Belodedici dezertőrként lett másodszor is BEK-győztes

„Hogyan tudnám elmesélni a történetemet? Csak az idő előrehaladtával jöttem arra rá, hogy valami igazán különleges történt velem” – ezekkel a gondolatokkal kezdi a róla szóló, UEFA által készített dokumentumfilmet a román futball ikonikus alakja. Belodedici élettörténete különleges: ő az első labdarúgó, aki két különböző csapattal megnyerte a BEK-et (1986-ban a Steaua Bucurestivel, 1991-ben a Crvena Zvezdával); a két trófea elhódítása között Romániában árulónak nevezték, tíz év börtönbüntetésre ítélték, emellett tanúja volt Nicolae Ceausescu bukásának és Jugoszlávia véres szétesésének is.

Identitása mindig is kettős maradt. Romániában „a szerbnek” hívták, Jugoszláviában „a románnak”. Ezt a kettősséget már a születési helye is meghatározta: 1964-ben a román–jugoszláv határon fekvő Nérasolymoson (románul: Socol) született, szerb származású családban. Anyanyelve a szerb volt, románul csak az általános iskolában tanult meg, gyerekkorában pedig javarészt a jugoszláv televízió közvetítéseit nézte. „A határ mellett inkább a jugoszláv tévét néztük, mert a román csatornák vétele nagyon rossz volt. Ezért jugoszláv sportközvetítéseket néztünk, és a Zvezda szurkolója lettem. De a Steauát is kedveltem” – meséli a filmben.

A Steaua-játékosok semmit sem tudtak az európai erőviszonyokról

Románia a vasfüggöny 1989-es leomlásáig Nicolae Ceausescu irányítása alatt kommunista diktatúraként működött. Ceausescu politikáját gyakran személyes szeszélyei határozták meg, kedvére tiltott vagy támogatott sportágakat. A futball – sokak szerencséjére – az utóbbi kategóriába tartozott, így még a kisebb kluboknál is fontos volt az utánpótlás-nevelés, országos szinten keresték a tehetséges labdarúgókat. A rendszer hatékony működését jól példázza, hogy Belodedici 14 évesen már ösztöndíjjal került magasabb szintre, 17 évesen annál a bukaresti Luceafarulnál játszott, amely az ország legjobb fiatal játékosai számára szolgált szintlépésként. Egy évvel később, 1982-ben a Steaua szerződtette, amely akkor már hat éve nem nyert bajnokságot.

A fiatal Belodedicinek egyenes út vezetett Bukarestbe (Forrás: gsp.ro)

A Steauánál a játékosok hivatalosan katonatisztek voltak, fizetésüket rangjukhoz mérten kapták, a klub a hadsereg intézményeként működött. „Azért igazoltunk a Steauába, mert így nem kellett bevonulnunk katonának. Nem írtunk alá profi szerződést, mindenkinek volt rangja, a sikerekkel pedig nőttek a rangok” – emlékezett vissza. A magas, karcsú, sűrű fekete hajú Belodedici elegáns, higgadt játékával hamar a csapat, később pedig az európai futball egyik kiemelkedő liberója lett – Bölöni László jobbnak tartotta, mint Franz Beckenbauert. 

A csapat játékosai nem tudták felmérni a saját értéküket. A kommunista korszakban ugyanis el voltak zárva a világtól, az időszak legjobb csapatairól szinte semmit nem tudtak. Így az 1985–1986-os BEK-szezon elején még senki sem számolt a Steauával, még maguk a játékosok sem gondoltak a végső győzelemre. A román együttes a dán Vejle BK, a Budapesti Honvéd, a finn Kuusysi Lahti és a belga RSC Anderlecht kiverésével jutott el Sevilláig, az FC Barcelona elleni döntőig.

A katalán csapatról, ahogy a többiről, keveset tudtak, feltérképezésükben a madridi román nagykövet segített, aki elküldte a Barcelona bajnoki mérkőzésének felvételét.

„A nyugattal semmilyen kapcsolatunk sem volt, a hegyekben futottunk, súlyokat emeltünk. Edzőnk, Jenei Imre a döntő előtt azt mondta, a spanyolok sokkal idősebbek, a mi csapatunk pedig 22–24 évesekből áll. A hosszabbításban már az arcukra volt írva, elkészültek az erejükkel” – mesélte néhány éve a szerb Nova S-nek Belodedici.

