Édesapja nyomdokain halad a lengyel bajnokság egyik legjobb védője, Ariel Mosór

Édesapja nyomdokain halad a lengyel bajnokság egyik legjobb védője, Ariel Mosór

2024. okt. 2.

Volt kitől tanulnia az egyik legjobb fiatal lengyel védőnek, Ariel Mosórnak, hiszen az édesapja is élvonalbeli labdarúgó volt, majd edzette is a fiát annak gyerekkorában. Az ifjú tehetség ugyan még csak 21 esztendős, de már három teljes első osztályú szezon van a lábában, és ezen a nyáron azért igazolt át az ország egyik topcsapatába, hogy a jövőben még magasabb szintekre is el tudjon jutni.


A labdarúgók fiúgyermekei az esetek nagy százalékában szeretnének az apjuk örökébe lépni, és a legtöbben el is kezdenek futballozni, ám az ritkább, hogy olyan szintre jussanak el, ahol az ősük szerepelt. Piotr Mosór tizenkét évet töltött el a lengyel labdarúgás elitjében, a Legia Warszawa játékosaként volt bajnok, kétszer kupagyőztes, egyszer pedig a Szuperkupát is elhódította. Fia, Ariel a játékos-pályafutása utolsó szakaszában született, aki így kisgyermekként még láthatta őt futballozni, igaz, már csak alacsonyabb osztályokban, ráadásul egy ideig edzője is lehetett a gyermeknek.

 

A 2003-ban, Katowicében született fiú pályafutása azért indult az Unia Warszawa csapatában, mert az édesapja itt dolgozott ekkortájt. 15 éves koráig nevelkedett itt, az első korosztályos-válogatott meghívó még ide érkezett a nevére. A korosztályos nemzeti csapatokba ezután is rendszeresen beválogatták, több alkalommal megkapta a csapatkapitányi karszalagot is. A tinédzser évei közepén megfordult az RB Leipzignél és a Manchester Unitednél is próbajátékon, ám végül Varsó első számú klubjához, a Legiához került. Még nem volt 16 éves, amikor a harmadosztályú tartalékcsapatban már lehetőséget kapott, és 2020 júniusában, a koronavírus-járvány miatt nyáron befejezett szezon végén pedig már az élvonalban is bemutatkozott. Ez a két összecsapás hozzájárult ahhoz, hogy lengyel bajnoknak mondhassa magát, de mivel nem tett hozzá sokat a sikerhez, ezt nem nagyon szereti emlegetni.

 

Amikor úgy tűnt, hogy eljöhet az áttörés ideje, akkor a sérülések igencsak megnehezítették a sorsát. A 2020-2021-es szezonban egyáltalán nem kapott lehetőséget az első csapatnál, ráadásul a tartalékoknál is sok meccset kihagyott. Ez az időszak jelentős kihívásokat okozott neki, nehezen is tudta mindezt feldolgozni. A család biztatta, hogy forduljon szakemberhez, és erről bátran beszélt is egy 2022-es interjúban:

 

„Már majdnem egy éve napi szinten dolgozom pszichológussal, és ez sokat adott nekem. Visszanyertem az önbizalmamat. Ugyanakkor nem felejtem el, hogy a bátorság nem tévesztendő össze a vakmerőséggel. Alázatos maradtam, fiatal vagyok, sokat kell még tanulnom, de már nem azzal a félelemmel megyek ki a pályára, hogy mi lesz, ha rögtön elrontom. Azzal a gondolkodásmóddal megyek ki, hogy jól játsszak és nyerjek.”


Mosór az U21-es válogatottban (Forrás: Zuma Press / Alamy Stock Photo)
Mosór az U21-es válogatottban (Forrás: Zuma Press / Alamy Stock Photo)



A nehéz időszak arra késztette őt, hogy elhagyja a fővárost, mert nem érezte már a bizalmat, nem érezte azt, hogy ezek után lenne jövője az első csapatban. Így 2021-ben a Piast Gliwicéhez igazolt. A csapatváltást jelentősen megkönnyítették a családi kapcsolatok, a nagybátyja, Jacek Bednarz éveken át dolgozott a Piast vezetőségében, édesapja pedig a csapattársa volt korábban az akkori vezetőedzőnek, Waldemar Fornaliknak. Ráadásul Mosór anyai nagyanyja a városban lakott, így a kezdetekben az ifjú futballista lakhatása is megoldott volt. Noha az első két bajnokin nem kapott lehetőséget, majd négy összecsapáson is csak pár percre dobták be csereként, amint jött az esély, azonnal élt is vele. A hetedik fordulóban bekerült a kezdőbe és innentől kezdve csak azt a három összecsapást hagyta ki a szezonban, amikor covidos volt. Az ezt követő két szezonban végig alapembere volt a gliwicei együttesnek, a 2022-2023-as kiírásban ő lett az Ekstraklasa legjobb fiatal játékosa.

 

Ezen a nyáron aztán szintet lépett országon belül, a Piast 750 ezer euróért eladta a játékjogát a Raków Czestochowának. A döntésben az immár 21 éves futballista állítása szerint jelentős szerepet játszott az, hogy a Rakówot a nyártól a klub korábbi sikeredzője, korunk egyik legismertebb és legjobb lengyel szakembere, Marek Papszun vette át, illetve az is, hogy a sziléziai klub sokkal inkább ott van az európai csapatok radarján, hiszen több labdarúgó játékjogát értékesítette már magasabb szintekre.

