Csíny letudva? – A Ferencváros másodszor is várhatja a kupatavaszt

Különösen annak fényében, hogy milyen mélyről kellett visszakapaszkodniuk a zöld-fehéreknek, hiszen a 2023–2024-es idény a feröeri KÍ elleni tragédiával indult, és a hazai 0–3 után nem pusztán a BL-ről szőtt álmoknak harangoztak, hanem kis túlzással az egész Fradi-projekt padlót fogott. Sztanyiszlav Csercseszov még aznap este repült, a csapat pedig egyből a Konferencia-liga-selejtező kietlen vigaszágára zuhant. Aztán jött Máté Csaba, és a zöld Sasok szilánkosra tört szárnyait egyetlen varázsütéssel forrasztotta össze, a Ferencváros pedig a – nem túl acélos – ellenfelein átgázolva mentette, ami menthető volt és feljutott a harmadik számú európai kupasorozat főtáblájára. S miközben a fél ország himnikus pátosszal éltette Mátét, és az egész Fradi-tábor megnyugvón szemlélte a Groupama Aréna felett kitisztulni látszó eget, Kubatov Gábor felkelt székéből s olyan égzengető vihart kavarintott a saját egyesülete fölébe, hogy arra még Újpesten is csettintettek.

Repült az érdemes Máté Csaba is, mert a Ferencvárosnak csakis „szinten felüli” külföldi edzője lehet, érkezett hát Dejan Sztankovics, nagynevű szerb edzőfejedelem. Az Inter korábbi klasszisával szemben tanúsított pimasz iróniánk nem Sztankovics személyének szól(t), hiszen az ő szakmaiságát, példás munkamorálját, elkötelezettségét és harci kedvét senki sem kérdőjelezte meg, a kiválasztása mellé tálalt kubatovi filozófiát azonban annál többen vitatták. Az FTC elnöke nem is 19-re, hanem inkább 20-ra húzott lapot, és bár roppant magabiztosan járt el, semmi sem garantálta, hogy az idő igazolja majd szédítő vakmerőségét. S noha e tekintetben a végső számvetés ideje majd csak májusban jő el, a szezon közepén annyi már biztosnak tetszik, hogy Kubatov nem lőtt bakot.

Már csak azért is, mert erre a magyar bajnokon kívül csak a rivális Fiorentina, valamint a Viktoria Plzen, a Lille OSC, a PAOK FC és az FC Bruges volt képes az egész mezőnyben – utóbbi négy együttes azonban a Fradiénál jóval gyengébb kvartettet tudott dominálni.

A magyar bajnoknak ugyanis az előző kiírás döntőse és az RC Genk képében két nagyon komoly ellenfele akadt, ők hárman az Európa-liga szintjére emelték ezt a négyest – hiába lógott ki lefelé a végül nulla ponttal és mindössze két góllal záró Csukaricski. Igaz, a szerbek azt a két találatot éppen a zöld-fehérek ellen szerezték, melyek mindkét mérkőzésen a vezetést jelentették a számukra, de a honi rekordbajnok hazai pályán már az első félidőben fordítani tudott a nyitányon, Szerbiában pedig a katartikus hajrá utolsó pillanatában Alekszandar Pesics káprázatos bombagóljával köszörülte ki a csorbát.

A Ferencváros játékerejéről sokat elmond, hogy a Genk és a Fiorentina még csak vezetni sem tudott ellene, és bár az olaszok elleni összecsapások végjátéka mindkét ízben (de különösen a Stadio Artemio Franchiban) körömrágósra sikerült, összeségében bátran kijelenthetjük, hogy a Fradi teljesen megérdemelten jutott tovább az olaszok mögött. Mert bár kicsit több rutinnal (a szerencsét itt és most nem emlegetném, mert azzal szemernyit sem álltak hadilábon a zöldek) mindkétszer felülkerekedhetett volna az egyébként abszolút sebezhető firenzeieken, azért a csoportelsőség a papírforma borítása lett volna – igaz, egy évvel ezelőtt is az volt. A Genk átugrása így is dicséretes, de ezért keményen meg is küzdött Sztankovics csapata, a nagyok elleni négy döntetlen pedig hűen tükrözi azt, hogy hol is tart most a Ferencváros. Egyrészt legyőzhetetlennek bizonyult, és továbbra is igaz rá, hogy helyt tud állni a kontinens középmezőnyében, ami igenis nagy szó. Másrészt a nagy áttörésre továbbra sem áll készen, Firenzében egy megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből, és végül örülhetett, hogy megúszta döntetlennel. A roppant masszív belgák elleni párharcok során pedig meglehetősen küszködött a magyar bajnok, és még a leggyengébb láncszemnek bizonyuló Csukaricski is cibálgatta a bajszát. Mégis, mindent egybevetve ez egyértelműen egy félig teli pohár, az egymás után másodszor megért kupatavasz magáért beszél.

