Derbigyőzelem súlyos következményekkel – botrány a Rapid Wiennél
Fényes győzelmet aratott február 25-én a Rapid Wien az ősi rivális Austria Wien felett. A 3–0-s sikerrel hosszú ínséges időszakot zártak le a bécsi zöldek a városi rivális ellen. Azonban a híradások egyáltalán nem erről szóltak a meccs után. Hogy más irányt vett a történet, arról a klub néhány magáról megfeledkezett vezetője és futballistája gondoskodott. A meccs után ugyanis a szurkolókkal karöltve homofób és kirekesztő rigmusokkal szidalmazták a városi riválist. Az ügyből gyorsan országos botrány kerekedett, és ez rendkívül kellemetlen helyzetbe sodorta az egyébként szakmailag éppen felszálló ágban lévő osztrák rekordbajnokot.
A Rapid számára különösen fontos volt ez az Austria ellen aratott győzelem és nem csak a siker meggyőző aránya miatt. A zöldek a február 25-i összecsapás előtti 12 tétmeccs egyikét sem tudták megnyerni az Austria ellenében, egészen pontosan 2019 szeptembere óta voltak nyeretlenek az ősi riválissal szemben. A bécsi derbiket tekintve ráadásul hazai pályán még hosszabbra nyúlt ez az ínséges időszak. A Rapid otthon utoljára 2016. április 17-én diadalmaskodott a violák ellen, de tegyük hozzá, hogy papíron ez sem hazai pályán történt. Azt a mérkőzés ugyanis még az Ernst Happelről elnevezett nemzeti stadionban rendezték, hiszen ekkor épült a Rapid Wien új arénája, amelyet 2016 nyarán adtak át. Jelentős fegyvertény volt tehát ez a mostani 3–0-s győzelem, amely ráadásul nagy lépést jelentett az alapszakasz végéhez közeledve a felsőházba (Meistergruppe) kerüléshez is.
A botrány, amely beárnyékolta a sikert
Érthető módon nagy volt az öröm a zöldek részéről a mérkőzés után, az ünneplés viszont eléggé eldurvult, és különösen kínos, hogy ebben a főszerepet a jelen lévő klubvezetők és egyes labdarúgók játszották. Főszereplővé közülük is a német klubikon, Steffen Hofmann lépett elő. Az egykori gólerős középpályás – egy féléves müncheni kitérőt leszámítva – 2002 és 2018 között szolgálta a klubot, visszavonulása után pedig játékos-megfigyelőként és megbízott edzőként maradt a Rapid kötelékében. Jelenleg szeretett klubja sportszakmai részlegét vezeti, így a múltja és a jelenleg betöltött posztja alapján is súlya van a tetteinek a csapat életében. Ezúttal rendkívül rossz példát mutatott, hiszen a mérkőzés után a mámoros hangulatban lévő szurkolók előtt kirekesztő módon sértegette a városi riválist.
A felvételen jól kivehető, hogy Hofmann seggfejnek nevezi a városi rivális tagjait (az „Oaschlecha” szó az „Arschloch”, azaz seggfej szónak az egyik nyelvjárásban használt változata). Egészen pontosan pedig a sajnálatát fejezte ki, hogy azok után, hogy már a szünetben 3–0-ra vezetett a Rapid, nem sikerült még jobban megalázni az ellenfelet. Hofmann mellett öt játékos is jelen volt ezen a meccs utáni, stadion melletti ünneplésen. Niklas Hedl, Guido Burgstaller, Maximilian Hofmann, Thorsten Schick és Marco Grüll a másodedző, Stefan Kulovits társaságában az ellenfelet gyalázó, helyenként homofób rigmusokat skandált az emelvényről a szurkolókkal együtt. Ilyen volt például az „oaschwoame Veilchen”, azaz „buzi violák” kifejezés, illetve a „Huanbezirk”, amely a kurafi és a kerület szavak összetétele, és nagyjából azt jelenti, hogy „mindenki aljas, hitvány alak” Bécs X. kerületében, a Favoriten városrészben, amely az Austria Wien otthona. (A „Huan” a „Hure” szó nyelvjárási változata.)

