„Egy illúziót adnak el a szülőnek, a gyereknek egyéni képzésbe csomagolva” – interjú Helm Andrással

– Nem nagy túlzás, hogy gombamód nőnek ki a földből az egyéni képzéssel foglalkozó cégek, szervezetek. Minek köszönhető ez?

– Manapság az interneten, a Facebookon, az Instagramon, a Youtube-on bármi elérhető. Látható, hogy a világsztárok, a fiatal feltörekvő játékosok mennyit foglalkoznak magukkal, haladnak előre. De azt is látom, hogy edzéseken csapatszinten foglalkozunk a játékosokkal, inkább a csapattaktikai elemek jelennek meg. Hiába jelöljük célként a kisebb korosztályoknál a technikai területek fejlesztését, mégis elsősorban a csapattal, nem az egyénnel foglalkozunk. Ez lehet az oka annak, hogy egyre több az egyéni képzéssel foglalkozó cég. Ez teremti meg a keresletet. Igaz, rengeteg egyéni képzéssel foglalkozó műhely nőtte ki magát, mondhatni, divatja lett ezeknek, de sok esetben azt érzem, egy illúziót adnak el a szülőnek, a gyereknek egyéni képzésbe csomagolva. Mert ahogy a gyerekek, úgy a szülők, az edzők is hozzájutnak az interneten keresztül bármihez. Egy gyakorlatot bárki le tud másolni, viszont a mögötte lévő tudást, amivel valóban segíteni lehet a játékosnak, már kevesebben értik.

– A grundok automatikusan fejlesztették az egyént, ezek a terepek azonban eltűntek. Átvették a szerepüket az egyéni képzések?

– Megváltozott az a társadalom, amelyben élünk, üresek a grundok. A gyerekek kezében ott vannak a különböző elektronikai eszközök, leterheltek az iskola által, a szülők elvárása is más. Nincs lehetőségük arra, hogy 3-4 órát futballozzanak a grundon. Irányítottabb, szabályozottabb képzésre van szükségük, hogy a megfelelő mértékben fejlődjenek.

– Majd 20 éve foglalkozol egyéni képzéssel. Mire figyelsz, amikorelőször találkozol valakivel? Milyen sarokpontokat jelöltök ki?

– Az első és legfontosabb, hogy tisztázzuk, mi a cél. A cél az, hogy a gyerek jobb legyen vagy az, hogy holnapután a Manchester City-ben játsszon, miközben még soha nem focizott? Reális célokat kell meghatározni. Ehhez még személyes jelenlétre sincs feltétlenül szükség. Mindig egyeztetek a szülőkkel. Ha valaki azt szeretné, hogy a gyermeke jobb, önbizalommal teli legyen, akkor nagyon sokat tudok segíteni. Ha viszont irreális célokat fogalmaznak meg, akkor más kollégát ajánlok. Nem foglalkozom mindenkivel. Fontos a gyerek korosztálya is. A legkisebbeknél még nagyon-nagyon sokat tudok adni, de a nagyobbaknál már nehezebb, főleg, ha irreálisak a célok. Tehát a célok meghatározásával elindítjuk a folyamatot. Az első edzéstől kezdve szakmai szemmel figyelek: rendben van-e a súlypont, az egyensúly, az ízületi mozgékonyság. Ha ez rendben van, továbbléphetünk: mi az, ami fejleszthető és mi az, ami nem.

Amire véleményem szerint nagyon oda kellene figyelni, az a testtartás javítása a labdával végzett gyakorlatok során. Fontos rámutatni a gyereknek arra, hogy a különböző mozgásoknál, mozdulatoknál hol van a súlypontja, hol van a csípője vonala, hogyan tartsa a bokáját, mely esetben kell feszesebben vagy épp lazábban tartania a lábát. Mert nagyon nem mindegy. Ezek az „apróságok” nagyon fontosak, ezek alapvetések, és ezek azok, amelyekre abszolút nincs idő egy-egy általános csapatedzésen.

– Beszéltünk röviden a szülőkről. Mennyire jellemző az irreális elképelés, célkitűzés?

