Az egyik legsikeresebb magyar edző nem kötötte le magát egy klubhoz (könyvajánló)

Néhány évvel ezelőtt az Akadémiai Kiadó gondozásában magyarul is megjelent Detlev Claussen róla szóló könyve Guttmann Béla – A világfutball edzőlegendája címmel. A könyv segítségével megismerhetjük Guttmann életútját, azonban a mű sokkal többet ad annál, minthogy sorra veszi a száraz tényeket, csapatai eredményeit. Inkább egy-egy lényeges momentumot emel ki az életéből, melyek segítségével megismerhetjük az edzői hitvallását.

Forrás: akademiai.hu

Az 1899-es születésű Guttmann játékosként a Törekvés és az MTK csapataiban szerepelt. A kék-fehéreknél együtt futballozott és életre szóló barátságot kötött az 1920-as évek egyik legjobb magyar játékosának tartott Orth Györggyel. Bevallása szerint sokat tanult az akkori edzőjétől, az angol Jimmy Hogantől, akinek elképzelései később az Aranycsapat dinamikus játékában is visszaköszöntek. (Az angol szakember először 1914-től 1921-ig, később 1925 és 1927 között volt az MTK edzője, miután a szigetországban kevés lehetőség volt edzői munkára, inkább gazdasági vezetők irányították a klubokat, így aki edzősködni akart, kénytelen volt külföldre menni.)

Guttmann a magyar válogatottban csupán négy mérkőzésen játszott, az 1924-es párizsi olimpia korai búcsúja után élesen kritizálta a csapat nem megfelelő körülményeit, ezt követően többször nem is hívták a nemzeti együttesbe.

Az 1954-es világbajnok NSZK szövetségi kapitánya, Josef „Sepp” Herberger elismerően írt Guttmannról a könyvében:

„Aktív labdarúgóként kimagasló játékos volt, képzett és tapasztalt a célirányos edzésmódszerek terén, a világ futballpályáin megszámlálhatatlan küzdelemben érett és csiszolódott profi futballistává.”

Első edzői éveit Ausztriában és Hollandiában töltötte, majd hazánkban az Újpest, a Vasas és a Kispest edzője is volt, ám egyik állomáshelyén sem maradt hosszabb ideig, rendre beleállt a konfliktusokba, amelyek korai távozásához vezettek. A Honvédnál a Puskás Ferenccel való afférja után mondott le, melyről a Puskás – Második élet című regényben bővebben is olvashatunk.

„Edzői védjegye a rendületlen támadójáték, fáradhatatlan küzdelem, állandó gólveszély”

– jellemezték Guttmman mindenkori csapatának játékát.

A Benficánál csak azért maradt a harmadik esztendőre, mert hitt benne, hogy sikerülhet a BEK-címvédés – ami össze is jött. A sikereket követő rigorózus felmondásaival tulajdonképpen a saját mítoszát is építette. Guttmann azt tartotta, hogy az ember soha nem tér vissza oda, ahol egyszer már járt, s a nagy győzelmeket követő búcsúzásokkal kicsit mindig meg is halunk.

A tánctanár végzettséggel is rendelkező szakember Olaszországban többek közt az AC Milant és a Vicenzát irányította. 1957-től a Sao Paulo FC edzője volt, nem sokon múlott, hogy a brazil válogatott élére is kinevezzék, de külföldiként egyesek nem látták volna szívesen a szerepkörben. Ettől függetlenül az országban általa meghonosított 4-2-4-es felállás bevezetésével elévülhetetlen érdemeket szerzett a Selecao első, 1958-as világbajnoki címéből.

A könyv nyolc fejezetből és további kiegészítésekből áll, számtalan exkluzív fénykép teszi teljessé. Valamennyi fejezetben olvashatunk hosszabb-rövidebb utalásokat Guttmann edzői pályafutásának legnagyobb mérkőzéséről, melyen a Benfica 5–3-ra verte a jóval esélyesebb Real Madridot az 1962-es BEK-döntőben (az ellenfél mindhárom gólját Puskás szerezte).

