Az Eb-címvédővel is megmérkőznek női kosárlabdázóink

Az Eb-címvédővel is megmérkőznek női kosárlabdázóink

2023. márc. 9.

Március 8. ezúttal nem csak a nemzetközi nőnap miatt volt emlékezetes a magyar női kosárlabda-válogatott tagjainak számára, hanem azért is, mert ezen a napon tartották a szlovén–izraeli közös rendezésű Európa-bajnokság sorsolását.




Emlékezetes úton – Izland és Románia legjobbjait legyőzve az utolsó két mérkőzésen – tudta kiharcolni a 2023-as Eb-részvételt Székely Norbert együttese. A tíz selejtezőcsoport legjobb másodikjaként szerzett kvalifikációval azon kellett izgulni a tegnapi sorsolás előtt, hogy a földrajzi, és szurkolói közelség miatt Szlovéniában legyenek a mérkőzéseink a távoli Izrael helyett. Ez a vágy teljesült, ugyanis a D csoport ljubljanai összecsapásokkal kecsegtetett, itt találkoznak Dubei Debóráék a címvédő Szerbiával, Törökországgal és Szlovákiával.


A lebonyolításról tudni kell, hogy a kontinensviadalon a négy csoportgyőztes közvetlenül bejut a legjobb nyolc közé, a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a negyeddöntőért a keresztágról érkező ellenféllel (esetünkben a C csoport az), és csak az utolsó helyezettek számára fejeződik be a csoportkör végén a torna.


autoA 2023-as Európa-bajnokság csoportbeosztása (Forrás: fiba.basketball)


Szerbia – Fényes jelen nagy hiányzókkal

Az aktuális világranglistán a nyolcadik helyen állnak a szerbek, akik a selejtezőket játszi könnyedséggel nyerték, a legszorosabb mérkőzésükön 18 ponttal diadalmaskodtak Horvátországban. A 2022-es világbajnokságon már a csoportkört követően, a negyeddöntők után hazautazhattak, de ez nem csoda, hiszen ott a végső győztes, Egyesült Államok várt rájuk. A kontinensbajnoki csapatukból hiányzik Szonja Petrovics és Jelena Brooks, de utóbbin kívül is többen vannak, akiket láthattunk az elmúlt években a magyar bajnokságban szerepelni. Címvédőként minimum elődöntőig jutnának, a csoportkör nem is jelenthet majd akadályt a számukra.


Törökország – Ez nem a klubkosár!

Klubszinten évek óta látható a török klubok dominanciája Európában, a mostani idényben az Euroliga két csoportját egyaránt török csapat nyerte, a Fenerbahce és Mersin. Ugyanakkor ez a fajta remeklés kevésbé a török kosárlabda sikere, mintsem az abba áramló szinte korlátlan anyagi forrásé, hiszen ezek a klubok tele vannak amerikai és európai klasszisokkal, a török kosarasok pedig jobbára csak kiegészítő szerepet játszanak. Ezzel együtt a világranglistán 11. helyen állnak a törökök, a selejtezőket pedig majdnem hibátlanul játszották le, mindössze egy lengyelországi 76-72-es vereség rondít bele a képbe, ugyanakkor a lengyelek nem lesznek ott az Eb-n. A rendező Szlovéniát és a harmatos albánokat is meggyőzően oda-vissza verték Olcay Cakirék, ugyanakkor náluk leginkább az a nagy kérdés, melyik honosított légióst nevezik majd a kontinensviadalra.


A tavalyi világbajnokságra ki sem jutottak a törökök, azt megelőzően pedig csoportutolsóként hullottak el a 2021-es kontinensviadalon. Nyilvánvaló, hogy fűti őket a vágy, hogy az akkorinál ezúttal többet mutassanak.


