Emberi történetek és stabil szakmai munka: ott lesz Párizsban a férfi kézilabda-válogatott

Tudjuk, hogy az élsportban nem az érdem az egyetlen szempont. A kupákat nem mindig azok a csapatok nyerik, akik jobban játszanak, nem mindig az a játékos kapja a jó szerződést, aki a legtöbbet tett érte. Ezzel együtt, ha csak az eredményeket nézzük, a magyar férfi kézilabda-válogatott ebben az olimpiai ciklusban egyértelműen rászolgált az ötkarikás szereplésre. A mieink a 2023-as világbajnokságon nyolcadik, az idei Európa-bajnokságon ötödik helyet értek el, a sormintát egyedül a hazai Eb tizenötödik helye töri meg. Chema Rodríguez együttese megszilárdította a helyét az európai középmezőnyben, annak is inkább az első felében, válogatottunk összességében jóval stabilabban játszott, mint az eggyel korábbi ciklusban.

Persze azzal lehet vitatkozni, hogy a mostani kvalifikációs rendszer megfelelő-e, hiszen mégiscsak egy négyéves teljesítményről dönt egy hétvége három találkozója (sőt tulajdonképpen jelen esetben egy mérkőzés), de a fentiek lényege épp az, hogy mindkét oldalról megközelítve reális az, hogy a magyar csapat ott lesz az olimpián. Ennek kiharcolásához pedig egyszerre kellett előlépnie a csapat rangidőseinek, és felelősséget vállalnia egy olyan új magnak, amely a következő években is meghatározó lehet a magyar férfi kézilabdában.

Túl erős rivális

Az olimpiai selejtezőtorna csütörtöki játéknapjának értékelésekor azt emeltük ki, hogy bár ebben a csoportban továbbra is nagyon sok a kérdőjel, az egyre egyértelműbb, hogy Norvégia felfelé, Tunézia pedig lefelé lóg ki a kvartettből. A szombati események tovább erősítették ebbéli meggyőződésünket: Portugália tükörsimán, 37–29-re verte meg délután Tunéziát, este pedig jött a norvég–magyar mérkőzés, amely a hazai közönség bánatára ismét igazolta a papírformát: az északiak végig vezetve és dominálva nyertek 29–25-re.

Korábbi cikkünkben is kiemeltük, hogy a norvég válogatott váratlanul jól játszott ezen a tornán. Jonas Wille együttese mentálisan remek állapotban volt a tatabányai hétvégén, ráadásul taktikai szempontból is rendkívül tudatosan játszotta le mindhárom meccset. 

A kézilabda kedvelőinek – annak ellenére, hogy ezt a magyar csapat ellen mutatták be – csemege lehetett a norvég válogatott játékának szervezettsége. Érdemes volt figyelni például a lerohanásokra, Christian O’Sullivan vezetésével a skandináv csapat nagyon okosan változtatgatta az akciók sebességét, a különböző támadási fázisok felállását.

Támadásban az északiak egy-egy elleni játékára nem volt válasza a magyar védelemnek. Tobias Gröndahl egészen remekül találta meg a helyeket a falban, még azt is elbírták a norvégok, hogy a kinti zónából kevésbé voltak veszélyesek, mint a csütörtöki játéknapon. Ezzel együtt azt sem állíthatnánk, hogy Chema Rodríguez taktikailag alulmaradt volna a norvég kollégájával szemben: a magyar válogatott spanyol trénere jószerivel mindent megpróbált, csak az első félidőben használt kétféle hatosfalat és egy nyitott védekezést is, a norvégoknak azonban mindig volt válasza a váltásokra. Egyszerűen az lehetett az érzésünk, hogy most egy jobb csapat játszik egy adott napon némileg gyengébbel, így hiába az aktív pad, nincs igazából esély a fordításra. Annak ellenére sem, hogy voltak kifejezetten jó egyéni teljesítmények magyar oldalon: ki kell emelnünk például Fazekas Gergőt, aki az Európa-bajnoksághoz hasonlóan remekül érkezett a padról.

