Első Falcao, Róma nyolcadik királya – és karmestere, pszichológusa, mindene

Az a csapat, amely egy világbajnokság alatt, nagy ellenfelekkel szemben mindkét oldalról bemutatja ugyanazt a csodagólt, álomcsapat. Akkor is, ha a végén nem nyer semmit.

1982-ben Falcao megmutatta a világnak Sócrates talán legszebb góljának tükörképét. Sócrates a csoportban a Szovjetunió ellen balról két lövőcsellel vitte be a labdát középre, hogy aztán a tizenhatoson kívülről jobbal a léc alá bombázzon:

Falcao az Olaszország elleni középdöntőben jobbról indult, egy testcsellel jutott a pálya tengelyébe, hogy a tizenhatosról védhetetlen löketet eresszen meg a kapufa mellé.

Persze könnyen találunk különbségeket a tükörképben, ugyanakkor mindkettőt világklasszis kapus kapta: Sócratesét Rinat Daszajev, Falcaóét Dino Zoff. Olaszország ezzel együtt világbajnok lett, de Falcao később a sorsdöntő csatáról példaértékűen nyilatkozott:

„Veszítettünk, de részesei lettünk a történelemnek. Hálás vagyok érte, hogy minden idők egyik legnagyobb vb-meccsén játszhattam.”

Falcao a két nagy művész, Zico és Sócrates mellett is kitüntetett szerepet kapott az együttesben, és velük ellentétben ő játszott európai nagycsapatban, nem is keveset. A Roma Falcao időszakában (1980-85) ugyanis a kontinens elitjébe emelkedett: első évének végén megnyerte az Olasz Kupát, 1983-ban pedig negyvenegy év után bajnoki címet ünnepelt.

Egy évvel később BEK-döntőt játszott a Liverpoollal, a finálé házigazdáiként csak a tizenegyesek választották el a diadaltól; Bruno Conti és Francesco Graziani rontott – két világbajnok olasz az 1982-es brazilverők közül.

„Falcao vezényli a zenekart a pályán. Néha csak zenét komponálok neki, máskor egy-egy ötlet alapján elé teszem a kottát”

– méltatta a karmesterét Nils Liedholm, a Roma akkori vezetőedzője, az egyik legnagyobb hatású Itáliában dolgozó mester.

A brazil futballtörténet egyik legnagyobb középpályása, ha kellett, pszichológusként állt az együttes élére, és öntött bele lelket ismét egy Juve elleni vereség után, amely letaglózta Rómát és a bajnoki elsőséget veszélyeztette. 2012-ben választották be a klubnál a Hírességek Csarnokába, az AS Roma-szakértők szerint annyira olvasta a játékot, hogy három passzal előre látott.

Jobbal, ballal, sarokkal, mellel, fejjel is tökéletesen játszotta meg a labdát, szinte minden testrésze veszélyt jelentett. Az AS Roma honlapján a szakírókat idézve azt írják, mintha a lábai helyén is karok lettek volna, olyan szinten tette oda a labdát, ahová akarta. És mindenhol ott volt a pályán, mindenhol, ahol szükség volt a bokájára, az agyára, az ötleteire, éppen ezért a csapattársak könnyen megtalálhatták. Az örök városban Róma nyolcadik királyaként tekintettek rá – „közvetlen elődje”, az etruszk Lucius Tarquinius Superbus Krisztus előtt 535-től 510-ig uralkodott…

Falcaót az egyre kínzóbb térdsérülése már az 1984-es BEK-döntőben is akadályozta, a következő szezonban pedig már kevés szerepet vállalhatott, a Roma vissza is csúszott a hetedik helyre. A színvonalra jellemző, hogy közvetlenül a hatodik Juventus mögé került így is; pedig Michel Platini együttese 1985-ben megnyerte a BEK-et.

Falcao Sao Paulóban még egy évig futballozott és trófeákat gyűjtött, majd az1986-os vb után mindössze harminchárom esztendősen visszavonult. A pálya egykori királya innentől kezdve elsősorban kommentátorként hallatta a hangját.

Edzői tevékenységét négy évvel később, mindjárt a csúcson próbálta elkezdeni, Brazília szövetségi kapitányaként, de innen csak lefelé vezethetett az út. Az 1991-es Copa América-ezüst ugyan nem tragikus szereplés, de a selecao ezekben az esztendőkben nagyon kereste a saját játékát. Falcao minden esztendőben más kispadon találta magát, 1994-ben a japánokéra ült le, majd tizenhét évig semmi, legalábbis a pálya környékén.

Ennek megfelelően 2011-től a második edzői szárnypróbálgatásból is mélyrepülés lett, a vándorút 2016-ban végleg véget ért. Tavaly november óta a Santos vezetőségének tagja. Pályafutása vége óta a legtöbb időt a média világában töltötte, tévénél, rádiónál, újságnál. 1996-ban papírra vetette Histórias de Bola című könyvét.

Néhány jelenet is elmeséli viszont, hogy az édesanyja révén dél-olasz származású Falcao játéka és személyisége mit jelentett Róma és a világ számára. Az 1982-es olasz–brazil 3–2 utójátékát így elevenítette fel Falcao a FIFA oldalán:

„A meccs végén Bruno Conti odajött hozzám és megölelt. Bár előre megállapodtunk, hogy mezt cserélünk, alig tudta rávenni magát. Annyira együttérzett velem, hogy úgy nézett ki, mintha a vesztes csapat tagja lenne. Így aztán levettem magamról a mezemet, és belenyomtam a kezébe. Végül olasz mezben hagytam el a stadiont, hogy a barátom előtt tisztelegjek. És az ország előtt, amely befogadott.”

Amikor elhagyta Rómát, a klubban viselt mezét Nils Liedholm edzőnek küldte el, szintén a tisztelete jeléül. Ezt üzente hozzá:

„Főnök, most visszaadom, amit tőled kaptam, amikor megérkeztem. Nem lennék rá képes, hogy személyesen hozzam el neked, túl sok érzelmet kavarna. De szeretném, ha megőriznéd, és a barátságunkra emlékeztetne.”

Többé nem beszéltek róla, de amikor az 1990-es olaszországi vb-re kommentátorként eljött Falcao, találkozott Nils Liedholm fiával, és rákérdezett a mez sorsára. Carletto Liedholm így válaszolt:

„Senkinek sem engedi, hogy hozzányúljon. Úgy őrzi, mint egy drágakövet.”