Egyrészt untam, másrészt csodáltam Csercseszovot – búcsú a BL-től és tőle is

Vlagyimir Iljics Lenin mondta annak idején:

„Forradalom idején az emberek milliói és tízmilliói többet tanulnak egy hét alatt, mint a közönséges, álmos életnek egész esztendeje alatt.”

Hogyan magyarázzam el azt, hogy egy feröeri félamatőr brigád a meccsen bemutatott 108(!) pontos átadás ellenére három góllal szégyenítette meg a magyar bajnok Ferencvárost a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében? Milyen választ adjak arra a kérdésre, hogy miként lehetséges az, hogy a Fradi fél évvel ezelőtt még az Európa-liga kieséses szakaszában meccselt, most meg két találkozón egy gólra sem volt képes Európa – csakis papíron – egyik leggyengébb bajnoka ellen?

Történelmi, sőt forradalmi vereség: minden idők legkatasztrofálisabb kudarca ez a magyar klubfutballnak.

„Tanulni, tanulni, tanulni”

Nota bene, aki a futballról alkotott gondolatait nem az emberi alapokról indulva kezdi értelmezni, annak a sportág megértéséhez vezető útja viszontagságos lesz. Felállási formák, taktika, karakterprofilok, statisztika, futballistamúlt, régi jól bevált módszerek, licenszek, vagy éppen a médiamunkás harsogók mainstream véleményei: mind-mind (önmagukban hatástalan) részei egy olyan egésznek, amelyet az emberi viselkedésformák általános szabályai tartanak össze és tesznek igazzá.

Ezáltal nem érdemes a Ferencváros lebőgését nem az emberi viselkedésformák oldaláról vizsgálni. Ugyanis mindenki éppen úgy viselkedik, ahogy a környezete hagyja, engedi, vagy adott esetben inspirálja. Jelen állapotában a Ferencváros egy vezér nélküli, taktikailag alulképzett (erről alább bővebben), összeszokatlan, hónapok óta sikertelen, ugyanakkor mindezektől komikus módon függetlenül, egy egészségtelen, művi önbizalommal vergődő játékoscsoport. A futballisták sablonokban futballoznak, nincs virtuozitás, nincs mosoly, sőt tompa egykedvűség van.

Az igazság az, hogy én letargiát érzek a Ferencváros körül a leverkuseni kiesés óta. Akkor és ott olyan energiák indultak meg, remélve az újabb bravúrokat, amely már túlcsordult a kezelhetőség határán. Azóta minden ferencvárosi vezető, szurkoló, és játékos is azt próbálja magára erőszakolni, hogy megint sikerült szintet lépnie a csapatnak. Miközben az igazság az, hogy a Fradi a minőségét tekintve nem tavaszi kupacsapat, hanem az aktuálisan kialakult környezet minőségétől nagyban függő európai kiscsapat, amely a 2010-es évek elejétől megindult előre, azonban most láthatóan megtorpant.

A Ferencváros március közepe óta eddig a Puskástól, a Zalaegerszegtől, a Pakstól, a Kecskeméttől, a Debrecentől, a Mezőkövesdtől, a Salzburgtól (igaz, felkészülési meccsen), és most már a feröeri Klaksvíktól is képes volt úgy vereséget szenvedni, hogy náluk volt többet a labda, ám mégis kevesebb helyzetet dolgoztak ki az ellenfelekhez képest.

A mostani találkozón például úgy szenvedtek sima vereséget a feröeri ellenféltől, otthon három–nullára, hogy Civic fejesén kívül az első félidőben semmi veszélyt nem jelentettek az ellenfél kapujára, míg a második félidőben a pontrúgásokon túl csupán az utolsó percekben volt egy ziccere Varga Barnabásnak, de azt is a kapusba lőtte a válogatott támadó.

Ehhez a problémakörhöz csatlakozik az is, hogy a Fradi nagyjából hat hónapja áttételesen is és konkrét értelemben is nyaral. Nem elég, hogy a magyar bajnokságban a tavaszi fordulókban többször is az érdektelenség okán csoszogva futballoztak Botka Endréék, hanem az idény végi, ugyancsak felettébb letargikus szurkolói buliról több játékos is egyéb elfoglaltságai miatt hiányzott, egyértelmű jelzést adva ezzel Csercseszov – nem kifelé mutatott, hanem valódi – keménykezűségéről, a közösségbe vetett hitükről, illetve arról, hogy mennyire elégítette ki őket a magyar bajnokság megnyerése…

Amikor egy ilyen helyzet áll elő, hogy egy csapat képtelen sikeresen szerepelni a magas labdabirtoklási mutatók ellenére, egyértelmű morális és mentális problémák fedezhetőek fel. A pályán belül és kívül egyaránt. Az előbbi természetesen látványosabb, és általában ki is kényszeríti a szurkolókból a „Harcoljatok! Harcoljatok!” rigmust. Az utóbbi pedig leginkább a taktikai sivárságban érhető tetten.