A leghosszabb fejezet a portugáliai szerepvállalásáról szól, melyben a szerző részletesen ismerteti a kor helyi viszonyait. A portugál élcsapatok előszeretettel toborozták játékosokat a tengerentúlról és Afrikából, így került a Benficához minden idők egyik legjobb portugál labdarúgója, a mozambiki származású Eusébio, aki kulcsszerepet játszott a Benfica sikereiben.

Forrás: SL Benfica

Az a hír járta, hogy Guttmann a szerződések megkötésekor mindig határozottan lépett fel, inkább elutasított egy ajánlatot, mintsem lemondjon az általa elképzelt magas gázsiról. Egész életében azon volt, hogy újradefiniálja a futballedző szerepet, azonban hiába várta a kellő megbecsülést. Az volt a célja, hogy a játékosok és az edzők kapcsolatát új alapokra helyezze: az edző legyen az az szakember, aki futballban és életében szerzett nagyobb tapasztalata alapján a játékos szaktekintélyként elfogad.

Világszerte az első edzők egyike volt, aki tudatosan alkalmazta a pszichológiai hadviselést a sajtón keresztül, akár az ellenfél megtévesztése, akár a saját csapata feltüzelése érdekében. Manapság ez már mindennapos, akkoriban viszont a szakemberek ezzel kevésbé foglalkoztak.

A Benficától a második BEK-győzelem után távozott, majd az uruguayi Penarol és az osztrák válogatott vezetése után tett egy újabb kísérletet a lisszaboni csapatnál, amely azonban csúfos véget ért. Noha a távozása viharos körülmények közt történt és a visszatérése sem sikerült, a Benficánál nagy becsben tartják az emlékét, a stadion főbejáratánál szobor őrzi az emlékét. Később még Svájcban, Görögországban, Ausztriában és a rivális FC Portónál is dolgozott. Utóbbival kapcsán leszögezte, hogy soha egyetlen klubnak sem fogadott örök hűséget, így a Benficánál való korábbi munkáját egyáltalán nem érezte összeegyeztethetetlennek a portói kispaddal:

„Én egy klubfanatizmustól mentes nemzetközi szakember vagyok. Ha fanatikus függőséggel rajonganék egy klubért, soha nem tudnék teljes odaadással egy másik egyesületnél dolgozni. Ez pedig az én magas gázsim mellett csalás lenne.”

Forrás: puskasintezet.hu

„A legmagasabb szinten gyakran a futball világában sem fekhet az ember rózsaágyon. Minél magasabbra mászunk a nemzetközi foci magashegységében, annál fagyosabb lesz a hőmérséklet és annál inkább magányosak leszünk”

– írta Guttmann a sikerek ürességéről.

„Hosszú pályafutásom alatt sok országot bejártam, és néhányban dolgoztam is. Ha valahol a futballban láttam valami jót, azt azonnal elloptam és megtartottam magamnak. Egy idő után kevertem magamnak egy koktél ezekből a lopott csemegékből.”

Guttmann Béla 1981-ben Bécsben hunyt el, zsidó származása miatt a második világháború idején bujkálnia kellett, erről azonban ő maga később sem beszélt a nyilvánosság előtt.

A mű végén egy különleges függelékben a szerző megszólaltatta az edzői néhai felesége, Moldován Mariann unokaöccsét. Moldoványi Pál családi fotókat és Guttmannéktól külföldről kapott képeslapokat is megosztott a szerzővel, melyek szintén helyet kaptak a könyvben. Emellett az edző háborús idők alatti bújtatásáról is soha nem látott információkat árult el.

„Mindig is szerettem volna nyújtani valamit a nézőknek a pénzükért”

– vallotta a 20. századi futball történetének megkerülhetetlen edzője.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/

Kiemelt fotó: Getty Images