Egykor volt labdarúgó fellegváraink
A magyar futball gazdag történetében több olyan vidéki klubot is találunk, akik egykor országos szinten is ismertek voltak, sikereket értek el, mostanra viszont megkopott renoméval szerepelnek az alacsonyabb osztályokban. Válogatott futballistákat, legendás edzőket foglalkoztattak, és hozzájárultak a magyar labdarúgás 20. századi eredményeihez. Ezúttal közülük mutatunk be néhányat.
Komlói Bányász
A baranyai bányászváros legsikeresebb futballklubját 1922-ben alapították. 1932-ben a Délnyugat-magyarországi Labdarúgó Alszövetség első osztályába nyertek besorolást, és egészen 1950-ig a Dél-Dunántúl különböző ligái között lifteztek. Az ötvenes évek fellendülést hozott az együttes életében. Hét NB II-es szezont követően 1957-ben jutottak fel először az élvonalba, de megkapaszkodniuk nem sikerült, 1961-től 1973-ig azonban – két idényt kivéve – első osztályúnak vallhatták magukat. Az újabb kiesés után már nem sikerült visszaverekedni magukat az NB I-be, sőt a nyolcvanas évektől váltakozva szerepeltek a másod- és a harmadosztályban. Az ezredforduló után lejtmenetre kerültek. 14 év harmadik ligás játék után, 2014-ben a megyei szintre estek vissza. Első alkalommal azonnal sikerült visszakapaszkodniuk, két szezonnal később viszont újra kiestek az NB III-ból, s azóta már csak a megyei első osztály tagjai voltak.
A klub legjobb élvonalbeli eredményét az 1963 őszi negyedik helyezés jelentette. Az átmeneti bajnokságban úgy végeztek közvetlenül a dobogósok mögött, hogy a bajnoki címet elnyerő Győri Vasas ETO csak egy ponttal gyűjtött többet náluk. Hangzatosabb sikereket a Magyar Kupában produkáltak. 1970-ben az Újpest, 1974-ben a Ferencváros ellen maradtak alul a fináléban. 1970-ben a KEK-ben is kipróbálhatták magukat, de hiába győztek Belgrádban, összesítésben a Crvena zvezda jutott tovább a párharcból. Legismertebb játékosai idősebb Dárdai Pál, Garami József vagy Pest Krisztián, de Korcsmár Zsolt is a komlói utánpótlásból indulva jutott el később a válogatottba.
Dunántúli Atlétikai Klub (DAC)
Győr egykori második számú csapatát 1912-ben hozták létre III. Kerületi SK néven. A következő évben egyesült a Nádorvárosi TK-val és 1914 óta lett hivatalosan Dunántúli Atlétikai Club az egyesület neve. A győrieket az első világháborút követően először a harmad, majd a másodosztályba sorolták be, utóbbiban 1938-ig szerepeltek. 1945-ben visszatértek a másodosztályba, ahol kisebb megszakításokkal 1982-ig játszottak. 15 év harmadik ligás szereplés után a kilencvenes évek második fele hanyatlást hozott a klub számára. Egészen a megyei első osztályig süllyedtek, ahonnan csak 2003-ban tértek vissza az országos sorozatokba. Két idény alatt visszajutottak a másodosztályba, ahol két jó és két közepes szezont zártak. 2009-ben aztán pénzügyi nehézségek következtében a megyei harmadosztályban kellett indulniuk, ahonnan mára a megye I-be jutottak fel.
A klub legnagyobb sikere a Magyar Kupához köthető. A 2007-2008-as kiírásban az akkor Integrál DAC néven futó egyesület a Zalaegerszeget és a Vasast is kiejtette a sorozatból – utóbbit egy hazai vereséget követően idegenben győzték le –, ám az elődöntőben a későbbi győztes DVSC-vel már nem boldogultak. Több egykori válogatott labdarúgó is felhúzhatta a DAC mezét, például Hannich Péter, Herczeg Miklós vagy Korsós Attila.
Miskolci VSC
A miskolci vasutasok 1911-ben alapították meg a sportegyesületüket. A klubot a Vidéki bajnokság Északi kerületébe sorolták be – ez a másodosztályt jelentette akkoriban –, és ezen a szinten játszottak egészen 1937-ig. 1940-re két sikeres idény után ismét feljutottak a másodosztályba, amit akkor már NB II-nek hívtak. 1940-től 1969-ig – két szezont kivéve – itt is szerepeltek, az 1958-1959-es bajnokságban pedig az élvonalban is kipróbálhatták magukat. 1970-et követően már csak rövid időszakokra tudtak visszakerülni a közvetlen élvonal mögé, sőt a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek elejéig már csak a megyei első osztályban szerepeltek. Innen még egyszer vissza tudtak térni a harmadosztályú futballba – a 1994-1995-ös idényben pedig a második ligába is –, ám az ezredforduló újra megyei szinten találta őket. Azóta is főként a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály tagjai.
