„Azt adtam a csapatnak, amire szüksége volt. Ezt diktálta a személyiségem is” – interjú Gulácsi Péterrel

– Írtál egy önéletrajzi könyvet, ami tavaly év végén megjelent. Karrierösszegzésként tekintesz rá vagy más oka van, hogy megírtad?

– Bizonyos szempontból összegzés, igen. Érdekes történet az enyém, mert sportszerető, de nem sportolócsaládból jövök, nem volt előttem élsportolói példa. Ügyes srác voltam, de nem kiemelkedő tehetség, akinek azonnal Bundesliga-karriert jósoltak. Az én utam így leginkább azt mutatja meg, hogy szakmáktól függetlenül kitartással, szorgalommal, fegyelemmel, tisztelettudóan dolgozva az ember érvényesülni tud, nagy eredményekre képes. A könyv egyik célja, hogy ezt mások is lássák. Azt, hogy az ember olyan eredményeket kap vissza a karrierjétől, amilyen minőségű munkát beletett. Sok nehéz pillanat volt a futballkarrieremben, amikor mélyen voltam, de ezekben a pillanatokban tettem rá még egy lapáttal.

Úgy érzem, hogy a motiváció intenzitása és az intenzitás fenntartása a kulcs a sikerekhez az élet legtöbb területén.

– A könyvben írsz Agárdról, az első hazai fociakadémiáról: mi volt a különbség az ottani MTK-s és a korábbi edzésmódszerek között, amelyekkel találkoztál?

– Érdekes kérdés, főleg annak tükrében, hogy a fiaim épp most kezdenek el focizni az RB Leipzignél. Azt látom, hogy már 7-8 évesen elképesztő komplexitással edzenek. Amikor 13 évesen elkezdtem focizni az MTK-ban, életemben akkor volt először külön kapusedzésem, akkor jöttek be a mozgáskoordinációs és egyéb gyakorlatok. 2004–2005-ben 14-15 évesek voltunk, amikor Urbányi Istvánnal először voltak taktikai edzéseink, előtte nem volt ilyesmi, inkább gyerekfutballra hasonlított, amit csináltunk. Ekkoriban kezdtük el az edzőtermi edzést is. Agárdon nagyon magas szinten zajlott a munka, persze nem érdemes összehasonlítani a mai körülményeket a 20 évvel ezelőttiekkel. A versenytársak előtt jártunk 3-4 lépéssel.

– És ha a nagyképet nézzük?

– Ebben az időszakban egy 18 éves futballista még az ifik között játszott, és ha 23-24 éves korára a felnőttek közé került, az normálisnak számított. Ma a 18-19 éves labdarúgónak fizikailag, mentálisan, taktikailag késznek kell lenni a felnőttkorra. Emiatt van az, hogy a gyerekek 7-8 évesen már labdakihozatalt, taktikát gyakorolnak az edzésen. Van, aki azt mondja, hogy ez már túlzás, de a futball elindult ebbe az irányba. Régen 30-31 évesen érték el a karrierjük csúcsát a topjátékosok, ma akár 5-6 évvel korábban el kell érniük. Kíváncsi vagyok, hogy ezt a trendet nézve Kylian Mbappé, Lamine Yamal milyen fizikai, mentális állapotban lesz 30 éves korában, 12-13 év profi futball után.

– És ha a liverpooli időszakot összeveted az agárdival?

 – Ami valóban nagy különbség volt, az a konkurencia, amivel otthon nem találkoztam. A Liverpool reserve-ben minden edzés vérre ment. Minden poszton minden egyes tréningen jobbnak kellett lenni a másiknál, különben nem tudtál bekerülni a meccskeretbe. 

