„Ezt csak akkor adhatod fel, ha eltörik a lábad” – interjú a Debrecenből a Kékestetőre felfutó Nádudvari Péterrel

– Ezúttal nemcsak formalitás a kérdés: hogy vagy egy ilyen megterhelés után?

– Boldognak érzem magamat, a futás sikerült. És nem félhullaként értem fel a Kékesre, teljesen lestrapálva magamat, ezért interjúkat is tudtam adni a helyszínen. A kihívás közben nem követtem el szarvashibákat, egyik napról a másikra viszont még nem pihenem ki magamat utána. A futás most várhat, a szobakerékpározásba viszont lassan belekezdek.

– Milyen állapotban van ilyenkor a tested, tudsz egyáltalán mozogni rendesen?

– Hatalmas a megterhelés az ízületeknek, izmoknak, de más ultrafutókkal szemben én egy évben általában csak egy olyan teljesítményre vállalkozom, amikor a saját határaimat át kell lépnem. Mindenki folyton félt, de nincs egészségkárosító hatása annak, amit teszek, ha egészséges körülmények között élek, ha több héten, hónapon át rendesen felkészülök. Porcerősítőt szedek azért. Az izomláz napról napra csökken, viszont rengeteg kalóriát elégettem, amit képtelenség azonnal visszapótolni. A következő hét első három napján üvöltve követeli vissza mindezt a szervezet, falási rohamaim voltak, mindent megettem egy idő után. Hétfőn még azért óvatosan, a gyomrom még nem bírta volna, de utána már tudtam habzsolni az ételt. Egy ironman után van, aki egy hétig eszik.

Nádudvari Péter

– Ha már említetted, hogy állsz más állóképességi sportokkal, kerékpárral, úszással, triatlonnal?

– Korábban három ironmant teljesítettem jótékonysági céllal, de akkor többet tudtam még edzeni, nem volt még családom. Az úszás szervezést is igényel, kell hozzá egy uszoda például, a bringát rendben kell tartani, de ahogy mondják, a láb mindig kéznél van. Kell hozzá egy futócipő, egy nadrág és egy póló.

Olyan cipő kell azért, ami a távnak megfelel, az ultrafutás nem ugyanaz, mint a maratoni, nagyon csúnya következményekkel jár, ha ezt elszúrja az ember.

– Hogyan táplálkozol előtte és alatta? Klasszikus szénhidrátfeltöltés után vágsz neki a távnak?

– A megelőző napokban sok tésztát fogyasztok, hogy a szénhidrátraktárakat megtöltsem, közben frissítek, géleket, energiaszeleteket vagy például sós falatkákat, felvágottakat, sajtokat eszem. Sokan a műkajákban hisznek, de szerintem muszáj szilárd táplálékot is bevinni. Mivel most filmet forgattak rólam, végigkísértek kocsival, így néhány kilométerenként felkaphattam valamit.

– Hol és hogyan pihentél? Tud egyáltalán aludni rendesen az ember, ha ennyi kilométer kerül a lábába?

– Az első napon Hortobágyról hazamentem Debrecenbe, a másodikon Gyöngyösön édesanyámhoz mentem, vagyis az útvonal adta a szálláshelyeket. Éjszaka is jártak bennem a gondolatok, érzelmek, dolgozott bennem az adrenalin, de a második napon már korán le tudtam feküdni. Maga a fekvés is pihentetett, nézhettem közben a magyar–szerb meccset.

– Előbb 44, majd 67, végül 51 kilométert futottál, az utolsó napon még a Mátrával is megküzdöttél, gondolom minden nap nehezebb volt az előzőnél.

– Az utolsó nap volt a legkeményebb, akkor már amúgy is két nap bennem volt, erre jött 1084 méter szintkülönbség. Az emelkedő pedig mindenképpen nehezebb nekem, mint egy hosszabb, sík szakasz, szerencsém lett, hogy pont vasárnapra 13-14 fokra hűlt a levegő, szemben a szombati 26-27-tel, ami így sem volt kellemes.

Szabó Marci

– Segít a tájak természeti szépsége vagy ilyen terhelésnél már mindegy, hol futsz?

– A futás szentimentális műfaj. Én gyönyörű tájakon futottam, láthattam a hortobágyi naplementét és napfelkeltét, a napfényes Tisza-tavat. Van idő gondolkodni, átértékelni a dolgokat, imádkozni, kinek milyen az értékrendje. De amikor a kimerülés olyan mértékű, akkor a Maslow-piramis, a fiziológiai szükségletek kielégítésének szintjére korlátozódik az ember. Ha fázol, akkor meleg ruhát akarsz csak, ha éhes vagy, akkor csak enni szeretnél. Mint egy csecsemő.

– Alapból azt gondolhatjuk, erőt ad végig a nagy cél. Ugyanakkor egy család terhét is részben te cipeled, ami nehezítő körülmény is lehet.