Négy éve szintén a csoportkörben találkoztunk velük, akkor 59-58-ra kikaptunk, de mi csoportelsőként zártunk akkor, így ez az eredmény nem okozott különösebb fennakadást.


autoTeira McCowan a selejtezők során húzóembere volt a török válogatottnak (Fotó: fiba.basketball)



Szlovákia – Régi jó ismerőseink

Szlovákiával már csak a földrajzi közelség miatt is jó a kapcsolatunk, gyakran játszottunk válogatottjával különböző tét- és barátságos mérkőzéseket, így aligha tudnak újat mutatni, miként mi sem nekik. Legutóbb a 2021-es Eb-selejtezőiben találkoztunk és hiába vertük meg őket kétszer is (73-59 és 65-57), lemaradtunk a tornáról egy Hollandiával teljes különös körbeverés miatt, amely épp az északi szomszédunknak kedvezett. Alapvetően a Ruzomberok együttesére épül a szlovák nemzeti csapat, de van néhány spanyolországi és lengyelországi légiósuk is, számunkra azonban alighanem az a Sabina Oroszová lesz a leginkább ismerős, aki hétről-hétre a CMB Cargo-UNI Győr játékosa és húzóembere. Szlovákia a selejtezőket Olaszország mögött, de Luxemburg és Svájc előtt zárta, egyike volt annak a négy csapatnak, amely csoportmásodikként kvalifikált a kontinensviadalra.


Az Európa-bajnokságoknak viszonylag rendszeres résztvevői, de ott általában a mezőny második felében végeznek, ezúttal sem valószínű, hogy vérmesebb reményeik lehetnek, nekünk pedig szinte kötelező lesz őket legyőznünk a továbbjutás érdekében.


autoSzlovákia nemzetközi klasszis híján leginkább a csapategységben bízhat (Fotó: fiba.basketball)



Kapitányi értékelés

A sorsolást követően a wbasket.hu-nak értékelt hosszabban Székely Norbert:


„Hangsúlyozni kell, hogy ez csak egy sorsolás volt. Semmi másról nincsen szó, mint hivatalosan is megismerhettük a csoportunkat. Természetesen ez egy nagyon fontos állomás, ahogy az is, hogy eldőlt:


Ljubljanában leszünk, ahol sok magyar szurkoló tudja a helyszínen biztatni a válogatottat. Összességében a sorsolás ismeretében úgy vélem: gondolkozhatunk abban, hogy miként jussunk tovább ebből a négyesből.


A szerbeket jól ismerjük, több játékosuk szerepelt Magyarországon. Az elmúlt években a legmagasabbra törtek és szerintem most is reális esélyük van legalább a négybe jutásra. Rendkívül jó csapat, viszont a 2021-es aranyérmes keretükhöz képest Szonja Petrovics és Jelena Brooks nélkül folytatják. Miért ne próbálnánk meg egy jó meccset játszani velük? Ettől függetlenül ők esélyesebbek jelen pillanatban, mint mi. A török válogatottal négy éve is egy csoportban voltunk. Rendkívül fizikális csapat, átépülőben van és általában nagyon jó amerikai játékossal kiegészülve készülnek a nagy tornákra. Esetükben tehát nem csak a török kosárlabdára, hanem az amerikai játékosok szerepére is felhívnám a figyelmet. Nehéz, de nem verhetetlen ellenfelek. A szlovákok közel vannak hozzánk, az előző selejtezőben – a 2019–2021-es ciklusban – játszottunk velük legutóbb. Masszív, hajtós csapat, amelyikre nagyon oda kell majd figyelnünk, de ott is abszolút látok nyerési esélyeket.”


Kiemelt fotó: Origo

Szerző

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

Az első futballemléke az 1998-as világbajnokság. Talán ezért lett később a francia futball és az Arsenal rajongója. A catenaccio-tól a gegenpressing-ig minden elkápráztatja. Mindegy, hogy női U17-es, vagy argentin harmadosztályú férfimeccset néz, az első dolga megfigyelni, kik viselik a 10-es mezt. Néha még a Dunaferr 2000-es bajnokcsapatával álmodik.