A játékosok közül különösen Grüll érintettsége keltett nagy visszhangot. A gólerős osztrák szélső ugyanis nyártól már a Werder Bremen játékosa lesz. Állítólag a brémaiak is felfigyeltek erre a botrányra és telefonon raportra is hívták a játékost. Az érintettek igyekeztek menteni a menthetőt és javukra szóljon, azonnal beismerték, hogy a viselkedésük nem volt példamutató, egyúttal pedig bocsánatot is kértek. A klubvezetés is igyekezett a lehető leghatározottabb módon elhatárolódni az elhangzottaktól és az elnök, Alexander Wrabetz nyilvánvalóvá tette, hogy a kirekesztés teljes mértékben ellentétben áll a klub alapelveivel.
Ettől még persze a botrány nem ült el. Az osztrák válogatott gólrekordere, az Austria Wien egykori ikonja, Toni Polster a személyes érintettségét is kihangsúlyozta az eset kapcsán, e mellett pedig kijelentette, hogy nála a Rapid sportszakmai vezetője, Hofmann teljesen leírta magát. Még ennél is figyelemfelkeltőbb volt viszont az, hogy Ausztria sportminisztere és alkancellárja, Werner Kogler is kifejtette a véleményét az ügyben, egyúttal pedig állásfoglalásra szólította fel a Rapid főszponzorát, a bécsi energiaszolgáltatót, a Wien Energie-t.
„A Rapid-játékosok a főváros egyik legfontosabb vállalatát képviselik, erre ilyet tesznek. Most már elegem van ebből. Mi tényleg nagyon sokat teszünk a sport érdekében, egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a klubok belülről kifelé rohadnak. A homofóbiának, a rasszizmusnak és a szexizmusnak egyszerűen nincs helye és erről nem csak beszélgetni kéne, hanem ennek megfelelően is kellene élni”
– fogalmazott határozottan a politikus.
Innentől kezdve tehát az ügy a közbeszéd tárgyává vált, az osztrák közmédia (ORF) híradói is napi szinten számoltak be a fejleményekről. A Wien Energie gyorsan reagált Kogler kijelentéseire és leszögezték, hogy az érintettek magatartása egyáltalán nem áll összhangban a vállalat alapelveivel, viszont e közben üdvözölték a Rapid elnökének gyors és határozott állásfoglalását.
Következmények
Egy másik támogató azonban nem volt ilyen megértő. Az MVC Motors az ügy hatására felbontotta a klubbal 2020-ban kötött, 2025-ig érvényes szponzori megállapodását.
És ezzel még messze nem volt vége a dolognak. Az osztrák liga március 4-re, azaz hétfőre tűzte ki az ügy tárgyalását. Az osztrák futballközönség nagy érdeklődéssel várta a híreket és a döntést, amely késő este lett nyilvános. Ausztriában ez jogi szempontból kifejezetten újszerű helyzet, így csak találgatni lehetett, milyen ítélet születik. Sokan még a pontlevonást is elképzelhetőnek tartották.
Végül hárompontos levonást szabtak ki a Rapidra, amelyet két évre felfüggesztettek. Az ítélet összességében mégis súlyosnak számít, ugyanis az ügyben érintett összes játékost eltiltották. Az elsőfokú döntés értelmében Guido Burgstaller és Marco Grüll három mérkőzéses eltiltást kapott, további hármat pedig felfüggesztettek. Thorsten Schick két mérkőzéstől lesz kénytelen távol maradni, e mellé pedig ő is kapott három meccset felfüggesztve. Maximilian Hofmann és Niklas Hedl kapta a legenyhébb büntetést, ők egymeccses eltiltást kaptak – kétmeccses felfüggesztettel kiegészítve. A másodedző két hónapig nem ülhet a kispadra, a klubikon Hofmann pedig egy hónapra lett kitiltva a mérkőzésekről, további egy hónap felfüggesztett eltiltást kapott.
Időközben az osztrák szövetség fegyelmi bizottsága enyhített az eltiltásokon. Grüllnek csak két mérkőzést kell kihagynia, e mellett marad a három felfüggesztett találkozója, Hedl pedig végül csak hárommeccses felfüggesztett eltiltást kapott, és ez, ahogy később látni fogjuk, nagyon fontos volt a Rapidnak.