Ilyen nem volt Agárdon. Volt egy alapcsapat, hétvégente pedig általában könnyedén nyertünk, hiszen a legjobbak zömmel az MTK-ba igazoltak. Nem volt posztrivalizálás, ami ahhoz kell, hogy kikapard magadból az utolsó 5-6 százalékot. 17 éves korom óta én ebben élek, minden egyes edzésen ki kell adnom magamból a legjobbat. Ha hétfőn jobb nálam a posztrivális, aztán kedden és szerdán is, hétvégén nem én védek, és az edzőm elkezd gondolkozni, hogy nem kéne-e másik kapus. Nem is tudom, hány riválist hoztak már Lipcsébe, és mindegyiknél jobbnak kellett lennem. Ezt pedig nem lehet máshogy megcsinálni, csak ha minden nap a maximumra törekszel. Minden egyes napon úgy készülök, mintha aznap meccs lenne.

(Fotó: Imago)

– Komolyan, a mai napig így készülsz?

– Nincs minden nap jó napom, de azt kell sugároznom, hogy én vagyok a legjobb kapus a csapatban. Szóval igen, minden nap így edzem. Általában én érek először az edzőközpontba, reggel 8 körül. Az első edzésig, délelőtt 11-ig minden arról szól, hogy a legjobb állapotba kerüljek a tréningre. Az edzés után folytatódik a munka, délután 4-ig, 5-ig dolgozunk – a maximumon.

– Agárdról még egy kérdés: bentlakás vagy hazajárás? Ma mit mondanál, melyik nevel egészségesebb gyerekeket?

– Ha egy fiatal játékos 15-16 évesen vidékről Budapestre vagy máshova elköltözik egy akadémiára, az nem biztos, hogy a legszerencsésebb megoldás. Nem valószínű, hogy olyan érett az ember ilyen korban, hogy maga menedzselje az életét. 17 évesen én is ezért választottam, hogy családhoz kerüljek első körben Liverpoolban. Nem éreztem, hogy 100 százalékosan tudnék gondoskodni magamról úgy, hogy közben az edzéseken, meccseken is tökéletes állapotban kell lennem. Lipcsében az akadémisták otthon laknak a családjukkal, akik más városból jönnek, bent vannak az akadémián.

– Helyezkedés, jó döntéshozatali képesség – ezeket emelted ki korábban, ami miatt a Liverpoolnak érdekes voltál. Milyen alapképességekkel kell még rendelkeznie egy kapusnak, hogy az NB I-ből akár közvetlenül egy topbajnokságba tudjon igazolni?

– Az adott klubtól függ, hogy milyen alaptulajdonságokat keres a kiszemeltekben. A fizikai paraméterekben a kapusok esetében megvannak az alapvető minimumok a magasságra nézve, továbbá lábbal kitűnően kell ma már játszaniuk. Emellett van, amit mondtál, a kognitív futballtudás, ami a legnehezebben tanulható. A Lipcse például most egy olyan 11 éves kapust próbál megszerezni, akiért sorban álltak a német klubok, mert a kognitív képességekben, a játékértelmezésben, a döntéshozatalban jóval előrébb tart, mint a társai. A kapusedzőmmel csináltunk neki a minap egy videót, amivel esetleg meg lehet győzni, hogy hozzánk igazoljon. Kevés NB I-es meccset látok, de a sebességben így is óriási különbséget lehet érzékelni.

Amikor hazamentem a válogatottba, amint elkezdtünk egy 10 a 10 elleni játékot, olyan érzésem lett a Bundesligához viszonyítva, mintha le lett volna lassítva a játék. Nekem tehát ebben előnyöm van mondjuk egy NB I-es játékoshoz, kapushoz képest: nekem kétszer gyorsabb tempó mellett, és nagyobb nyomás alatt is tökéletes döntéseket kell hoznom, letisztult megoldásokat kell alkalmaznom. 

Ehhez hozzá lehet szokni, de hosszabb idő. Nem lehet gyorsan átugrani mondjuk az NB I és a Bundesliga vagy a Premier League közti lépcsőfokot. Még a válogatott meccseken sincs sokszor olyan tempó, mint amit a Bundesliga mérkőzésein tapasztalok.

