Érezheti-e a tehetsége feletti felelősséget a zseni, akit még az edzés sem érdekel?
Nem akart Darnyi Tamás lenni, néha időfecsérlésként éli meg az edzést, a kontrollt pedig egy porcikája sem kívánja. Csak úgy ott ragadt az uszodában. Esélyes, hogy az olimpia előtti eltűnése sokkal kisebb hullámokat vet a közbeszédben, ha mindenki időben megnézi a Milák Kristófról készült A jóslat című dokumentumfilmet. A kiszámíthatatlan zseniről alkotott, korábban talán kissé elmosódott kép így válhatott volna egyre tisztábbá.
Bármilyen örvénylő sportközéleti ügyről legyen szó, időről időre mi újságírók is ugyanazt a visszajelzést kapjuk: észszerű, az esetet befolyásoló tényeket, folyamatokat kiegyensúlyozottan megítélő véleményt csakis akkor tudunk megfogalmazni, ha türelemmel várunk. Megvárjuk, amíg összegyűlik annyi információ, amelynek révén a tisztes távolságot megtartva hiteles, mértékadó cikket lehet írni. Időnként az is segíti ezt a célt, ha visszanyúlunk a múltba.
Milák Kristóf esetében elég 2021-ig visszautazni az időben. Ekkor készült el róla A jóslat című dokumentumfilm, mely a tokiói olimpiáig követte a pályafutását, megszólaltatva a főszereplőt, a szüleit, a versenytársait, edzőit, alkalmazóit, vagyis az úszószövetség vezetőit és sok más embert a környezetéből. Ha mindenki vette volna a fáradságot, aki az elmúlt egy évben hevesen vagy kevésbé hevesen véleményt formált a nyilatkozatoktól elzárkózó, a világ elől elrejtőző úszóról, hogy megnézze a dokumentumfilmet, sokkal tisztább képet kapott volna arról, mit miért csinál Milák Kristóf, és sokkal kevesebb kérdés merült volna fel ügyében.
A majd kétórás filmben az úszó magához képest alapos betekintést enged abba, mit jelent számára az úszás, az edzés, a versenyzés, maga az élsport. Az őt jól ismerő, vele dolgozó szakemberek pedig árnyalják a képet, amely így már egyáltalán nem elmosódott, mi több, egyre tisztább.
Szinte még el sem kezdődik a film, amikor Gergely István, a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó elnöke rögtön belehajítja a követ a tócsába:
„Az edzésen nagyon rosszul érzi magát, mert őt ez nem érdekli. Viszont amikor feláll a rajtkőre, azt gondolja, hogy ő ezt a versenyt már megnyerte, és nem érti, hogy a többiek miért állnak mellette sorban.”
Első gyerekkori edzője, Plagányi Zsolt így tágítja a horizontot:
„Nagyon nehéz volt vele foglalkozni, bármelyik edzőkollégám meg tudja erősíteni, a csobbanásból hallottam, hogy mást csinál, mint amit kell.”
Gergely így folytatja:
„Neki kifejezetten nehézséget okoz, ha irányítják. Márpedig egy versenyzőt irányítani kell.” Maga Milák pedig később elárulja: „Megszűröm azokat az infókat, amik aktuálisan hasznosak nekem. Ami nem hasznos, azzal nem foglalkozom.”
Adott egy srác, aki már kisiskolásként sem arról volt híres, hogy alázattal itta edzői szavait. Aki leginkább azokat az infókat fogadja be, amelyeket aktuálisan fontosnak tart, és aki ugyan profi úszó, de egy porcikája sem kívánja az edzést, mert egyszerűen nem érdekli. Nem mellesleg nagyon nehezen visel bármiféle kontrollt, miközben a szakmája sikerességének alapja köztudottan az, hogy egy szakember ellenőrzi, és tökéletesíti a munkáját. Mennyi esélyt adunk annak, hogy akár „csak” országos bajnok lesz belőle az egyik úszószámban?