A Rapid másnap hivatalos sajtótájékoztatón jelezte, hogy fellebbez a büntetések ellen. Azzal érveltek, hogy a klub és az érintettek azonnal és határozottan elhatárolódtak a történtektől, bocsánatot kértek, az eltiltások mértéke pedig túlzó. E mellett Alexander Wrabetz elnök és Edeltraud Hanappi-Egger alelnök bejelentette, hogy egy tíz pontból álló akciótervet állítottak össze a klubnál a diszkrimináció elleni küzdelem elősegítéséért, amelynek a jövőben igyekeznek minél erőteljesebben érvényt szerezni.
Az enyhítés ellenére az eltiltások eléggé súlyosan érintik a Rapidot, mivel valamennyi érintett rendszeresen játszik. Grüll és a rutinos csapatkapitány, Burgstaller személyében a két idei leggólerősebb játékos esett ki kettő, illetve három mérkőzésre. Hedl személyében pedig az első számú kapust kellett volna pótolni épp a legfontosabb mérkőzésen, ám az enyhítés miatt ő végül a gólvonal elé állhat a hétvégén. Az osztrák bajnokságban ugyanis ezen a hétvégén következik a 22. forduló. Ez az alapszakasz utolsó köre, amely után kialakul a hatcsapatos felső- és a szintén hatcsapatos alsóház. A Rapidnak természetesen rendkívül fontos lenne, hogy benne legyen az első hatban és maradjon még esélye a bajnoki dobogóra.
A tabella egyébként rendkívül szoros. Matematikailag csak az első hármas, tehát az RB Salzburg, a Sturm Graz és a LASK Linz biztosította a helyét a felsőházi rájátszásban. Az utánuk jövő négy, a felsőházra még pályázó csapat között mindössze három pont van.
Simán elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy a hetedik helyen álló Austria Wien a jobb egymás elleni eredményeinek köszönhetően a jelenleg negyedik TSV Hartberg elé kerül. A Rapid Wien a győztes derbi után már a múlt hétvégén is simán biztosíthatta volna a felsőházi tagságát, de általános meglepetésre otthon csak ikszelt az abszolút sereghajtó Austria Lustenau ellen. Így viszont most a kulcsjátékosok hiányában a közvetlen rivális Austria Klagenfurt otthonában minimum az egy pont megszerzése kötelező. A klagenfurtiakat egyébként pikáns módon éppen a Rapidot 2008-ban, máig utoljára bajnoki címig vezető, Peter Pacult irányítja. Sorsdöntő hetet élnek tehát a bécsi zöldek, amelynek az első felvonása a hétfőn kihirdetett büntetésekkel már lezajlott, a sport tekintetében lényegi része viszont majd vasárnap lesz aktuális. Ha lemaradna a felsőházról, az természetesen egy újabb jelentős csapást jelentene az osztrák rekordbajnoknak.
Összegzés
Az ügy egy létező jelenkori problémára, illetve érzékeny témára hívta fel megint a figyelmet. Bár a klub vezetősége alapvetően jól kezelte a helyzetet, és azonnal elhatárolódott a történtektől, a következményeket nem kerülhette el. Sok szurkoló egyébként rendkívül túlzónak tartja az egész felhajtást és a kiszabott büntetést is, hiszen szerintük a szenvedélyesség hozzátartozik a futballhoz. Tény, amikor ez az egész történt, az érintetteket is jelentős érzelmi löket érte és a győzelmi mámor hatása alatt voltak, illetve aztán gyorsan meg is bánták a megnyilvánulásukat, ám ettől ez még nem menti fel őket a helytelen magatartás következményei alól. Mindenesetre tanulságos, hogy az amúgy fényes derbigyőzelmet mennyire elhomályosította az eset, és hirtelen mennyire megváltozott a légkör a klub háza táján.
A Rapid körül egyébként is eléggé forró szokott lenni a hangulat a fanatikus és sokszor eléggé határozott szurkolósereg miatt. Az utóbbi években is több olyan esemény történt a klub háza táján, amely jelentős indulatokat kavart. 2020 júniusában a koronavírus-járvány miatt üres stadionban egy Hartberg elleni bajnoki előtt az ultrák helyén egy szexista plakátot feszítettek ki, amelyre ez volt írva: „A Stadion mit leeren Plätzen is wie a schiache Oide wetzen”. (A stadion üres lelátókkal olyan, mintha egy öregasszonyt „kefélne” az ember.). Bár a drapériát a mérkőzés kezdete előtt leszedték, ennek ellenére ennek az ügynek is komoly visszhangja lett.

Kiemelt kép: Gepa