celerina olimpiai bobpálya egyik kanyarja, illetve Jaramában, a Madrid közelében található motorsport-versenypályán is van egy Portago-kanyar.

Kiemelt fotó: wielkahistoria.pl