Egoista ömlengés vagy jogos őszinteség Szalah kifakadása?

Mohamed Szalahnál kiborult a bili. A Leeds United elleni bajnokit követően, azután, hogy Arne Slot harmadszor is csak cserének jelölte, abból kétszer pedig mindvégig a kispadon jegeltette, tőle szokatlan mód megállt az újságírókkal teli vegyes zónában – ha akarnak, itt adhatnak gyorsinterjút a meccs után elvonuló játékosok –, és megvárva, míg a riporterek odacsődülnek mikrofonjaikkal és diktafonjaikkal, belekezdett tirádájába.

„Szerintem világosan látszik, hogy valaki azt akarta, én vigyem el a balhét”

„Nem tudom elhinni, hogy megint a kispadon jutott nekem hely. Zsinórban harmadszor. Az igazat megvallva, nagyon-nagyon csalódott vagyok. Olyan sokat tettem az évek alatt ezért a klubért, különösen az előző szezonban. Erre most a kispadon ülök, és nem tudom, miért. Mintha a klub engem tett volna meg bűnbaknak. Én legalábbis így érzem. Szerintem világosan látszik, hogy valaki azt akarta, én vigyem el a balhét, engem lehessen a gyengébb eredményekért okolni. A nyáron nagyon sok mindent megígért nekem a klub, erre háromszor egymás után kispadoztam. Nem nagyon tartják magukat az ígéretükhöz. Korábban többször elmondtam, nagyon jó a kapcsolatom a vezetőedzővel, de most hirtelen nincs semmiféle kapcsolatunk. Nem tudom, miért, de nekem ez azt üzeni, valaki nem akar engem a klubban tudni. Tegnap felhívtam az édesanyámat, és meghívtam a hétvégi, Brighton elleni bajnokira. Azt nem tudom, játszom-e, de élvezni fogom a meccset, akár játszom, akár nem. Aznap elbúcsúzom a szurkolóktól, és indulok az Afrika-kupára. Nem tudom, azután mi fog történni. Nem tudom, miért kerültem ebbe a helyzetbe. Nem tudom ezt a helyzetet elfogadni. Mintha én lennék a probléma, pedig szerintem nem én vagyok az. Nagyon sokat tettem ezért a klubért. Kijár nekem a tisztelet. Nekem már nem kell mindennap megküzdenem a helyemért, mert azt kiérdemeltem. Tudom, erre az emberek azt mondják majd, de hát nem lehetsz nagyobb…, és nem azt mondom, hogy bárkinél nagyobb lennék, de kiérdemeltem a pozíciómat. Mert a futball ilyen.”

Szalah törheti a fejét: hogyan tovább? (Fotó: Carl Recine/Getty Images)

Szalah igazsága: ő „kiérdemelte” pozícióját

Nos, sokféleképpen meg lehet közelíteni az ügyet, pró és kontra egyaránt. Amit érdemes leszögezni: Mohamed Szalah a Liverpool FC történetének egyik legnagyobb játékosa. Nyert két bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját, 250 találatával harmadik a Liverpool örök góllövőlistáján, az előző szezonban pedig valami eszement termést produkált: valamennyi sorozatot tekintve berámolt 34 gólt és kiosztott 23 gólpasszt. Egyetlen idényben. Ez majdhogynem a fénykorát élő Lionel Messi és Cristiano Ronaldo szintje, és itt jön az első felvetés: az FC Barcelona vagy a Real Madrid meccseken át a kispadra ültette volna ikonját, ha az 12 bajnokin történetesen csak négy gólt szerez? Aligha. Ezzel pedig el is érkeztünk Szalah igazságához, hogy ő „kiérdemelte” pozícióját. Mert az ő olvasatában tett annyit ezért a klubért, ami még fontosabb, van akkora klasszis, hogy ha gyengébb is a formája, kitartson mellette az edzője.

Slot szerint nem történt semmi visszafordíthatatlan

Ismerjük persze a legnagyobb profik által is hangoztatott alapigazságot, hogy a topfutballban minden egyes nap száz százalékot kell nyújtanod, állandóan meg kell küzdened a helyedért, mert mindig lesz valaki, aki arra pályázik, de Szalah a megjegyzésével nyilvánvalóan nem arra gondolt, hogy neki már a kevesebb is elég, hogy ellazsálhatja az edzéseket, mert neki garantált a helye a csapatban.

Nem erre utalt, és az Inter elleni BL-csata előtti sajtótájékoztatóján Arne Slot is megerősítette, Szalah edzésmunkája, hozzáállása kifogástalan. Szalah arról beszélt inkább, hogy azzal, amit eddig letett az asztalra Liverpoolban, és amilyen futballra képes ma is, a kezdőcsapatbeli tagság neki kijár.

