Villant Díaz és Szalah, Slot így a másodikat is behúzta – gondolatok a Liverpool–Brentford bajnoki margójára

A Brentford kapcsán az embernek sokáig két dolog juthatott az eszébe. Egyrészt, hogy példaértékűen működő és gazdálkodó, nagyon okosan felépített klub, amelyik meggyőződéssel hisz a kiválasztás fontosságában, azt pedig adatalapú alapossággal teszi. Profánabbul: olcsón vesz többnyire fiatal, vagy esélyt addig magasabb szinten nem kapó játékosokat, akikben a hite (és a számok) szerint sokkal több rejlik annál, mint amit mások gondolnak róluk. (Így került Brentfordba és igazolta a klubvezetők sejtését Ethan Pinnock, Rico Henry, Vitaly Janelt, Bryan Mbeumo, Ivan Toney, csak hogy a jelenlegi együttes néhány bagóért vett tagját emeljük ki.)

A másik Brentforddal kapcsolatos percepció pedig az lehetett eddig, hogy nincs még egy csapat, amely ennyire kevés erénnyel ennyire eredményes tud lenni. Elvégre a 2022-2023-as idényben, amikor a harmadik legjobb londoni klubként a kilencedik helyen zárt, azt láttuk, leginkább a rögzített játékhelyzetekből – szögletek, oldalszabadrúgások, nagy bedobások –, valamint a hosszú labdákból él, amiket Ivan Toney készített le előszeretettel a társaknak, leginkább „ikerpárjának”, Mbeumónak, ezen helyzetekből pedig rendre lehetőséget teremtett a csapat. És mert a Brentford akkor az egész mezőnyben a legtöbb légi párbajt nyerte, a második legtöbb gólt szerezte rögzített játékhelyzetből, valamint a negyedik legtöbb kontragólt rúgta amellett, hogy szervezetten védekezett (akár négy-, akár ötvédős szisztémában), a tabella első felében végzett.

Csak hát mint az életben majd’ minden, a futball is folyamatosan változik, fejlődik, megújul és átalakul, amivel muszáj lépést tartani – az előre nem kalkulált változásokhoz pedig alkalmazkodni. Ezért aztán a Brentford is elkezdett az alsóházi PL-klubok szintjén költeni – tavaly 45 millió fontot Kevin Schadéra és Nathan Collinsra, idén majd’ 85 milliót a csatár Igor Thiagóra, valamint a két liverpooli fiatalra, Sepp van den Bergre és Fábio Carvalhóra. Amiatt is adhatott ki idén többet, mert úgy kalkulált, a távozó Toney-ért érkezik majd egy csinosabb összeg (amelyből viszont a pótlását is meg kellett oldani), másrészt mert az előző szezon ráébreszthette, a PL-ben bizony nem lehet biztosra menni, és stabil középcsapatból is lehetsz kiesőjelölt, ha nem figyelsz.

Az elmúlt szezonban a Brentford azzá vált: a november közepe és március vége között lejátszott 19 bajnokin három győzelem és két döntetlen mellett 14-szer vereséget szenvedett, a vészharangok, naná, hogy megszólaltak; nagyobb baj mégsem kerekedett belőle. 

Az elsősorban a védelmet sújtó számos sérülésen, az eltiltott Toney hiányán is múlt persze a visszaesés, de az is érzékelhető volt, a korábban említett erényeit egyáltalán nem tudja már olyan hatékonyan használni. Kiismerték volna? Vagy egyszerűen csak nincsenek olyan képességű futballistái, mint az egyre erősödő vetélytársaknak?

A most kezdődött szezon erre hivatott válaszolni, és egyelőre nem lehetünk sokkal okosabbak. A nyitó fordulóban a Crystal Palace-t egy hatalmas játékvezetői hibából elvett góllal verte meg, úgy, hogy a dél-londoniak a meccs bizonyos periódusaiban lefocizták a Brentfordot. Mégis nyert Thomas Frank csapata, négy védővel, három középpályással és három csatárral (Mbeumo, Wissa, Schade) felállva, és a második játéknap liverpooli első félidejét sem érhette kifogás. A Brentford maradt a négyvédős rendszernél, sőt, a balhátvédben játszó Kristoffer Ajer sokszor igen bátran tört előre. 4–4–2-es hadrendben igyekezett meggátolni a Liverpoolt a helyzetek kialakításában, de ha feljebb tolta a vonalait, egy az egyben, ember ember ellen védekezett a vörösökkel szemben. És az első félidőben bizony az egy szem, de annál gyorsabb, pontosabb, félelmetesebb liverpooli kontrát leszámítva (brentfordi szögletből vitte végig az ellenakcióját a Liverpool…) olyan nagyon nem került bajba. A Liverpool akkor egy nagy helyzetet alakított ki – be is rúgta –, kétszer találta csak el a kaput, 0,7-es xG-t hozott össze.