Pécsi VSK
A PVSK-t 1919-ben hozták létre helyi vasutasok. A Vidéki bajnokság Délnyugati kerületébe sorolták be őket, ahol 1926 és 1939 között csak egy alkalommal szorultak le a dobogóról, miközben nyolcszor az első helyet szerezték meg. 1940-ben egy szinttel lejjebb került a csapat, és öt évbe telt, mire visszatérhettek a második ligába. 1945-1946-ban a világháborút követő átalakuláskor az élvonalba kerültek, de megragadniuk nem sikerült. 1952-ben Pécsi Lokomotív néven újra az NB I-ben játszottak, de a tabella utolsó helyén végeztek. 1960-ban a másodosztályú mezőnytől is elköszöntek, és majdnem húsz évig főleg a harmadosztályban szerepeltek. A hetvenes évek végén aztán két év alatt két osztályt ugrottak, és harmadszor is első osztályúak lettek, ahonnan azonban ezúttal is azonnal kiestek. Ettől kezdve már leginkább lefelé vezetett a pécsiek útja a kilencvenes évek eleji sikeresebb időszakot kivéve, amikor egy idényre visszatértek az NB II-be is. 2009 óta a Baranya megyei bajnokságokban szerepelnek, az első évet leszámítva az I. osztályban. Az egyesület legismertebb játékosa Bérczes (Bendekovics) András, aki tagja volt az 1936-os berlini olimpián szerepelt magyar labdarúgó-válogatottnak.
Salgótarjáni BTC
A Stécé 1920. május 13-án alakult. Kezdetben a Vidéki bajnokság Északi kerület Hatvani alosztályában indulhatott, ahonnan először 1935-ben jutott az élvonalba. Az első szereplés nem bizonyult tartósnak, a 14 csapatos bajnokság 13. helyén zártak. 1939-ben újra eljutottak a legmagasabb szintre, ahonnan 1980-ig szinte nem is hiányoztak. A következő húsz évet még főként a másodosztályban töltötték, mígnem az ezredforduló környékén, anyagi nehézségek miatt csak a Nógrád megyei bajnokságban játszhattak. 2000 óta az NB III és a megyei I. osztály között ingáznak hol itt, hol ott megkapaszkodva néhány szezonra. Jelenleg az NB III Keleti csoportjának kiesőhelyén találjuk a salgótarjániakat.
Az SBTC az egyik legsikeresebb vidéki klub volt a 20. században. Az első osztályban egy bronzérem volt a legjobb helyezésük, a Magyar Kupában viszont négy alkalommal is döntőt játszhattak, igaz mindet el is veszítették. A nemzetközi kupasorozatokban is kipróbálhatták magukat, amikor az 1972-1973-as UEFA-kupa-sorozat első fordulójában az AEK Athén ellen játszottak. A klub legismertebb játékosai: Zsengellér Gyula, az 1954-es világbajnokságon is játszó Szojka Ferenc, vagy a Budapest Honvédban közönségkedvenccé váló Kocsis Lajos.
Dorogi FC
A Komárom-Esztergom megyei város csapata 1914-ben alakult meg. A Közép-magyarországi régió egyik legsikeresebb együttesének számított a húszas évek derekán, amikor három egymást követőidényben nyerte meg a csoportját. A második világháború utáni átszervezések idején az első osztályban találták magukat, de első nekifutásra csak két évet tölthettek az élvonalban, 1949-től azonban az 1966-os kiesésükig megszakítás nélkül a legjobbak között szerepelhettek. A hetvenes évek közepén még kétszer egy-egy évadra visszakerültek az élvonalba, de ezt követően már csak a második-harmadik liga volt az ő terepük. 2016 óta szerepelnek újra a másodosztályban.
A dorogiak legjobb bajnoki helyezésüket az 1962-1963-as kiírásban érték el az első osztályban, amikor a negyedik helyre futottak be a bronzérmes Újpesttel azonos pontszámmal. A Magyar Kupában 1952-ben csak a döntőben maradtak alul a Budapesti Bástyával – MTK – szemben. Olyan játékosok viselhették a klub mezét többek között, mint Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Ilku István, Monostori Tivadar vagy Mucha József.