– Milyen sporttudományi újításokkal találkoztál a pályád során? A perifériás látást segítő szemüvegről például korábban meséltél a Forbesnak.

– A kognitív edzés nálunk két részre oszlik. Az edzésgyakorlatok alkalmával nem használunk semmilyen fejlesztő eszközt, amit a meccsen sem lehet viselni. Így a perifériás látást segítő szemüveget vagy mondjuk a fejhallgatót sem, amit Alissonon lehetett látni, amelyen a meccszajt imitálták számára. A pályán egy-egy kognitív feladatot épít be a kapusedzőnk a gyakorlatokba, például színes bólyákkal. Akciónként különböző színű bólyákkal jelölt kapukba kell passzolnunk a labdát. Olyan is előfordul, hogy kapunk egy fejben megoldandó matekfeladatot, és aszerint kell villámgyorsan valamelyik kapuba passzolnunk, hogy az eredmény páros vagy páratlan szám lett. Ezeknek a feladatoknak például az a célja, hogy a passz minősége akkor se romoljon, ha esetleg valami eltereli az ember figyelmét meccs közben. A mentál coachingunkkal a pályán kívül, steril környezetben dolgozunk a kognitív fejlesztésen kivetítő, szimulátor segítségével. Memóriát, döntéshozatalt, perifériás látást fejlesztő gyakorlataink vannak.

– Említed, hogy a karriered során végig megvolt a saját stílusod. Milyen jegyeket hordoz a Gulácsi-stílus?

– Abban hiszek, hogy egy kapusnak magabiztosságot, nyugodtságot kell sugároznia a csapatnak, ezért én a biztos, letisztult kapusjátékban hiszek. Kevés hiba, letisztult akciók, ezeket a stílusjegyeket gondolom sajátomnak. Tudom, hogy mi a szerepem a csapatban, és nem akarom túljátszani ezt a szerepet, ezért nem választok a szükségesnél rizikósabb megoldásokat lábbal vagy épp, amikor kijövök a beíveléseknél. Azzal már ártanék a csapatnak. 15-20 éve a vad akcióikról, őrjöngéseikről emlékszünk sok kapusra, a modern kapusoknak már mások az ismérveik. Ismerd a képességeidet, a határaidat, légy stabil mentálisan, így nyugalmat adsz a csapatnak! Engem az elmúlt 10 évben azért soroltak mindig a Bundesliga legjobb kapusai közé, mert a legfontosabb mutatókban, a clean sheetekben, a védési hatékonyságban sokszor az élen voltam. Azt adtam a csapatnak, amire szüksége volt. Ezt diktálta a személyiségem is.

– Bekerültél 2016-ban a Lipcse kezdőjébe, és egy meccset lázasan vállaltál, hogy ne kerülj ki a kapuból. Sok ennél jóval súlyosabb sztori van, Dárdai Pál például az éveken át injekciózott bokájáról mesélt egyszer. Meddig lehet ebben elmenni?

– Egy kapus több apró fizikai problémával is képes játszani a mezőnyjátékoshoz képest.

Én az a fajta futballista vagyok, aki nagyon kitolja a fizikai határait, mert mindig védeni szeretnék. Folyamatosan csúcson kell lennünk, ez az élsporttal jár. Ahogy Thierry Henry egyszer megfogalmazta: You have to love pain. Szeretned kell a fájdalmat. 

Nincs olyan játékos, akinek ne fájna valamije, de gyorsan át lehet állni fejben. A kérdés, hogy mi motivál ebben 10-15 év futball után. Az egyik U18-as kapusunk kérdezte egyszer, hogy miből érzem, hogy öregszem. Hiszen a mozgásomon semmi nem látszik belőle. Elmondtam neki, hogy nekem minden edzésen kell 15 perc, amíg átesek a holtponton, túllépek a különböző apró fájdalmakon, és már csak a tökéletes mozdulatokra koncentrálok. Ezért is merül fel bennem néha, hogy ha a trend alapján a futballista karrierek előbb kezdődnek, vajon az is trendszerű lesz-e, hogy a sok fizikai fájdalom miatt előbb érnek-e véget?