– Nem gyakori a probléma, de jelen van. Az edzők felelőssége a szülők tájékoztatása. Szükséges megértetni azt, hogy nagyon kevés gyerekből lesz NB I-es vagy nemzetközi szintű labdarúgó. És annak ellenére, hogy valaki rettentően sok áldozatot hoz, nem biztos, hogy működni fog. Ez nem olyan, mint egy egyetem, hogy tanulunk, elvégezzük és megkapjuk a papírt. A labdarúgásban előfordul, hogy mindent megteszünk, mégsem sikerül. Mindenkit lehet fejleszteni, de nagyon nem mindegy, hogy a gyerek milyen alapképességekkel indul. Van olyan gyerek, akivel nagyon fiatalon, hét-nyolc éves korában elkezdtem foglalkozni, most ott tart, hogy akadémiai csapatok szeretnék átigazolni. Ez a gyerek szorgalmának és a szülők hozzáállásnak is az eredménye. Tényleg mindent megtettek a gyerekért, akinek rendben vannak az alapjai: tud ívelni, tud normálisan passzolni, sebességben tájékozódik, ezáltal hamarabb hoz döntést. Ez nem csak az én érdemem, elsősorban a szülőé és a gyereké.

– Maradjunk a nagyobb távlatoknál. Látsz előrelépést az egyéni képzést illetően?

– Történt előrelépés. Már a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor is beszélt arról, hogy ez szükséges része a képzésnek. Eljutottunk oda, hogy az akadémiákon és a tehetségközpontokban van egyéni képzés. Viszont az a meglátásom, hogy a gyerekeknek a legfontosabb területen nem nagyon tudunk segíteni, így csak minimális az előrelépés. Az oka ennek az, hogy nincs képzési háttér. Közel tíz éve mondom a szövetségben lévőknek, hogy meg kellene csinálni az egyéni képzés metodikáját, rendszerét. Alapos, részletekbe menő tantervre van szükség. Ez egy külön szakterület, amelynek le kell rakni az alapköveit. Sokan azt gondolják, az egyéni képzés egyenlő a technikai képzéssel, de többről van szó – ide tartoznak a labda nélküli mozgások, a kognitív képességek fejlesztése, a védekezési technikák oktatása és sok egyéb más is.

Fotó: Helm András

A védekezési technikák oktatása különösen fontos lenne, mert ahhoz, hogy minőségi támadóink legyenek, minőségi védőkre van szükség. De az egyéni védekezés technikájával, taktikájával nem igazán foglalkozunk, sőt. Ezek pedig hátráltatják a támadó játékosok fejlesztését is. Mert ha kisebb az ellenállás, és abban sikeres, akkor nem fog tudni a támadó játékos szintet lépni, mert hozzászokik az alacsony ellenálláshoz. Ahogy említettem, amikor egyéni képzésről beszélek, akkor nemcsak a technikai területre gondolok, ide tartozik még a kognitív képességek vagy épp a döntéshozatal fejlesztése. Összességében azt látom, túl hamar kezdjük oktatni a csapatjátékot, miközben az abban részt vevő egyének alapjai nincsenek rendben.

– Vannak hibák, problémák, amikkel gyakran találkozol?

– Típushiba például az érintés felületének a kialakítása, például a talppal elhúzott labdánál az U7-U8-as korosztályban. Alapvető hiba, hogy a talpuk középével húzzák a labdát, nem a lábujjak alatti résszel, ahol a bokamobilizáció erősebb. Szintén gond a talppal elhúzott labdánál, hogy a sarok lejjebb van, ami elcsúszást eredményez.

A lényeg az, hogy már a legegyszerűbbnek tűnő feladatnál is meg kell mutatni a játékosnak, hogyan kell azt pontosan elvégeznie. A helyes beállítás eredménye, hogy a játékos később az adott technikai elemet helyesen, magas szinten, sebességben tudja végrehajtani.

De beszélhetünk akár a tájékozódásról, az úgynevezett szkennelésről is. Tanítani kell azt a futballistáknak, hogy amikor jön feléjük a labda, körbe kell nézniük. Hogy képesek legyenek arra, hogy le tudják venni a tekintetüket a labdáról, majd amikor visszanéznek, már a meglévő információk tudatában a megfelelők döntést hozzák. Ez nálam technikai elem, amit oktatni kell. Az, hogy hova nézzen, az viszont már taktikai elem, ami pedig klubjának a sajátosságához, filozófiájához tartozik.

– Mitől lesz jó egy egyéni képzés?