Aki értelmezni próbálta a tavalyi többhónapos kihagyásának okait, a teljesen zilált – az egyévnyi versenyidőszakot nélkülöző – olimpiai felkészülését, ezt mind-mind figyelembe kellett volna, hogy vegye, másképp igen messze lavírozta magát az igazságtól. Még csak a valóság felszínét sem kapargatta. Azoknak a sportolóknak, akik ilyen hozzáállással látnak munkához a profi világban, 99,9 százalékban semmi esélyük sincs kiemelkedni a mezőnyből. Milákról az elmúlt években számtalan alkalommal kiderült, hogy a 0,1 százalékhoz, vagy ennél is marginálisabb csoporthoz tartozik. Őket zseniknek hívjuk, akikkel – miként Gergely Istvántól is halljuk a filmben – teljesen másképp kell bánni, mint a többiekkel. Ám éppen ez a kivételezett bánásmód képes kikezdeni az amúgy gyémántkeménységű védőpáncélt is, amelyet lélegzetelállító eredményei képeztek körülötte.
De hogyan írható körül a zseni fogalma úszásban? A jóslatból kiderül – Csurka Gergely, a szövetség sajtófőnöke és Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya vezeti le számukra. Michael Phelps egyik titka az volt, hogy dupla bokaízülettel, Ian Thorpe előnye, hogy 54-es lábbal, szinte uszonnyal úszott. Miláknak ideális tejsavszintje ad óriási előnyt: versenyterhelés nyomán nála a megszokottnál sokkal alacsonyabb értéket ér el a szövetekben termelődő tejsav, ami miatt nem indul be a savasodási folyamat, vagyis az iszonyatos izomterhelés egyszerűen kevésbé fájdalmas a szervezet számára, így a csúcsteljesítmény időtartama kitolható.
Kristófnak az ízületei is jóval lazábbak, mint az átlagembernek. Ráadásul az izomzata eloszlása is tökéletes a pillangóúszáshoz, mert az erőfejlesztésre nem vastagodott túlságosan ott, ahol nincsen rá szükség, így nem kell felesleges súlyt mozgatnia a vízben.
Edzői, illetve ő maga hamar rájött erre, és könnyen belátható volt, hogy ha ilyen fizikai adottságokkal a motivációs szintje eléri egy átlagosan elhivatott élsportolóét, akkor félelmetes eredményekre képes. Ez testet öltött a 2017-es ifjúsági világcsúcsban, majd a hazai vizes vb-n szerzett ezüstben az érettségi előtt álló fiútól. A munkamoráljáról annyit, hogy edzője, Selmeci Attila le akarta beszélni a vb-indulásról, annyira gyengén edzett, ám Milák hallani sem akart erről.
„Két nap alatt Magyarország egyik legnépszerűbb sportolója vagyok. Ezt elég nehéz feldolgozni. Itt csak az a probléma, hogy hirtelen jött minden”
– mondta néhány nappal a budapesti 100 pille után.
19 évesen, a 2019-es, kvangdzsui világbajnokságon csaknem nyolc tizeddel javította meg Phelps világcsúcsát, amit az úszószakmában sokan megdönthetetlennek tartottak. Rögzítsük: Milák ezt is úgy teljesítette, hogy nem volt kedve edzeni, se utasításokat alázattal végrehajtani, se feleslegesnek vélt információkat befogadni.
Azzal, hogy a megdöntötte Phelps rekordját, beírta magát az úszás nagykönyvébe, és magára irányította a rajongók és a sajtó figyelmét.
„Ha valamit el tudnék az egészből engedni, az a hírnév, mert ez nem az, amit én egyedül el tudnék viselni”
– mondta röviddel a döntő után. Intő jel: a zseni utal rá, örülök, hogy örültök, de ez kezd nagyon sok lenni nekem.
Milákot elmondása szerint már ekkor is nagyjából egyetlen dolog motiválta, a versengés. Mint mondja, néha a futam előtt sincs kedve úszni, de ilyenkor előjön az akaratereje, amivel néha még saját magát is meglepi. Hallgassuk a tökéletes versenyző archetípusát:
„A (verseny kezdetét jelző) sípszónál magabiztos vagyok, könnyebbé válok, és nem érzem a fáradságot, amit előtte éreztem. Akkor érzem jól magam, ha minél több számot úszok, és minél közelebb vannak egymáshoz a számok, annál jobban megy.”
