Egy úr az űrből: Landin védéseivel úgy megverték Kielben a Kielt, ahogy még senki

Saját testvére, a szélső Magnus Landin is alig tudott gólt lőni Niklas Landinnak, aki a BL-rangadó első félidejében összesen hat gólt kapott a csoport éllovasától, korábbi klubtársaitól, akikről a nyáron így nyilatkozott: „Ez az álomklubom és a kedvenc csapatom Európában.” A családja miatt tért haza Dániába, az Aalborghoz, és rájött, még jobban véd, ha többet vannak együtt.

null

Ha Mikler Roland Peliszter elleni 60 százalékos teljesítményét agyon dicsértük, akkor Niklas Landin Kiel elleni produkciója, első félidei 65 százaléka valamilyen földönkívüli lényre emlékeztet. A kapujára érkező 17 lövésből 11-et megfogott, köztük három hetest, mindennek köszönhetően a szünetig hat, azaz hat gólra volt képes a saját csarnokában a Bajnokok Ligája egyik örökös favoritja, a Szeged csoportjának éllovasa. De még innen is lett volna visszaút, hiszen a túloldalon az Aalborg is ritkán talált be egy másik szenzációs kapusteljesítménynek köszönhetőn – de erről majd később.




Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!





Fordulás után mindkét támadószekció megemberelte magát, ám a vendégeké jobban, 6–11-es első félidőt követően végül 18–27-nél állt meg az eredményjelző, ami az északnémet együttes BL-történetének legsúlyosabb hazai zakója.





Mindenek előtt részben éppen Niklas Landinnak volt köszönhető az elmúlt nyolc évben, hogy a Kielt véletlenül sem lehetett így megverni a közönsége előtt. 2015-ben a Löwentől szerződött ide, és Bajnokok Ligáját is nyert a gárdával, amelyet az elmúlt négy évben három bajnoki címhez is hozzásegített. Utolsó öt évében egy csapatban játszott az öccsével, Magnus Landinnal, akinek most hat lövésből két gólt engedélyezett. Egy átlövőnél ez még elmenne, egy szélsőnél már nem annyira, hozzátéve, hogy ő is háromszoros világbajnok, a bátyjával együtt.


A kétméteres Niklas Landin úttörő védései stílusáról, megoldásairól a legutóbbi BL-negyeddöntőnél már szót ejtettünk; a Kiel mezében akkor játszott utoljára a nemzetközi kupasorozatban, majd a nyáron hazaköltözött. Összesen tizenegy év után hagyta el a Bundesligát, a nyilatkozataiban pedig felfedte emberi arcát az egyébként visszafogottan viselkedő kapuvédő.



„Ez az álomklubom és a kedvenc csapatom Európában, és a legjobb lehetőséget akartam biztosítani nekik, hogy megtalálják az utódomat, ezért időben bejelentettem” – mondta volt klubcsapatáról a Dániasport tolmácsolásában, és hozzátette: – „Egyszerűen voltak olyan időszakok az év során, amikor a gyerekek egyáltalán nem láttak engem. (…) Sokat vagyok együtt a gyerekeimmel, ha ők jól érzik magukat, akkor én is jól érzem magam, és jobban teljesítek a pályán. (…) A feleségem mindenben részt vett, minden alkalommal velem költözött, és a karrierjét is félretette. Most úgy éreztem, itt az ideje, hogy visszaadjam, így családi döntés volt, hogy Aalborgba megyek. (…) Az Aalborg olyan projektet mutatott be, amelyben el tudtam képzelni magam – játékosként és emberként egyaránt. A választás könnyű volt, mert az egész családnak jót tett.”



Miután 2016-ban Rióban az olimpiai bajnoki címet is megszerezte Dániával, semmi sem hiányzik a gyűjteményéből, de nagy célja, hogy dán csapattal is nyerjen egy nagy trófeát.





Amit most mutattak a közeli Kielben, abból még bármi lehet. A meccs nagy vesztese pedig éppen az utóda – azaz a kieli utóda a kapuban –, a francia Samir Bellahcene, akit egyelőre csak egy évre szerződtettek Dunkerque-ből. De ebből így sokkal több lesz, most ugyanis szintén kimagaslónak számító 42 százalékkal védte a kaput, ám még így sem volt esélye a csapatának a győzelemre. Mikkel Hansen hét kísérletének a többségét megfogta például, de a csapattársai ezt sem tudták kihasználni.


Közben pedig egyre inkább felértékelődik a BL-ben a Pick Szeged két hónappal ezelőtti hétgólos győzelme az Aalborg ellen. A szegedi kapuban akkor éppen Mikler társa, Emil Imsgard védett olyan szinten, mint a másikban Niklas Landin.



Kiemelt kép: European Handball Federation