Érzelmek és küzdelem a vásznon – öt sport témájú festményről

1., Henri Rousseau: The Football Players (1908)

Ugyan a kép középpontját négy sportoló alkotja, mégis tájképnek tekinthető, hiszen a háttér gazdagon ábrázolt: a fák és az ég betöltik a teret. A négy férfi arcáról, akik valójában rögbit játszanak, sugárzik a vidámság. A szakavatott néző viszont észreveheti, hogy a képen nincs egypontos perspektíva, és a játékosok feje kicsi a testükhöz képest. Henri Rousseau (1844-1910) műalkotása magában foglalja mindazt, amit naiv művészetnek nevezünk. Az ide tartozó festők nem részesültek művészeti képzésben, ami miatt az alkotó tevékenységüket inkább a kreativitás és a spontaneitás, mintsem a tudatosság jellemzik.

Maga Rousseau is autodidakta alkotó volt, a negyvenes éveiben kezdett el komolyabban foglalkozni a festéssel, miután nyugdíjba vonult adószedői állásából. Az akkori konzervatív művészi körök a képzetlensége miatt nem ismerték el a munkásságát, viszont az új irányzatok, az avantgárd törekvések képviselőinél nagy népszerűségnek örvendett. Nem kisebb név, mint Pablo Picasso is a rajongói között volt.

2., Umberto Boccioni: Dynamism of a Cyclist (1913)

A festményt ezüstös fények, kúpok és uszonyszerű formák örvényei uralják. Süt róla a dinamizmus, ami a stílusra, a futurizmusra általánosan jellemző. Az előző század elején született irányzatra többek között az a kubizmus volt nagy hatással, amelyről a következő alkotás ismertetésénél tudunk meg többet. Egy futurista festményre, így Boccioni alkotására is az jellemző még, hogy árad belőle az erő és a sebességet is érzékelteti. Továbbá érezhető rajta a régi irányzatok hatásait elsöpörni kívánó lázadás is, hiszen valami újra és eredetire törekszik.

Nehéz vászonra vinni annyi energiát, amennyit egy futurista festő szeretne, ezért szükség van a fény optikai illúziójára, aminek köszönhetően az általa készített kép azt az érzetet kelti, mintha a művész egymás utáni mozgásfázisokat festett volna – így van ez Boccioni festményét illetően is. Az olasz művészt illetően megemlítendő az a szomorú tény is, hogy mindössze 33 életév jutott neki osztályrészül. Az első világháború egyik csatájában halt meg 1916-ban, amikor leesett a megbokrosodott lováról, és belehalt sérüléseibe.

3., Willi Baumeister: Female Runner II (1925)

A meztelenül futó női alakot ábrázoló mű egy tipikus kubista alkotás. Maga a stílus az absztrakt művészethez köthető, hiszen nem törekszik a valósághű ábrázolásra – ahogy ennél a festménynél is megfigyelhető. A hangsúly a téri viszonyok és a különböző geometriai formák megjelenítésén van. A kubista festők gyakran nyúltak az emberi alakokhoz, ahogy az Willi Baumeister (1889-1955) német festő és tervező alkotása esetében is történt. 

A rejtélyes festmény középpontjában, ahogy említettük, a meztelenül futó nő látható, a háttérben pedig egy fekvő férfi. Bizonyos feltételezések szerint a képnek társadalmi üzenete is lehetett. Ugyan 1900-tól már nemcsak férfiak vehettek részt a(z akkor még csak) nyári olimpiai játékokon, a nők sportolása még az 1920-30-as években is sokak szemében különcködésnek számított. Jóval gyakoribb volt akkoriban tehát, hogy a férfi sportolókat figyelték a nők, mint az ellenkezője. Baumeister festménye tehát egy akkoriban nem igazán megszokott viszonyban mutatja be a szebbik nem és a sport kapcsolatát.

4., LeRoy Neiman: The DiMaggio Cut (1998 körül)

A kép témájául szolgáló Joe DiMaggio a baseball történetének egyik ikonikus alakja volt. Szicíliai olasz bevándorlók gyerekeként született Kaliforniában, 1914-ben. Az édesapja azt szerette volna, hogy a fia hozzá hasonlóan halászként keresse a kenyerét, de Joe még a „hal szagától is hányingert kapott”, így inkább baseballozott – nem is akárhogyan. Az eredménysora párját ritkító volt. Végig a New York Yankeesben játszott, az ott töltött 13 év alatt klubja tízszer nyerte meg az Amerika Ligát, kilencszer pedig a Major League Baseball döntőjét, a World Seriest. Ami DiMaggio egyéni elismeréseit illeti, háromszor nyerte el A legértékesebb játékos-díjat és valamennyi szezonjában All Star-játékos volt.