Itt érdemes áttérni Arne Slot csapatára, amelyik az első félidőt az ipswichi vendégjátékhoz hasonlóan lassabban kezdte, és megfordulhatott az ember fejében, hogyan viszonyul ehhez az Anfield közönsége, amelyik a Klopp-érában ennél agresszívabb, intenzívebb, direktebb kezdéshez szokott. Az első negyedórán belüli gól persze megnyugtathatta a nagyérdeműt – a csapat, meglehet, túlságosan is az volt. De úgy fest, ehhez kell hozzászokni a hollanddal a kispadon, a megfontoltabb, türelmesebb, de végtelenül pontos labdajáratáshoz. 92 százalékos pontossággal passzolt a Liverpool, ennél jobbat nem sikerült még produkálnia a Premier League-ben azóta, hogy az adatokat mérik (a 2003-2004-es idénytől). Ez azért jól szimbolizálja a Slot-féle „minden passz számít” felfogást, bár hozzá kell tenni, amint terület nyílt, villámgyorsan igyekezett megérkezni csapata a kapu elé, a második félidőre pedig megint megjött a játékát felpörgető Liverpool; ami nagy dolog, úgy sikerült sebességet váltania, hogy megőrizte a pontosságát.

Szoboszlai Dominik is kivette ebből a részét, a második liverpooli gól előtt az erőszakossága kellett ahhoz, hogy megtartsa a csapat a labdát, azután pedig szépen lejátssza az akciót. 

Ahhoz képest, hogy előrébb futballozhat, mint Kloppnál, megint rengeteget dolgozott labda nélkül, a jobb oldali félterületben gyakorta futott be a védelem mögé – aztán vagy kapta a labdát, vagy nem… –, teremtett két helyzetet, volt egy lövése, de megint az összeszedettségével, játékintelligenciájával válthatta inkább ki a közönség elismerését. Lehet azért ő ennél jobb, kapura veszélyesebb, adhat még több ziccerpasszt – amivel Ipswichben jelentkezett –, és alighanem fog is, amint tökéletesen érti a csapat, mit kell Slottal játszania.

A show persze nem a mi fiunké, hanem az Anfielden bajnokin is bemutatkozó Sloté volt, no meg a gólja előtt az egész pályán végigszáguldó Luis Díazé. A kolumbiai immár a harmadik egymást követő idényben szerzi meg a Liverpool első hazai bajnoki gólját, de amúgy is otthon él: 17 PL-góljából 13-at az Anfielden termelt. Aztán a második félidőben adott még egy gólpasszt Szalahnak, szóval úgy sétálhatott le bő 70 perc elteltével a gyepről, mint aki jól végezte dolgát.

Ugyanez a Liverpoolról is elmondható: 19 próbálkozással jelentkezett végül, nyolcszor eltalálva a kaput, 2,65-ös xG-t produkált (ellenlábasát 0,36-on tartotta), 43 labdaérintése volt az ellenfél tizenhatosán belül, miközben a Brentfordnak csak 11.

Az is igaz, hogy két nem túl acélos vetélytárson van túl, a hétvégén viszont egy félelmetesebb rivális feni rá a fogát. A Manchester United elleni idegenbeli rangadó lesz a csapat és Slot első igazi tesztje, de a holland egyelőre elégedett.

„Sok játékos két héttel a rajt előtt, három hét pihenőt követően csatlakozott csak hozzánk, de jó állapotban jöttek vissza. Emiatt dicséret illeti őket. A játékon olyan nagyon sokat nem változtattunk az előző érabelihez képest, ezért sem lehetett olyan nehéz újra élesben megmutatni magukat. Tetszett, amit láttam, és ha nekem tetszik, alighanem a szurkolóknak is fog. A srácok egyre többet kezdtek el labda nélkül dolgozni, ettől aztán egyre jobbak lettünk, és több helyzetet is kialakítottunk. Legalább ilyen fontos, hogy nem engedtük helyzetbe kerülni az ellenfelet, talán csak egy volt nekik, az is rögzített szituációból, amit a Brentford ellen nehéz elkerülni. Nyertünk az Ipswich és a Brentford ellen, két jó csapatot győztünk le, de egyiket sem várom a top hatba, szóval bőven kell majd még bizonyítanunk.”

Ami azt illeti, a Brentfordnak is ez lesz a feladata, pláne, hogy a következő három idegenbeli ellenfele a Manchester City, a Tottenham és a Manchester United lesz. Az Anfielden látottakkal azonban nem lehetett Thomas Frank teljesen elégedetlen, nem is volt az:

„Két különböző félidőt láthattunk. Az elsőben jól játszottunk, a presszingünk, a labdabirtoklásunk, a védekezésünk is rendben volt, kiegyenlített meccset vívtunk. A másodikban nem tudtuk tartani a lépést a Liverpoollal, lehet, hogy azért, mert más szinten kezdett el futballozni. De hát elképesztő minőség van abban a csapatban.”

És úgy fest, gyarapszik egy újabbal, még ha nem is ebben az idényben: angol lapok szerint a héten orvosi vizsgálaton vesz részt Liverpoolban a Valencia georgiai válogatott kapusa, Giorgi Mamardasvili, ám a 30 millió euróért érkező klasszis ezt az idényt még Spanyolországban tölti. Aztán megvívhat az egyes posztért Alissonnal, akit Slot a liga legjobb kapusának nevezett (feltéve, hogy a brazil nem kacsintgat Szaúd-Aránia felé).

Egy biztos: sokaknak fel lesz adva a lecke a közeljövőben Liverpoolban.

Kiemelt fotó: AFP via Getty Images