Milák Kristóf senkinek sem tartozik, de döntenie kell!

Mint ismeretes, Milák Kristóf júniusban jelentette be, hogy kihagyja a fukuokai világbajnokságot, és három hónapos szünetet tart, mert fizikailag és mentálisan sem érzi magát alkalmasnak arra, hogy a saját elvárásai szerint (vagyis másodpercekkel a világ előtt tempózva) versenyezzen. Szeptemberben ugyan újrakezdte az edzéseket, de közel sem a szükséges intenzitással, így hiába harangozták be a hónap elején, hogy a budapesti világkupán visszatér, október 17-én kiderült, mégsem áll rajtkőre a Duna Arénában. Mivel alig több, mint két hét telt el a visszatérésének bejelentése (október 2.) és a „visszalépés” hírének publikálása között, az egyértelműen megállapítható, hogy ezen meglehetősen rövid időszak alatt semmilyen olyan fordulat nem következett be a felkészülésében, ami minderre magyarázatul szolgálhatna. Az teljesen világos, hogy nem jött még el az ideje annak, hogy Milák újra (kiemelkedő szinten) versenyezzen, de ez pontosan tudható volt már a hónap elején is. Természetesen Kristóf felkészítői és Sós Csaba szövetségi kapitány is tisztában voltak vele, hogy baj van, de a közvélemény csak múlt héten értesült arról, hogy finoman szólva sem menetrend szerint zajlik világklasszisunk felkészülése.

Edzője, Virth Balázs elmondása szerint Milák fél éve nem végez az élsporthoz szükséges edzésmunkát, és a 24. órában van, ha komolyan gondolja az olimpiai felkészülést. Nyilvánvalóan sokkal szerencsésebb lett volna, ha mindez nem tudódik ki legalább addig, amíg eldől, hogy a Honvéd topversenyzője beleáll-e újra a kőkemény munkába, vagy inkább elengedi ezt az egészet végleg – ezt viszont el lehetett volna kerülni azzal, hogy a világkupán való indulást nem forszírozzák. Ez azonban már Kristóf felelőssége, egészen bizonyos, hogy nem lett neki parancsba adva, hogy márpedig el kell indulnia, de még, ha lett is volna rajta efféle nyomás, ha másért nem, akkor a kalkulálható eredménytelenség okán kellett volna már jóval hamarabb továbbodázni a visszatérését.

Így azonban egyik legnagyobb sportolónk belső vívódása országos nagycirkusszá lett, ami drámai kontraproduktivitást eredményezhet, hiszen a nyilvánosság csatazaja aligha fogja a medence irányába terelni az úszófenomént. A józan és a mértéktartó hangok akkor szorultak végérvényesen kisebbségbe, amikor Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a világkupa zárónapján így nyilatkozott az ügyben az M4 Sportnak.

„Az, hogy nyolc hónappal az olimpia előtt még mindig azt hallom, hogy keresi az utat és a motivációt, hogy nem látjuk edzésen, nem tudjuk, hol van, mély szomorúsággal tölt el. A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk. Tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg az életben, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére. Ez egy lehetőség neki, hogy Egerszegi és Darnyi nyomdokaiba lépjen, hiszen 301 egyszeres olimpiai bajnok van, de olyan, aki kétszer állt a dobogó tetején, akik ikonok és példaképek a mai napig, na, ez lehetne ő is..."

 – fogalmazott Wladár.

Forrás: MTI / Mohai Balázs

Azt azonnal szögezzük le, hogy Milák Kristóf nem tartozik az országnak semmivel. Ilyet nem lehet mondani, ez egy méltatlan, indulatvezérelt és provokatív követelőzés volt, olaj a tűzre, ami ráadásul egyenesen a tűzoltó tömlőjéből zúdult az egyre csak terjedő lángokra. Ugyanakkor annak is illene hangot adni, hogy a „Tartozik Magyarországnak” univerzális szalagcímmé tétele a honi sajtóban egy minden eleganciát nélkülöző, kontextusából kiragadott és elbaltázott szófordulattal való visszaélés, amivel, mint már oly sokszor, ezúttal is a sportolónak ártunk a legtöbbet.

Abban nincsen, és nem is lehet vita, hogy Wladár elvetette a sulykot, és igencsak félresikerült a fenti ominózus kijelentése, de a helyzet azt is megköveteli, hogy megpróbáljuk értelmezni, hovatovább meg is érteni, mit is óhajtott közölni a hazai szövetség elnöke. Az ő véleménye a hivatalánál fogva is releváns állásfoglalás, ami hiába sült el balul, azt igenis joggal feltételezhetjük, hogy sem bántani nem akarta Milákot, sem ártani neki. Wladár egyszerűen csak elragadtatta magát, kendőzetlen és megfontolatlan módon adott hangot a véleményének, alkalmasint saját maga rég megbánt döntésének (23 évesen, egyszeres olimpiai bajnokként vonult vissza, pontosan annyi idősen, mint most Milák) feldolgozatlanságát vetítette ki Kristófra, úgy, hogy közben teljesen figyelmen kívül hagyta a fiatal úszó személyes nézőpontját. De azért, ha egy olimpiai bajnok úszó mondja az olimpiai bajnok úszónak, az nem ugyanaz, mintha valaki a kocsmában hisztizne, hogy

„márpedig a dobogó tetején fogsz állni Párizsban is, mert nekem csak ennyi jut és megérdemlem”

– a jobb belátásra bírásnak azonban ez a dorgálva kioktató stílus nem lehet az eszköze!

