„Az életben csak egyféle siker létezik, ha úgy élhetsz, ahogy te szeretnél” – interjú Bolla Bendegúzzal

„Az életben csak egyféle siker létezik, ha úgy élhetsz, ahogy te szeretnél” – interjú Bolla Bendegúzzal

2026. febr. 6.

Ami a szakmai életét illeti, annál gyatrábbul, ahogy alakult, nem is sikerülhetett volna az ősze. De mennyire fáj még neki a válogatott kudarca? Fel tudta már dolgozni, hogy a csapat nem játszhat a tavasszal a világbajnoki szereplésért? Hogyan kezeli a csalódásokat? Bolla Bendegúz bár pechjére a klubfutballban sem vigasztalódhatott, a nemzeti csapat és a Rapid Wien csalódást keltő eredményeiről is kendőzetlenül beszélt, miközben most már csak előre néz. Az európai topligák felé.

– Maradtál Bécsben, pedig a Ferencváros és az Udinese is bejelentkezett érted. Rajtad múlt, vagy inkább a klubokon?

– Mindig igyekszem függetleníteni magam a különböző átigazolási pletykáktól, de annyit elárulhatok, hogy nyitott kommunikáció van köztem és a klubom között, és abban maradtunk, hogy a télen kizárólag akkor hagyom el a Rapidot, ha olyan ajánlat érkezik, amely mindenkinek megfelelő. A további részletekről az ügynökömet kellene megkérdezni, már csak azért is, mert igyekeztem kizárólag arra összpontosítani, hogy minél jobb formában várjam a tavaszi szezonkezdetet.

 

– Ha rajtad múlik, váltasz? Akár haza is tértél volna?

– A mai Ferencvárost senkinek sem kell bemutatni, odahaza a legdominánsabb együttes, egy ideje pedig már az európai főtábla állandó résztvevője, mondhatni nemzetközileg is meghatározó klub. Megtisztelő, ha a Fradi érdeklődik egy játékos iránt, ugyanakkor a Rapid sportigazgatója az első perctől leszögezte, alapemberként számolnak velem. Nehéz helyzetben van a csapat, nem zártuk valami fényesen az őszt, a téli átigazolási időszak pedig már csak olyan, hogy elég bajosam lehet egy-egy játékost pótolni.

 

– Pedig az Udinese is kopogtatott.

– Egész életemben azért dolgoztam, hogy topligás csapatba kerüljek, de ahogy az előbb is mondtam, tisztában voltam vele, hogy nehezen engedne el a Rapid. Mindenesetre jó visszajelzés, hogy a Parma után egy másik olasz egyesület érdeklődését is felkeltettem. Túl vagyunk rajta, most már csak a klubomra koncentrálok, arra, hogy közösen minél jobb szezont zárjunk. Remélem, idővel sikerül megugrani ezt a lépcsőfokot, és az öt európai topliga egyikébe szerződhetek, addig azonban mindent megteszek a Rapid sikeréért.


skysportaustria at.jpg 16:9
(Forrás: skysportaustria.at)


– Abból ugye olyan sok nem akadt az ősszel, de mielőtt klubfociznánk, muszáj lenne a válogatottról szót ejteni. Bár eltelt két és fél hónap az írek elleni vereség óta, sokaknak mindmáig nem sikerült túltenniük magukat azon, hogy újra elbuktuk a vb-szereplés esélyét. Te már túlléptél rajta?

– Nem. A lelkem mélyén továbbra is gyötör, és egy ideig még alighanem így lesz. Nem is szívesen beszélek róla… Ahhoz még túlontúl fáj.

 

– Miért ennyire nehéz feldolgozni?

– Mert annyira vágytunk rá, és mert már a kezünkben éreztük a rájátszás lehetőségét. Aztán pár perc alatt minden álmunk szertefoszlott. Nagyon magam alatt voltam a meccs után, úgy éreztem, nincs miből erőt meríteni. Rettenetesen lehúztak a történtek. Azon a mélységen azért már túljutottam, de ha eszembe jut, vagy az eszembe juttatják, továbbra is rossz érzés fog el.

 

– Hogyan dolgozod fel a kudarcot? Befordulsz, vagy inkább ki akarod beszélni? Akad bármi, amibe olyankor kapaszkodhatsz?

– Azért nehéz erre felelni, mert ekkora csalódásban nem volt még részem. Az a típus vagyok egyébként, aki magában igyekszik rendezni a dolgokat, az első napokban senkivel sem beszéltem az átéltekről. Emlékszem, kaptam két szabadnapot, de ki sem mozdultam a fehérvári házunkból. Belül persze pörögtek a gondolatok, de nem akartam senkivel sem megosztani.