– Újra más téma: mi az, ami miatt Emil Forsberg lett a legjobb barátod Lipcsében?

– Mellé kerültem az öltözőben, és az elejétől kedveltem a stílusát. Mindketten nyugodt, felszabadult emberek vagyunk. Hasonló szerepet töltöttünk be az öltözőben, kapcsok voltunk a német, az afrikai, vagy a többi légiós között. Mindenhová tartoztunk kicsit, jól el voltunk a szerbekkel, a spanyolokkal, bárkivel. Sokáig szobatársak voltunk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot, hogy New Yorkba igazolt.

– Pedig a Friderikusz Podcastban említetted, hogy ritka eset, amikor a pár évente klubot váltó játékosok megőrzik a barátságot.

– Igen. Lipcse ilyen szempontból érdekes. Onnantól, hogy ide igazoltam 2015-ben, kialakult egy mag, amely évekig változatlan maradt, s emiatt szorosabb kötelék alakult ki a csapattársakkal. Emil Forsberggel, Marcel Halstenberggel, Marcel Sabitzerrel, Konrad Laimerrel, Yousuf Poulsennel, Willi Orbánnal legalább 6-7 évig együtt játszottunk, ez azért egyedülálló a topfutballban. Emillel biztosan megmarad a barátságunk a karrierünk után is.

– Edződ volt Lipcsében Ralf Rangnick, Ralph Hasenhüttl és Julian Nagelsmann is, fantasztikusak mindannyian a maguk nemében. Tudnád pár szóban jellemezni őket?

– Ahogy mondod, a maga nemében mind fantasztikus edző. Még hozzájuk venném Frederik Gösslinget, aki azóta a kapusedzőm, amióta Lipcsében játszom. A vezetőedzőkben hasonlóság, hogy mindannyian bíztak bennem, lehetőséget adtak nekem, de eltérő karakterek. Julian ugyan nagyon laza típus, de kettéválasztja a munkát és a magánéletet. Kedves volt, viccelődött velünk, de nem ment bele mélyebb beszélgetésekbe. Szinte kizárólag a futball körül forogtak a gondolatai. Ralf szigorú, kemény karakter, de hihetetlenül empatikus, törődik a játékosokkal. Ralph Hasenhüttl nagyon bensőséges viszonyt teremtett a csapaton belül. Fantasztikusan összetartottunk vele, minden klappolt a csapaton belül. Jó szívvel emlékszünk rá. Hozzájuk képest a jelenlegi edzőnk, Ole Werner csendesebb, visszahúzódóbb típus.

– És ha szakmai oldalról nézzük őket?

– Mindannyiuktól tanultam valamit. Én Roger Schmidt keze alatt ismerkedtem meg a Red Bull ultrapresszinget hirdető futballstílusával. Aztán erre is lett válasz, új trend jött, ma meg már egész pályán szorosan letámadnak a csapatok.

Az RB-stílus előtt nem a labda nélküli, hanem a labdás játékon volt a hangsúly a csapataimnál. Ralf Rangnickkal és Ralph Hasenhüttllel viszont a labda elleni játékra került át, és eljutottunk benne nagyon magas szintre. 

Ám éreztük, hogy labdával még fejlődnünk kell. Itt jött a képbe Julian, akivel rengeteget fejlődtünk labdás játékban, támadásban. Emiatt 2019 és 2021 között elég magas szinten játszottunk, ekkor jutottunk be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe is.

