„És családként győzünk vagy veszítünk. Együtt” – így jutottunk ki az olimpiára (filmajánló)

A női olimpiai selejtezőig (április 11–14.) még biztosan érdemes újra átélni más szemszögből, hogyan jutott ki férfi kézilabda-válogatottunk a párizsi olimpiára, de utána is marad még bőven mondanivalója annak a háromrészes kisfilmnek, amelyet a hazai szövetség a március 15-ei hosszú hétvégéről készített. Egyik érdekessége a más szög, a szokatlan kameraállások, amelyek a lassításokkal esztétikai élményt adnak, megmutatva a kézilabdázásnak azt a fajta szépségét, amelyet az őrületes tempó gyakran elfed.

Az első részben ezen felül kiderül a lapadu jelentése és jelentősége, a könnyedén megnyert nyitómeccs értéke. Chema Rodríguez, amennyire csak lehet, leveszi a terhet a játékosok válláról, majd tovább táplálja az önbizalmukat: mindez hozzátartozik a sikerességéhez.

 

A tét napról napra nő, a kamerák egyre fontosabb jeleneteket és mondatokat rögzítenek. A norvégok elleni csatáról előre tudtuk, sokat nemigen nyerhetünk vele, de nem roppanhatunk össze: tartás kell a csapatnak a sorsdöntő utolsó napra, ám gyorsan regenerálódnia kell. A spanyol kapitány a norvég erőnléti edző, Tord Ellingsen jelenlétében arról beszél, hogy a norvégok nem tisztelnek minket… A meccs után pedig jön az a nagy hatású beszéd, amely kulcsszerepet kap Imre Bence pályafutásában. A szélső visszajelzései szavakban és gólokban is ezt igazolják.

 

És eljött a nap, amelyre 12 éve várunk, egy este, amelyért érdemes volt végigszurkolni 12 évet, a legutóbbi olimpiai szereplés óta eltelt időt. A kapitánynak vannak még tartalékai, újabb tartalmakat ad hozzá az előző napi gondolatokhoz.

 

„Csak annyi a dolgunk, hogy családként dolgozzunk ma. És családként győzünk vagy veszítünk. Együtt. (…) Mert mi mindig egy család leszünk.”

Óriási lelkierő kell ahhoz, hogy a portugálok ellen a legnehezebb pillanatokban érvényesüljön a taktika, visszajöjjön a csapat. Szavak nélkül is kiderül, min mentek át a játékosok menet közben.

Kiemelt fotó: MKSZ/Kovács Anikó