Forrás: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott Facebook

Milák Kristóf egy istenadta tehetség, egyszeri és megismételhetetlen, aki 21 éves korára mindent elért, amit egy sportoló elérhet. A tokiói olimpia után nyugodtan mondhatta volna azt, hogy ennyi volt, elég volt. Neki azonban esze ágában sem volt abbahagyni, továbbra is éhezte a sikert, és éppen a grandiózus becsvágya miatt a saját komfortzónájából is kitört. Miután a 2022-es budapesti világbajnokságon a 100 és a 200 méter pillangón is aranyérmes lett, a két hónappal később rendezett római Eb-n a régóta ambicionált számhalmozás ideje is eljött: a két fő száma és a gyorsváltók mellett 100 és 200 m gyorson is elindult. Természetesen mindkét pille távon tükörsimán nyert, ahogy a 4x200-as váltóval is, míg a 4x100-as stafétával ezüstérmet szerzett. Egyéniben 100 gyorson másodikként csapott a célba Kristóf, 200-on azonban lemaradt a döntőről, a 10. helyen zárt. Milák tavalyi formaidőzítése egyértelműen a vébére volt kihegyezve, ehhez képest ez egy csodálatos szereplés volt, de rajta egyértelműen látszott, hogy nem elégedett, már ami a gyorson tett kalandozásait illeti. Elsősorban nyilván a 200-as középfutamos kiesés bökte a csőrét, a királyi számban megszerzett ezüstjén keseregni már az ő maximalista szintjén is túlzó önmarcangolás lett volna – de egészen bizonyos, hogy zavarta az is, ahogyan csalódott volt amiatt is, hogy Tokióban nem világcsúccsal győzött. Ő ilyen, tisztában van a képességeivel, és nem pusztán nyerni akar, neki kell a három testhossz előny is hozzá. Ez a mentalitás a medencében áldás, ugyanakkor azon kívül már komoly stresszfaktor, amit tudni kell kezelni.

A római Eb azt megmutatta, hogy Milákban benne van annak a lehetősége, hogy négy egyéni számban is a legjobb legyen a kontinensen, és pluszban még a váltókkal is csúcsközelben járjon; de a világbajnokság és az olimpia már egy másik kávéház. Az úszás történetében egyedül Mark Spitz volt képes arra, hogy 100 és 200 m gyorson, valamint 100 és 200 m pillangón is győzedelmeskedjen egyazon olimpián – vagyis minden idők második legnagyobb úszója. A legnagyobb Michael Phelps pedig a két pillangó szám mellett 200 és 400 m vegyesen lett első Athénban és Pekingben is, ráadásul a kínai fővárosban még a 200 gyorsot is behúzta melléjük. Az, hogy Milák hozzájuk méri magát, cseppet sem meglepő, és alighanem azon felismerése, hogy ő még nem tart ott, hogy a két legenda földöntúli produkcióját megismételje, kicsit kedvét szegte. Pedig nem kellett volna, ugyanis hasonló kiosztású számhalmozást soha senki más nem teljesített eredményesen, de még kísérleti szinten sem, legalábbis nem a két legrangosabb világverseny valamelyikén.

Forrás: MTI / Kovács Anikó

Azóta eltelt fél év és senki sem tudja pontosan, mi játszódik le benne legbelül, mit és mennyire akar, hogyan is képzeli el a jövőjét. Legutóbb azt nyilatkozta, hogy ugyan nem a tőle megszokott intenzitással edz, de élvezi az úszást, jól érzi magát a vízben, és most csak Párizs érdekli, aztán meglátjuk, mi lesz utána. Csakhogy, ahogy Sós Csaba fogalmazott: a párizsi vonat másfelé megy, mint amerre ő tart, míg Virth Balázs szerint még csak jól edzhető állapotban sincsen. Itt jegyezzük meg, edzeni sosem szeretett, ő a versenyzést imádja, a győzelemért él-hal. Korábban is voltak kilengései, de sosem okozott neki gondot, ha a saját feje után menve nem, vagy nem az edzője által elképzelt időben végezte el a rá kirótt munkát, a nap végén, a verseny után ott állt a dobogó tetején. 2020 őszén, miután levette a lábáról a Covid, egy hónapot kényszerült kihagyni, mintegy nyolc kilót fogyott izomból, majd három hét edzés után a decemberi ob-n két és fél másodpercre úszott a saját világcsúcsától! Az ilyen emberfeletti dolgai miatt, részben joggal hiheti, hogy neki a kevesebb is elég, és mint minden született zseni, Kristóf is öntörvényű és makacs, és pontosan ezért aggódik most ennyire a komplett magyar úszótársadalom a zászlóshajójáért, és kiabál kígyót-békát dermesztő tehetetlenségében.