Azt gondolom, ezzel nehéz is lenne vitatkozni, pláne, hogy nélküle sem sokkal jobb a helyzet. Igaz, hogy a West Ham Unitedet legyőzte a Liverpool, de a Leeds és korábban a Sunderland ellen nem nyert – igaz, utóbbi bajnokin Szalah a második félidőben már a pályán lehetett. Az Inter ellen pedig újra csak nyertek a „vörösök”, az ezúttal otthon hagyott Szalah nélkül.

Nem utazhatott el ugyanis a csapattal Milánóba, mert – és itt érkezünk el egy újabb vitapontig, hogy szabad-e egy játékosnak nyilvánosan kritizálnia a klubját, megkérdőjelezni edzője döntéseit, ellenségképet gyártani, ezzel megosztani a szurkolótábort – arra, ahogy Szalah megnyilvánult, Slot úgy érezte, reagálnia kell. „Általában nyugodt vagyok, udvarias, de ez nem azt jelenti, hogy gyenge is – közölte hétfői sajtótájékoztatóján a holland tréner. – Ha egy játékos így nyilvánul meg, arra nekem és a klubnak reagálni kell. Ez a reakció, hogy nem utazik el velünk.”

Slot nem tekinti azonban reparálhatatlannak a látszólag mélypontra jutó kapcsolatot: „Határozottan hiszek abban, hogy egy játékosnak mindig van visszaút. Nem is éreztem eddig úgy, hogy végzetesen megromlott volna a kapcsolatunk, Mónak persze joga van így érezni. Ahhoz is joga van, hogy az érzéseiről a média jelenlétében, a nagy nyilvánosság előtt beszéljen, a következményekkel azonban számolnia kell.”

Carragher nem volt kíméletes

Szalah úgy döntött, megosztja a nagyérdeművel, ami a lelkét nyomja, nyilvánvalóan számolva azzal, lesz retorzió, mert egy magára valamit is adó klubnak mégiscsak meg kell határoznia a normákat, hogy mi elfogadott és mi nem, ebből a szempontból kivételt sem tehet, különben mindig a sajtó felé fordul panaszával az épp kevésbé favorizált futballista.

Szalah kifakadása viszont sokaknál kiverte a biztosítékot – többek közt a Liverpool mezét 737-szer magára húzó Jamie Carraghernél is. „Szégyen, amit tett – fogalmazott ezúttal is kíméletlenül a magát sosem visszafogó klublegenda a Sky Sportsnak. – Ha Szalah bármikor is megáll a vegyes zónában, amit nyolc év alatt összesen négyszer tett meg, az előre kitalált, olyankor az a célja az ügynökével közösen, hogy a lehető legnagyobb kárt tegye, a saját pozícióját pedig megerősítse. Csak egy rossz eredményre várt, és azt a megfelelő pillanatnak érezte, hogy nekimenjen az edzőjének, talán azzal a szándékkal is, hogy kirúgassa. Pedig neki most épp az lenne a dolga, hogy segítse a klub menedzserét abban, hogy együtt kikecmeregjenek ebből a gyatra sorozatból, amire a Liverpool történetében az 1950-es évek óta nem volt példa. Mindig is megvolt a kiváltsága Liverpoolban. Ha most arról beszélünk, ki kit hagyott cserben, ki kit hoz nehéz helyzetbe, hát ő tett így nyolc éven át a Liverpool mindenkori jobbhátvédjével, akinek helyette is védekeznie kellett. De ezt mindenki elfogadta, mert valóban szupersztár, aki 250 gólt szerzett, és a góljaival, valamint a játékával Liverpool-szurkolóként személyesen engem is életem legcsodálatosabb futballélményeivel ajándékozott meg.”

Amíg az ego a csapat segítségére is szolgál, semmi baj nincs vele

Adódik tehát egy újabb kérdés: mennyire lehet önző egy futballista? Joga van-e a nyilvánosság elé tárni bánatát, ha igen, mi a határ, amit nem ildomos átlépni? Vagy történjen bármi, be kell fognia a száját, és a nemtetszésével legfeljebb az edzőjét keresheti fel? Nem a médiát, nem a sportigazgatót, nem az elnököt előbb, hanem a közvetlen felettesét, akivel jó esetben tisztázhatja a nézeteltéréseket.

