Esélye sem volt a Milannak az Inter elleni Szuperkupa-döntőben

A Szuperkupa első, 1988-as kiírása óta a tegnap esti találkozó volt a 35. összecsapás az olasz bajnok és kupagyőztes (egyezőség esetén a kupadöntős) között. Az első mérkőzés után öt évvel, 1993-ban az Amerikai Egyesült Államokba, Washingtonba vándorolt a finálé. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal még tizenegyszer kellett utazniuk a résztvevőknek - Kínába, Líbiába, Amerikába, Katarba vagy éppen Szaúd-Arábiába, megküzdve az időeltolódással, az esetenként merőben más jellegű időjárással és az akklimatizációval. A 68 700 fő befogadására alkalmas Fahd király Stadionban 2019-ben már rendeztek olasz Szuperkupa-döntőt, akkor is Simone Inzaghi csapata, a Lazio nyert. Akkor huszonháromezren voltak kíváncsiak a fináléra.

A helyszínválasztásnál sem a szakmai érvek döntöttek

Az évek múlásával, a versenynaptár sűrűsödésével a Szuperkupa időpontja mostohagyermekként bóklászott a hónapok között, azonban a katari világbajnokság miatt a szezonban már másodszor formába hozott csapatoknak a decemberi utazásokat, edzőtáborokat követően már nem esett annyira jól ez a kaland.

Az AC Milannál az egész szezonban hosszú a maródiak listája. Meghatározó játékosok sora töltötte kezelésekkel, különedzésekkel az elmúlt időszakot, közülük Ante Rebic, Simon Kjaer és Junior Messias játékra jelentkezett Rijádban. Rebic friss visszatérőnek számított, így érthetően a cserék közé lett nevezve a kupadöntőn, azonban a dán és a brazil játékos kezdőként szerepeltetése már fogalmazhatott meg kérdéseket sokakban. Kjaer mindössze négy percet töltött a pályán a hétvégi, Lecce elleni találkozón, a jelenlegi szezonban előtte kapott 627 percet pedig még november előtt gyűjtötte össze. Messias a legutóbbi bajnokin 45 percet, a Torino elleni, fájó búcsúval végződő találkozón 53 percet játszhatott, de előtte ő is novemberben látott csak futballmérkőzést testközelből. Kettejük mellett a hétvégi sárga lapos eltiltása után visszakerülő Sandro Tonali volt új ember a kezdőcsapatban.

A tökéletes forgatókönyvet ezúttal Inzaghi vetette papírra

Jól mutatja, hogy mennyit vett ki Simone Inzaghi csapatából a kiesőhelyen lévő Verona elleni könnyed, 1–0-s győzelem, hogy egy helyen, a mérkőzés végkimenetele szempontjából fontos poszton változatott a kezdő tizenegyén a szakember. Roberto Gagliardini helyett az olasz válogatott Nicolo Barella kezdett, ez pedig kulcsfontosságú tényezőnek bizonyult. A 4-2-3-1-es felállásból támadásban 4-3-3-ra váltó piros-feketéknél már megszokhattuk, hogy Tonali előszeretettel lép fel akár a támadóvonalig is védekező középpályásként, plusz alternatívát kínálva a támadásépítéseknél.

A rendszeresen magasra feltolt szélső védőkkel hátul tudta tartani a támadásokat oly sokszor segítő Davide Calabriát és Théo Hernandezt az Inter, a hátsó fegyelmezett játék és a területek tömörítése, valamint a passzsávok elzárása pedig elvonta a levegőt Olivier Giroud és Rafael Leao elől. Labdaszerzésnél pedig éppen a támadásoknál feljebb ragadt Tonali mögötti területeket próbálták bejátszani villámgyorsan a fekete-kékek, természetesen Barella főszereplésével. Az eredmény nem is váratott sokáig magára. A bajnokság szezonbeli milánói derbije és az előző idény négy összecsapása (két bajnoki és két kupamérkőzés) közül három alkalommal is az Inter szerzett vezetést (egyszer 0–0 lett a végeredmény), és ezúttal sem történt ez másképp. Matteo Darmian hozta fel a labdát, a Tonali helyén beinduló Barella területet nyitott Edin Dzekónak, aki visszalépve a labdáért elbizonytalanította a vele a védelemből kilépni kívánó Fikayo Tomorit, és az éppen az ő pozíciójába befutó Barella így teljesen üresen kaphatta a bepasszolt labdát a bosnyák támadótól, aki a magasan fent tartózkodó, bal oldalon érkező szélsőhátvédet, Federico Dimarcót hozta kihagyhatatlan helyzetbe. A gyors gól után pedig játszhatta az Inter a saját, annyira szeretett játékát.

Sérülések, fáradtság és a rövid kispad

A Milan passzivitását az egyetlen kaput eltaláló lövésük, egy éles szögből leadott Leao-tekerés mutatja szemléletesen az első játékrészben. A következő két Inter-találatot pedig mintha lemásolták volna: egy feleslegesen, az ellenfél védőharmadában elkövetett szabálytalanságot követő gyorsan elvégzett szabadrúgás, egy hosszú indítás a védelem mögé, egy az egy elleni szituáció, a párharc megnyerése és a labdának a kapu hosszú oldalába továbbítása. Olyan gólok, melyek abszolút a fáradtság, a dekoncentráltság számlájára írhatók, egy ilyet sem kapott a Milan az előző szezonban. 

Ismét megmutatkozott, hogy a sok sérült mellett nem állnak olyan játékosok Pioli rendelkezésére, akik hasonló minőségben tudnák pótolni a csapágyasra járatott és játszatott Leao, Giroud párost, vagy mellettük mérkőzéseket tudnának eldönteni.

Két héten belül mindent elveszíthet a Milan

A minőség hiánya pedig könnyen a bajnoki címbe is kerülhet, hiszen a következő fordulóban Rómába, a Lazióhoz látogatnak a milánóiak, és a Napolival szembeni kilencpontos hátrány így sem tűnik már könnyen ledolgozhatónak. Ebben a szezonban a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában is vitézkednie kellene az AC Milan csapatának, így nem vár könnyű feladat Piolira. A csapat jelenlegi lelki és fizikai állapotát látva valószínűleg nehezebb dolga lesz, mint a legutóbbi hét találkozójából hatot is megnyerő, hétfőn az Empolit fogadó Inter szakvezetőinek, játékosainak.

Kiemelt kép: acmilan.com