Az azonban Milák Kristóf szuverén döntése, hogy szeretne-e még úszni, fontos-e még neki, hogy évekig elverje a világot. Erre senki sem kényszerítheti, senkinek nincsen joga ezt kikövetelni – neki viszont meg kell hoznia a döntést.

Amikor kiderült, hogy kihagyja az idei világbajnokságot, azt ígérte, visszatér. Nem sokkal később azt mondta, három-négy olimpiai arany még benne van.

Ezzel persze az egész szakma tisztában van, és éppen ezért és érte „haragszik”, nem ellene. Ráadásul Milákot tenyéren hordozzák, minden létező támogatást megkap, ugyanúgy, mintha teljes erőbedobással úszna. Jár neki a Gerevich-ösztöndíj, havi fizetést kap a Honvédtól (és ezen felül jelentős szponzorációs juttatásokban is részesül), ami egy ponton túl nem lesz tartható; és első sorban nem lesz fair azon versenyzőtársaival szemben, akik gőzerővel készülnek, nap mint nap. És pontosan azért, amiért ilyen páratlan tehetség, és az eddigi szédületes teljesítményei okán kivételeznek is vele, neki többet szabad, mint másoknak, ami szintén joggal kelthet megütközést. És akkor még ott van a váltók kérdése is, amelyek vele versenyképesek, nélküle pedig nem. A tavalyi vébén Milákkal az ötödik helyen zárt mindkét stafétánk, Fukuokában pedig a 11. és a 15. helyen végeztek. Nyilvánvalóan senki sem várhatja el azt, hogy egy másik versenyző repítse ki az olimpiára, mégis erről van szó, ugyanis a váltók kvótaszerzése és közvetve 3-8 úszónk ötkarikás szereplése is függ Miláktól – a szövetségi kapitány számításai szerint. Nekik és az edzői stábnak is joga van tudni, számíthatnak-e rá, mert ha nem, az újratervezést és a Milák hiányához igazított stratégiát igényel, amelyet értelemszerűen mielőbb ki kell dolgozni.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

És van itt egy, a szakágon is messze túlmutató szempont is. Milák nemcsak az úszók, hanem a teljes magyar küldöttség egyetlen garantált aranyesélyese volna Párizsban, nincsen még egy sportág, ahol valaki hasonlóan biztosra mehetne a magyar versenyzők közül. Ráadásul nagy valószínűséggel rögtön két aranyéremről lenne szó, hiszen Caeleb Dressel, a 100 m pillangó címvédője és világcsúcstartója jó eséllyel ott sem lesz – ám Kristóf az amerikai fénykorában is nagyon közel volt hozzá. A 200 megnyeréséhez pedig neki az is elég, ha nincs formán kívül. Léon Marchand Kristóf bődületes 1:50,34-es világcsúcsánál két másodperccel gyengébb idővel nyert idén nyáron Japánban, de neki a 400 vegyes a fő száma, és a hazai olimpiáján bizonyára nagyon feszített menetrendje lesz a franciák 21 éves titánjának; ám abban biztosak lehetünk, ha a mi bajnokunk is a vízbe ugrik, Marchand-nak 200 pillén nem terem majd babér.

Az, hogy Milák Kristóf óhajtja-e beteljesíteni azt a rendkívüli potenciált, ami beláthatóan legalább a Los Angeles-i ötkarikás játékokig a világ tetejére predesztinálja, csakis rajta múlik. Mindenki megérti, meg kell, hogy értse, hogyha 15 év után elege lett az úszásból, a napi kétszeri több kilométeres penzumból álló edzésből, a világversenytől-világversenyig tartó ciklusokból, és a civil ember számára elképzelhetetlenül sok lemondásból. Az elmúlt hónapokban megízlelte a szabadságot, és egyáltalán nem meglepő, hogy göröngyös és nyögvenyelős a visszaút a medence falai, a sivár és végtelen monotónia közé. De muszáj meghoznia a döntést, ezzel önmagának is tartozik, és így korrekt a sporttársaival, a felkészítőivel, a támogatóival, a magyar olimpiai mozgalommal és nem utolsó sorban a rajongóival szemben is.

Bizonyítania már nem kell semmit. Ő a legjobb pillangó úszó, aki valaha élt ezen a bolygón, erre született. Michael Phelps is leesett állal nézte, amikor 2019-ben Kvangdzsuban, 18 év után elorozta tőle a világcsúcsot – az ötkarikás rekordbajnok amerikai kedvenc számában. Aztán tavaly nyáron Budapesten, hazai közönség előtt még tovább faragott rajta. Wladár Sándornak abban igaza volt, hogy a tehetsége csak Egerszegi Krisztináéhoz fogható. Egér öt olimpiát nyert, a 200 m háton 1991-ben beállított világcsúcsát pedig csak 17 évvel később, 2008-ban döntötte meg Kirsty Coventry. Milák szédületes rekordja is hasonlóan hosszú életű lehet – az pedig, hogy nyer-e még három-négy-öt olimpiát, csakis rajta múlik. Neki kell akarnia. Mi csak nagyon szeretnénk.

Kiemelt kép: MTI