A tavalyi bravúros csoportelsőség révén az egyenes kiesés szakasz rájátszását sikeresen átugrotta a csapat, februárban azonban majd játszani kell a legjobb 16 közé jutásért is. Sorsolás hétfőn, a Fradi lehetséges ellenfelei közül (Olympiakosz, Ajax, Real Betis, Sturm Graz, Union Saint-Gilloise, Maccabi Haifa, Servette FC, Molde FK – valamennyien az Európa-ligából érkeznek) a romjaiból feltápászkodó Ajax az egyetlen igazi nagyvad, de aligha örülnének sokkal jobban az FTC-nél, ha a Betis, a Saint-Gilloise vagy éppen a Servette kerülne velük szembe. A többiek ellen talán egyszerűbb dolguk lenne, de könnyen lehet, hogy csak a tervezőasztal mellett látszik ekképpen.

Mindenesetre a lehetőség adott, és a dolgok kedvező alakulása esetén akár több kanyart is mehet még a Fradi, és ennek már a lehetőségét is illik nagy becsben tartani. Tudniillik ez a Ferencváros senki ellen sem esélytelen, és a két felvonásos nyári edzőmizéria után ezzel a ténnyel, és a nemzetközi teljesítménnyel vélhetően mindenki elégedett is, méghozzá joggal.

A keret pedig elég mély, bőven van rotációs lehetőség. Dibusz Dénes aranyat ér a kapuban, a védelem bár nem betonbiztos, de alapvetően rendben van, a középpályán kéne valami állandóságra lelnie a szerb trénernek, messze ott variál a legtöbbet, sokszor persze kényszerből, vagy egyes kulcsjátékosok pihentetése okán, de ez gyakorta visszaüt, elsősorban az OTP Bank Ligában. Hiába játszik rendre fölényben a csapat, könnyen megkontrázható, sokszor nem képes kontrollálni a támadásból védekezésbe való átmenetet, és nem egyszer járt pórul úgy, ahogy ő szokott túljárni a nálánál nagyobb európai csapatok eszén.

Leginkább emiatt került négypontos hátrányba a Pakssal szemben a bajnokságban, amit dőreség lenne túldramatizálni, ugyanakkor mégiscsak egy intő jel, hogy nincsen minden rendben. Az kérdéses, hogy tavasszal meddig kell a hazai pontvadászat mellett párhuzamosan az európai porondra is fókuszálni, az ősz legfőbb tanulsága azonban alighanem az, hogy nem szabad és nem lehet félvállról venni a magyar élvonal küzdelmeit sem. Leginkább azért, mert a nemzetközi útlevelét csakis ott válthatja ki a Ferencváros, és a bajnoki címnél egyszerűen nem adhatja alább.

Ezt nyilván nagyon jól tudják és értik az Üllői úton is, így Sztankovics mester sorsa is a jövő év első felében dől majd el. Ha beérik a munkája, és nem jön közbe egy újabb extrém sérüléshullám, a Ferencváros címvédése nem foroghat veszélyben. De mondhatjuk úgy is, a honi bajnokságot csak a Fradi veszítheti el, ami felettébb kínos lenne. A Konferencia-ligából ki lehet esni méltósággal, akár egy kevésbé patinás csapat ellen is, az OTP Bank Ligában azonban csakis az első hely lehet elfogadható. A játékosállomány fényévekkel a honi mezőny felett áll, Varga Barnabás, Adama Traoré, Marquinhos, Pesics, vagy éppen Kristoffer Zachariassen (és sorolhatnánk még) is bármikor képes eldönteni egy mérkőzést, ezt nemzetközi szinten is sokszor bizonyították már. Sztankovics tehát kiváló alapanyaggal rendelkezik, egy kivételesen jó helyzetben lévő, stabil lábakon álló, rendkívül népszerű együttest irányíthat.

Már a nyolc közé jutás is nagyot szólna, onnan fölfelé pedig minden egyes lépcsőfok a dicsőség újabb hatványa lenne. Persze a tisztes helytállásnál nem érdemes többet remélni, ha azonban Sztankovics be szeretné teljesíteni a nyilvánvaló nemzetközi ambícióit, akkor ideje villantania valami csodafélét. Máskülönben aligha válhat edzőfejedelemmé.

Kiemelt fotó: MTI