– Erről vannak viták. De fontos, hogy az egyéni képzéssel ne avatkozunk be a klub filozófiájába, ha magánjellegű a folyamat. A játékos érje el a minimum kétezer érintést egy óra alatt. Emellett nagyon magas szintű kell, hogy legyen a hibajavítás. Az olyan mondatok, hogy „ügyes volt”, „jó volt”, „nagyon jó lövés” nem állják meg a helyüket az egyéni edzésen. Az állja meg a helyét, amikor elmondjuk, hogy pontosan miben kell változtatni: „emeld feljebb a térded”, „feszítsd le a lábfejedet”, „vidd lejjebb a súlypontodat”, „későn emelted a fejed”. Megállítod a gyereket, lejjebb tolod a csípőjét, megmutatod, hogyan húzza ki magát. Ettől lesz több valaki, nem attól, hogy „jó volt”. Az edző azokat az alapokat adja át folyamatosan, amivel a játékos később maga is alkotni tud.

– És bár triviális, de nem érdemes elvárni valakitől olyat, ami távol áll a személyiségétől.

– Igen, olyat ne várjunk el egy játékostól, ami nem önmaga. Hiába szeretném azt, hogy a játékos ütközzön, „felszántsa a pályát”, miközben az idegen a személyiségétől. A most Kecskeméten játszó Szuhodovszki Somával az MTK-nál dolgoztam együtt. Nagyon érdekes gyerek volt. Magas szintű technikai tudása volt, nagyon jól fejleszthető volt, de tőle nem lehetett azt megkövetelni, hogy törjön-zúzzon, mert az nem része a személyiségének. Viszont remekül bánik a labdával, kiemelkedő a rugótechnikája, fantasztikus a bal lába, és elképesztően jól látja a játékot. Én azt kértem tőle, amiben jó. Ebből következik, hogy arra kell ráfeküdni, amiben valaki kiemelkedő, hogy abban legyen a lehető legjobb. Ha a felnőtt futballról és egyéni képzésről beszélünk, akkor a befektetett plusz munkának látszódnia kell. Arra kell építeni, azt kell edzeni, ami egy játékos feladatköre, amit az edzője kér tőle, mert a felnőtt foci az eredményességről szól. Az előző két szezonban a ZTE-nél futballozó Eduvie Ikobának voltak hiányosságai, de az a szorgalom, amivel minden héten dolgozott, kifejezetten imponáló volt. Minden héten kétszer kint maradtunk edzeni, és a posztjához tartozó feladatokkal (a labda és az ő pozíciója megtartása, kapu elé érkezések) foglalkoztunk. A munkája eredményességgel párosult.

– Mi az, amiben tudsz segíteni, és mi az, amiben nem?

– Amikor valaki olyan időszakban kerül hozzám, amikor bizonyos fejlődési folyamatok már lezárultak, az nehéz, vagy legalábbis kényes helyzet. Megtanítani bármit meg lehet, a kérdés az, hogy a gyerek a tanultakat oxigénhiányos állapotban, savas állapotban is végre tudja-e hajtani. Amiben egyértelműen nem tudok segíteni, az a hozzáállás, vagy ha valakinek mozgásszervi problémája (repülő lapocka, gerincferdülés, befelé forduló térd, bokasüllyedés, csípő elmozdulás) van. Nemrég készült egy felmérés: 331 gyereket mértek fel, akiknél összességében majd 1000 fajta mozgásszervi probléma vetődött fel. Kettő gyereknek nem volt semmi problémája. Ha arról beszélünk, hogy tehetséggondozás, egy játékos felépítése, az nem az egyéni képzésnél kezdődik. Az egyéni képzés hatásfoka akkor magas, ha a játékos nagyjából rendben van. Ha egyéb gondjai is vannak, akkor is fog fejlődni, de nem az elvárható ütemben. Onnan kellene kezdeni, hogy megnézzük, megfelelően működik-e a gyerek belső környezete: van-e vashiánya, van-e vitaminhiánya, megfelelő-e a hemoglobinszintje.

– Egy edző több nyelven beszél. Minden ember máshogy működik, mindenkihez máshogy kell szólnod. Hogy működik ez a gyakorlatban?

– Minden gyermekhez meg kell találni a kulcsot. Az egyéni képzés itt kezdődik, van egy személyes kapcsolat a játékos és közted. Nem kezelhetünk minden játékost ugyanúgy. A játékosokhoz a megfelelő módon kell szólni. Valakit többet kell dicsérni, valakit kevesebbet. Van, akit ösztönözni, van, akit simogatni kell. De a gyereknek mindig éreznie kell, hogy az edző szereti. Azokat a gyerekeket, akikkel az egyéni képzésemen foglalkozom, mind kedvelem. Mindig megkérdezem tőlük, hogyan sikerült a hétvégi mérkőzés, tudott-e valamin változatni. Fontos, hogy a gyerek érezze, figyelek rá. Az egyéni képzésen rettentő hibát kijavítok, de mindig azt mondom, a kritika a barátod. Ha valami épp nem megy, akkor elmondom, hogyan lehet fejlődni, és ha ezt és ezt csináljuk, akkor menni fog. Támogatni, szeretni kell a gyereket.