 

Mosór felépítése ideális a sportoláshoz, könnyen izmosodik, azaz mezomorf testalkatú. 184 centiméteres, tipikusan olyan játékos, akinek már gyerekkorában is a védekezés feküdt a leginkább. A tempója középhátvéd létére elég jónak mondható, lengyel szinten a legjobbak között van, bár a robbanékonyságán még lehetne javítani. Jól koordinálja a testét, a párharcok során a támadót hátulról a mellkasával tolja előrefelé, majd a vállát és a karjait használja, hogy a támadó elé tudjon kerülni a szereléshez. A korához képest kifejezetten tapasztaltnak tűnik, ez leginkább az egy az egy elleni szituációkban látható. Nyugodt maradt, nem ugrik el az első cselre, a labdán tartja a szemét, és jól érzi, tudja, hogy mikor érdemes közbeavatkoznia. A gliwicei háromvédős hadrend kellő szabadságot biztosít számára, hogy a proaktivitását kiélje, a megelőző szerelésekben például kimagasló számokat hozott az előző szezonban. Ha az összes Ekstraklasában lejátszott mérkőzését nézzük, 75% körül mozog a védekező párharcainak a hatékonysága, ráadásul a levegőben is 65%-os a sikerességi rátája, annak ellenére, hogy nem kifejezetten magas. Ez utóbbin sokat dolgozik mind a mai napig, mert tudja, hogy nem ideálisak a méretei a topligás védőkhöz képest, ám Sergio Ramos példáját szeretné követni, akinek úgy volt klasszis szintű a fejjátéka, hogy – Mosórhoz hasonlóan – 184 centiméterre nőtt.


A védekező párharcok sikerességében ligaelső volt az előző szezonban (Forrás: Wyscout)
A védekező párharcok sikerességében ligaelső volt az előző szezonban (Forrás: Wyscout)



Annak ellenére, hogy a Piast nem az a klasszikus hátulról építkezős csapat, Mosór jól bánik a labdával és képesnek tűnt mindig is arra, hogy ebben a stílusban az egyik pillére legyen a gliwicieieknek. Már az is ezt példázza, hogy labdaszerzés után nem egyből elrúgja a labdát, hanem szereti megtartani azt, felnéz és a közelben lévő szabad embernek passzol, hogy ellentámadást lehessen indítani. De ez a helyzet a labdabirtoklási fázisok során is, nyugodtan felméri a lehetőségeit és keresi a legjobb passzopciót a támadás beindítására. Ha az ellenfél elkezdi szorongatni, nem stresszel és nem vágja fel ijedtében a labdát, hanem szükség esetén egy cselt is be mer dobni, majd a közelben lévő szabad csapattársnak passzol. Sokat mozog és kéri a labdát a társaktól, a három belső védő közül ő az, aki olykor egy sorral feljebb lép, hogy folyamatos lehessen a passzjáték az ellenfél térfelén is. A rövid passzai nagyon pontosak, és többnyire előre vagy oldalra mennek, míg a hosszú átadásai is rendben vannak, bár ilyen téren némi egyenetlenséget fel lehet fedezni nála. Vannak mérkőzések, amikor az összes támadóharmadba juttatott átadása célt ér, majd a következő találkozón alig van pontos hosszú passza.

 

Az ellenfél kapuja elé szinte csak és kizárólag a rögzített szituációk során ér fel, minden második meccsére jut egy kapura tartó kísérlet, ezek többsége fejes. Ezért csalódás lehet számára, hogy csupán két gólja van, miközben a várható számok alapján többnek kellene lennie. Azonban egy belső védőt aligha lehet ezért megdorgálni, hiszen nem ez a fő feladata.

 

„Az elmúlt időszakban egyértelműen fejlődtem számos fizikai mutatóban. Sokkal jobbak például az ugrási paramétereim. Gyakran az edzések után is kint maradok, és megpróbálok javítani néhány dolgon” – jelezte nemrégiben, hogy milyen területeken fejleszti magát elsősorban.


Az adatokon alapuló értékelés szerint Mosór az előző idényben a legjobb belső védők közé tartozott a lengyel élvonalban (Forrás: Wyscout)
Az adatokon alapuló értékelés szerint Mosór az előző idényben a legjobb belső védők közé tartozott a lengyel élvonalban (Forrás: Wyscout)



Az nem is volt kérdés, hogy a Rakównál is alapemberként számol vele Papszun mester, a következő lépcsőfok pedig a felnőtt válogatottban való bemutatkozás lehet majd számára. És ha jól teljesít ebben az idényben is, akkor minden esélye meg lehet arra, hogy immár valóban külföldre szerződjön. Volt már megkeresése, az előző évek során előbb egy norvég, majd egy olasz ajánlatra mondott nemet, mivel nem volt meggyőződve arról, hogy ezek előrelépést jelentenének számára. Czestochowában jó helyen van, hisz az edzőben és abban is, hogy ahogyan az elmúlt években más játékosok, ő is jó helyre tud majd igazolni ebből a klubból.

Kiemelt fotó: Konrad Swierad / Alamy Stock Photo

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.