 

– Feltételezem, hogy a 96. perc történéseit, Troy Parrott harmadik gólját azóta sem nézted vissza.

– Elég sokszor láttam az azt követő napokban, mert mindig szembejött valahogy. De soha többé nem akarom látni.

 

– A pechesnek nevezhető, kétségtelenül drámai végjáték dacára nyilván van azért tanulsága is a mérkőzésnek.

– Kettő is. Az egyik, hogy ha egy mód van rá, mielőbb le kell zárni a meccset, és akkor nincs ilyen dráma. A másik, hogy ez is csak azt bizonyítja, mindig van visszaút, a futballban bármi bármikor megtörténhet, sosem szabad feladni. Lehet, egy nap még nekünk jön ez jól. És muszáj lenne észben tartanunk, hogy ha öt perc van hátra, sem érezhetjük úgy, megvan a meccs, nem csak túlélni kell valahogy azt a néhány percet, hanem még rátenni egy lapáttal, még többet beleadni. De most már csak előre szabad tekintenünk, levonva a tanulságokat.


Imago.jpg 16:9
(Fotó: Imago)


– Ami a tanulságokat illeti, abból klubszinten is jó párra szert tehettél az ősszel. Örömre okot adó történésből annál kevesebbre.

– Az nem nagyon volt… Jócskán alulteljesített a csapat, nem méltó a Rapidhoz a hetedik helyünk a bajnokságban. Főleg a keret minősége alapján. A téli edzőváltás után, amikor Peter Stöger ment, és jött Johannes Hoff Thorup, új útra léptünk. A felkészülést már a dán trénerrel végeztük, tetszik a futballról alkotott elképzelése, illik a csapathoz, ugyanakkor megvannak még a rossz beidegződéseink, amikkel mielőbb le kell számolnunk.

 

– És mik azok az elképzelések? Csak mert az SV Ried ellen a kupanegyeddöntőben olyan sokat nem sikerülhetett megvalósítani belőlük.

– A 0–3 kétségtelenül rosszul mutat, és meg is értjük a szurkolók dühét. Remélem, jókor jött még ez a pofon, és hamar kijózanodunk. Sajnos az Osztrák Kupából is kiestünk, de próbáljuk akkor ezt most már úgy felfogni, hogy csak a bajnokságra kell koncentrálnunk. Szerintem a pocsék ősz ellenére is az első háromban kell végeznünk. Ez kell legyen a minimális cél. Ami pedig a mester elképzeléseit illeti, a támadófutballt preferálja, szereti a gyors játékot, ha direkten futballozunk, de kis passzokkal és sok oldalváltással. Letámadásnál agresszívan megyünk fel egységesen az ellenfélre. Valamennyit ezekből az elemekből a kupameccsen is sikerült megvalósítani, csakhogy a futballnak a mentális vetülete legalább annyira fontos, és el kell ismerni, a hazaiak a mentalitást, az akaratot, a tüzet tekintve fölénk kerekedtek. Ezzel pedig nemhogy eltüntették a tudásbeli különbséget, még a maguk javára is fordították a meccset. Ha a hozzáállásunk javul, sikeresebbek leszünk.

 

– Ezt nyilván Thorup is számonkérte, de milyen típusú tréner?

– Sokáig edzősködött akadémián, ami látszik rajta. Tud bánni a fiatal játékosokkal, a futballista emberi oldala is érdekli, és mert nálunk sok a fiatal, jó, hogy olyasvalaki dolgozik velük, aki tudja őket kezelni. Egy hullámhosszon vagyunk, aminek most már eredményekben is meg kell mutatkoznia.

 

– Nem tudom, Stögerrel ez volt-e a gond, de van úgy, hogy egyszerűen csak nem működik a kémia az edző és csapata közt.

– Utólag mindig okosabb az ember, de nem tudom, mi volt egész pontosan a gond. A mostani edzőnk egészen más felfogásban dolgozik. Most már amúgy is az új feladatokra koncentrálunk, remélem, sikerül valamit felépítenünk, egyelőre persze az a legfontosabb, hogy a felsőházi folytatást jelentő első hat hely valamelyikén végezzünk.

 

– Hetedikek vagytok tehát, és már csak öt forduló van hátra az alapszakaszból. Gondolom, földindulással érne fel, ha az alsóházban ragadnátok.

– Bele sem merek gondolni, mi lenne akkor…

 

– Elképzelhetetlennek tartod?

– Annak, hogyne.

 

– A Konferencia-liga, ha lehet, még nagyobb csalódást hozott. A hat meccsből ötöt elvesztettetek, utolsó lett a 36 csapatos mezőnyben az egy pontot szerző Rapid. Gondolom, ez azért kellemetlenül érintett benneteket?