Fotó: Helm András

– Amennyire technikai, taktikai szempontból fontos egy gyerek fejlesztése, legalább olyan fontos őket fejleszteni a hibához való hozzáállásukban.

– A dicséret olyan, mint a vitamin. Adni kell. Viszont ha a vitamint túladagolod, betegséget okoz. Az egyensúlyra kell törekedni. A túl sok dicsérettel nem leszünk előrébb. Viszont visszacsatolok a szülői mintákhoz: úgy neveltek, hogy ha valamit csinálok, akkor azt csináljam a legjobban. Törekedjek a maximumra. Ez lett belém programozva. És ez a mondat szerintem máshol is sokszor elhangzik. A labdarúgás arról szól, hogy eljussunk a legmagasabb szintre, az a vágyunk. Miközben a foci arról is szól, hogy élvezzük a játékot. Amikor egy 17-18 éves játékosban realizálódik, hogy nem jut el olyan magas szintre, ahová szeretett volna, felteszi magának a kérdést: van-e értelme az egészet csinálnia. Lehet, hogy azt mondja, nincs. Ezért is haldoklik a megyei foci vagy akár az NB III. Egyre nehezebb fiatal játékosokat találni, mert az, hogy a játék örömet okoz, hogy ez egy hétvégi program a baráti társasággal, már kevésbé jelenik meg.

Már a szülőkkel is érdemes tisztázni, mindenki mindent megtesz, de a foci arról szól, hogy élvezem a játékot. A kudarc csak kudarc, nem több. Azt gondolom, hogy a szülők sokkal jobban félnek a győzelemtől, mert ahol győztesek vannak, ott vesztesek is lesznek és a gyereket óvni akarják a kudarctól, így kissé bagatellizáltuk a győzelmet. Hozzáteszem, a gyerekek hamar túlteszik magukat egy-egy vereségen, ha az a helyén van kezelve. A felnőttek csinálnak belőle „ügyet”. Féltjük a gyerekeinket attól, hogy megméressük őket. Ezáltal a kudarckezelést nem tanítjuk meg a gyerekeknek.

– És legalább annyira szükséges a kudarc, mint a győzelem kezelését megtanulni.

– Persze, mert utána meg a gyerek kilép a felnőtt életbe, a legtehetségesebb játékosok külföldre mennek, és azzal szembesülnek, hogy vannak olyanok, mint ők. És ott bizony meg kell küzdeni mindenért. Mindig, minden pillanatban teljesíteni kell, és nem lesznek vele szemben elnézők. Itthon olykor elnézők vagyunk a legjobb játékosokkal. Rettegünk attól, hogy a jó játékost elveszítjük, így béklyóba kötjük a tehetség fejlődését. Persze ennek az éremnek is két oldala van. Kevés az igaz kiugró, valóban komplex módon tehetséges gyerek, illetve sokszor a család megsértődik, és másik klubhoz megy, ahol tárt karokkal várják. Ebből a szempontból nem egyszerű fegyelmezni.

– Készül egy interjú az oldalunkon a Portugáliában dolgozó Pap Marcelóval, aki a Magyarországon töltött edzői időszakát követően egyebekközött elmondta, hogy ugyan a magyar futballisták technikai képzettségében nem látott kivetnivalót, ám amikor magas intenzitás mellett kellett megmutatni a technikai tudást, előjöttek a problémák. Mit gondolsz erről?