Egy meccs Párizsért

A szombati eredményekkel biztossá vált, hogy a Magyarország–Portugália mérkőzés tulajdonképpen egy ki-ki párharc lesz a párizsi részvételért. A portugál csapat legutóbb ott volt Tokióban, a magyar válogatott viszont a 2012-es londoni olimpiára tudott utoljára kvalifikálni, így Mikler Rolandon és Lékai Mátén kívül nem volt olyan játékos a keretben, aki járt már ötkarikás eseményen. A portugálok ellen egyébként felemás volt a mérlege a magyar együttesnek az elmúlt időszakban. A 2023-as vb-n Paulo Pereira csapata nyert, előtte viszont a hazai Eb-n a mieink kerekedtek felül. Előzetesen tehát azt lehetett érezni, hogy egy teljesen kiszámíthatatlan mérkőzés, amelyen tényleg apróságok dönthetnek.

És ez tulajdonképpen így is lett. Az Európa-bajnokságon többször emeltük ki, hogy a magyar csapat remekül kezdi a mérkőzéseket, s ez most is nagyon fontos volt. Nagy magabiztosságot adott az együttesnek, hogy az elején jól ültek a játékok: Lékai Máté remekül készített elő Szita Zoltánnak, ment le labda a szélre, tisztán sikerült megjátszani a beállót, hamar időt kellett kérnie a portugál szövetségi kapitánynak.

Ezt követően a portugál csapat szépen lassan átvette a meccs irányítását. El kell ismerni, hogy volt egy olyan időszaka a találkozónak, amikor egyértelműen a Pereira-gárda akarata érvényesült: a magyar védelem nem tudta megakadályozni Luís Frade megjátszását, a széles keresztekkel játszó portugál belső sor könnyen alakított ki helyzeteket.

Ugyanakkor volt egy olyan pont, amikor mindkét csapat elfogyni látszott: támadásban egyik oldalon sem volt már igazán ötlet, ám ekkor a magyar együttesből két olyan játékos lépett elő, akikre az olimpiai ciklus elején kevesen gondoltak volna. A kapuba hosszú évek után visszatérő Bartucz László és a nemzetközi elitbe idén berobbanó Imre Bence klasszis teljesítménye döntött végül a mieink javára. Előbbi 41%-os védési hatékonysága és utóbbi kilenc gólja bizonyította, hogy vannak még olyan tartalékok a magyar kézilabdában, amelyek nemcsak ezen a konkrét meccsen, hanem a következő években is segíthetnek a válogatottnak.

A 30–27-es magyar siker azt jelentette, hogy a mieink ott lesznek a párizsi olimpián, ami többek karrierjének méltó lezárása, mások számára pedig pályafutásuk első igazi nagy lehetősége lesz.

Prológus és epilógus egyszerre

Talán furcsa lesz, amit mondok, de egy, a párizsi kijutással egyenértékű fontosságú esemény is történt az elmúlt hetekben a magyar férfi kézilabdában. Chema Rodríguez szerződését 2028-ig meghosszabbította a Magyar Kézilabda Szövetség. Ennek az üzenetértéke felbecsülhetetlen: azt mutatja, hogy a sportági elit bízik abban az útban, amit a spanyol szakvezető elkezdett, és ezt a bizalmat nem tudja megrengetni néhány gyengébb eredmény sem. Korábban nem volt jellemző a szövetségre ez a belátás, pedig a nagy nemzetek kapitányválasztását hosszú évtizedek óta ez határozza meg. A Chema Rodríguezbe fektetett bizalmat most visszaigazolhatja a párizsi szereplés, és arra is lehetőség van, hogy a következő olimpiai ciklusban a csapat még közelebb kerüljön a közvetlen élmezőnyhöz. Főként azért, mert az utolsó párizsi meccs lefújása után nem egy új útra kell majd rátérni, hanem a szükséges változtatásokkal haladhat tovább a gárda a régin.

Kiemelt fotó: Bodnár Boglárka/MTI