Soproni FAC
Sopron egyik legnagyobb múltú csapatát 1900-ban alapították. A Vidéki bajnokság Nyugati kerületébe sorolták be őket, ahol kisebb kihagyásokkal 1925-ig szerepeltek. A húszas évek második felét egy osztállyal lejjebb töltötték, 1931-re azonban visszatértek a másodosztályba, ahonnan csak a második világháborút követően csúsztak le a megyei bajnokságba. 1950-ben egyesültek a Soproni Selyemipari SE csapatával. 1975-ig a megyei I. osztályban játszottak, majd néhány év kihagyást követően a Soproni Textilessel történt fúzió révén a másodosztályban kezdhették újra a szereplésüket. Az NB II-ben nem számítottak kiemelkedő együttesnek – egyszer le is csúsztak két évre a harmadosztályba –, ám 1993-ban a Diósgyőr elleni osztályozó megnyerésével feljutottak az élvonalba. A legmagasabb osztályban két évet töltöttek. Az első évben az FC Hatvan elleni osztályozó megnyerésével kiharcolták a bennmaradást, a következő szezonban azonban csak az utolsó helyen végeztek. 1995-től kezdve Sopronnak két második ligás együttese volt, közülük pedig a MATÁV Sopron (korábbi nevén Soproni Postás) volt a sikeresebb. Az ezredfordulóra a Soproni FAC anyagi nehézségek miatt a megyei bajnokságba esett vissza, míg a MATÁV Sopron az élvonalba jutott. A FAC 2016-ig főleg a megyei harmadosztályban szerepelt, majd két év alatt két osztályt lépve immár a megye I. mezőnyének tagja. A klub legismertebb játékosai: Babos Gábor, Fischer Pál, Dragóner Attila, Korsós Attila.
Tatabányai SC
Tatabánya korszakos csapatát 1910-ben hozták létre. 1911-ben a Vidéki bajnokság nyugati csoportjába sorolták be őket, és már a kezdetekkor sikeresnek bizonyultak, hiszen első három idényükből kettőt megnyertek, és egyszer pedig másodikként zártak. Az első világháború idején nem indítottak csapatot, 1918-as visszatérésükkor pedig a korábbi eredményeik is visszatértek velük együtt a pályára. Az 1918 és az 1939 közötti 21 kiírásból 15-ször végeztek a dobogón, hat alkalommal voltak bajnokok, az 1925-1926-os és az 1935-1936-os idények közötti 11 évben folyamatosan az első háromban zártak. Ilyen eredmények mellett meglepő, de csak a negyvenes évek legvégére jutottak el először az első osztályba. Az 1948-as feljutást kiesés követte, majd a következő két évben megismételték ezt a mintát. Az ötvenes években négy ezüstérmet követően 1955-ben újra bajnokként harcolták ki a feljutást, s ezúttal ez már tartósnak bizonyult. 1956-tól 1992-ig szerepeltek a legmagasabb szinten, többször is emlékezeteset alkotva. A kiesést követően a kilencvenes években kétszer is megjárták a harmadosztályt, majd 1999-ben visszajutottak az első osztályba. A 21. századi szereplésüket már nagyrészt az anyagi gondok határozták meg. Amikor a klub helyzete rendezett volt, akkor értek el sikereket – az 1999-es vagy 2005-ös élvonalba jutás –, ám ezek az időszakok rendszerint nem nyúltak sokáig. A 2016-2017-es NB III-as szezont például be sem tudta fejezni a csapat. 2018-ban a megyei I. osztályból indultak újra, jelenleg pedig az NB III Nyugati csoportjának tagjai.
A klub eredményeit nehéz röviden összefoglalni. Az első osztályban két második és négy harmadik helyet szereztek, a Magyar Kupában három alkalommal játszottak döntőt. Nemzetközi szinten is letették a névjegyüket, hiszen 1973-ban, majd 1974-ben a Közép-európai Kupát is elhódították, a különböző sorozatokban pedig az Ajax Amszterdam, a Real Madrid vagy a VfB Stuttgart skalpját is begyűjtötték. Sikereiknél már csak legendás játékosaikat és edzőiket nehezebb felsorolni. A teljesség igénye nélkül játszott a Tatabánya mezében Grosics Gyula, Szabó György, Kiprich József, Vincze István, Csapó Károly és Plotár Gyula, míg legendás edzője volt a klubnak dr. Lakat Károly vagy Temesvári Miklós.
Szerző
