Bajnok edző lett az új mexikói kapitány
A legutóbbi világbajnokságon már a csoportkörben búcsúzó Mexikó a torna után nem hosszabbította meg eddigi szövetségi kapitánya, Gerardo Martino szerződését. A története során harmadik alkalommal vb-(társ)rendezésre készülő „El Tri” új szakemberrel képzelte el a folytatást, az utódot nemrég nevezték ki. A korábban a Barcelonát is irányító szakembert honfitársa, a klubszinten már Mexikóban is komoly sikereket elérő Diego Cocca követi a válogatott kispadján.
A 2026-os világbajnokságra társházigazdaként készülő Mexikó a legutóbbi, sikertelen vb-szereplés után mindenképpen javulni szeretne. Ennek érdekében új szövetségi kapitányt jelöltek ki, akitől azt várják, hogy a következő három évben versenyképes csapatot építsen a hazai világeseményre.
Célkeresztben a jó szereplés a hazai tornán
A mexikói válogatott az 1994-es világbajnokság óta minden egyes alkalommal továbbjutott a csoportjából, egészen a 2022-es fiaskóig, amikor a későbbi győztes Argentína és Lengyelország mögött csak a harmadik helyen végzett a csoportjában. A közép-amerikaiak az előző hét alkalommal rendre kiestek a nyolcaddöntőben, történetük két legjobb vb-szereplését a hazai rendezésű tornákon érték el – 1970-ben és 1986-ban egyaránt negyeddöntőt játszottak. Ahhoz, hogy ezt legközelebb 2026-ban is elérjék, mindenképpen javulásra lesz szükség.
A vb után távozó Gerardo Martino 2019 januárja óta 66-ból 42 meccsen vezette győzelemre a csapatot 12-12 döntetlen és vereség mellett. A nemzeti csapattal rögtön megnyerte az Arany Kupát, majd 2020-ban a CONCACAF Nemzetek Ligájában, 2021-ben az Arany Kupában játszott döntőt. Azt azonban a szurkolók nehezen emésztették meg, hogy irányítása alatt egyszer sem tudták legyőzni a két legnagyobb helyi riválist.
Hiába játszik egyre több, fiatalabb mexikói játékos Európában, egyelőre a kiöregedőben lévő korábbi nagy egyéniségeket nem tudták megfelelően pótolni – ráadásul Martino kifejezetten megfontoltan nyúlt a fiatalokhoz. Az új szövetségi kapitány legfontosabb feladata a generációváltás koordinálása lesz: meg kell találnia az ideális arányt a tapasztalt és a feltörekvő játékosok között.
Klubedzőként már bizonyított
Az 51. születésnapját a napokban ünneplő Diego Cocca játékosként korosztályos argentin válogatottságig jutott és már akkor elkezdte építeni a mexikói kapcsolatait, hiszen három csapat színeiben több évet lehúzott az országban aktív pályafutása hajrájában. Edzői karrierjében több argentin csapatnál is feladatot vállalt, legnagyobb sikerét a Racing Club 2014-es argentin bajnoki címével érte el. A patinás Academia 13 év várakozás után a nagy hazatérő Diego Milito segítségével hódította el újból a bajnoki címet, mely alkalmával Coccát is számos dicséretettel illették.
Később kipróbálta magát Kolumbiában, visszatért a Racinghoz, volt a Rosário Central edzője és Mexikóban is megfordult, mígnem 2020-ban az Atlas Guadalajara edzője lett. Cocca mexikói hőskölteményét ennél a klubnál írta, hiszen négy évtized után tette ismét bajnokká az együttest. Ráadásul az Atlas egymás után nyerte meg a 2021-es Aperturát és a 2022-es Clausurát. A legutóbbi kiírásban mutatott gyengélkedés miatt azonban múlt októberben fájó szívvel megköszönték a munkáját.
A 2022-es Apertura végeztével a már évek óta a bajnoki címre vágyó Tigres UANL nevezte ki őt az edzőjének idén januártól. Az André-Pierre Gignac által fémjelzett egyesületnél a közelmúltban látott munkához, vezetésével az első öt fordulót veretlenül vívták meg az aktuális kiírásban, aztán befutott a válogatott megkeresése. Bár eleinte a sajtóban azt találgatták, hogy a 2023-as Clausurát Cocca még végig viheti a csapattal, a Tigres úgy döntött, hogy a nemzeti csapathoz elígérkező edzőt nem foglalkoztatja tovább, hanem olyan szakemberben bízik, aki százszázalékban elkötelezett a klub iránt, és felbontotta a szerződését.
Kevés lehetőséget kapott, hogy egy igazán erős csapatot vezessen, de úgy látszik, hogy az Atlasnál elért eredményei meggyőzték a mexikói szövetséget arról, hogy ő a megfelelő ember a posztra.
Az elmúlt időszakban két másik argentin szakember, Marcelo Bielsa és Mauricio Pochettino neve is felmerült, valamint a Pachucát irányító uruguayi Guillermo Almada kinevezését is pletykálták, végül egyikük sem volt nyitott a lehetőségre.
Kilátások, célok
A mexikói labdarúgás vízválasztó évek előtt áll, hiszen az utóbbi évtizedek sikerei után ezúttal nem csak a világbajnokságon, hanem már az utóbbi években is mérsékeltebben szerepeltek. Coccának kéne megváltoztatnia a lefelé tartó ívet és újra feljebb helyezni a válogatottat. Tavasszal folytatódik a CONCACAF Nemzetek Ligája aktuális kiírása, amely kvalifikációt nyújt a 2024-es Copa Américára. Idén nyáron Arany-kupát rendeznek az Egyesült Államokban, Mexikó számára pedig lehetőséget nyújthat, hogy visszaállítsa a renoméját a riválisokkal szemben.
Az idei és a jövőévi kontinenstorna egyaránt fontos állomás lehet a világbajnokság előtt. Az Arany-kupát és a Copa Américát nyilván elsősorban a 2026-os vb-felkészülés állomásaként használják fel, de a közvélemény egész biztosan azonnali eredményeket vár majd a csapattól, így Coccának alighanem úgy kell keresnie és építenie a jövő csapatát, hogy közben folyamatosan eredményeket kell produkálnia.
„Számomra hatalmas elismerés, hogy annak az országnak a szövetségi kapitánya lehetek, amely olyan sokat adott nekem. Kiváltság és büszkeség tölt el, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. A legjobbat szeretném a mexikói válogatott számára. Azt akarom, hogy olyan játékosok vegyék fel az ország mezét, akik éneklik a himnuszt és büszkék arra, hogy ezt az országot képviselhetik”
– mondta Cocca a válogatottnál való bemutatása alkalmával.
Egyúttal határt kell szabnia annak, hogy mindenki pályára akar majd lépni a mexikói vb-n. Nem biztos, hogy a válogatott hasznára lenne, ha egyeseket a korábbi érdemek elismerése miatt akár 39-40 évesen is szerepeltetnének, hiszen már a 2022-es világbajnokságról is maradtak le fiatalok rutinosabb játékosokkal szemben, akik nem is játszottak a legjobban Katarban.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Getty Images