Élt 38 évet: az NDK labdarúgó-válogatottjának története

CIKKAJÁNLÓ:

Keletnémet klubok kontinentális kalandjai

Az 1974-es világbajnokságot a házigazda nyugatnémet válogatott nyerte, miután a döntőben 2–1-re legyőzte a Johan Cruyff nevével fémjelzett Hollandiát. A többek között Sepp Maierrel, Franz Beckenbauerrel és Gerd Müllerrel felálló NSZK magabiztosan menetelt az aranyérem felé – egyetlen botlást leszámítva. A hét mérkőzéséből hatot megnyerő hazai csapat ugyanis az első csoportkörben kikapott a története első (és mint később kiderült, utolsó) vb-jén szereplő NDK-tól. A keletnémetek számára politikai okokból is igen fontos győzelem kétségkívül a legemlékezetesebb, de nem az ország egyetlen sikere volt a futballpályán.

Minden kezdet nehéz

De kezdjük az elején: az 1949-ben létrejött Német Demokratikus Köztársaság labdarúgó-szövetsége még az ország születésének évében megalakult, a FIFA viszont (elsősorban az NSZK ellenállása miatt) csak három évvel később vette fel a tagjai sorába a szervezetet. Az NDK válogatottja az első hivatalos mérkőzését Lengyelország ellen játszotta 1952. szeptember 21-én, Varsóban. A debütálás nem sikerült a legjobban, hiszen a hazaiak 3:0-ra győztek.

Az 1954-es világbajnokság selejtezőiben még nem állt rajthoz az NDK, négy évvel később viszont már szerencsét próbáltak a keletnémetek, ám a svédországi tornára nem sikerült kijutniuk. A csehszlovákokkal és a walesiekkel kerültek egy selejtezőcsoportba, és ugyan a válogatott történetének első tétmérkőzésén 2–1-re legyőzték a briteket, a többi meccsüket mind elveszítették, így az utolsó helyen végeztek a csoportban.

A legnagyobb bravúr – éppen a berlini fal túloldalán

A folytatás sem alakult sikeresen az együttes számára, hiszen az NDK egészen 1974-ig egyetlen világversenyre sem tudta kvalifikálni magát. A nyugat-németországi vb közeledtével viszont már látszott, hogy jó csapat van alakulóban keleten: az 1972-es Európa-bajnokság selejtezősorozatában a két évvel később vb-döntőt játszó hollandokat legyőzte a gárda, Jugoszlávia ellen pedig Belgrádban szerzett pontot, és végül egyetlen siker hiányzott ahhoz, hogy a válogatott megelőzze a plávikat.

A két évvel későbbi vb-selejtezők során viszont már nem volt mese: az NDK végre nem került nehéz csoportba, és élt is a lehetőséggel: Románia, Finnország és Albánia ellen hatból öt meccset megnyert, és magabiztosan jutott ki története első (és egyetlen) nagy tornájára, a nyugat-németországi világbajnokságra.

Ahol szintén kedvezett a sorsolás a keletnémeteknek, hiszen a házigazda mellett Chile és Ausztrália társaságában az 1-es számú csoportba került Georg Buschner együttese. Június 14-én, az ausztrálok elleni hamburgi meccsen mutatkozott be a vb-n az NDK együttese, méghozzá egy 2–0-s sikerrel: a gól nélküli első félidőt követően Colin John Curran öngólja és Joachim Streich találata döntött az európai csapat javára.

Négy nappal később a sors(olás) fintorának köszönhetően Nyugat-Berlinben lépett pályára a keletnémet válogatott, méghozzá Chile ellen. Az előnyt ezúttal is sikerült megszerezni Martin Hoffmann révén, a dél-amerikaiak azonban nem sokkal később egyenlítettek, és végül megakadályozták az NDK sikerét.