– Részben egyetértek, de meg kell vizsgálni, hogy valaki pontosan miért hibázik, mi a probléma. Azért hibázik, mert nem tudja jól kivitelezni a mozdulatot? Azért hibázik, mert nem érti a játékot? Azért hibázik, és nem tud jó döntést hozni, mert játékértelmezési problémája van? Vagy kondicionális jellegű a probléma? Lehet, hogy mire döntéshelyzetbe kerül, olyan szintű az oxigénhiánya, hogy nem tud megfelelően mozogni, illetve dönteni. Azzal vitatkoznék, hogy technikailag megálljuk a helyünket. Úgy fogalmaznék, hogy technikailag képzettek vagyunk, de nem olyan sebességben vagyunk képzettek, mint amilyenben a nemzetközi színtérhez képest lennünk kellene. Ügyes a magyar focista, de a végrehajtási sebessége nem megfelelő. És ezáltal a döntéshozatala is lassul. Persze emellett a játékról alkotott kép is fejlesztésre szorul. Meggyőződésem, hogy egy magyar (főleg egy kiemelt utánpótlás-akadémián lévő) gyerek 11-12 évesen többet tud a játékról a külföldi társánál. Viszont a kivitelezési sebessége alacsonyabb. Ügyesek vagyunk, ismerjük, tudjuk, amit kell, nagyjából jól is csináljuk, de nem abban a sebességben, amiben kellene. A fejlődésre tökéletes megoldás az egyéni képzés. Megtanulni azt, hogyan és mikor kell tájékozódni a pályán, majd dönteni, mindezt nagy sebességben kivitelezni.

– Korábban vendége voltál a 24.hu Ziccer nevű podcastjának, ahol az U21-es, hazai rendezésű Európa bajnokság kapcsán szó esett arról, hogy nagyon kevés a legalább 1 millió euró értékű magyar futballista. Ez az összeg a nemzetközi viszonylatban nagyon alacsonynak számít. Tudja egyáltalán egy magyar gyerek és a szülei, hogy mit kell tenni azért, hogy valaki legalább 1 milliót eurót érő futballista legyen?

– Egyre többször – jó szándékkal – vetődik fel az a kérdés, hogy mit kell tennie valakinek ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik vagy Kerkez Milos szintjére jusson. Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor: tudatos munka, életforma. Ha valaki a csúcsra akar jutni, akkor a vérképpel indulunk, mert meg kell nézni, milyen hiányai vannak, és azokat pótolni kell. Napi szintű monitorozás és elemzés mellett be kell állítani a táplálkozást, a pihenési időt. Utána jöhet a futómennyiség elemzése: mennyit, hogyan, milyen minőségben fut és hova. Aztán meg kell határozni az edzések melletti plusz munka mennyiségét és irányát, ez lehet technikai vagy éppen fizikai jellegű. A cél érdekében mindent meg kell tenni, miközben munka, munka és még több munka következik.

Gyerekektől, szülőktől egyaránt meg szoktam kérdezni, mit csinálnának másként, ha a Real Madridban, a Barcelonában vagy éppen a Manchester Cityben futballoznának. Nagy vonalakban azt válaszolják (mind a szülők, mind a gyerekek) hogy több alvásra, több munkára lenne szükség és sokkal jobban kellene figyelni a táplálkozásra. Ezután szoktam megkérdezni: nem lehet, hogy éppen ez választ el attól, hogy azon a szinten legyetek?

– „Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, mint az, hogy ki az Opera igazgatója. Mert a rossz igazgató azonnal megbukik (néha még a jó is…), de a rossz tanár harminc éven át harminc évjáratból öli ki a zene szeretetét.” Számodra fontos ez a Kodály Zoltántól származó idézet. Miért?

– A labdarúgás szeretetét már a legalacsonyabb szinten ki lehet ölni a gyerekből, és az edző, aki ezt teszi, évekig tudja „végezni” ezt az aknamunkát, ha nincs a figyelem központjában. A legkisebb településen is fontos az, hogy megszerettessük a gyerekekkel a focit. Névtelen hősök azok, akik nap mint nap tesznek – akár a saját pénzüket áldozva – azért, hogy a gyerekeknek örömet okozzanak. Nem tudhatjuk, hol születik az új Albert Flórián. Sok tehetséges magyar gyerek veszik el amiatt, mert nem megfelelő körülmények között nevelkedik. Ezt tapasztalatból is mondom. Legfelül rendben van már minden. Viszont nagyon fontos lenne, hogy az átlagszínvonalat növeljük, mert akkor a tehetségeket rákényszerítjük arra, hogy még jobbak legyenek. Nem az akadémiákra kell csak a hangsúlyt helyezni, hogy a legjobbat kiválasztjuk és fejlesztjük. Az alattuk lévő szinten futballozó gyerekeket is jól kell megtanítanunk focizni, hogy a legtehetségesebb gyerekek nagyobb ellenállással találkozzanak, hogy ne rekedjenek meg. Ha az átlag színvonala emelkedik, akkor az a legjobbakra is hatással lesz. Nemcsak az elittel kell foglalkozni, hanem akár már a testnevelés tantárgy keretein belül érdemes lenne felépíteni azt, hogy a sport egy életforma

Kiemelt fotó: Helm András