Csapatok, melyek a végsőkig izgulhatnak, vagy akár véget is érhet a Bundesliga-kalandjuk

1. FC Heidenheim

A lista első neve meglepetésnek hangozhat, hiszen a heidenheimi projekt minden dicséretet megérdemel, a topligák egyik legnagyobb sztorijának számított az előző idényben, hogy az akkor még amatőr státuszú klubot 2007-ben átvevő Frank Schmidt a Bundesligáig vezényelte a baden-württembergieket, sőt abszolút újoncként megcsípték a Konferencialiga-indulást. Ez fantasztikus eredmény, de túl sok negatív példát találni a német bajnokság közelmúltjában, amikor egy első vagy második idényes csapat felülteljesítve becsúszik a nemzetközi kupahelyek valamelyikére, majd a következő idényben az az egyetlen kérdés, hogy sikerül-e a vonal felett maradniuk.

Náluk jobb anyagi lehetőségekkel bíró klubokat is fenyegetne egy ekkora bezuhanás lehetősége, ezeket viszont nagyobb eséllyel érintheti, ugyanis továbbra is nagyon rövid az a takaró, ameddig nyújtózkodhatnak, hiszen a német másodosztályban is találni hat klubot, melyeknek az információk alapján jócskán magasabb a bérkerete, mint a Heidenheimnek.

Ez pedig rá is világít arra, hogy miért fordulhatott elő, hogy amikor a klub minden korábbinál magasabban van, akkor a három legeredményesebb játékosuk egyaránt távozik.

Közülük a 10 gólig jutó Erin Dinkci esete a legegyértelműbb, aki csupán kölcsönben szerepelt a friss feljutónál, ám a Freiburggal ellentétben ők nem tudták letenni az asztalra az 5 millió eurót, amelyet a Werder Bremen kért. Mellette Tim Kleindienst is elbúcsúzott – nem először – a csapattól, a karrierjében azonban egyedül Schmidt kezei alatt tudta hozni a legjobbját, így felettébb érdekes lesz a mönchengladbachi kalandja, amint a Benficához igazoló, pontrúgáskirály Jan-Niklas Beste jövője is.

Ha maradtak is volna mind a hárman, akkor sem lehetett volna hasonló góltermést várni a csapattól, mert mindkét kapu előtt annyit adott nekik a gép az előző idényben, amennyit alighanem idén csőstül kapnak majd vissza, miután az előző idényben mínusz ötös gólkülönbséggel zártak, miközben a várható gólkülönbségük a harmadik legrosszabb volt a mezőnyben a mínusz 22,5-es mutatójukkal.

FC Augsburg

A Bayern München mellett a másik bajor egyesület a ligában az Augsburg, amelyre biztosan lehetne keresni szebb jelzőket, de valószínűleg a jelentéktelen írja le őket a legjobban. Ha megállítanának éppen meccsre igyekvő rajongókat, és azzal a feladattal bíznák meg őket, hogy sorolják fel az aktuális-Bundesliga csapatokat, akkor jó eséllyel az Augsburg maradna ki a leggyakrabban a felsorolásból, pedig a mezőnyben csak nyolc klubot találni, amely régebb óta az első osztály tagja.

Ebben közrejátszik a tradíció és a német szinten kimagasló szurkolótábor hiánya, ahogy kiemelkedő akadémiával sem rendelkeznek, illetve nem tudjuk napestig sorolni az olyan csiszolatlan gyémántokat, akiket felépítettek volna. 

Utóbbiban látni előrelépést, ugyanis két egymást követő nyáron értékesítettek jelentős haszonnal játékost, előbb Mergim Berishát, majd Ermedin Demirovicot.

A tavalyi szezon augsburgi mércével kimondottan nyugodtra sikeredett, mivel Jess Thorup októberi kinevezése után elindultak felfelé, sőt olykor még a nemzetközi kupaszereplés reménye is felsejlett. Csakhogy az idény végére ott tartottak, hogy ha az ősszel elküldött Enrico Maassen és a Thorup alatt produkált, 90 percre vetített várható gólkülönbséget összehasonlítjuk, akkor hiába a „feltámadás”, a valóságban az utóbbi edzőnél rosszabb alapozó számokat hoztak (Maassen –0,3-es xGD/90 perc, Thorup –0,41-os xGD/90 perc).

