„Az első perctől látszott, hogy Buffon tipikus győztes alkat” – Balogh Botond mesél a világklasszisról
Balogh Botond az egyetlen magyar futballista, aki két éven át testközelből figyelhette, hogyan készül, hogyan edz, hogyan viselkedik a pályán és a magánéletben Gianluigi Buffon. A Parma FC középső védője azt mondja, a 45 évesen visszavonult klasszis pingpongban és kő-papír-ollóban sem tudott veszíteni, 43-44 évesen is mindenben a legjobb akart lenni.
Gianluigi Buffon idén augusztus 2-án, 45 évesen jelentette be, hogy lezárja pályafutását. 176 mérkőzéssel ő a legtöbbszörös válogatott kapus a világon, ő viselte a legtöbbször a nemzeti mezt az olasz labdarúgás történetében. Nyert olasz és francia bajnokságot, világbajnokságot, összesen 29 trófeát.
2021 nyarán tért haza Parmába. Oda, ahol elkezdte építeni a karrierjét. A kék-sárgákkal Olasz Kupát, Szuperkupát és UEFA-kupát nyert 1999-ben, a csapatot erősítette többek között Fabio Cannavaro, Juan Sebastián Verón, Lilian Thuram és Hernán Crespo. Tavalyelőtt messze nem volt ilyen veretes a névsor, viszont már két éve ott volt a csapatban az MTK-tól igazolt Balogh Botond. Ő az egyetlen magyar futballista, aki két esztendőn át együtt edzett, játszott a legendás kapussal. Testközelből látta, hogyan dolgozik, hogyan él, és baráti kapcsolatba került vele. Ahogy a legtöbb parmai csapattársa, Buffon is Bottomnak hívta a hátvédet. Kíváncsiak voltunk, Botond hogyan jellemzi egykori csapattársát.
„Ő az a játékos, akitől mindent meg lehetett tanulni arról, hogyan álljunk hozzá a játékhoz. Nálunk itthon volt egy családtag, aki óriási Juventus-drukker volt, így én is az voltam kiskoromban. Néztük a Del Piero, Trezeguet, Buffon-féle csapatot. Gigi volt az egyik legnagyobb kedvencem, úgy néztem rá, mint egy istenre. Szerintem a világ legjobb kapusa volt, ma is az, és örökre az marad számomra. Egy ilyen játékossal egy öltözőben öltözni, együtt edzeni hihetetlenül nagy dolog, sok dologra megtanított. Habár nem egy poszton szerepeltünk, így posztspecifikusan nem tudtam tőle ellesni dolgokat, de edzésen mindig ellátott tanácsokkal, akár arról, hogy két méterrel közelebb álljak a kapufához, vagy távolabb védekezzem.”
Ha kellett javasolt, ha arra volt szükség, a lelket tartotta a magyar futballistában.
„Gigi nagyon sokat segített abban, hogy jó irányban változzon a személyiségem, ezen a téren is adott időnként előremutató tanácsokat. Előfordult, hogy egy meccsen nagyot hibáztam. Másnap tíz percet beszélgetett velem erről. Elmondta, hogy ő is vétett hibákat, amikor annyi idős volt, mint én, és a mai napig hibázik, de ez együtt jár a focival.”
Egy összeállítás arról, hogy az előző szezonban a 44 éves Buffon hogyan mozgott a kapuban
A 2021–2022-es idényben még 78 százalékos hatékonysággal védte a kapujára tartó lövéseket, és hét büntetőből hármat is megfogott. Nem számított, hogy a Juventustól egy Serie B-s középcsapathoz kellett igazolnia, ott is a legjobbját hozta.
„Az első perctől látszott, hogy Buffon tipikus győztes alkat. Hiába nyert meg szinte mindent a Bajnokok Ligáján kívül, amikor idejött 43 évesen, nem azért érkezett, hogy csak úgy ellegyen a csapattal. Megvoltak a céljai, mindenből mindig a legtöbbet akarta kihozni, és mindenben ő akart a legjobb lenni, és ezt belém is plántálta. Akkor is, ha a csapattársakkal egymás között pingpongoztunk. Volt egyszer egy kő-papír-ollós játék, amiben szintén megnyilvánult az a fajta szellemiség, ami jellemzi. Képtelen volt kikapni, minden csapattársát le akarta győzni a játékban. Nincs lehetetlen a számára, és ő az utolsó, aki azt mondja valamire, hogy nem megy. Ezért is futott be ilyen karriert.”
A magyar futballista nem tudott semmi negatív dolgot társítani a kapushoz, pozitív tulajdonságot annál többet sorolt. Kiemelte a kedvességet, amellyel a játékostársaihoz viszonyult, de nem csak a saját csapattársaihoz, az ellenfélhez is.
„Amikor a meccseink után az ellenfél kapusa odament hozzá, mindegy volt, hogy az ismerőse az illető, vagy csak egy 18 éves srác, ő akkor is elbeszélgetett vele, ha volt kérdése vagy kérése, meghallgatta. Nagyon barátságos, és közvetlen, de közben az ember fel tud nézni rá.”

A tréfamester
Balogh egyik sztorijából kiderül, Buffonnak a humorával sem volt gond, amit a kapus maga sem cáfolt soha, bohócnak tartotta magát.
„Amíg együtt játszottunk, nagyon-nagyon sok Parma-mezt aláírattam vele, néhányat barátoknak vittem, más alkalommal nemes célra, árverésekre. Talán tíz meznél tartottunk, amikor egyszer csak azt mondta: „Bottom, aztán nehogy az legyen, hogy ha nem jön be a foci, ezeket a mezeket árulod majd a vasútállomáson. Jót nevettünk rajta.”
Buffont volt csapattársai és a szakemberek nem csupán ösztönös, fantasztikus reflexszel megáldott klasszisnak tartották, de az öltözőkben is vezérnek, karizmatikus játékosnak. Botond, aki a Parma öltözőjében közel ült hozzá, sőt előfordult időnként, hogy egymás mellett öltöztek, tanúsítja mindezt.
„Miután ő is megérkezett Parmába, volt egy időszak, amikor nem igazán ment a csapatnak. Gigi azt javasolta, hogy üljünk össze együtt, csak mi, a játékosok, és beszélgessünk. Akkor mondott egy beszédet, aminek nem minden részét oszthatom meg, de kétségkívül mély benyomást tett ránk. Azt mondta, ő azért igazolt haza, hogy újra odavezesse a Parmát, ahová a klub tartozik. Jelezte, szívesen játszana még a BL-ben is a csapattal, szóval készen áll arra, hogy mindent megtegyen, ami az erejéből telik. A szavai óriási hatást gyakoroltak ránk.”
A Sport TV a visszavonulása után exkluzív interjút készített Gianluigi Buffonnal.

Képek forrása: Balogh Botond