Miközben edzője, a szövetségi kapitány, Sós által zseninek tartott Selmeci óvta a túlzsúfolt versenyprogramtól, Milák a mindenkori trenddel szembemenve – kivételes élettani adottságai tudatában – akkor érezte elemében magát, ha totális terhelés alatt volt, 10-15 perces pihenővel kellett újra vízbe ugrania egy versenyen. Nem értette, edzője miért próbál mindennek gátat szabni.
„Nem akarja, hogy leégjek? Akkor sincs semmi, ha leégek...”
A fülében ott csengtek édesanyja gyerekkora óta ismételt szavai („önmagadat győzd le”), és alig 19 évesen rá kellett jönnie: szinte egyetlen vetélytársa maradt, a mindenkori rekord. Ami egy idő után már a saját maga által felállított világcsúcs volt. Rögzítsük újra és újra: az edzéseket finoman szólva sem kedvelő, az autoriter edző és tanítvány viszonyban nem hívő, egyre inkább öntörvényű, zabolátlanabb sportolóról van szó, aki még szinte be sem lépett a felnőttkorba. Sőt, szülei szerint ekkor még mindig csak gyerek volt.
Az édesapja hangsúlyozza is a filmben: a 2021-es olimpia előtt új klubja, a Honvéd és a szövetség már felnőttként kezeli, de mentálisan ő valójában még gyermek. Viszont egy felnőttnek való felelősséget akasztottak a nyakába. Hogy miféle felelősséget, azt a szövetség elnöke, Wladár Sándor igazából 2023-ban fogalmazta meg nyilvánosan, Milák köddé válását, és az egész Milák-ügy eszkalálódását követően.
„Tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg az életben, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére. Ez egy lehetőség neki, hogy Egerszegi és Darnyi nyomdokaiba lépjen, hiszen 301 egyszeres olimpiai bajnok van, de olyan, aki kétszer állt a dobogó tetején, akik ikonok és példaképek a mai napig, na, ez lehetne ő is.”
A „tartozik” részről írtunk hosszabban tavaly ősszel, de hallgassuk Csurka Gergőt, a szövetség sajtófőnöke Wladárhoz hasonlóan, nála visszafogottabban fogalmazott:
„Ezzel a tehetséggel neki önmagával szemben van felelőssége.”
Kritikus ponthoz érkeztünk, hiszen, ha Milákról és a tetteiről, megnyilvánulásairól van szó, sok-sok kérdést fel kell tennünk, köztük azt is: valóságos, életszerű felvetés-e egy öntörvényű, az edzésre, a kontrollra fújó zsenit azzal szembesíteni, hogy tehetsége tudatában felelőssége van magával szemben? Mondva, más ilyesmire nem lenne a képes a vízben, ezért neki kutya kötelessége élni a kivételes lehetőségeivel. Milák már a 2021-ben forgatott dokumentumfilmben sallangmentesen beszél alapmotivációjáról:
„Nem voltak terveim, nem akartam olimpiai bajnok lenni, világcsúcsot úszni. Mondták, hogy lehetek olyan, mint a Cseh Laci, meg az Egerszegi…. Én csak jól éreztem magam, és itt ragadtam (az uszodában).”
Aki ezt kamerába mondja 2021-ben, abban nem biztos, hogy 2023-ban azzal érdemes próbálni szítani a tüzet, hogy Egerszegi és Darnyi nyomdokaiba léphet. Feketén-fehéren kijelentette, hogy számára ez nem ösztönző, s ennek tükrében tulajdonképpen szinte akkor viselkedik önazonosan, ha időnként nagy ívben tesz még az edzésekre is. Akkor is, ha ez sokak számára több, mint felháborító.
Mint 2020 őszén. Bizony, nem 2023-ban volt az első olimpiai felkészülés, amikor kongatni kellett a vészharangot. Selmeci A jóslatban elárulja, a koronavírus-járvány alatti lezárások idején, a verseny nélküli időszakban végzett munkát Milák időfecsérlésnek, feleslegesnek érzi.
„Ha ez folytatódik, ebből neki lehetnek problémái.”