Nyilvánvalóan az utóbbi lenne a helyes megoldás; azzal, hogy Szalah kiteregette a szennyest, azoknak kedvezett, akik eddig is túlzottan egoistának gondolták. (Persze nevezzünk meg a futballtörténelemből egy olyan gólvágót, akiből hiányzott az önzés.) És ha van is benne egy jó adag egoizmus, anélkül aligha jutott volna el erre a szintre. Mert az ego ambícióval, elszántsággal, küzdőszellemmel keveredett: Szalah akart lenni a legjobb. A legjobb egyiptomi, a legjobb afrikai játékos, a Liverpool történetének legnagyobb góllövője, a Premier League legjobb játékosa, a klub legjobban fizetett futballistája. És amíg az ego a csapat segítségére is szolgál, mert a dicsőséget magának akaró csillag góljaival a csapatot is repíti, semmi baj nincs vele. Ha elmarad a teljesítmény, és csak az ego marad, ott kezdődnek a gondok. Ha Szalah esetében erről nincs is szó, játékának bizonyos szegmenseiben tapasztalható azért visszaesés.

Mivel lehet még Liverpoolban tartani? (Fotó: Getty Images)

Szalah most nem képes jó számokkal kompenzálni a védőmunka hiányát

Egyrészt ott van esetében a sokat citált védőmunka, illetve annak a hiánya. Az elmúlt szezonban Slot nagyjából felmentette a védekezés alól Szalahot, azzal a szándékkal, hogy az energiáit a támadások befejezésébe ölhesse. A húzás pazar eredménnyel zárult. Erre a szezonra azonban az ellenfelek is felismerték, hogy a Liverpool játékának van egy ilyen gyengesége, hogy ezen a ponton támadható, ami talán nagyobb baj, hogy Szalah ebben a szezonban nem képes jó számokkal kompenzálni a védőmunka hiányát. Egyfelől a tizenhatoson belüli meccsenkénti érintésszáma 9,6-ról 7,3-ra csökkent, ebből adódóan kevesebbszer kerül kecsegtető pozícióba, ami az xG-jén is látszik: az elmúlt idénybeli 0,49 helyett csak 0,26 a meccsenkénti várható gólszáma. Az elmúlt öt szezont vizsgálva pedig most a legalacsonyabb a lövéseinek az xG-je, 0,1, vagyis olyan pozíciókból vállalkozik, amik kevésbé ígérnek gólt. Ami nem romlott esetében, az a helyzetkialakítás: a tavalyi 2,2 után idén meccsenként 2,3 lehetőséget teremt magának és társainak.

Ha van még valami, ami érzékletesen megmutatja, hogy a mostani azért nem a jól ismert Szalah, az a párharcerőssége. Az előző idényben 40,7 százalékban megnyerte a párharcait, idén csak 28 százalékban. Leginkább ez utalhat arra, mennyire van ott fejben, mennyire éles, urambocsá’ menyire akarja a sikert. De nem, az utóbbiban csak nem változott az egyiptomi, és a legnagyobbakhoz hasonlóan, illetve a megismert énjéhez hűen továbbra is elementáris erővel fűti a győzelmi vágy, ami a legnagyobbaknak mégiscsak az éltető erő.

Akad azért még itt egy utolsó, igen kényes szempont, ami akár Szalah mellett is szólhat. Mi van, ha Slot valóban azért hagyta ki Szalahot, hogy a saját irháját mentse? Egyrészt mintegy demonstrálva, hogy tessék, azért nem megy a csapatnak, mert gyengélkedik a legjobbja, a gólfelelős, és ha egy ilyen kaliberű futballista kínlódik, attól a világ valamennyi csapata vergődne, de értem, ha valakinek ez a megközelítés sántít. Másrészt viszont a figyelemelterelés szándékával is kihagyhatta klasszisát, hogy akkor majd a fókusz úgyis a Szalah-ügyre terelődik, és nem feltétlenül az ő munkájára, a csapat rossz eredményeire, a sokszor tanácstalan futballjára. Így pedig minimum időt nyer. Ez persze elég rosszindulatú feltételezés, és nem is gondolnám, hogy erről volna szó. Inkább az történt, hogy a számos kritikus hangnak, amelyik a formán kívüli Szalah pihentetését javasolta, engedett a holland mester.

Csak hát azt immár ő is nagyon jól tudja, és alighanem egy életre megtanulta, ha az érzékeny szupersztár lelkébe taposol – még ha nem is szándékosan –, az nem marad visszhang nélkül. Abból bizonyosan lázadás lesz.

Az meg mindig kétesélyes, ki jön ki abból jobban…

Borítókép forrása: Teamtalk