1974. június 22-én, a hamburgi Volksparkstadionban már tét nélkül került sor a történelmi NSZK–NDK mérkőzésre, hiszen mivel a chileiek nem tudták legyőzni az ausztrálokat, már a kezdő sípszó előtt eldőlt, hogy mindkét német csapat továbbjut a második csoportkörbe.

A történelmi siker

Ennek ellenére természetesen hatalmas érdeklődés övezte a találkozót, amely több mint hatvanezer néző előtt sokáig csak hatalmas küzdelmet és néhány helyzetet hozott, a hajrában viszont megtört a jég: Jürgen Sparwasser góljával az NDK került előnybe!

Az Eb-címvédő nyugatiak pedig már nem tudtak kiegyenlíteni – a rossz nyelvek szerint nem is igazán akartak, hiszen a csoport második helye számukra a könnyebb ágat jelentette, míg a csoportelső keletiek mehettek a nehezebb négyesbe a folytatásban.

Amibe bele is tört a bicskájuk, de azt nem mondhatnánk, hogy csúfos kudarcot vallottak: Brazíliától 1–0-ra, a későbbi ezüstérmes hollandoktól 2–0-ra kaptak ki, Argentínával pedig 1–1-es döntetlent játszottak – a keletnémetek gólját az ausztrálok ellen is betaláló Streich szerezte.

Az NDK végül a hatodik helyen zárta a tornát, két évvel később pedig még nagyobb sikert ért el, igaz, nem világ-, vagy Európa-bajnokságon, hanem „csak” az olimpián.

Kibérelték a dobogót

Az NDK-t nevezhetjük akár olimpia-specialistának is, hiszen az ország válogatottja összesen négyszer vett részt ötkarikás futballtornán és mindannyiszor érmet szerzett!

Az 1964-es tokiói bronzéremből még az (újra)egyesített német csapat tagjaként vették ki a részüket a keletnémet játékosok, nyolc évvel később, Münchenben viszont már saját jogon végeztek a harmadik helyen Lengyelország és Magyarország mögött.

Az 1976-os, montreali játékok labdarúgótornáján a visszalépések miatt csupán 13 ország csapata vett részt, köztük öt európai és egyetlen dél-amerikai válogatott. A szubkontinenst képviselő brazilokkal össze is került az NDK a csoportban, ráadásul a spanyolok is ebbe a négyesbe kerültek – pontosabban csak hármasba, hiszen a nigériai együttes végül nem utazott el Kanadába.

A montreali menetelés

Nem potyogtak a gólok a keletnémetek meccsein, de nem is a látvány volt a legfontosabb a csapat számára: a Brazília elleni 0–0 és a spanyolok elleni 1–0 ugyanis továbbjutást ért a gárda számára.

A negyeddöntőben a francia válogatott várt az NDK-ra, soraiban többek között a 17 éves Michel Platinivel. A későbbi aranylabdás és társai csak szűk egy órán keresztül tudták megnehezíteni a németek dolgát: 1–0-s hátrányban két francia játékost is kiállított a játékvezető, az NDK pedig végül 4–0-s győzelemmel jutott a legjobb négy közé.

Ahol igazi presztízscsata várt a keletnémetekre, hiszen a „nagy testvérrel”, a szovjet válogatottal kellett megküzdeniük. A „baráti” csatában 2–1-re győzött az NDK, amely a döntőben a keleti blokk újabb képviselőjével csapott össze, hiszen a másik ágon a lengyelek legyőzték Brazíliát a négy között. A klasszisok egész sorát (többek között Grzegorz Lato, Wladyslaw Zmuda, Kazimierz Deyna és Andzrej Szarmacz is pályára lépett a fináléban) felvonultató piros-fehérek sem tudták megállítani a Buschner-gárdát: az NDK már az első negyedórában kétgólos előnyt szerzett, és végül 3-1-re nyert, vagyis olimpiai bajnok lett!