De nem csak a sportteljesítménye miatt került reflektorfénybe, hanem második felesége, Marilyn Monroe, a korszak szex-szimbóluma miatt is. DiMaggiónak a sorozatos sérülései miatt, ahogy említettük, mindössze 13 évnyi pályafutás jutott, 1951-ben visszavonult, utána edzősködött, valamint egy kávéfőzőgép-gyártó cég szóvivője és reklámarca volt – vagyis a reflektorfény élete végéig elkísérte.

Ami a róla készült festményt illeti, impresszionista stílusban készült, ezért a festő, LeRoy Neiman szándéka nem az volt, hogy tökéletes részletességgel, fotórealisztikusan legyen kidolgozva az alkotás, hanem inkább a mozgalmasság kihangsúlyozása volt a fontos – főleg a színekkel és a fényekkel való játékkal. A kép középpontjában DiMaggio áll, viszont a figyelem nemcsak rá irányul: a lelátókon szurkoló embertömegeket a háttérhez képest élénk színekkel ábrázolja a művész, így a háttér is intenzív hatást gyakorol a nézőkre. Neiman egyébként előszeretettel nyúlt a sporthoz, mint témához, többek között Muhammad Aliról is készített festményt.

5., Rossi és Schäfer ikonikus Eb-pillanatáról is készült festmény

Alighanem minden magyar futballrajongó emlékszik a labdarúgó-válogatottunk tavalyi Európa-bajnoki szereplésére. Ki ne tudná, Marco Rossi csapata túlszárnyalta a papírformát, a csoportkörből való továbbjutásért az utolsó percig versenyben maradva két pontot szerzett, valamint három gólt rúgott a kontinenstornán. Méghozzá egy olyan csoportban, amelyben a torna előtt mindhárom ellenfelünket akár a végső győzelemre is esélyesnek tartották számon.

Nem sokon múlott, hogy június 23-án, Münchenben olyan eredményt érjen el a válogatottunk, amelyre az egész futballvilág felkapja a fejét. Az utolsó csoportmérkőzésen, ahol Németország volt az ellenfél, egészen a 84. percig vezetésre állt a magyar nemzeti csapat – ekkor törte össze a magyar álmokat Leon Goretzka egyenlítő gólja. A lefújást követően a nemzeti csapat tagjai közül többen magukba roskadva, könnyezve vették tudomásul, hogy hiába a bravúros teljesítmény, számukra véget ért a kontinenstorna.

Az a rendkívül kifejező és megindító fotó, amelyen Marco Rossi apai szeretettel öleli és vigasztalja az egyik legszomorúbb játékost, Schäfer Andrást, hamar bejárta a világsajtót. A művészvilág is felfigyelt a mély érzelmeket kiváltó felvételre. Szűcs Rita egri festő vászonra vitte az Európa-bajnokság – legalábbis a magyar szurkolók számára – egyik ikonikus pillanatát. Nagyméretű képet festett, amelyen főleg a színhasználat a szembetűnő, a piros és a sárga nagyon jól érzékelteti az intenzív érzelmeket, vagyis mind Schäfer bánatát, mind pedig a Marco Rossiból áramló, már említett apai szeretetét. Különlegesség az egyik szélen megfigyelhető festékfolyatásos technika alkalmazása.

Szűcs Rita elmondta, hogy a műve öt nap alatt készült el, amelyet nem volt könnyű megalkotnia, főleg a méretarányok miatt. Elmesélte azt is, miért határozta el, hogy megfesti a rendkívül ismertté vált fotón megörökített vigasztaló ölelést: „Én egy érzelmekkel túlfűtött ember vagyok. A sportnak is vannak olyan túlfűtött pillanatai, amelyet ugyan csak egyszer él át az ember, az életében mégis nagyban meghatározó. Ez ilyen pillanat volt. […] Úgy gondoltam, hogy megfesteni is érdemes”.

Maga Schäfer el volt ragadtatva attól, hogy műalkotás készült róla: „Elképesztő! Nem is találok szavakat! Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy elkészült ez a festmény!” – nyilatkozta a képről.