(Fotó: Imago)

– Említetted az egész pályás, szoros emberfogásos védekezést, ami jelenleg trendszerűen teret foglal a futballban mezőnyjátékban…

– Igen, és erre válasz az, hogy az üres embernek, a kapusnak hosszú labdával meg kell próbálnia átjátszani a középpályát. A szoros emberfogás miatt hátul kevés védő marad, és kettő a kettő ellen a támadóknak nagy esélye nyílik helyzetet kialakítani. A hosszú átadásból vagy akár a második labdából. Jó példa erre a Bayern München–Atalanta Bajnokok Ligája-meccs. Sokan azt hitték, az olaszok megnehezítik majd a Bayern dolgát, de Kompany közel két éve így játszik a csapatával, 10 gólt lőtt ebben a párosításban.

– És a kapusok esetében mi lehet a következő új trend, a kognitív képességekkel kapcsolatos esetleg?

– Az előbb említett szoros emberfogás elterjedése miatt sokszor a kapus az egyetlen megjátszható szabad ember. Ha minket megtámadnak, felszabadul egy védő, egy harmadik emberen keresztül, jórészt háromszögeléssel ezt az embert kell megpróbálnia megjátszania a kapusnak labdakihozatalkor. A másik megoldás az, amit említettem: a magas letámadást a kapus egy pontos hosszú labdával át tudja játszani, ha a csatár elé tudja lőni a labdát az üres területbe, ezáltal gyorsan el lehet jutni az ellenfél kapujáig. Labda elleni játékban nem változott nagyon a játék.

Ami látható trend, hogy rögzített helyzeteknél teljesen megszűnt a kapusok védelme, a támadójátékosok célja, hogy benyomják fizikailag a kapust a kapuba, aki így nem tud kijönni, felugrani a beívelésre. Ezt engedik a játékvezetők, ami miatt mi kapusok sokat panaszkodunk. Itt már nem lesznek szép megoldások. 

A legújabb trend az, hogy ezt a nagyon nehéz játékhelyzetet valahogy mégis megoldja a kapus.

– Írod a könyvedben, hogy ha futballnyelv, akkor az neked ma már inkább a német. Mi a 3-5 leggyakrabban használt kifejezésed a pályán?

– Érdekes, hogy 2013-ban eljöttem Liverpoolból, de az angol vezényszavak közül megtartottam néhányat a pályán. Ha például kirobbanok a kapuból a labdáért, az angol keepers-t kiabálom Lipcsében is. A legtöbbször szerintem a Raus-t használom, amikor feljebb küldöm a védelmet, hogy lesre állítsuk a támadókat. Zeit! – ezzel jelzem a védőnek, amikor van ideje átvenni a labdát, és persze sokszor mondom, hogy rechts, links, amivel a passzok irányát segítem a kapuból. 6-7 szóval el lehet irányítani a védelmet, nem kell folyamatosan dumálni, céltudatosan kell kommunikálni a kapuból, különben zavarjuk a játékostársakat.

– És milyen nyelveken kommunikáltál a játékosokkal a válogatottban? Orbán Willivel gondolom németül, talán Kerkez Milossal is. A többiekkel?

– A válogatottban előfordult, hogy az egész védelmet németül tudtam irányítani. Dárdai Marci Németországban nőtt fel, Willi szintén, Milos beszél németül, Szalai Attila pedig Ausztriában és a Hoffenheimben is játszott. Loic Negót angolul irányítottam, ha hátul volt. Hozzáteszem: magyarul is szólhattam volna bármelyikükhöz. Illetve, ha valaki újoncként jön a válogatotthoz, a vezényszavakat azért mindig átvesszük vele.

– Beszéltél arról is Friderikusznál, hogy a magyar válogatott többek között a jó csapatszellemnek köszönheti, hogy magasabban rangsorolt csapatokat is megvert az elmúlt években. Az újoncok is mesélnek erről a jó csapatszellemről. Mi vagy ki gerjeszti, a kapitány, a hangadók, vagy az, hogy hasonló habitusúak a játékosok?