Győzelem a „nagy testvér” otthonában

A hatalmas sikert négy évvel később kis híján sikerült megismételni: Moszkvában a Spanyolország elleni döntetlen után Algéria és Szíria ellen győztek a keletnémetek, akik a negyeddöntőben 4–0-ra verték Irakot, és máris a négy között találták magukat. Ahol, akárcsak az előző olimpián, a szovjetek jöttek szembe, de megint az NDK került ki győztesen a szocialista belharcból – ráadásul a nagy rivális otthonában! Egy igen rossz szóviccel élve mondhatjuk, neccesre sikeredett az elődöntő, hiszen az egyetlen gólt Wolf-Rüdiger Netz szerezte.

A címvédés azonban elmaradt, hiszen a döntőben csak a csehszlovák Jindrich Svoboda volt eredményes, így a keletnémetek ezúttal kénytelenek voltak beérni az ezüstéremmel.

Az NDK csapata a következő, Los Angeles-i olimpiára is kvalifikálta magát, ám az ország küldöttsége a keleti bojkott miatt végül távol maradt az 1984-es játékoktól, Szöulba pedig nem jutott ki az együttes. Az 1992-es, barcelonai olimpia idején pedig már nem létezett az NDK, így a csehszlovákok elleni finálé volt az ország labdarúgó-válogatottjának utolsó fellépése nagy világversenyen.

Az utolsó évek

Az Eb- és vb-selejtezőkkel ugyanis továbbra sem volt szerencséje a gárdának, hiszen bár többször is közel álltak hozzá (az 1978-as és az 1986- világbajnokságért folyó csatában is csupán egyetlen ponttal maradtak le, illetve az 1980-as Eb-kijutáshoz is mindössze egyetlen győzelem hiányzott a csapatnak), de rendre elbukott a kvalifikáció során.

Még az 1990-es vb-re is kijuthatott volna az együttes, amelynek a záró fordulóban egy döntetlen is elegendő lett volna Ausztriában ahhoz, hogy utazhasson Olaszországba – de Toni Polstert nem tudták feltartóztatni a vendégek: az akkor éppen a Sevillában futballozó, később az 1. FC Kölnben nagyot alkotó csatár mesterhármasával az osztrákok 3–0-ra győztek, és ők mehettek Olaszországba.

Pedig ez az NDK nem akármilyen játékosokból állt. Olyan, később az NSZK-ban (is) jelentős karriert befutó futballisták szerepeltek a csapatban, mint Matthias Sammer, Ulf Kirsten, Andreas Thom, vagy a később a Ferencváros kispadján is megforduló Thomas Doll.

Az 1992-es Európa-bajnokság selejtezőire még nevezett az NDK, de a kvalifikációs sorozat megkezdése előtt biztossá vált, hogy a két Németország egyesül, így több tétmérkőzést már nem játszott a keletnémet csapat. A válogatott utolsó fellépését a belgák ellen 2–0-ra megnyert barátságos találkozó jelentette: az összecsapás mindkét gólját a későbbi aranylabdás Sammer szerezte.

A magyar nemzeti tizeneggyel 16 alkalommal csaptak össze a keletnémetek: négy győzelem és négy döntetlen mellett nyolc alkalommal fejet hajtottak Magyarország előtt.

A válogatottsági rekorder, egyben a csapat történetének legeredményesebb gólszerzője az 1974-es vb-n is remeklő Joachim Streich, aki 97 alkalommal lépett pályára az NDK címeres mezében és 53 gólig jutott (az örök-góllövőlista második helyezettje, Eberhard Vogel „mindössze” 24 találatot jegyzett).

Összesen nyolc futballista mondhatja el magáról, hogy az NDK, majd az egyesítés után Németország válogatottjában is pályára lépett: a már említett Kirsten, Sammer, Thom és Doll mellett Dariusz Wosz, Olaf Marschall, Heiko Scholz és Dirk Schuster viselhette mindkét címeres mezt.

Kiemelt kép: Alamy Stock Photo