Az örökzöld paraguayi „bambusz” még mindig virágzik
A paraguayi labdarúgás elmúlt időszakának egyik nagy alakja, Óscar Cardozo a jövő hónapban ünnepli a 40. születésnapját, hazájában pedig még mindig aktív. Olyannyira, hogy nélkülözhetetlen szereplőként gyakran remek megmozdulásokkal járul hozzá a Libertad sikereihez. Fénykorában több Európa-liga-döntőt is játszott a Benficával, de kipróbálta magát Görögországban és Törökországban is.
A 39 esztendős Óscar Cardozo fénykorában 2007 és 2017 között egy évtizedet töltött Európában, mialatt az SL Benfica, a Trabzonspor és az Olympiakosz futballistája volt.
A dél-amerikai kezdetek
A nagyszerű átlövéseiről ismert labdarúgó 1983-ban az ország déli részén található Raúl Arsenio Oviedo nevű kisvárosban született. Szegény családból származott, öten voltak testvérek, később édesanyja, Rosa María úgy emlékezett rá vissza, hogy
„Óscar nagyon jó gyermek volt, idővel ő segített az egész családnak kitörni a szegénységből”.
Cardozo a Paraguay második legnagyobb városában, Ciudad del Estében székelő 3 de Febrero együttesében kezdte felnőtt pályafutását. 2003-ban 22 mérkőzés alatt szerzett 14 találattal segítette csapatát a harmadik vonalból a másodosztályba való feljutáshoz. Egy osztállyal feljebb 12 pályára lépés után hat találatnál járt, amikor idény közben átkerült a játékosért átigazolási díjat sosem fizető Nacional Asunciónhoz. Az új csapat színeiben három gólt szerzett az aktuális élvonalbeli idény hátralévő részében, majd a következő két szezonban további 19 találattal bizonyította nélkülözhetetlenségét.
2006 nyarán állt tovább és igazolt az argentin Newell’s Old Boyshoz több honfitársa után. A rosáriói csapat bár gyengélkedett akkoriban, Cardozo az ott töltött egy év alatt 33 találkozón 21 gólig jutott. Mivel az argentin bajnokságot jobban figyelemmel kísérték az európai játékosmegfigyelők, hazája elhagyása előre lépéssel járt, és kapott is ajánlatot az öreg kontinensről.
A Lisszabonban töltött hét év
A portugál SL Benfica 9,1 millió eurós átigazolási díj fejében szerezte meg Cardozo játékjogát 2007-ben. A vékony, magas testalkata révén a „bambusznád” (tacuara) becenévvel illetett középcsatár azonnal bizonyított az új környezetben. A gólerős paraguayi gyakran és rendszerint fontos találatokat szerzett a lisszaboniak mezében, különösen a szabadrúgásgóljaival hívta fel magára a figyelmet, de akcióból is nagyszerű találatokra volt képes.
A legjobb egyéni idénye a 2009-2010-es kiírás volt, amikor minden sorozatot figyelembe véve 38 találatra volt képes, de az utolsó előtti szezonjában is lőtt 33 gólt.
A Benfica játékosaként két portugál bajnoki címet, öt Ligakupa-elsőséget és egy helyi kupagyőzelmet regisztrált. Nemzetközi szinten az igazán nagy dobáshoz kétszer is közel álltak, hiszen 2013-ban a Chelsea, 2014-ben pedig a Sevilla ellen veszítették el az Európa-liga döntőjét. Előbbi fináléban Cardozo szerezte csapata egyenlítő gólját büntetőből, utóbbi alkalmával viszont elhibázta a maga kísérletét a tizenegyes-párbajban. A „sasoknál” remekül játszottak együtt az argentin karmesterrel, Pablo Aimarral, aki maga is nagyon szeretett a paraguayival futballozni.
A 2013-2014-es szezon a megszokottnál halványabban sikerült számára, csak 11 gólig jutott, az idény végén pedig elérkezettnek látta az időt a klubváltásra.
„Sohasem foglak elfelejteni benneteket, örökké a szívemben éltek”
– búcsúzott meghatóan a Benfica szurkolóitól.
Ezt követően még három szezont töltött Európában: két év alatt 28 találatra futotta erejéből a török Trabzonspor színeiben, majd az Olympiakosz 2016-2017-es görög bajnoki címéből három góllal vette ki a részét – utóbbi kiírás már felejthetően sikerült számára.
Hazatérés
Cardozo 2017 nyarán 34 évesen tért haza az egyik legnagyobb paraguayi csapathoz, a Club Libertadhoz. A fővárosi együttes színeiben rögtön két góllal mutatkozott be az argentin Huracán elleni Copa Sudamericana-mérkőzésen, végül 2017 második felében nyolc alkalommal volt eredményes. A következő esztendőben minden sorozatot figyelembe véve 49 mérkőzésen 28 találatra volt képes, a bajnokságban 23 góllal lett a mezőny legeredményesebb játékosa, tökéletesen bizonyította, hogy veteránként is lehet számítani a góljaira.
Azóta is a csapatot erősíti, és bár hasonló góltermésre nem futotta tőle, minden évben átlépte a tízgólos határt. Menet közben 2021-ben és 2022-ben egyaránt az Apertura megnyeréséhez segítette csapatát, amely így jelenleg 22-szeres paraguayi bajnoknak mondhatja magát.
A 2023-as Aperturában az első 12 fellépése alatt kilencszer volt eredményes, beleértve a Cerro Porteno ellen szerzett négy gólját, valamint további három dupláját és a Resistencia ellen nekifutás nélkül lőtt pazar szabadrúgásgólját.
A rutinos támadó hazája válogatottjában 2006 óta 56 mérkőzésen 12 alkalommal volt eredményes. Főszereplője volt a 2010-es világbajnokságon története legjobb szereplését bemutatva negyeddöntős Albirrojának: a nyolcaddöntőben belőtte a továbbjutást érő tizenegyest, azonban a későbbi győztes spanyolok ellen büntetőt hibázott. A 2016-os Copa Américán 36 évesen talált be, mellyel a legidősebb paraguayi gólszerző lett a kontinensbajnokság történetében. Utoljára 2021-ben lépett pályára a válogatottban, de hivatalosan nem intett búcsút a nemzeti együttesnek, így még akár a jövőben is behívhatják, bár valószínűleg már inkább a fiatalokkal számol Guillermo Barros Schelotto szövetségi kapitány.
Fénykorában hazájában kétszer, 2006-ban és 2009-ben választották meg őt az év játékosának. Bár már a 40. születésnapjához közeledik, Cardozo még mindig remek formában játszik a dél-amerikai kontinensen, és még néhány utolsó nagy dobás lehet benne.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Peakpx