Az évszázad holland játékvezetője lett Corver, aki nem vette észre Battiston letarolását
„Az egyetlen meccset, amelyen bajba kerültem, a Feyenoord otthonában játszották. A lefújás után a klubvezetők felajánlották, hogy kisurranhatok a hátsó ajtón, és elkísérnek az autómig. De ebbe nem akartam beleegyezni, így odamentem a rám váró drukkerekhez” – mesélte Charles Corver, aki a Heinekennél dolgozott.
Azt már tudjuk, Patrick Battistonra mi minden várt még azután, hogy Harald „Toni” Schumacher egy végzetesnek látszó ütközéssel leterítette az 1982-es világbajnokság elődöntőjében. Schumacher további pályafutása és megbélyegzése közismert, de a jelenetnek volt egy harmadik, láthatatlan főszereplője is, akinek a jövőjére ugyancsak drámai hatással lehetett (volna) mindaz, ami Sevillában történt. A játékvezető, aki a vb-történet talán legnagyobb hibáját követte el, amikor úgy ítélt, hogy kirúgás következett a németeknek, Schumacher pedig folytatta a játékot, mintha mi sem történt volna.
Az ütközés után
„Nem mindig a legjobb formád hozza meg számodra a hírnevet. Egyetlen döntés örökre megmaradhat a szurkolók emlékezetében. Egyébként annak idején, senki sem emlegette fel nekem azt a hibát, az egész világbajnokságért én kaptam a legmagasabb pontszámot, 9,5-öt. A holland szövetség, az UEFA és a FIFA is nagy meccsekre küldött a vb-t követő években” – idéz egy Corverrel készített interjút 2020 novemberében, a játékvezető halálakor a Dutch Referee Blog.
Az 1936-os születésű Corver pályafutása alatt két-két világ- és Európa-bajnokságon, négy nemzetközi kupadöntőn, tíz elődöntőn, illetve egy klubvilágbajnoki döntőn tevékenykedett. Több mint 140 nemzetközi találkozón és több mint 600 holland mérkőzésen bíráskodott; egy évvel az emlékezetes francia–német vb-elődöntő után megkapta az UEFA-kupa döntőjének visszavágóját, a lisszaboni Benfica–Anderlechtet (1-1).
Ez volt az utolsó nagy fináléja, innentől kezdve 22 éven át a FIFA, az UEFA és a holland szövetség megfigyelőjeként járta a futballvilágot. Mindezt munka mellett tette.
„41 éven át dolgoztam a Heinekennél értékesítési vezetőként – mesélte. – Soha nem éreztem úgy, abba kellene hagynom azért, hogy főfoglalkozású bíró legyek, bár manapság ezt többen megteszik. Én is végeztem intenzív edzéseket, de könnyen összehangoltam őket a munkámmal. Nem is találhattam volna jobbat magamnak, minden lehetséges támogatást megkaptam, hogy kihozzam magamból a legjobb képességeimet. Így aztán hét hétre elutazhattam az 1978-as argentínai világbajnokságra, majd négy évvel később Spanyolországban is fújhattam.”
Corver a játékvezetői filozófiájáról így beszélt:
„Kulcsfontosságú, hogy ne legyél arrogáns, de úgy lépj a pályára, hogy megoldod azt a meccset. Bíznod kell magadban és a képességeidben. Én soha nem idegeskedtem előtte vagy közben. Természetesen az is fontos, hogy érezzék rajtad a magabiztosságot, akárcsak a civil munkád során.”
Corver és Cruyff
Nem osztogatta pakliszámra a sárga és a piros lapokat, úgy vélte gyakran elég a játékosoknak egy korai, félreérthetetlen és szigorú figyelmeztetés: „Csak tisztességes, bátor és következetes viselkedéssel vívhatod ki mások tiszteletét.”
„Elutasító kézmozdulatokkal tiltakozott, mert tizenegyest ítéltem az Ajax-stadionban a csapata ellen. Megszokta már, hogy így viselkedhet, és a kollégáim nagy része ezt hagyta. De én nem. Azonnal sárga lapot adtam, utána így azt gondolhatta: »Corverrel jobb lesz vigyázni, és ezt abbahagyni«.
Ezt az esetet leszámítva remek volt a kapcsolatunk, elfogadott. Kétszer, amikor Barcelonában vezettem meccset, bejött utána az öltözőmbe, és nekem adta a mezét. A fiam ma is büszke rájuk.”
Miközben Corver az 1982-es hiba kapcsán évtizedekkel később is elmondta, neki nem adatott meg olyan külső segítség (videó, negyedik játékvezető), ami napjaink futballját jellemzi, ugyanakkor elismerte, utódainak sokkal nehezebb a feladatuk. Meglátása szerint ugyanis korábban a játékosok lényegesen jobban tisztelték a döntéseiket.
Corver és a szurkolók
Emlékei alapján a szurkolók kezelése egyszer neki is nagy kihívást jelentett:
„Az egyetlen meccset, amelyen bajba kerültem, a Feyenoord otthonában játszották, büntetőt ítéltem ugyanis a hazaiak ellen. A lefújás után a klubvezetők felajánlották, hogy kisurranhatok a hátsó ajtón, és elkísérnek az autómig, mert féltek a szurkolóik reakciójától. De ebbe nem akartam belemenni, normálisan akartam elhagyni a stadiont. Oda is mentem a rám váró drukkerekhez, higgadtam elmagyaráztam a helyzetet, majd simán eljutottam a kocsihoz.”
Az 1982-es jelenet, a Franciaország–NSZK mérkőzésen ugyanakkor a fél világot feldühítette, és több szempontból ma is érthetetlennek tűnik, de nézzük meg a meccs játékvezetőjének szemével is.
„Hogyan ítéltem volna, ha visszanézhettem volna az esetet? – idézi Corvert a Daily Mail és a Dutch Referee Blog. – Azt hiszem, piros lapot adtam volna Schumachernek. De a meccs alatt meg voltam róla győződve, hogy helyesen döntöttem. Nagyon nehéz volt megítélni, mi történt, hiszen a labda útját követtem. Úgy láttam, gól lesz belőle, egy kicsit késve vettem csak észre, hogy összeütköztek. Odamentem a partjelzőmhöz, hogy rákérdezzek, látott-e valamit, amit én nem. A meccs hátralévő részében a játékosok sem kritizálták a döntést. Még a holland tévé kommentátora, Evert ten Napel is elismerte, hogy a labdát figyelte.”
Charles Corver hozzátette: ez volt a legjobb vb-elődöntő, amelyet valaha játszottak. A Voetbal International futballhetilap pedig az évszázad legjobb holland játékvezetőjének őt választotta.
Kiemelt kép: L'Équipe