– Két oldala van. Remek motiváció ilyen célért küzdeni, rengeteg érzelmet, pluszt ad. De a jótékonysági futás jóval túlmutat magán a sporton, folyamatos kommunikációt jelent, üzenetek, e-mailek sokaságát, interjúkat. Nekem, aki nem vagyok profi marketinges, a kilométereket kell eladnom. Sokkal nagyobb a felelősség, mintha csak magamért futnék egy versenyen. Itt megígérsz valamit, az emberek adnak rá pénzt, kapsz hozzá médianyilvánosságot, ezt csak akkor adhatod fel, ha eltörik a lábad. A holtpontokon mentálisan és fizikailag is mélyre kerülhetsz, fájdalmaid vannak, de eszedbe jut, miért is csinálod.

Az ultrafutás olyan, mint az élet, célokat határozol meg magadnak, és érnek közben kudarcok, de fel kell állnod. Nem engedheted, hogy a holtpont elhatalmasodjon, arra kell koncentrálnod, hogyan tudsz kijönni belőle. Ha a gyomrommal van baj, a gyömbér a legjobb megoldás, egy mentális mélyponton átsegíthet a zene vagy eszembe juthat a kisfiú.

– Két kisgyermek édesapjaként, főállású gyógypedagógusként, mellé ráadásul újságíróként, hogyan jut időd annyi edzésre, amennyit ezt a műfaj igényel?

– Reggel futva megyek be a munkahelyemre, ahol le tudok zuhanyozni, ez már napi 10,5 kilométer. Hétvégente pedig jönnek a hosszú futások, ahogyan ma mondjuk, ez az énidőm, ami kikapcsol. A családtól mindez nem veszek el sok időt, a kommunikációs feladatokat a mindennapi teendőim közben vagy a buszon próbálom megoldani. Az egyensúlyt így is nagyon nehéz megteremteni a gyerekekkel. Azt is ki kell találnom, hogyan kommunikáljak a közösségi médiában a futásról, mire unnak rá az emberek, hogyan legyek érzelmes, de ne giccses, provokatív, de ne megbotránkoztató. Sokszínű palettára van szükség, részben a saját tapasztalataimra támaszkodom, de marketinggel foglalkozó barátok is segítenek. A vállalásomról a kezdeményezés médiatámogatója, a T5 Media Agency Czine Tamás vezetésével és Hercz Norbert Tibor, Muszka Tamás, valamint Szabó Zsombor közreműködésével filmet is készít, amelyből egy előzetes már megtekinthető.

– És még a cikkeket is írsz valamikor…

– Fél öt körül kelek, utána foglalkozom a cikkeimmel, a suliban nyolc, fél kilenc körül kezdek dolgozni, de a hétvégéken is írok.

– A gyermekeid mit látnak abból a küldetésből, amit a futások jelentenek?

– Az idei év fordulópontot jelentett. Korábban azt látták, hogy apu fut, fut, és ez tökjó, most viszont már úgy gondoltam, hogy elmondom nekik, miért futok. Marci hat és fél évesen iskolás már, de Linda is sok mindent ért már, hiszen négyéves. Talán a legszebb pillanat volt, amikor a két Marci összehaverkodott a Kékestetőn, ahová Szabó Marci édesapja is el tudott jönni két infarktus után. Várják már a gyerekek is a következő találkozást, a szülők is tervezik, hogy együtt eljönnek Recskről Debrecenbe.

– A közös utatok pedig folytatódik, ha jól tudom.

– A vállalásaimat ugyan teljesítettem, de a gyűjtést továbbra is folytatom, hiszen Marcikának valószínűleg még sokáig kell járnia az egyetlen reményt jelentő németországi kezeléssorozatra. Az évente két alkalommal esedékes kezelési ciklusok során a kisfiú vírusterápiában részesül, amelynek lényege az, hogy olyan kórokozókat juttatnak a szervezetébe, amelyek csak a daganatos sejteket támadják meg. Szerencsére Marcika szervezete jól reagál erre a módszerre, így a gyógyulásának reménye továbbra is él.

A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi adományt sikerül összegyűjteni, és ekkora figyelmet kap a kezdeményezésem. Ahogy mondtam, nagyon boldog vagyok, de a legboldogabb akkor leszek, ha néhány év múlva arról tudok beszámolni, hogy a kisfiú teljesen meggyógyult.

képaláírás

A további adományokat a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány számlájára várják.

Számlatulajdonos: Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány

OTP 11734138-20017125-00000000

IBAN: HU12 1173 4138 2001 7125 0000 0000

BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

Közlemény: SZ.MARCIKA106

https://www.adomanybank.hu/campaigns/sz-marcika106/

A képek forrása: Nádudvari Péter