És íme, a második kritikus pont: hamar kiderült, hogy nem lettek problémái. Akkor sem, ha hónapokon át lagymatag vagy éppen semmilyen edzésmunkát nem végzett. Mindössze néhány hónappal azután, hogy Selmeci felhívta a figyelmet a munkamorálból fakadó gondokra, Milák a 2021 márciusában rendezett országos bajnokságon minden idők második legjobb idejét úszta 200 pillangón. A kisujjából kirázva.
Csakúgy, mint a tokiói olimpián, ahol 10-12 perccel a verseny előtt még nadrágot kellett cserélnie – teljesen kizökkentve magát a megfelelő lélekállapotból –, a futamban viszont tönkreverte a mezőnyt, és olimpiai csúccsal győzött. A zseni kiszámíthatatlansága, irracionális mivolta ismét előbukkan: a célba csapva egyetlen félmosoly sem jelenik meg az arcán – még a dobogón sem. Ő nem így akart nyerni. Sós utólag meg is jegyezte, majd szól neki, hogy legközelebb örüljön már kicsit az olimpiai aranynak, mert gyerekek ezrei nézik, és tekintenek rá példaképként.
„Azért voltam csalódott, mert nem tudtam kiadni magamból a legtöbbet. Nem voltam abban a helyzetben”
– indokolta rezzenéstelen tekintetét a fenomén a gatyagate-tel. Ismét csak rögzítsük: a világ- és Európa-bajnok épp óriási fölénnyel megcsinálja az „úszó Grand Slamet”, és azért letört, mert nem 110 százalékos összpontosítással úszott, így például nem tudta megdönteni saját világrekordját. Igen, ez Milák Kristóf, akit önmaga legyőzése hajt.
Ha kicsit jobban odafigyeltünk volna az általa addig írt sztorira, nem lepődünk meg 2023-ban, hogy eltűnt a színről. Hogy hónapokig nem tud róla semmit még a szövetségi kapitány sem, akiről Selmeci mondja el a filmben: úgy tekintett rá Milák, mint egy második édesapára. Nem kellett volna meglepődnünk, mert a zseni fejében teljesen máshogy állnak össze a dolgok. Néha tán össze sem állnak, csak úgy jönnek maguktól.
Hiszen példák sora mutatja, nem kell ahhoz sokat készülni, hogy újra és újra legyőzzük saját magunkat. Lemondhatunk az edzőnkről is, aki feljuttatott bennünket a csúcsra (Selmeci), mondván, már nincs meg a kémia. Talán még az is belefér, az általunk választott edző vesz búcsút tőlünk, mondván, az úszás szeretetének vissza kell térnie belénk, másképp vége a pályafutásnak (Virth Balázs). De ki merne rajtunk kívül olyat mondani, hogy „vannak, akik azért szomorkodtak, mert abban az időszakban kellett úszniuk, amikor Phelps, és vannak olyanok, akik azt sajnálják, hogy nem úszhattak akkor, amikor ő?” Ki szomorkodna azon a junior vb-cím megnyerése után, hogy nem tudott jobb időt úszni, mint a felnőttek világbajnoka (Chad le Clos)? Melyik úszó erőltetné az edzőjénél, hogy hadd úszon a 200 gyors után tíz perccel 100 pillangót? Ki képes szinte siratni egy olimpiai csúccsal nyert ötkarikás aranyat, majd felvillanyozva ünnepelni egy ezüstöt csak azért, mert végre volt egy ellenfél a vízben (Caeleb Dressel, 100 pillangó, Tokió)? Ugyanaz, aki saját edzőjét, szövetségi kapitányát, a teljes magyar sajtót és a szurkolóit hónapokon át kétségek között hagyja edzésteljesítményét titkolva, majd az olimpián csobban, és a „gyengébbik” távján (100 pillangó) olimpiai bajnoki címet nyer Párizsban – első magyarként ebben az úszásnemben (is). A végén pedig szótlanul meghajol, és elsétál.
Sós A jóslat vége felé megjegyzi, Phelps, Darnyi és Cseh László, vagyis a történelem legnagyobb pillangóúszói mind 24-25 éves koruk körül úszták a legjobb idejüket, utána (az időeredményeket nézve) elindultak lefelé. Milák Párizsban volt 24 éves. Azonban zseni, s mint tudjuk, a zsenik felettébb kiszámíthatatlanok.
Kiemelt fotó: XLsport
Szerző