– A mai viszonyokról nem tudok beszélni, mert már nem vagyok ott az öltözőben. Amikor igazán sikeres időszaka volt a csapatnak, minden a helyén volt.

Marco Rossi ránk ruházott egyfajta felelősséget, és mi soha nem éltünk vissza a bizalmával. Ebben a rendszerben Szala (Szalai Ádám, a szerk.) volt a kapitány meghosszabbított keze, eszméletlen fegyelmezettek voltunk, mindenki tudta, mi a szerepe. 

Ezzel vegyült a belülről fakadó nemzeti érzés, ami normál esetben jellemez egy válogatottat. Ahogy jöttek a kiemelkedő eredmények – nagyjából 2021-től, a Nemzetek Ligája-meccsektől –, átélhettük, hogy rendszeresen 65 ezer ember előtt játszunk itthon magyar futballistaként. Fantasztikus közösségi élményt adott mindenkinek, ami máig tart, divat lett válogatott meccsre járni. Nem volt ez mindig így, korábban, akár Bernd Storck vagy Georg Leekens idején a Groupamát sem tudtuk megtölteni egy-egy meccsen. A csapat és a közönség együtt akart átélni valamit, ami óriási energiát szabadított fel mindannyiunkban.

(Fotó: szovetseg.mlsz.hu)

– A vb-kijutás ezt fokozta volna. Kongó, Haiti vagy Curacao után a pótselejtezőkön olyan csapatok is ott lesznek a világbajnokságon, mint Irak és Bosznia-Hercegovina. Kinek van szerinted a legnagyobb esélye a legjobb négy közé kerülni a tornán?

– Egy dél-amerikai csapatot mindenképpen a legjobb négybe várok, leginkább Argentínát. Az aktuális forma és a sorsolás dönti majd el, az európaiak közül ki ér oda. Talán a franciáké a legerősebb keret, ahogy mondani szokták, nagyon mély a keretük, több majdnem hasonló erősségű sort is ki tudnak állítani. Az Eb-címvédő spanyolok játsszák a legjobb focit, de az angolokat vagy a németeket is elődöntőbe várom. Ha a Musiala-Wirtz kettős topformában tudna menni a tornára, akkor esélyesnek számítanak. Ők most érnek abba a korba, amikor meghatározóak tudnak lenni. Európából a többiek, a hollandok, a belgák most nincsenek a legjobbak között. Azért számítok meglepetésre az egyenes kieséses szakaszban.

– Eb-résztvevőként volt benne részed: milyen lelki és egyéb következményei vannak, amikor 25-26 férfi heteken át van összezárva egy nagy torna előtt és alatt?

– Mivel van egy nagy közös cél, senki nem teherként éli meg az összezártságot, száz százalékig a feladatra összpontosít. Gyerekként a trófeákról, a Bajnokok Ligájáról álmodsz, és hogy ott legyél a válogatottal a világbajnokságon, emiatt nincs benned kérdőjel, hogy így kell hozzáállni. Én sosem éltem meg nyűgként a többhetes együttlétet, annak ellenére sem, hogy a társaimmal együtt 4-6 hetet távol kellett töltenem a családomtól, és felborultak a mindennapjaink. Apukaként vettem részt két Eb-n, és 11 évnyi válogatottság után éreztem úgy, hogy máshova szeretném helyezni a hangsúlyt, több időt szeretnék tölteni nyáron a gyerekeimmel és a feleségemmel. De egy vb-n én is szívesen szerepeltem volna. Sajnos nem sikerült, egyelőre a csapatnak sem, remélem, összejön majd.

– Látod ennek az esélyét a következő négy évre előre tekintve?