Vagyis: az a futballista, aki nem motivált, unott, és ráadásul érdektelen is, az egyrészt nem fogja tudni kreatív megoldásokkal feltörni a mélyen betömörülő ellenfél védelmét, másrészt nem fog sprintben közlekedve visszatámadni, majd abból kontrát indítva dominálni az ellenfeleit. És aztán ezekből az apró mozaikokból kelnek életre a késve érkező védők szabálytalan becsúszó szerelései, a vissza nem érő középpályások serege, illetve és legfőképpen az ellenfél kontráinak lehetősége is.

„Forradalmi elmélet nélkül nincs forradalmi mozgalom sem.”

Tamás Gáspár Miklós életútjáról szokás úgy megemlékezni, hogy ő volt az, aki a politikai cselekvés filozófiai megalapozásának véget nem érő folyamának fontosságát felismerte. Fontos értelmezés ez, hiszen jól érthető a futball kontextusán belül is. Egy edző csakis akkor várhat el hosszú távon felfedezhető viselkedési formákat a játékosaitól, ha azoknak van egyfajta futballfilozófiai megalapozottsága.

A modern futballista nem akar és/vagy nem fog tudni jókor és jó helyen jó döntést hozni, ha nem érti, ha nem tudja, hogy mit és miért csinál. Nem tankönyvi megoldásfolyamatokról beszélünk, hanem egyfajta (játék)elméleti megalapozottságról, ok-okozati összefüggésekről, illetve valamiféle közös gondolkodásbeli, stratégiai alapvetésről, amely mindenki számára egyértelmű. Csakis a mérkőzések képéből tudok kiindulni: Csercseszov Fradija amellett, hogy rendkívül sikeres európai őszön volt túl, totális káoszban, taktikai sivárságban, gyakorlatilag véletlenszerűen futballozott hónapokon keresztül. Az orosznak nincs filozófiája, vagy ha van, akkor éppen az az, hogy nincs. És itt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy egyedül azért nyílt virág az Európa-liga csoportkörből első helyen való továbbjutás képében abban a bizonyos sivatagban, mivel azokon a találkozókon, mondjuk például a Trabzonspor ellen, csupán kontrázni akart és tudott a Ferencváros, építkezni semmiképpen sem.

Csercseszovban éppen az volt a legjobb, egyben a legrosszabb, hogy igazából semmit nem tett hozzá a ferencvárosi futballhoz. Félre ne értsen senki: a Fradi éppen azért tudott tavaly továbbjutni az Európa-liga csoportköréből, ezzel történelmi tettet végrehajtva, mert Csercseszov semmiféle újdonsággal, ne adj’ Isten, innovációval nem állt elő. Egyszerűen felrakta az akkor éppen legerősebb kezdőjét és minimális utasításokkal küldte ki a fiúkat védekezni (az Európa-liga-meccseken), meg támadni (a magyar bajnokikon).

A feröeriek elleni kínos vereség után távozásra kényszerülő edző úgy fogja elhagyni hazánkat, hogy egyetlen olyan pozitív változást sem lehet a neve mellé írni, amely bármiféle irányból vagy bármilyen mértékben előre vitte volna a honi labdarúgás sorsát. És itt most bele sem megyek abba, hogy se fiatalt nem játszatott rendszeresen, se rendet nem tartott, se a Mmaee-fivéreket nem rázta gatyába, se a szurkolókkal nem alakult ki kölcsönös szimpátia, se az öltözőben nem tudott igazán motiváló lenni…

A Fradi környezete nagyot változott Szerhij Rebrov távozása óta. Ha a Kubatov Gábor-féle értelmezési rendszert vesszük alapul, akkor először egy puhány német érkezett Peter Stöger személyében, akivel bár képes volt előremutatóan és jól is futballozni a Ferencváros, mégis távoznia kellett, hiszen a ferencvárosi öltözőbe erős kezű vezető kell, ugyebár. Szerencsére Stöger után jött Csercseszov, akiről mára már egyértelműen kiderült, hogy se nem erős kezű, se nem vezető igazán. Egy unalmas és semmitmondó figura, aki a számára előirt szerepet okosan játszotta el. Erre a színjátékra akkor döbbentem rá, amikor a ferencvárosi öltözőből kikerült felvételeken Hajnal Tamás fordítása hozott vissza abból az elbóbiskolásból, amelyet Csercseszov beszéde okozott. És valljuk be, aki látta a Még 50 perc című remekművet, az tudhatja, Hajnal nem éppen a legharsányabb vezetői típus öltözői környezetben.

Az orosz személyében megtestesítődött a gulyáskommunizmus, a legvidámabb barakk, a Kádár-korszak langyos-hamis ambíciótlansága. Azért fájó ez, mert Kubatov Gábor elnökségének épphogy a felzárkózás, az futballelit mércéjével is mérhető modernitás, illetve a fradizmus eszméjének a visszatérése az üzenete. Csercseszov kinevezése ezt a folyamatot pauzálta. A korábbi orosz szövetségi kapitány üres kézzel jött vendégségbe, viszont learatta azokat a babérokat, amelyeket először Rebrov futballforradalma, majd Hajnal Tamás kiemelkedő stratégiai képessége teremtett meg.

Nem fog hiányozni az orosz, viszont a magyar futball nevében a most elvesztett koefficiens pontjainkat kérném vissza, ha lehet.

Kiemelt kép: Marton Monus/dpa/Alamy Live News