Az elmúlt évek legnagyobb győzelmét aratták női kéziseink

A 2000-es évek elején még alacsonyan jegyzett svéd női válogatott mintegy tíz éve elrobogott mellettünk. Ott volt a legutóbbi három olimpián: Londonban a csoportkörig jutott, Rióban a negyed-, Tokióban az elődöntő jelentette számára a végállomást. A világ- és Európa-bajnokságokon rendre helyet követelt magának a legjobb nyolc között, ahová a magyar válogatottnak csak egyszer-egyszer sikerült bejutnia 2014 óta.

Válogatottunknak a tokiói játékok óta nem sikerült világversenyen a nyolc közé kerülnie, a mostani selejtezőtornára készülve pedig olyan vereségbe szaladt bele Norvégia ellen (33–18), amelytől atomjaira hullhatott volna az önbecsülése.

Hasonlatosságok és különbségek

A debreceni női olimpiai selejtezőtorna forgatókönyve sok hasonlatosságot mutat a márciusi tatabányai férfitornáéval. Kezdés a leggyengébb, folytatás a legerősebb ellenféllel szemben, a legfontosabb párharc pedig vasárnapra marad. Ám míg férfiválogatottunknak a második meccsen, Norvégia ellen úgy kellett pályára lépnie, hogy a párizsi kvalifikáció szempontjából egy bravúros győzelemmel sem nyer semmit, ráadásul csak egy napja marad regenerálódnia a portugálokra, női csapatunk kedvezőbb helyzetbe került azzal, hogy a svédek a nyitónapon nagy különbséggel, 35–28-ra legyőzték Japánt. Ez azt jelentette, a távol-keleti együttes egy japán–svéd–magyar körbeverés esetén aligha jut tovább.

Vagyis mindenki tudhatta, hogy válogatottunknak a svédek ellen péntek este már egy szűk győzelem is Párizs közelségét hozza, miközben az ellenfél sem kerül vele nagy bajba. Ráadásul a lebonyolítás különbségéből adódóan szombat a pihenőnap, így a regenerációra két nap jutott.

Krízishelyzetek és megoldások

A fentiek szellemében Golovin Vlagyimir csapata rárontott a magabiztos skandináv ellenfélre, Kuczora Csenge és Klujber Katrin látványos játékával uralta az első negyedórát. Nem láttunk fölösleges keresztmozgásokat, amelyeket a védőfal hátratett kézzel nézhetett volna, csak rámenős akciókat az első pillanattól. 17 perc után 7–7-nél viszont elölről kellett kezdeni mindent, de már egy elakadt gépezettel. Az elmúlt évek alapján tartani lehetett tőle, megint csak egy periódusra vagyunk jók egy erősebb válogatott ellen, csakhogy a csapat – idősebb Kiss Szilárd kifejezésével élve „felvette a munkásruhát”, amikor nem ment a játék. A magyar játékosok hátul gyors ellentámadást akadályoztak meg, még harcosabbak lettek, Böde-Bíró Blankától pedig támogatást kaptak hozzá a kapuból, így verejtékkel túljutottak a holtponton. Debreczeni-Klivinyi Kinga jól szállt be, ám a 15–11-re megnyert első félidő után egy tízperces nehéz időszak következett a második játékrész elején.

Ebben a szenvedős szakaszban talán a bátorságot lehetett a leginkább kiemelni, Vámos Petrának – északi mintára – a hibák sem vették el a játékkedvét, egy-egy svéd gólra fontos pillanatokban gyors magyar válasz érkezett. Hátul egyre inkább középre lehetett koncentrálni a védekezést és meglövetni a svéd balszélt, amelynek Böde-Bíróval szemben szinte esélye sem volt a gólszerzésre. Ezzel szemben a túloldalon támadóink bízhattak Győri-Lukács Viktória támadásbefejezéseiben a jobb szélen, így gyakorlatilag a beálló maradt az egyetlen üres posztunk – ami azért hosszú távon már nem fér majd bele.

A harmadik, utolsó krízishelyzetet öt perccel a vége előtt éltük át, amikor még mindig benne volt a pakliban egy svéd fordítás. De volt megint egy játékos, aki továbblendítette a gödörből a szekeret, még a szabálytalanságaival is. Klujber a már alig átjárható svéd falon is talált rést és gólt préselt be, a tüzet pedig a védekezésben is fenntartotta. Még úgy is, hogy a labdaszerzését visszafújták, majd hamarosan két percre kiállították. Még az is önbizalmat sugárzott, ahogyan elhagyta a pályát, válogatottunk pedig ebben a mentális állapotban már nem veszíthetett: végül 28–25-re nyert.

A felszabadító következmények

A háromgólos magyar siker azt jelenti, hogy vasárnap este a japánok ellen még egy négygólos vereség is párizsi olimpiai kvótát ér. A fanatikus közönség előtt viszont bizonyosan a győzelemért lép majd pályára csapatunk, amelynek Debrecenben az önbecsülése is hosszú távon helyre állhat, az ideit olimpiát és részben hazai rendezésű Eb-t is szem előtt tartva.

Az pedig az egész magyar kézilabdázásnak és sportéletnek egy óriási lehetőséget jelent, hogy 20 év után a férfi- és a női válogatottunknak is szurkolhatunk a nyári játékokon. Az egész olimpiaélményt átírhatja a küldöttség és a közönség számára is.

Kiemelt fotó: Magyar kézilabda-válogatott Facebook