– Nehéz kívülről megítélni, a selejtezőinket már csak szurkolóként tudtam követni. Amiatt, hogy 48 csapatosra bővítették a vb-t, kijutnak a mi játéktudásunkat megütő csapatok, és olyanok is, akiket nálunk alacsonyabban rangsorolnak. Ez kicsit megtévesztő, de keveset beszélünk róla. Mi abban mérjük a válogatott erősségét, hogy hány topligás játékosunk van, és hány nagy tornára jutottunk ki az elmúlt időszakban. Az Eb-létszámot 24-re emelték, a 24 legjobb európai csapat között pedig szerintem ott vagyunk, ezért nem volt csoda a három kijutásunk. Fontos látni viszont, hogy például a 2021-es Nemzetek Ligája-menetelésben olyan felülteljesítést láttunk a magyar csapattól, amit éveken át nem lehet fenntartani valódi alap nélkül. Emiatt az angolok, a németek elleni győzelmek leginkább csodásan sikerült meglepetéseknek nevezhetők. Ha a mostani vb-selejtezőt nézzük, joggal vártuk, hogy az íreket a valódi játékerejük alapján legyőzze a válogatott, kudarc volt, hogy megelőztek minket. Más kérdés, hogyan szerepeltünk volna a pótselejtezőkön. Ráadásul a futball extrém globalizáción ment át az elmúlt években.

– Mire gondolsz?

– 15-20 éve a kis- és közepes válogatottaknál alig játszottak futballisták a topligákban. Ma a grúzok sztárja a BL-győztes PSG-ben játszik, a szlovének csatára a Manchester Unitedben, a koszovóiak két alapembere a Hoffenheimben, ezek a válogatottak még sincsenek ott a vb-n. Az, hogy nekünk a Bundesligában vagy a Premier League-ben játszik 5-6 játékosunk, nem dönt el semmit, a nagyképet érdemes nézni. Hogy a norvégekhez vagy a svédekhez hasonlóan egy egész olyan kezdőcsapatot ki tud-e állítani az adott válogatott, amelynek tagjai az elitbajnokságokban játszanak. Mert mi sajnos sok esetben a svéd vagy a török válogatotthoz mérjük magunkat, miközben nekik akár a topligás játékosok száma alapján is ott a helyük a világbajnokságon.

Ezért nem meglepő, hogy a Nemzetek Ligájában a török csapat oda-vissza legyőz minket. Ez a realitás, csak a három Eb-szereplés, a Premier League- és Bundesliga-játékosaink és a Nemzetek Ligájában látott extrém túlteljesítés eltereli a figyelmet a valóságról. Ahhoz tehát, hogy ott legyünk négy év múlva a vb-n, sokkal stabilabb alapra van szükség.

– Egy másik vb: 2010, U20-as világbajnokság, bronzmeccs, tizenegyesek. Csakúgy, mint a nyolcaddöntőben a csehek ellen, háromszor is hárítottál, figyelve például a rúgók lábtartására. A lábtartásból mindig ugyanarra lehet következtetni?

– Amikor a játékos leteszi a labdát a tizenegyespontra, sokszor már vizualizálja, hova lövi a labdát. Ennek megfelelő testtartást vesz fel, ennek megfelelő irányból fut neki a lövésnek, és az is számít, mennyire teszi közel a labdához a támaszkodó lábát. Ezekből tud következtetni a kapus. Ma már elképesztő mennyiségű információt kapunk meccs előtt a rúgókról: melyik sarkot szokta választani, ha kétszer egymás után ugyanoda rúgta, sarkot vált-e, milyen állásnál szokott sarkot váltani, satöbbi. Sok játékos például nekifutás közben dönti el, hová lövi, ők kiszámíthatatlanok.

– Ma is minden meccsre készülsz videókkal az ellenfél pontrúgásaiból, büntetőiből?

– Igen, minden meccsnap előtt van a kapusokkal egy videós felkészülésünk, ahol elemezzük a pontrúgásokat, a támadók viselkedését, a büntetőrúgókat.

– A 25 oldalas szerződésedről is írsz az önéletrajzi könyvedben, amiben jelentős rész szól a médiamegjelenéseidről. Tudod fejből, hogy hány interjút kell például adnod egy évben?