A Steaua tette, amit tennie kellett: védekezett. A mérkőzés végül gól nélküli döntetlennel zárult, majd jött Helmut Duckadam, aki mind a négy tizenegyest kivédte. Amikor átvették a serleget, a spanyol közönség elhagyta a stadiont, nekik pedig tiszteletkört kellett volna futniuk, de nem volt ki előtt ezt megtenni. Mindössze 200 román kapott engedélyt az utazásra, akik addigra már a stadionon kívül voltak – közülük többen, ha már eljutottak Spanyolországba, haza sem mentek.

A Steaua Bucuresti BEK-győztes csapata (Fotó: Imago/Colorsport)

 A siker ellenére Belodedici nem érezte jól magát a rendszerben, de a külföldre szerződés gyakorlatilag lehetetlen volt, az útleveleket ellenőrizték, a mozgásukat szigorúan korlátozták, megfigyelés alatt voltak. Végül úgy döntött, édesanyjával együtt megszökik. Többszöri próbálkozás után kapott útlevelet: azt mondta, édesanyját szeretné elkísérni Jugoszláviába, majd visszatér. Így is tett, néhány év késéssel, de visszatért.

Jókor ment, de rossz helyre – mégis szerencséjére

A terve működött: 1988-ban átkelt a határon, majd családi segítséggel a nővére is átjutott. A jugoszláv hatóságok politikai menedékjogot ígértek, de katonai rangja miatt dezertőrnek számított, ezért Romániában tíz év börtönbüntetésre ítélték.

Belgrádban a Crvena Zvezdánál próbált szerencsét. „Elmentem a stadionba, hogy beszéljek Dragan Dzsajiccsal, és megkérdeztem, befogadna-e.” A klub végül lehetőséget adott neki, bár a helyzete sokáig bizonytalan volt, és egy ideig eltiltás miatt nem játszhatott. Közben Jugoszlávia is egyre feszültebbé vált. A szétesés felé sodródó országban a futball még egyszer utoljára összehozott egy kivételes sikert: 1991-ben a Zvezda bejutott a BEK-döntőbe, ahol az Olympique Marseille-t tizenegyesekkel győzte le. Ezzel Belodedici lett az első játékos, aki két különböző klubbal is BEK-et nyert. A siker azonban keserédes volt: a háttérben már zajlott Jugoszlávia felbomlása, a csapat rövid időn belül széthullott.

Minden idők legjobb Crvena Zvezdájával is BEK-et nyert (Fotó: Imago)

Eközben Romániában is történelmi változások zajlottak: Ceausescu rendszere megbukott, és Belodedici előtt megnyílt az út a hazatérésre – amit korábban a lehetséges börtönbüntetéstől való félelmében nem volt hajlandó megtenni.

„Amikor meghívtak, hogy szerepeljek az 1990-es világbajnokságon, a Zvezda nem engedett el, mert nem tudták, mi a helyzetem otthon. Mivel katonatisztnek számítottam, a belgrádi klubvezetésnek fogalma sem volt arról, hogy időközben elítéltek-e dezertálásért. Ezért nem akartak elengedni, amíg Románia át nem adta az aktámat” – mesélte az Euronewsnak.

Ahogy Románia egyre inkább szabadult Ceausescu örökségétől, a Belodediciről szóló akta is jelentőségét vesztette, és szökése is nagyrészt feledésbe merült. Az 1994-es világbajnokságon már csapatkapitányként vezette a negyeddöntőig jutó román válogatottat. Végül ott fejezte be profi pályafutását, ahol elkezdte: a 2000–2001-es szezonban a Steauával és egy bajnoki címmel búcsúzott.

Belodedicinek – ahogy maga fogalmaz – különleges a története: tele véletlennel és kockázattal. Két különböző rendszer, két ország és két történelmi korszak határán egyensúlyozott, nem akárhogyan. „Sikerült mindent megnyernem, és a mai napig nem tudom, hogyan történt. Ez a sors.”

Borítókép: Imago/Allstar