– Ugyanazt tudom mondani, amit a hetedik helyre: gyalázatos. Az volt a célunk, hogy a kieséses szakaszba jussunk, nagyon nem jött össze. Ebből is látszik, hogy valami nem működött nálunk az ősszel.

 

– A rossz kluberedmények és a válogatott kudarca miatti bánatodat nem akartad egy újabb tetoválásba fojtani?

– Nem. Akkor készült volna egy, ha kijutunk a világbajnokságra. Ezt meg is ígértem valakinek, egyelőre sajnos várat magára.

 

– Van még egyáltalán hely a testeden?

– Simán.


abseits at.jpg 16:9
(Forrás: abseits.at)

 

– A tetoválás gondolom többet jelent neked holmi vagánykodásnál, azt gondolnám, azok fontos üzenetek, jelmondatok is egyben.

– Van ilyen is, olyan is. Akad olyan varrás, ami egyszerűen csak tetszik, és igen, vagánynak gondolom, szeretem, hogy ott van a testemen, mások viszont valóban fontos üzenetet fogalmaznak meg. Lehet ez egy szimbólum, de egy mondat is. Lehet, hogy a kívülállók azt gondolják, csak menőzni akarok velük, pedig több is fontos jelentéssel bír.

 

– Melyik a legfontosabb?

– Életem első tetoválása feltétlenül az. Már kiskoromban találkoztam ezzel a mondattal, mindvégig ott motoszkált a fejemben, és amikor eljött az ideje, magamra tetováltattam. Úgy szól, hogy „az életben csak egyféle siker létezik, ha úgy élhetsz, ahogy te szeretnél”. Magamra fordítva, nekem mindig az volt az álmom, hogy futballistává váljak, idővel azonban az álom módosult, és most már azt szeretném, hogy topligás játékos legyek. Oda igyekszem eljutni, akkor teljesedne be valójában az álmom. Az lenne nekem az abszolút siker.


Borítókép: skrapid.at

Szerző

Galambos  Dániel

Galambos Dániel

Galambos Dániel

Az angol futball megszállottja, a Büntető.com angol fociért és interjúkért felelős szerzője, a Képes Sport korábbi szerkesztője, valamint a Spíler TV korábbi szakértője.

Kapcsolódó cikkek

„A többségnek meg kell döglenie ahhoz, hogy elérjen egy magasabb szintet. Az NB I-hez lehet, a kevesebb is elég lett volna, de nem az volt a célom” – interjú Bolla Bendegúzzalcikk borítóképe

„A többségnek meg kell döglenie ahhoz, hogy elérjen egy magasabb szintet. Az NB I-hez lehet, a kevesebb is elég lett volna, de nem az volt a célom” – interjú Bolla Bendegúzzal

Ha édesapja nem ostorozza, saját bevallása szerint sem jut el a Premier League küszöbéig, immár azonban ott toporog a Wolverhampton kölcsönjátékosaként a Grasshoppersben erőt gyűjtő Bolla Bendegúz. A nyolcszoros válogatott jobbhátvéd a jótékony apai szigor mellett a helyesen beiktatott svájci állomásról, fizikai megerősödéséről, a horvát mentalitásról és a zürichi derbikről is beszél.

Mire számíthat Bolla és mit remélhetnek a bécsiek?cikk borítóképe

Mire számíthat Bolla és mit remélhetnek a bécsiek?

Néhány nappal az után, hogy lejárt a szerződése a Wolverhampton Wanderersnél, de még az Európa-bajnokság előtt sikerült tisztáznia a jövőjét Bolla Bendegúznak, aki hároméves szerződést írt alá a Rapid Wiennél, így már mindenféle külső tényezőt kizárva készülhet a kontinensviadalra.

Bécsben is elindult valami – biztató ösvényen a Rapid Wiencikk borítóképe

Bécsben is elindult valami – biztató ösvényen a Rapid Wien

Jól lemérhető az osztrák futball fejlődése azon is, hogy manapság már messze nem csak Salzburgból kerülnek ki nemzetközi szinten is keresett tehetségek. Ott van például a Bundesliga-trónfosztó Sturm Graz, amelynek projektjéről már többször is értekeztem. Mostanra már végre Bécsben is kezdenek felébredni Csipkerózsika álmukból, legalábbis a zöld felén mindenképpen. A Rapid Wiennél ugyanis tavaly év eleje óta Markus Katzer sportigazgató vezetésével szintén ígéretes projekt kezd körvonalazódni, amelyre a régen látott jó szezonrajt után érdemes is vetni egy pillantást.