– Változó. Befolyásolja ezt, hogy minden interjúkérés a klubhoz fut be, ők is mérlegelik, hogy ki mikor nyilatkozzon. Múlt héten például volt egy interjúm, és el kellett mennem a főtámogatónk, a BMW talkshowjába. Volt egy gyereksajtótájékoztatós megjelenésem, illetve el kellett mennem egy lipcsei sulis focitornára is meglepetésvendégként. Emellett előfordul, hogy közösségi médiás kedvcsináló videóban kell megszólalnunk. Nagyon sok olyan programunk van, ami nem kötődik szorosan a futballhoz, heti 2-3 ilyen alkalom biztosan van.

– Melyik interjút élvezted eddig a legjobban, és miért?

– A Red Bullnak van egy csapata Brazíliában, a Bragantino, és a cég épített egyszer egy helyi kisvárosban egy pályát, amit mi adtunk át. Aztán pedig gyerekeknek tartottunk sajtótájékoztatót, ők kérdeztek, mintha újságírók lennének. >>Mi a kedvenc állatod, mit szeretsz otthon csinálni?<<, ilyen kérdések jöttek. Kedves emlék, megtörte a monoton médiamegjelenések sorát.

– És melyik volt a legrosszabbul sikerült interjút?

– Egyszer előfordult, hogy egy kaszinóban kellett pódiumbeszélgetésen részt vennem. Messze áll az értékeimtől a dolog, úgyhogy nem éreztem túl jól magam. De szerződéses kötelességem, úgyhogy megcsináltam.

– Sokmillió forintot adományoztál már hospice háznak, SMA-s kisfiúnak, koraszülöttekért dolgozó egyesületnek, rászoruló gyerekeknek. Mik a legfontosabb értékek, amiket mindenképpen át kell adnod a két gyermekednek? Amiből ők sem engedhetnek?

– Azt szoktam mondani, hogy kétféle ember van: jó és rossz. A rossz embert sem gyűlölöm, egyszerűen csak nem szeretnék a közelében lenni.

Ha valaki a cselekedetei, viselkedése, gondolatai alapján viszont jó, onnantól teljesen lényegtelen, milyen a bőrszíne, a származása, a vallása, szexuális irányultsága. Az számít, hogy pozitív értékeket képvisel. Ilyen az elfogadás, a másik szeretete, tisztelete. 

Ez nagyon fontos, tudniuk kell. Minket is ebben a szellemben neveltek a feleségemmel. A gyerekek már ilyen szellemiségben nevelkednek: olyan soknemzetiségű óvodába járnak, jártak, ahol sokféle etnikumú, bőrszínű gyerek van, úgyhogy nekik normális, ha valaki spanyolul beszél, Indiából jött vagy fekete a bőre. Vannak értékek, amiket a sporton keresztül már most elkezdenek magukba szívni a gyerekek. Ilyen a kitartás, a fegyelem. Ha valamit elkezdek, százszázalékos koncentrációval, fegyelmezetten végig kell csinálni, akár esik az eső, akár fúj a szél. Persze lehetnek kivételek, hiszen nem kell, hogy profi vagy sztársportoló legyen belőlük, de ezekből az értékekből ne engedjenek. Ha fiatalon szem előtt tartja az ember ezeket az értékeket, sokat nyerhet vele az életben. Ma is ennek a szellemében megyünk edzésre a gyerekekkel, mindketten elkezdtek teniszezni.

– A végére egy esetleg jövőbeli hobbiról: a Friderikusz Podcastban említetted, hogy érdekel az építészet, ez hogyan nyilvánul meg?

– Mivel korban már ott járok, hogy komolyabban nem tudnék az építészettel foglalkozni, más módon élem ki magam benne, más hobbijaim lesznek szerintem. Vannak ingatlanbefektetéseim, illetve van egy csomó épület, amit szeretnék majd megnézni a jövőben, ez biztos. 

Borítókép: Imago