Holstein Kiel

Ha Kiel és sport, akkor kézilabda, vagyis aligha van olyan sportszerető, aki ezt a városnevet meghallva ne a kézilabdára asszociálna. Pedig Kielnek előbb volt labdarúgócsapata és előbb is nyert bajnokságot, bár ennek már 112 éve. A Holstein Kiel a Bundesliga-korszak jelentős részét a harmad- és negyedosztályban töltötte, ám amióta visszakerültek a második ligába, azóta egyszer végeztek az alsóházban, miközben kétszer is odaértek a harmadik helyre, vagyis osztályozót játszhattak a feljutásért.

Ugyan találni olyan játékosokat, akiknek megnyitották az utat egy nagyobb klub felé, amilyen a VfB Stuttgart frissen kinevezett csapatkapitánya, Atakan Karazor vagy éppen a kieliek előző csapatkapitánya a Borussia Mönchengladbach új igazolása, Philipp Sander. De ennél is nagyobb figyelem összpontosul arra, hogy ki ül a kispadjukon, ugyanis olyan fiatal, korosztályos szinten bizonyított edzőknek adták meg a lehetőséget, mint Markus Anfang, Tim Walter, Ole Werner és a jelenlegi vezetőedző, Marcel Rapp.

Utóbbi alatt a csapatot végtelenül türelmes labdajáratás jellemzi, rengeteg pozícióváltással próbálják magukra húzni az ellenfelet (legtöbb labdaérintés a saját védőharmadukban), majd céljuk a megnyíló területeken gyorsan áthaladva eljutni az ellenfelek kapujáig, ami hatékonyan működött, hiszen a támadóharmadbeli és tizenhatoson belüli érintések számában az alsóházba tartoztak, miközben egyedül a HSV dolgozott ki náluk több nagy helyzetet.

Ezek ellenére sem tartozott védekezésben és támadásban sem a legjobb számokat hozó csapatok közé a Kiel, ami hasonló szereplést is előrevetíthetne, mint a Darmstadté volt, csakhogy Rapp alkalmazkodókészsége és a távozók azonnali pótlása – Tom Rothe helyére Tymoteusz Puchacz érkezett, Philipp Sandert pedig Armin Gigovic és Magnus Knudsen váltja – szebb szereplést vetít előre.

St. Pauli

A hamburgiak történetük során először végeztek előrébb, mint a városi rivális, a nagy testvér HSV. A kultikus egyesületet a bajnoki címig 17 góllal segítő, házi gólkirály, Marcel Hartel nem hosszabbította meg a lejáró szerződését, ám az igazi sztártávozó maga az edző, Fabian Hürzeler. Ez a kijelentés kicsit sem túlzás, mert a Brighton & Hove Albion kifizette, minimum 6 millió eurós kompenzációval a St.Pauli történetének legnagyobb értékű eladását bonyolították le a trénerrel.

Azonban a kapott összegen kívül Hürzeler csapatra gyakorolt hatása is megkerülhetetlen, és egyben kétségeket ébreszt az egyesület jövőjével kapcsolatban, mert a másik feljutóval ellentétben itt nem beszélhetünk hosszas, szisztematikus munkáról, hanem egy financiálisan a másodosztály első felébe, harmadába tartozó klubról van szó, amely eközben állandóan hullámzott, és egy potenciális edzőzseni a padlóról felszedve vezényelte őket a Bundesligába.

Az utódja Alexander Blessin, aki a borzasztó genovai kitérője után Belgiumba visszatérve megmutatta, hogy egy jól működő rendszerben képes kihozni a maximumot a rendelkezésre álló erőforrásokból. Emiatt talán a következő év inkább a St.Pauliról mint projektről fog többet elárulni, mint Blessinről.